Év végi összefoglaló 2018 - és régi idők szilvesztere

Emlékszek, amikor még kislány voltam, talán éppen olyannyira vártam a szilvesztert, mint a karácsonyt. Sokáig fennmaradhattunk, gyerekpezsgőt ittunk, voltak jó kaják, a megunhatatlan retro szendvics, sósak, különböző szendvicskrémek. A tévében akkor még minden csatornán vicces műsorok mentek, nem úgy, mint manapság, kb egy-két saját készítésű műsor, ha van, de akkor még mentek a kabarék. Igaz, nekem nem volt vicces, és visszagondolva unalmas is volt, dehár máskor úgyse néztünk nagyon ilyet.
A petárdák zaja már napokkal szilveszter előtt elkezdődött, sőt, karácsony előtt. Ugyan már betiltották őket azóta, de mégis ez a hang volt az, ami arra emlékeztetett, hamarosan vége az évnek és hogy szilveszter közeleg.
Emlékszek, anya szerpentinekkel díszítette fel a házat, mi sokszor segítettünk neki, a szerencsemalacot pedig kitette  az asztal közepére, konfettik társaságában. Öcsémmel sokszor hülyültünk és kimentünk az udvarra a kutyust vigasztalni a nagy hangzavar miatt. Egyszer hatalmas hó esett az év utolsó napjára, és úgy kezdtük az évet, hogy a friss hóban tapostunk az utcán, és néztük a tűzijátékokat. Éjfélkor pedig a Himnuszt hallgatva pezsgőt bontottunk.
Aztán idővel felnőttünk, ahogy ez normális, és mindenki elkezdett külön ünnepelni. Szüleim még otthon, én is nagyon sokáig otthon, majd amikor barátom lett és öcsém is jobban haverozott már, máshol voltunk. Mostanság mindenki külön tölti, még nagypapám is sokszor megy programra, szüleim pedig az utóbbi években vacsorás estékre mennek.
Mostanában nem rajongok a szilveszterért, nem várom különösebben, mert egyrészt kötelező jókedv, szórakozás, meg hát lezárul az ünnepi időszak és kezdődik mindenkinek a munka/suli.
Főleg mivel sok barátom sose volt, ezért otthon "kellett" lennem, ami nagyon uncsi volt, hiszen otthon az ember csak tévézik és eszik, meg próbálja elűzni az álmosságát valahogy, hiszen már nem kisgyerek, hogy szabadjon sokáig fennmaradni, inkább átaludná az egészet Újévig.

Bár egy esemény miatt azért jelentős számomra az év vége. A jelenlegi  páromat pontosan 5 évvel ezelőtt ismertem meg, december 30-án délután 7-kor találkoztunk kevés netes beszélgetés és egyetlen telefonhívást követően. Persze késtem szokás szerint, ő pedig szokás szerint pontos volt. Nem gondoltam egy percig sem, hogy bármi komoly fog kialakulni belőle, sok csalódáson és randin voltam túl, és hát nagyon untam magam már otthon, mert egész ünnepek alatt ki se mozdultam, talán csak karácsonykor bulizni.
Nagyon jót beszélgettünk, tetszett a vagánysága, kedvessége, humora, másnap pedig már együtt szilvesztereztünk (megjegyzem, az első exemnél), ahol az első csók is elcsattant. Azóta minden szilvesztert együtt töltünk, hol itt, hol ott, de idén már végre a saját, közös otthonunkban.

De lássuk csak, mi történt idén.
Tavaly úgy kezdtem az összefoglalót, hogy voltak változások annak ellenére, hogy a munkahelyem és lakóhelyem ugyanaz maradt. Most elmondhatom, hogy mindkettő változott. Végre sikerült munkahelyet váltanom, ez azt hiszem, a legnagyobb pozitívum, mert már régóta kínlódtam ott.
Beköltözhettünk a házunkba, tehát 5.évben végre összeköltözhettem a párommal. Nagyvárosból egy községbe költöztem, ami ugyan kissé fura volt, de kezdem szokni, meg hát ezt a csendet és nyugalmat nem cserélném le a régi belvárosi albérletemre, az is biztos.
Ezek a főbb vonalak.
Idén nem utaztunk sokat, inkább a ház körül és házban tevékenykedtünk, de ez valahol ilyenkor normális is. Viszont szüleim révén elutazhattam Székelyföldre, ahova már régóta vágytam.
Barátaim száma ugyanannyi maradt, vagy legalábbis már annyit se beszélgetek velük, mint régebben, a költözésem óta mégúgysem. Párom lett az egyetlen barátom, akivel mindent megoszthatok, másokkal meg csak néha írogatunk, van, hogy több hét vagy hónap is eltelik két beszélgetés között, de nem különösebben hiányzik, főként nem az álcsevegések, és kérdések. Régebbi közeli kollégáim hiányoznak ugyan, de az a munkahelyi közeg és CC hangulata nem.
Májusban életmódváltásba kezdtem, aminek köszönhetően 13-14 kilót fogytam, átértékeltem a táplálkozásomat, az ételeket, amiket ettem, és mai napig (már kisebb-nagyobb bűnözésekkel ugyan), de igyekszem betartani. Furcsa, hogy mennyire megváltoztathatja az ember gondolkodását egy diéta. Egyrészt megtanultam magamról, hogy kitartó vagyok, ha valamit nagyon szeretnék, másrészt egy új téma, az egészséges táplálkozás felé is elkezdtem orientálódni, és igyekszem minél többet megtudni erről, ráadásul másoknak is adok/adtam tippeket, akik fogyni vagy változtatni szeretnének. Tudom, mi a helyes irány, mennyi a kalóriaszükségletem, mit lehet tenni és mit nem, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, ha kajáról van szó. Ez mindenképp egy újdonság, amit megtudtam idén magamról és ami új irányt is adott.

Nem tudom, mit hoz az új év, de remélem, már több helye eljutunk, vagy ha az nem is, a házba mindent megveszünk, amit szeretnénk. Pl. a nagytévé sem lett most meg, kellene új gáztűzhely, szőnyegek, függöny az előtérbe...  Talán ezek a priorok.
Páromnak és nekem is lesznek új munkahelyi kihívásaim, már januárban esküvőt kell tartanom, de legalább túl esek a tűzkeresztségen. Párom pedig, ha minden vizsgája sikerül végre, buszsofőr lesz.
Valószínűleg sokat fog dolgozni és össze-vissza, mindenféle vonalon, a szabad hétvégéket és ünnepeket is elfelejthetjük, már ami a közös programokat illeti. De nem keres majd rosszul és ez a necces idei év után végre pozitív változás lesz.
Ha ő is jól keres, meg én is, akkor több lehetőségünk is lesz, és nem azért, mert pénzéhes vagyok, de mégiscsak más, ha nem csak egyikünk fizetése fogy mindig és marad némi tartalékunk is.

Aki követte a blogom évközben vagy csak e leírás erejéig, boldog új évet kívánok! :)

December - és karácsony

Pont 1 hónap telt el utolsó bejegyzésem óta. Azóta meglett a szakvizsgám, ötösre vizsgáztam,aminek nagyon örültem, hiszen ennél rosszabb eredménnyel nem is elégedtem volna meg, főleg azok után, hogy annyit tanultam rá és fogékony voltam az anyagra. Más kérdés,hogy majd gyakorlatban hogy boldogulok, hiszen nem lesz helyi segítségem, maximum telefonos. Dehát kell néha változatosság a munkában is, új kihívások, amelyek egy idő után már nem kihívások lesznek, hanem megszokott dolgok. Minden attól függ ebben a szituban is, hogy állok hozzá. Félhetnék is, lehetnék feszült is, de minek, attól nem lesz jobb. Ismerem már magam annyira, hogy tudjam, boldogulok, és feltalálom magam mindig, vagy így, vagy úgy.Előre kár görcsölni bármin is, hiszen amin görcsölsz, még jól is elsülhet.
A hivatalban a feldíszített nordmann fenyőn kívül semmi nem utalt arra, hogy közelednek az ünnepek. Most nem volt kötelező ajándékozás, mint az előző cégemnél, ami nem is hiányzott. Még csak annyit se préseltek ki magukból a kollégák, hogy kellemes ünnepeket, de már megszoktam a stílusukat és az életuntságukat, így nem ért nagy meglepetés.  Nem velem szembe ilyenek, hanem alapból meg maguk között is. Nálunk nem volt hivatali karácsony, ünnepség. A főnök se kívánt senkinek boldog karácsonyt, sőt mikor eljöttem utolsó nap, nem is láttam már bent, mert hazament. A polgi se említette,  kolbászokat hozott be pénteken, de az is a suli ünnepségről maradt. Szerencsére az otthonomban kellemesebb hangulat uralkodott és már időben elkezdtük a karácsonyi készülődést.

Kezdődött a december 14. havazással, már rég volt ekkora hó, hogy még a fákat is vastagon beborítsa, majd aztán rájuk is fagyjon. Nagyon szép volt a táj, úgy éreztem magam, mintha egy erdő közepén élnénk és ez kezdte meghozni a hangulatot a közelgő karácsonyhoz. Vettünk kinti égősort is, illetve elkezdtük megvásárolni a fenyőfa díszeket is. Elmentünk 15-én a szegedi karácsonyi vásárba, jó volt nosztalgiázni, szép volt az óriáskerék, ráadásul pont havazott, szóval nagyon hangulatos volt az egész. Gyorsan átfutottunk a vásáron és a Dóm téren, az Árkádban gyorsan megkajáltunk és indultunk is a buszhoz.
A hét elején nem volt kellemes a fagyban biciklizni, ráadásul meg is voltam fázva. Az ügyfelek száma is megsokszorozódott a szén támogatás miatt, így eléggé lefáradtam. De csütörtöktől már szabin voltam, ajándékokat vásároltam és elkezdtük a kajákat is megvenni az első közös karácsonyunkhoz.
30 év után most először töltöttem szüleim nélkül a Szentestét, dehát itt volt a párom, akivel viszont már öt éven keresztül mindig csak 25-én délelőtt találkoztunk, most viszont kettesben voltunk ezen a napon.

Első közös karácsonyfánk

Mivel párom vallásos, ezért el "kellett" menni nem csak a vasárnapi adventi gyertyagyújtásra, hanem Szenteste napján délután 5kör a templomba is. Nem lett volna ezzel gond, csak esett az eső és mi biciklivel mentünk a sáros autóút miatt, illetve olyan hideg volt fűtés hiányában a templomban, hogy alig lehetett a hideg levegőn kívül másra is koncentrálni. Persze azért az itteni lelkész szokásos bakijai feltűntek, miszerint folyamatosan mellé klimpírozott, meg abbahagyta az egyik dalt, mert nem látta rendesen a kottát és újrakezdte. Annyit nem ért az egész, hogy emiatt szarrá fagyjak, de  párom örült neki, hogy ott voltam és csakis ezért mentem.6 után hazaértünk végre a melegbe, tojáslikőrt és szilvás unicumot ittunk. Vacsira én készítettem előételt, füstös lazacos és libamájas szendvicskrémet, illetve halászlevet ettünk, amit barátom először készített el életében, de finomra sikerült. És persze ott voltak a sütik, gesztenyés -diós falatkák, zserbó. Tele is lettünk. Aztán az ajándékozás következett, csengőszóra, ahogy otthon szoktam meg :) Én tea válogatást kaptam kisebb apróságokkal, pl. Mikulásos zokni, előtte párom szüleitől rénszarvasos vastag zokni. Én fürdőköpenyt, pizsamát és parfümöt ajándékoztam barátomnak. Este pedig a Reszkessetek, betörőket néztük, ahogy bizonyára sokan mások is. Aznap reggel úgy keltem, hogy furcsa lesz majd itt Szentestézni, a nagyobb család nélkül, de ez estére elmúlt és már nem volt furcsa, hogy itt vagyok. Hiszen másnap indultunk szüleimhez, ott is ajándékozás várt, valamint fincsi gyöngyös leves, aszalt gyümölcsös pulykamell málnaszósszal és az elmaradhatatlan töltött káposzta várt ránk, utána sokféle sütivel és sóssal.

Szenteste asztal

Hideg kaják, töltött tojás és almás-sajtos-kukoricás saláta az első házimajonézemmel

Idén nem írtam senkinek külön, hogy boldog karácsonyt, aki írt, annak válaszoltam. Egyedül mamámat hívtam fel 24-én. Facebookra is csak azért tettünk ki közös képet, mert párom minden évben kiírja, hogy kellemes ünnepeket (én már asszem 2 éve semmit), és most velem akarta.
Ő jobban vágyik társaságra is, mint én, szeretné, ha elmennénk ide-oda, azt se bánná, ha hozzánk jönnének. De megmondom őszintém, hogy én nem nagyon szeretem, ha jönnek, inkább akkor már megyek, de akkor is nehezen indulok meg.
Örülök, hogy jobban jut időm dolgokra, elkezdtem a szülinapomra kapott  Fábián Janka-könyvet is olvasni végre, filmeket nézek, mindig tevékenykedek valamit, feltalálom magam.
Párom inkább dolgos, nem tud egy helyben ülni és tévézni, max. csak már este, lefekvés előtt.
Gyorsan elteltek az ünnepek, holnap már vége a karácsonynak. Én már részemről tele ettem magam, nem épp diétásan étkeztem, de szerencsére visszahíznom, legalábbis jelentősen azóta sem tudtam, aminek örülök. Azért januárban sem szeretnék visszaállni a régi étrendre, vagy legalábbis azért figyelni próbálok, viszont a biciklizés sokat segít a szinten tartásban.
Holnap megyek dolgozni, nem mondanám, hogy hiányzik, de aztán már csak jövőre megyek ismét, remélhetőleg.
A szilveszteri programunk már megvan, egy házibuliba hívtak meg minket még októberben.
Ja,és amit nem írtam még meg, hogy a két kiscicánk eltűnt, még december elején, mielőtt a havazás lett volna. Azóta sincs nyomuk. Pedig szerettük, etettük őket, és mégis elcsatangoltak. Nem tudjuk, mi lehet velük, szomszédok se látták őket azóta, valaki befoghatta őket, de remélem, még élnek.
Mindenesetre ha akarnak és tudnak, ide vissza kell hogy találjanak. Tavasszal majd ismét megpróbáljuk a cica tartást és akkor már talán egy kutyát is beszerzünk.

Aki követte az oldalamat idén vagy akár csak e bejegyzés erejéig , kellemes ünnepeket kívánok Neked!

Szülinapom hete

A hét igen zsúfoltan telt és ráadásul új kihívásokkal kellett szembenéznem 29.évem utolsó napjain. Először is az egyik vizsgámon kellett túlesnem, amely szerencsére jól sikerült és nem is izgultam miatta, csak gyakorolnom kellett azért rá. Majd a munkahelyi viszontagságok, amelyek ugyan nem durvák, de mégis jöttek újabb feladatok. Aztán pedig a névadó megtartása, amire szombaton került sor. 10 perc alatt megtartottam az egészet, és ahogy közeledett az időpont, még kevésbé izgultam, mint pl. egy héttel ezelőtt.Úgy voltam vele, nem lesz nagy szám, nem is voltak sokan és hát mégsem egy házasságról van szó. Legalább gyakorlom az emberek előtti beszédet, ami egyébként sem ment soha jól és nem is szerettem. De muszáj belerázódnom, hiszen ez is a munkám része.
Pénteken vásárolni mentünk, kaják beszerzése mellett tányérok és evőeszközök megvétele is kellett, hogy legyen elég, valamint egy szebb asztalterítőre is szükség volt. 

Az egész szombat délután főzéssel telt, egy egész (igaz, konyhakész) fácánt kellett feldolgozzak, amit még tyúkkal sem csináltam soha, nem hogy fácánnal.. De végülis ez is könnyebben ment, mint gondoltam. Isteni levest sikerült belőle főznöm.

Az ünnepi menü

Majd elkészítettem a párolt almás-vörösboros lilakáposztát, amihez szintén kellett bőven idő, illetve a baconos csirkemellet is összeállítottam őzgerincformában, hogy majd csak sütni kelljen. Úgy éreztem magam, mintha legalábbis karácsony közeledne, dehát 6 személyre kellett főznöm most, nem a szokásos pár főre.
Estére el is készültem párommal, aki inkább kuktáskodott meg mosogatott, de ez is jobb, mint a semmi, biztos vagyok benne, hogy vannak pasik, akik még ennyit se tesznek meg a konyhában.
Másnap pedig szüleim, tesóm és papám már negyed 12-kor itt voltak.
Hoztak sok ajándékot, csokikat (amivel párom szülei is elláttak, úgy tűnik, senkit se nagyon érdekel, hogy már nem táplálkozok úgy, mint régen, amikor meg kellett legyen a mindennapi csokibetevőm,de a szándékot kell néznem).
egy nagyon ötletes Táblácskát, amin a személyes motívumaink jelentek meg páromal, a kis házunk és ők, mint velünk ünneplők. Nagyon cuki kis rajz lett, úgy készíttették. Meg persze a szokásos könyv sem hiányozhatott, illetve pénz ajándék sem. Egy hatalmas, baglyos, könyvtorta formájú gesztenyés tortával köszöntöttek, amin még görögtűz is volt. Sose volt ilyen tortám emlékezetem szerint, de nagyon örültem neki, hogy így kedveskedtek. Végülis, nem minden nap lesz 30 éves az ember, még ha lélekben 25-nek is érzi magát.

De elmondhatom legalább, hogy így 30 éves koromra sikerült végre összeköltöznöm a párommal SAJÁT házba, amiről sokan még csak álmodnak ennyi idősen is.
Azokkal lehettem ezen a napon, akik FONTOSAK nekem és akiknek én is az vagyok, akik ismernek és szeretnek,  úgy, ahogy vagyok. Ezért ez volt a legjobb szülinapom, nem voltam depis, mint előző években, hogy egyedül kell lennem az albiban és jó esetben pár kolléga vagy facebookos, ismeretlen, amúgy köszönni nem képes ismerős  felköszönt. Végre olyan nőnek éreztem magam, aki háztartást vezet, ahol én gondoskodom mindenről.
Igaz, facebookon most köszöntöttek fel a legkevesebben, olyanok sem írtak, akiktől azért vártam volna, de végülis kit érdekel. Most először, nem hatott meg, a Facebook csak egy oldal. Viszont mégis... ilyenkor jön rá arra az ember, ki az, aki vagy épp haragszik rá vagy épp teljesen figyelmen kívül hagyja... Biztos sokan irigyek rám, de persze az is lehet oka, hogy én se írok senkinek, mivel nem ott élem az életem és nem ott kommunikálok emberekkel.
Már ha egyáltalán kommunikálok...
Párom azt mondja mindig, ne ítélkezzek és ne könyveljek előre mindent...

Az ideális pillanat

Most azt mondanám, hogy ezt a települést sose fogom a szívembe zárni, sem az itteni embereket, akik nem is törekednek arra, hogy befogadjanak bármilyen szinten, de tudjátok mit.. nem is érdekel már az egész. Én jól elvagyok a házamban, a cicáim társasága sokkal jobban felderít a legtöbb ember társaságánál.. Itt van velem a párom, akit szeretek és viszontszeret, akivel MINDENT meg tudok beszélni, aki a legjobb barátom is egyben.
Sokszor keresem önmagam, talán még most is, de egyben biztos vagyok: nem vágyok társaságra, csak nagyon ritkán és hogy igazi introvertált típus vagyok.

Az ideális délután számomra egy jó könyv olvasása, egy forró kávéval vagy cappucinóval a kezemben vagy a kedvenc teámmal, miközben egy vagy több cica dorombol a lábamnál. Kint esik az eső vagy inkább hull a hó.
És ennyi.
Lehet, öregasszony vagyok ilyen gondolatokkal, de én mindig így képzeltem az ideális pillanatot.
Ehhez nem kell sok pénz, felszínesség, vagyon.
Csak annyi, amennyit szívemből szeretnék. És az nem mérhető pénzben.

Novemberi napok

A november sokáig kora őszi időt mutatott, ami inkább jó, mint rossz, hiszen lehetett az udvaron tevékenykedni, és nem fagyok még reggelente hozzá a biciklihez munkába menet.
A munka olyan, mint volt, illetve a kollégákkal való kapcsolatom, ami inkább a semmihez közelít, a kötelező dolgokon kívül nem beszélünk, az is kelletlen sokszor számomra. Nem igazán nyitok én sem, ők sem, de talán jól is van ez így. Hiszen nyugodtan dolgozhatok, ritkán zavarnak meg az irodámban. Már inkább csak apróbb hibáim vannak, gyorsan elvégzem a feladataimat, hatékony vagyok, de a CC-n is az voltam, pedig ott jóval nagyobb volt a pörgés, de hát ez nem újdonság számomra.
Nem vagyok az a csevegős fajta, de ezekkel az emberekkel nem is igazán lehet cseverészni... Ha a hangulat jobb lenne és humorosabbak lennének a kollégák, akkor talán jobb lenne a légkör is. A munkával magával nem is lenne gond, eltekintve persze az alkesz emberektől, akik segélyért jönnek és azt hiszik, ez alanyi jogon jár nekik, és még ők kérik ki maguknak, ha valami nem tetszik nekik. Szerencsére sosem voltam szociálisan érzékeny, így nem hatnak meg ezek a dolgok, nem veszem a szívemre, legyintek egyet és haladok tovább. Mert valljuk be, ezek az emberek 90%-ban maguknak köszönhetik helyzetüket, szegényen, egyedülállóként, apai segítség nélkül szülnek gyereket, isznak és azt hazudják, hogy élelmiszerre kell a pénz, de mire hazaér, már az összes támogatás a kocsmapult pénztárában van. Egyszóval nem sajnálom őket, mert mindenki magának köszönheti a sorsát, minden okkal van, én ezt gondolom és vallom.
Új feladat is vár, méghozzá pont a vizsgák és szülinapom közeledtével, nem is jöhetett volna jobbkor, egy névadó megtartása. Amit őszintén szólva hatalmas hülyeségnek tartok. A keresztelő az egy dolog, bár már az se azt jelenti, amit jelentenie kellene. Na de a névadó.. Mindenesetre fel kell készüljek erre is. Igaz, két vizsga között lesz, ami a főnökömet nem igazán hatotta meg, úgy tűnik, nem különösebben érdekli, hogy teljesítek. Ma még annyit se tudtak benyögni, hogy na ügyes legyél kedden vagy valami hasonló..

Viszont ami tök nagy öröm, hogy végre vannak CICÁIM! Két tüneményes pofa, a fekete kandúr MirrMurr, és tesója, a szürkés színű kislány Zafírka.
Persze nem egyszerű a dolog velük se, ugyanis a kis fekete 5 nap után eltűnt, csak a tesója jött haza.
Már biztos voltam benne, hogy elpusztult vagy valaki elvitte, erre fel ma reggel csak úgy felbukkant, mintha el se ment volna, másfél hét után. Kész csoda volt!
Mint kiderült, három házzal odébb volt, jobban körül kellett volna néznünk múlt héten, hogy hol van. Van egy nyomi fejű csaj a szomszédban, aki köszönni se tud, hiába lakunk egymáshoz közel, még csak rá se néz az emberre, ha közlekedik. Ma meg átjött cicázni a kislányával, aki idegesítő kérdéseket tett fel, miszerint bejöhet-e a házba ő is, meg hogy hazaviheti-e a macskáimat.
Az anyja annyit se tudott benyögni, hogy na szia, mikor elmentek. Eleve úgy tódultak be a házba, mintha hívtam volna őket. Nem különbb ez se, mint a nővére, akivel egyszer beszélgettem csak, amikor pofátlanul betódult a ház belsejébe, mikor még csak festettünk. Azóta az se köszön. Biztos látta rajtam, hogy nem tetszik, hogy hívatlanul bejön pofátlankodni.
Szóval az emberek többsége nem szimpatikus, viszont van pár társaság, akik páromat és engem el szoktak hívni, már szilveszterre is meg vagyunk hívva. Múltkor érdekes volt, mert olyan buliban voltam, ahol a polgi is ott volt és előtte ittam a feleseket, ráadásul párom is vicces dolgokat nyögött be,amiket nem biztos, hogy kellett volna... Dehát mindegy, ez van. Ha már nem akar csapatépítőt tartani, tartom magamnak.. Furcsa, mert a csapatépítők mindig idegesítettek a CC-n és nem szerettem őket, de most jó lenne egy...

A kis csavargó Mirr Murr

Cica válogatás

Amit mostanában megtanultam:
Nem mindig attól jön a segítség és a kedvesség, akitől várnád,akitől pedig evidens lenne, csalódnod kell benne.
Sokszor azok a dolgok hiányoznak, amelyek korábban zavartak és idegesítettek... 

Egy hónap után

Közel egy hónapja költöztem el Szegedről és váltottam munkát, a nagyvárosi nyüzsgés és multicégek után egy község hivatalába kerültem.
Nehéz volt megszokni és még mai napig nem igazán találom a helyem. Itt mindenki ismer mindenkit, én szinte senkit. Még nem vagyok rutinos a munkámban, igaz egy hónap után ez aligha várható el sztem, viszont mivel maximalista vagyok magammal szemben, ezért frusztrációt okoz bennem, ha úgy érzem, nem vagyok az adott pillanatban penge. Mindig jönnek új kérelmek, helyzetek, amikkel még nem találkoztam és természetesen elmagyarázva sem lett, merthát a főnöknek minden más dolga van és csak hadarva darálja el az infókat anélkül, hogy azokat felfognám és többségében csak akkor, amikor az ügyfél már ott toporog az ajtóban. Ma a gyámhivatal megbízásából ki kellett menjek egy helyre, de utólag mondta el, mikor már visszaértünk, hogy ja, azzal is elvégezhettük volna a tanulmányt, akit ott találtunk. Kiismerhetetlen egy nő, a klimax jelentősen hamarabb érhette el, vagy csak szimplán nem volt megollózva régóta, merthogy gyaníthatóan leszbi, amivel nincs is gond, ha mellette egy kedves, szimpatikus alak lenne, nem egy kétszínű hárpia. Nem is lenne gond az sem, ha legalább az ügyintézőkben lenne némi humorérzék vagy úgy némi nyitottság. De összességében itt mindenkire az jellemző, hogy nagyon zárkózottak, nehezen nyílnak meg idegenek előtt, nehezen befogadóak és távolságtartással néznek az emberre. Nem csak a munkahelyen, a faluban is, kevés kivételtől eltekintve és ők is inkább a párom miatt nyíltak meg jobban, mivel őt régóta ismerik.
Hiába próbálok Cickánnyal is közlékenyebb lenni, kérdezgetem, ezt sose kapom vissza (legalábbis eddig), poénkodni is próbáltam, de nem igazán veszi az adást. Olyan semmilyen az a csaj vagy inkább fura. Mint a többség.
Talán még a polgival is jobban el lehet beszélgetni, mint itt némelyekkel.
Mindenesetre a napok gyorsan telnek, a tanfolyamom miatt legközelebb csak 6 nap múlva kell menjek a hivatalba, de ennyi elég is lesz belőle azt gondolom. És legalább sokmindenben tapasztalatot szerzek, ki tudja, ugródeszkának még jól jöhet...

De akkor nézzük a jó oldalát.
A páromhoz azt hiszem, egyre jobban kötődök, múltkor a másik szobában kezdtem el filmet nézni, nem kötött le és hiányzott is az uracskám, így inkább bementem hozzá. Jó dolog vele feküdni és hogy minden nap látom. Hogy mindenki teszi a maga dolgát, elvagyunk. Főzök, kipróbálok új ételeket, először csináltam szárazbablevest, zöldbab levest és főzeléket, fasírtot,tejbegrízt, mindezt azért, mert párom szereti az ilyen kajákat.  Megvan a kis rituálénk, gyógyteát főzök este, vacsizunk vagy együtt vagy külön, még jó idő volt, kiültünk este beszélgetni a fenyőfa alá.
A vendégszobában már itt van az íróasztalom, beizzítottuk a hangtechnikát, ezért tök jól szólnak a zenék is. A 4 napos hosszú hétvégén nem terveztünk semmi különöset, hiszen sok tervünk mégse úgy alakult, ahogy gondoltuk, így többségében inkább majd azt csináljuk sztem, amihez kedvünk lesz.
De legalább együtt vagyunk és ez az, ami számít.

A mi kis falunk - a valóságban

Ahogy a fent nevezett sorozatban, itt is megvannak azok a szokásos karakterek.
Részegek ülnek a kocsmában vagy előtte, szinte mindig ugyanazok. Lehet hajnal vagy késő este, mindig ott ülnek, és bámulják, aki csak elmegy mellettük. Amúgy a bámulást már megszoktam, meg talán már annyira nem is jellemző, mint kezdetben, egy idő után meg ha ismerős leszek, már nem is lesz olyan érdekes. A hivatalról külön fejezetet tudnék írni, hiszen ott dolgozok, de legyen elég annyi, hogy ott se minden arany, ami fénylik.Az emberek meg aztán főleg... Sok infóhoz jutok el nap mint nap, akaratlanul is, és egyre jobban kezdem átlátni a dolgokat és megalkotni a saját álláspontomat. Két ember nem mondja ugyanazt, attól függ, kinek mi áll érdekében. Az egyik azt mondja, hogy nem egy bizonyos személy miatt mentek el a régi ott dolgozók, csak több pénzt ajánlottak nekik máshol. Erre egy másiktól kiderül, hogy még most sincs munkájuk, úgy hagyták ott a hivatalt.. A közvetlen főnököm kétszínű, a hátam mögött azt mondta, semmit se csinálok, holott ő adja a feladatokat, tehát ha nincs dolgom, az csak azért van, mert nem adott semmit. De már megtanultam ezeken a dolgokon nevetni vagy túllendülni, nem veszem zokon, ez még mindig csak egy személy, nem mondjuk 5-6, aki nem bír vagy akit nem bírok. A munkaügyis koma, akiről írtam, hogy szar poénjai vannak, már jófej, egész beszédessé vált, mert múltkor ő vitt kocsival tanfolyamra. Többet beszélgettem vele, mint bárkivel a hivatalból, beleértve a velem egyidős csajt is, akit magamban Cickánynak hívok a neve miatt. Szóval sokan kétszínűek, mindenkinek megvan a saját véleménye, de már lassan megtanulom, kinek lehet hinni és kinek nem. Én nem nagyon szeretném senkinek kifejteni a véleményem vagy meglátásom, mert még a falnak is füle van. Jobb, ha még meghúzom magam és csendben figyelek, elemzek. Max. a páromnak elmondom este, és ő is hozzáteszi a maga részét. Ő nagy lokálpatrióta, de mostmár lassan eljutunk arra a szintre, hogy már így 2 hét után többet tudok a községről, mint ő. Persze nem azért, mert tudni akarom, hanem mert előttem vannak az infók.

A hivatalt kb. pont ugyanúgy kell elképzelni, mint az ominózus sorozatban, egy jelentéktelen kis épület, olyan szocreál feelingű. Még a szokások is olyanok, mint 50 éve..
Egyébként ez az egész községre értendő, ugyanis fejlesztés nem sok történt azalatt az 5 év alatt sem, mialatt csak néha fordultam meg itt párom miatt. Pedig lehetne befektetni új dolgokba, még igény is lenne rá, szépíteni lehetne a teret, kisebb lakosú településeken is vannak jobban működő dolgok, mint itt. Az utak állapota szörnyű, pár főbb utca le van aszfaltozva, de többsége nincs, mert az annak idején erre szánt pénzt szépen eltüntették másra, és ugyan papíron köves út, de a valóságban korántsem. Nem is fűzök nagy reményt hozzá, hogy valaha előttünk aszfaltos út lesz. A ligetben sok fa van meg padok, de virág pl. egy se.
Egy kompetens személy kellene ide, de többségét hatalomvágy hajtja és persze a pénz.
Szóval a mi kis falunk a valóságban korántsem vígjáték, sok vicces kaland nem ért eddig, persze más lenne, ha lennének olyan emberek, akikkel nevetéssel túl tudnánk lendülni a hétköznapok nehézségein, mint anno a call centerben. Igaz, a call centert egy porcikám se kívánja vissza, amiket olvasgatok a csoportbeszélgetésben róla, korántsem tetszik, és örülök, hogy nem kell ott lennem.
Inkább írok határozatokat, ami egyébként tetszik, csak sajnos másoktól függ, hogy jóvá hagyják, át kell nézzék, mit csinálok, ezért nem haladhatok a saját, egyébként gyors és hatékony tempómban, mivel hátráltatnak.
Kapok plusz feladatokat is, az egyiket pl. a hirdető tábláról tudtam meg, ami a buszmegállóba volt kifüggesztve, hogy ja, ezt is én kell majd csináljam? Mondjuk ez a része olyan gáz volt, hogy én már nevettem rajta.
Nem hiszem, hogy ha mindent rám zúdít majd a kedves főnök, sok időm lesz, inkább minden szart én kell megcsináljak, amihez neki nincs kedve... Azért annak örülök, hogy a pénz  mégsem olyan kevés, mint gondoltam, igaz, nem is annyi, mint amit Szegeden kaptam. De erre a kis településre ez még nem is rossz, főleg ha a párom is már teljes munkaidős lenne, egész jól ellenénk.
Addig is kínlódok a régi szar gáztűzhellyel, ami alig akar működni és sok türelem kell hozzá.
Viszont mamám is eljött megnézni a házat, mert épp erre voltak apával, tehát aki számít úgymond, már látta a házat.
De hogy ne csak a negatívumot írjam a faluval kapcsolatban, múltkor elmentünk mézért, 2 óra lett belőle. Beszélgettünk a csávóval, aki 12 gyereket nevel, vallásosak, és szép gyerekei vannak. Majd összefutottunk párom haverjával, akit egyszer ki nem állhatok, egyszer bírok, beszélgettünk vele fél órát, majd egy másik útvonalon újabb haverra bukkantunk, vele is fél órát csevegtünk, majd egy újabb haverja hívta páromat és hozzá is el kellett ugorjunk. Szóval majdnem csak elugrottunk mézért.
Vannak jó és vannak rossz oldalai is, kb. úgy kell elképzelni, hogy ami hiányzott a városban, az itt megvan, amit pedig innen hiányolok, az a város sajátossága, olyan nincs, hogy tökéletes minden szempontból.
De már szokom, úgy ahogy. 

Saját otthon, új munkahely

Szeptember 14-én délután, az utolsó munkanapom gyorsan eltelt, még hívást is kellett vennem. Szokásos káosz volt bent, de a közeli munkatársak tök jófejek voltak, elbúcsúztattak, kaptam tőlük füzetet, én kókuszgolyót készítettem nekik még előző este 9-kor, miután épp hogy beestem Szegedre. A munka után, miután leadtam az eszközeimet, már csak az elszámolás volt hátra a főbérlővel, aki megköszönte, hogy hozzájárultam a kiadásaihoz. Hát többet nem fogok szerencsére. Még fel se porszívóztam a szobám felében és takarítani se volt sok idő, de már utánam fél órával érkezett a másik lakó. Biztos örült a poros ágyneműtartónak...
Aztán a sok-sok cuccommal megindultam az új otthon felé.
Nagyon jó érzés a saját otthon, hogy itt van minden cuccom. Hogy nagyrészt mindenünk megvan és egyre otthonosabb, barátságosabb itt, főleg mostanában az őszi dekorációimmal. Már csak pár szatyor van az egyik szobában, sokminden viszont a helyére került. A napokban a hideg elől kamrába menekülő egerekkel gyűlt meg a bajunk, összesen 8-at sikerült eddig eltenni láb alól, de nem kevés zacskót kezdtek meg, és kb. a képünkbe vigyorogtak a kaja mellől. Nagyon kellene egy cica is, de eddig még nem szerzett párom, holott ígérte, hogy fog. A szomszédból néha átjön két kismacska, dehát hiába adtam nekik enni, nem szoktak ide, mégsem az enyémek. Furcsa, hogy mostmár minden nap látom a párom, hiszen eddig még nem éltünk együtt. Esténként megszoktam, hogy filmbe/sorozatba merülök, nem pedig a tévét kapcsolgatjuk a híradót nézve vagy hogy már 9-kor, fél 10-kor aludjunk.Viszont mivel már minden nap 8-ra járok, így én sem időzöm már fent éjfélig. Ráadásul a nagy csend miatt pihenni is lehet és nem számít, hogy 8-kor fekszel le aludni vagy éjjel 1-kor, mert mindig csend van. Szegeden a belvárosban jó esetben 12-kor halkultak el jobban a zajok.
A településben az a fura, hogy falu lévén mindenki ismer mindenkit, köszöngetnek és nem tudom, hogy most ennek köszönni kellene vagy sem, hiszen elszoktam ettől teljesen. A boltban is közlékenyebbek sokkal, aki olyan, azzal egész jól el lehet beszélgetni. Ami nekem a legnehezebb, hogy az egészséges életmódomnak megfelelő kajákat szerezzek be. Húsok nem igazán vannak, max lefagyasztva meg az ilyen rip-rop szarokból van nem kevés, ami ugye eleve marha egészségtelen, úgyhogy többől be kell táraznunk és lefagyasztani itthon. Nagyobb kivitelben veszek cuccokat, már ha eljutok persze egy normálisabb élelmiszer üzletbe. Amúgy sokminden kapható itt, de lightos, cukormentes meg teljes kiőrlésű dolgok ritkák, de tetettem el magamnak rozskenyeret, így legalább az biztos jut. Nem lehetetlen itt sem egészségesen táplálkozni, csak nagyobb macera, utána járás és jóval előre gondolkodás szükséges hozzá.
Mivel mostmár biciklivel járok dolgozni, így legalább ennyi testmozgás jut, hiszen napi 4x teszem meg ugyanazt a távot (mert 1 órás  ebédszünetre is hazajövök).
És hogy milyen a munka?
Hát, szokom egyelőre. Eleinte egész nap csak olvasgattam a rendeleteket, jogszabályokat, meg baromira unatkoztam. Mostmár két feladat rám van bízva, amit én kell intézzek ügyfelekkel (szoc.támogatások). Elég mélyvíz volt meg sokáig is várakoztattam az ügyfeleket, dehát valahogy bele kell szoknom. Most még kellemetlen szitu, hiszen bizonytalan vagyok, de legalább a fénymásolóval és tűzőgéppel már barátságban vagyok, eleinte azokkal se boldogultam.
Az első nap elég szar volt, nem sokan szóltak hozzám, normálisabb emberek megmutathatták volna a konyhát, mi hogy szokás, mi hol van...stb. ki kicsoda, de még a bemutatkozás is nehezen ment, meg hát attól nem lettem előrébb, hiszen fingom se volt, mit csinál egyáltalán. Még most se tudom mindenkiről, hogy mi a tökömet csinál, de majd kiderül egyszer talán.. A munkaügyis csávó mégse olyan poéntalan, nem tűnik már olyan antipatikusnak. Meg hát ők is csak emberek. Ők is szoknak hozzám, én is hozzájuk. Rossz, mert egy jó, fiatalos és humoros csapatot hagytam hátra, ez pedig egy teljesen más közeg. Viszont kevesebb a káosz, sokszor van nyugi és nagyon csendes.
Ami jó, hogy heti kétszer tanfolyamom van, így csak 3 napot dolgozok úgymond.
Az egyik sofőr, aki visz, hatalmas paraszt, de neki esze sincs sok, nem hogy józan paraszti. Dehát a saját felesége azt nyilatkozta róla, hogy csak istállót őrizni jó, így sokat nem is vártam tőle.. De inkább mennék busszal, mint hogy hurcibáljanak, csakhát a buszmegálló messzebb van Csabán meg hülyén vannak a járatok felénk. Szóval marad az autó és a kényszerbájolgás vagy a nagy csend.
Egyik este kiakadtam, kételyeim voltak, hogy jó lesz-e ez nekem egyáltalán, de mire tegnap a hivatalos céges búcsúbulimra indultam, már az volt furcsa, hogy Szegeden vagyok. Mintha már egy éve eljöttem volna onnan... Többség eljött a bulimra, kaptam egy emlékplakettet üvegből, gondoltam is magamban, hogy fel kell mondani ahhoz, hogy ilyet kapjunk.
Iszogattunk, beszélgettünk, humorizáltunk, de azt hiszem, így néha ennyi pont elég ebből. Aztán buszoztam haza a saját otthonomba, a kuckómba, ami akárhol is van, de már  azt hiszem, nem tudnának innen kirángatni... 

Utolsó napom és hetem Szegeden

Az utóbbi két hetem maga volt a káosz és mozgás. Annyi időm nem volt, hogy nyugodtan vásárolgassak vagy egy elköszönő találka erejéig összeüljek bárkivel is. Hát nem így terveztem anno az elköszönésemet Szegedtől, dehát a valóság sokszor felborítja a terveket.

Egyik nap Szegeden munka, másik nap Békéscsabán tanfolyam és így tovább. Buszozgatás, autózás.
Ügyek elintézése. Mivel szükségem volt hétköznap szabadnapokra a tanfolyamok miatt, ezért ezeket az óráimat le kellett dolgozzam. 8 órák, 10 órák, 12 órák váltották egymást, közben egy megfázás is beesett, mert mikor máskor.
A tanfolyam tetszik, bár aki tartja, sokat csapong és sokszor ismétli magát, de van könyv is iránymutatónak, meg persze egy csomó jogszabály. A csoportban többen évek óta hivatali dolgozók, kb. én éreztem magam kakukktojásnak csak, aki még ráadásul nem is dolgozik hivatalosan ebben a munkakörben. Eleinte elég idegennek éreztem magam ott, de ma már nem volt olyan rossz a 3. alkalom és beszélgettem is pár szót másokkal. Szerencsére érdekel, amit tanulok és hasznosnak is találom.

A call center és a polgármesteri hivatal két teljesen különböző világ. Előbbiben sok a fiatal, nagyon sok az ember, nagy a fluktuáció és sok hatás éri az embert nap mint nap. Utóbbiban több az idősebb, sokan eléggé besavanyodottak, legalábbis amit eddig tapasztaltam. Ott vannak X éve és szűklátókörűek, nem haladnak a korral és megrémülnek minden apró változástól. A hivatal első dolgozója, akit megismerhettem, már a jegyzőn kívül, aki interjúztatott, az a sofőr volt, aki már párszor elfurikázott Csabáig. Egyszerű mezőgazdasági munkás, de megvan a józan paraszti esze és rendesnek tűnik. A munkaügyis koma sztem már szinte ott született, azóta ott van, a poénjai egyáltalán nem poénosak és van egy furcsa stílusa. Párszor felhívott, hogy mikor viszem a végzettségeimet lefénymásolni, ma végre ezt is sikerült kivitelezni. Megkérdezte, hogy milyen okból hagyok ott egy ilyen munkahelyet Szegeden, ahol nyilvánvalóan a pénz is sokkal több. Persze a pénz nem minden, de ezt nem óhajtottam neki jobban kifejteni. Épp hogy azt nem mondta, hogy ez egy irtó szar hely... Mindenesetre ha az is, majd rájövök magamtól, nem kell beharangozza...
Ma pedig a polgármester vitt el a tanfolyamra, mert épp dolga is volt arrafelé.Közvetlen ember egyébként, tehát vele is váltottam már pár szót.
Többen nem tűnnek túl nagy észnek ott és tök mások, mint a mostani kollégáim. Barátom szerint majd én viszek oda egy kis színt.. Csak aztán nehogy az észt is én kell majd vigyem.. :D
 

El kellett intézzem az új személyimet, a telefonomat megvettem a cégtől szerencsére jóval kedvezőbb áron, mint amibe egyébként egy újonnan vásárolt ilyen telefon kerülne.
Párom szülinapja se sikerült az igazira, odaadtam az ajándékát ugyan, de nem mentünk el enni ahogy terveztem, mert épp csúnyán meg voltam fázva és pakolnom is kellett, a repülőnapra se mentünk így el Szatymazra, pedig ez is tervben volt. Illetve a haverja kajálására sem jutottam el, állítólag nagyon sajnálta a haverja, hogy nem vagyok ott. Nade még lesz alkalmam velük találkozni bőven...

A főnököm ragaszkodott hozzá, hogy tartson nekem egy búcsúbulit kollégákkal, de a héten nem volt rá idő, így az jövő péntekre halasztódott. Pedig ma is beültem volna szívesen pár kollégával, de mivel eleve 7 után értem vissza Szegedre, fáradt voltam és búcsúsütit is akartam nekik csinálni, így inkább ezt is elhalasztjuk...
Azt hittem, nehezebb lesz majd a szívem, de nem az... Közömbös vagyok, már nagyon megértem a változásra, meg egyébként sincs a világ végén Szeged, bármikor jöhetek, igaz, nem alszok majd itt.
Párom írt ma egy kedves üzenetet, miszerint mi sem bizonyítja jobban azt, hogy szeretem, mint hogy oda költözök és munkát is váltottam.
Ha valamiért, már ezért a pár kedves szóért is megérte... Azt ígérte, jó társ, barát és férj lesz majd :)
Persze ezek csak szavak, de tudom, hogy ez sokat jelent neki és az is biztos, hogy senki másért nem rúgtam volna fel valószínűleg az eddigi életemet, mint magáért a szerelemért és egy új, saját élet reményéért...

Akárhogy is lesz, változásra szükség van az ember életében. Szükséges, hogy néha más szituációban találja magát és ezáltal erősödjön, fejlődjön.
Határozottságot tanultam eleget, azt hiszem, kedves vagyok alapvetően, de ha arról van szó, odaszólok...
Ha más nem, ezt majd kamatoztatni tudom, de persze ne legyen rá szükség...

Holnap délután költözök, a főbérlő elég bunkó lett így a végére, először közölte, hogy nem jó a vasárnap neki a költözéshez, majd a péntek 6-ra azt mondta, hogy késő.. De már azt kérdezte, hogy mikor jöhet az új lakó a szobámba... Még ki se hűlt az ágyam, de ez már költöztetné be az újat... Örülök, hogy én nem vagyok ilyen pénzéhes szarrágó, mint ő. De ennyit a főbérlőkről, szerencsére több dolgom nem lesz velük...

A visszaszámlálás elkezdődött

A hét eleje nagyon vontatottnak tűnt, aztán az egyik nap minden felgyorsult.
Azt hiszem, szerda délután jutottam el arra a pontra, amikor kezdtem elengedni az új munkalehetőséget. Hét elejére ígérték, hogy szólnak. Másnap csütörtök... Már késő, biztos nem engem választottak. Gondoltam, pofára ment és nem voltam szimpatikus a nőnek. Vagy akadt jobb jelölt, habár ezt valahogy nehezen hittem. Mindegy is, feladtam, elengedtem a dolgot.
Csütörtök délelőtt viszont megcsörrent a mobilom a már ismert számmal. Tudtam, ki keres, elkezdett gyorsan verni a szívem, remegett a hangom is. Még akkor is azt hittem, hogy szólnak, nem én lettem a befutó, dehát tudjuk, hogy ilyesmivel már mai világban nem hívják fel az embert, csak ha bejutott. Úgy döntöttek a polgármesterrel, hogy engem választanak. Kb. köpni-nyelni nem tudtam, be is vallottam a nőnek, hogy már azt hittem, nem is én leszek a kiválasztott. De el kellett intézniük, hogy tanfolyamra tudjak menni úgy, hogy még nincs jelenleg munkaviszonyom náluk és ez több időbe telt. Azt mondtam neki, visszahívom, mert hirtelen azt se tudtam, mit mondjak, persze akartam a dolgot, csak mégis olyan nehéz. Párom persze dolgozott, nem értem el, így régi kollégámnak írtam egyből, aki tudta, hogy mióta keresek már új munkát és mit élek át ott nap mint nap. Nagyon örült és adott pár instrukciót. Azt se tudtam, kinek szóljak előbb, hiszen a HR-esünk pont két napja ment el egy egy hónapig tartó távollétre. Az egyik közelebbi kollégám jött oda a szokásos mizu kérdéssel a helyemhez, mondtam neki, hogy majd megtudja, de mivel nem tudtam magamban tartani, neki mondtam el először, hogy most hívtak, hogy felvettek egy másik helyre. Azt mondta, illik hozzám ez a munka. Majd szóltam a kisgyerek főnökömnek, mert az igazi nem ért épp rá, de aztán egyből szabaddá tette magát. Elmondtam, mi a helyzet, még itt tartani se tudott volna, hiszen az új munka költözéssel is jár és max. egy szegedi lakással tudott volna esetleg  marasztalni, dehát ezt nyilván csak poénból nyögtem be. Meglepődtek, csak kb. két ember számított rá, hogy hamarosan megyek, de többen azt se tudták, hogy házat vettünk és költözhető. Szóval van akinek személyesen mondtam el, aztán közös csoportba írtam meg, többség így vagy szóbeszéd alapján tudta meg. Biztos van olyan, aki nem bánja egyáltalán, de néhány embernek azért biztos hiányozni fogok. Sztem a közvetlen főnököm örült a legjobban, végre nem ő lesz a porbafingó a csoportban, majd valaki újnak osztogathatja az eszes konstrukcióit, aki talán vevő is lesz rá.
Sajnos a 15 napos felmondási időt le kell töltenem, de már sokkal könnyebb lélekkel teszem ezt.
A munkakör nem fog hiányozni, azt hiszem, egyik része sem. Az adminisztratív része tetszett belőle egyedül, amivel mindig időben kész voltam, a többi nem. Ki voltam égve, türelmetlen voltam, nem fejlődtem, sose kaptam semmi pozitívat, sem igazi megbecsülést. Igaz, nem ügyintéző voltam már,de mégis úgy éreztem, egy senki vagyok kb.,akire eszközként tekintenek.
Néhány kolléga, a fiatalos légkör és persze a korlátlan net és eszközök is jók voltak azért..

Most teljesen más lesz. Egyrészt a jövő hetem biztos káosz, a keddi és csütörtöki tanfolyam Békéscsabán lesz, kocsival visznek el a hivataltól.
Egy nap Szeged, egy nap Csaba. Közte otthon is leszek azért, de csak futólag és ott is alszok.
Elkezdtem pakolni és ezzel együtt elkezdem felszámolni a szegedi életemet. Sokan holnap kezdenek először ebben a városban, én pedig hamarosan egy nyugis községbe költözök, és már nem csak a házam, de a munka is oda fog kötni.  Meg nem utolsó sorban a párom. :)

Sok helyre el kell még menjek, orvos, fodrász, könyvtár, közben jó lenne valami búcsúbuli is a többiekkel. Egyszerre két helyen kéne helyt álljak.

Sajnos nincs már fennmaradó szabim, így sok plusz órát kellett szerezzek, és egy újabb vasárnapi 12 óra is bele fog férni. De ez már az utolsó lesz.

Közben, ha ez még nem lenne elég, programok is várnak ránk. Párom haverja szervez kajálást, aztán repülőnap és párom szülinapja, illetve Szentlányon is lesz magyar falunap megint. Apukám nemrég vett egy új kocsit, Mazda 6-ot. Én pedig nemrég vettem egy használt biciklit, amire szükségem lesz a munkába menéshez.. Kinek mire telik ugyebá...

Még 12 nap és szeptember  14-én délután elhagyom a várost.
Szerencsére nincs messze, és a munkabeosztásom is szuper lesz, pénteken 2-kor végzek, hétvége szabad, szóval fogok tudni majd jönni.. Nincs messze, csak már nem lesz muszáj itt lennem, mint eddig.

2007 szeptemberében kezdtem el a szegedi életemet, 2018 szeptemberében pedig távozok.
11 év,  8 albérlet és sok-sok idegen lakótárs, albérletre elköltött pénz. Még jó, hogy azt nem számoltam össze, mert biztos rengeteg lenne. Ebben persze az is benne lenne, amit apukám fizetett, nem csak én.
5 év egyetem, 2 munkahely, 6 év munkaviszony. Sok-sok ismerős, szerelem, fiúk, randik, mámoros, bulizós éjszakák, diszkók és kocsmák. Koncertek, fesztiválok.
Mellette pedig sok egyedüllét, kínlódás, mások miatt nem alvás, utcai zajok, légkalapácsra ébredés.
Önismeret, kudarcok és sikerek.
Jók és rosszak.
Itt értem felnőtté és lettem teljesen önálló.
Sokat köszönhetek Szegednek, de sajnos munkában nem sikerült testhez állót találnom.
Ki gondolta volna, hogy egyszer majd egy kis településen találom meg azt, ami remélhetőleg jobban illik hozzám. Leszek végre valaki, akit ismerni fognak, még ha én nem is ismerem őket.

Akárhogy is alakul, ezt a döntést meg kellett hoznom. Alakuljon bárhogy, Isten tudja, mi a helyes. Ragaszkodtam Szegedhez, de nem adott nekem fiút, akivel hosszú távra tudnék itt tervezni. Nem adott munkalehetőséget, hogy nyugdíjig itt maradhassak.
De adott helyette egy fiút, aki nem idevalósi, akinek a lakhelye ellen jobban ellenkeztem, mint bármi más ellen. Ahol házat tudtunk venni jó áron. És végül ezen a lakhelyen leszek majd az, amit talán csinálhatok nyugdíjig.
Vagy nem, de ezt csak egyvalaki tudja odafent, ehhez mi kevesek vagyunk.
Én most sodródok és kiélvezem ezt a 2 hetet.

Visszaszámlálás... Elkezdődött.

Hamarosan viszlát Szeged. 

Dalok a bejegyzéshez:

• Avicii: Ten more days 
• Edda: Elhagyom a várost

A várakozás percei

A vasárnapi 12 óránál nincs rosszabb, még úgyis, hogy viszonylag nyugi van és unatkozol. Sőt, úgy talán még rosszabb, mert sokkal nehezebben telik az idő. A velem együtt dolgozó csoportvezetővel mindössze 2 mondatot ha szóltunk egymáshoz. Nagyon kínos és kényelmetlen szitu, de legalább tudtam haladni az adminisztratív feladataimmal. Végig az járt az eszemben, hogy vajon ez lesz az utolsó hétvégezésem? Szinte utoljára kell megválaszolnom azt a sok, bagatell kérdést, amit az ügyintézők feltesznek és ezzel már türelmem határára érek?

Be is szóltam pár embernek, mert egyszerűen szörnyen hülyeséget beszéltek, vagy épp beszélni sem tudtak. Sokaknak felnőtt ember létükre nehézséget okoz egy kérdést feltenni az anyanyelvén, majd udvariasan megköszönni a választ. Sok ember nem tudja érthetően elmondani, amit szeretne, se füle, se farka nincs a mondatainak. Mielőtt telefonos ügyfélszolgálaton dolgoztam volna, nem is gondoltam, hogy ennyi ostoba és hülye ember létezik. Pedig van, méghozzá nem kevés. Az a csoda, ha valaki felfogja, amit mondok és tudja, mit akar. Siralmas a helyzet, nem is csoda, hogy nagy többségben azok dolgoznak nálunk, akiket máshova már nem vesznek fel.

Négy évet töltöttem már el itt, ez idő alatt sokkal türelmetlenebb lettem és bunkóbb is, kevésbé bírom elviselni az embereket, ami ha úgy vesszük, érthető, hiszen a mindennapos jópofizás kb. 100 emberrel leszívja az ember energiáját. Főleg egy olyan introvertált személyiségét, amilyen én is vagyok. Tehát biztos, hogy nem szeretem azt az énem, aki a munkahelyen vagyok és nem is illik hozzám ez a munka. Mert valójában sokkal kedvesebb és mosolygósabb voltam, aki ha nem is állandóan, de azért szeretett emberekkel beszélgetni. Ennek már híre-hamva sem maradt.
Sokat vacilláltam az elmúlt pár napban, hogy menjek vagy maradjak?

Hiszen itt lenne ez a munkalehetőség, ami korántsem biztos, de mivel esélyesnek látom magam, elgondolkoztatott. Azon, hogy jó lenne-e kevesebb pénzért helyben lenni?
Egy-két napig még inkább a mostani felé húzott az eszem (a szívem már rég nem) a pénz miatt, hiszen én legalábbis csak ezért bírtam ki ott ennyi időt. De egyvalami meggyőzött, mégpedig hogy ilyen lehetőség azon a településen nem lesz még egy, míg Szegeden azért több munkát is lehet találni, - legalábbis a semminél többet, ha jobbat nem is.

Szóval ha felvesznek, mindenképp megyek, annak ellenére, hogy a kísértés megvan mostanában is, mivel fizetésemelést kapunk. Viszont albit kellene fizetnem, és egy idegen 23 éves gyerekkel kéne együtt éljek a párom helyett, aki sanszos, hogy nem sokat fog takarítani maga után és inkább bulizik.
De kételyek vannak bennem. Ma is végigmentem azon a településen, és az emberek megbámultak (megjegyzem, nagyon semlegesen öltözködök), mintha legalábbis cirkuszból szöktem volna. Már elszoktam ettől a falusi szokástól, de tudom, hogy van, mert én is inkább egy falusias környezetből  jöttem Szegedre. Vannak emberek, akik nem túlzottan szimpatikusak és butának is tartom őket, így sokat nem fogok ott sem jópofizni, egyedül párom haverjait tartom jófejnek  (szimpatikus lánnyal még nem sikerült összefutni), de velük se mindig van kedvem beszélgetni. Aztán kicsi hely, mindenki mindent tud rólad, lehet, rólam is pletykák keringenek, sosem lehet tudni.
Csak abban bízom, hogy az életmódomat tudom tartani, ugyanis jelenleg mínusz 11 kilónál tartok, úgy is, hogy nyaraltam és néha bűnöztem is. De annyira megszoktam ezt, hogy már nem szeretnék visszaállni a régire.

Igen, félek a változástól, mint mindenki. Én talán jobban is.

Már jó lenne tudni valamit - akárhogy is lesz. Ennyit még egy munkalehetőségen se gondolkoztam.
De amint kiderül valami, azt is megírom.

Nyár vége felé - jenlegi helyzet

Eljött végre az az idő is, amikor a saját házunkban alhatunk.
Még Erdély előtt egy pénteki napon, augusztus  3-án aludtam ott. Rég éreztem magam ilyen jól és ilyen boldognak, hogy ott lehetek. Aznap este az égiek is küldtek ajándékot, bagolyhuhogást hallottunk, egy süni sétált át az udvaron (tuti ott lakik hátul a család), Sanyinak neveztem el és Sanyi engedte, hogy megsimizzük az orrát, nem húzta be magát.
Csend volt, csak a tücsökciripelés hallatszódott és néha kutyaugatás.
Másnap két kiscica is felbukkant, akiket alig lehetett levakarni magunkról, egyre közelebb kerülök ahhoz is, hogy végre saját állataim legyenek. Jókat ettünk és ittunk az új házban. Festék és fabútorok illata lengte körbe a helyiséget. Egyszóval minden szuper volt,végre nem voltam elégedetlen.
Egyre több cuccot veszünk, már van hűtőnk is, konyhai felszereléseink- úgy, ahogy, de a szegediekkel lenne teljes a készlet.  Még kellene mosógép és mikró, na meg nagy lapostévé, de az már luxus lenne, azt karácsonyi ajándéknak szánjuk majd magunknak. Egyébként otthonos és mostmár többnyire tiszta is.
Most három éjszakát is ott tudtam aludni. Szombat este lagziban voltunk, hát anyóssal és apóssal nem volt egy nagy örömmámor, sokat panaszkodtak, látszik, hogy sose mozdulnak ki sehova, idegen nekik minden. Egyébként a lagzi elég unalmas volt, nem is ismertem az ifjú párt és hát a hangulat is inkább mű volt, nem beszélve a vőfély rengeteg dumájáról, többet hallottuk, mint a zenét. Voltak feladatok, amelyek inkább kínosnak tűntek, mint viccesnek, én részemről örültem, hogy nem lettem bevonva, csak párom. Mulatós zenék ugyan voltak, de kevés és sokat szünetelt a zenekar, egyedül a kaja volt jó és persze a korlátlan italfogyasztás része. A menyasszony ruhája nekem előnytelennek tűnt, ekrü volt, pánt nélküli, így rendesen látszott a dekoltázsa meg némi zsírpárna is. Nem állt jól neki, pedig a csaj szép egyébként. Beszélgettem párom egyik haverjával, alig tudtam magamról levakarni, egyébként jó szándékú fickó és sokat segített már nekünk a háznál.
Voltak ismerős arcok, ez is azt mutatja, hogy már nem egy ilyen rendezvényen veszek részt. Mármint nem lagzin, hanem helyi eseményen. Fél 12-kor leléptünk, de ez is inkább anyós miatt volt, sztem mi távoztunk elsőként, én még tudtam volna maradni, bár furcsamód nincs kedvem táncolni még úgy se, hogy kicsit ittam. Főleg ha párom másik haverjának szülei bámulnak és lesik minden mozdulatomat. Nem tudom, miért néznek vagy csak irigykednek, hogy a párommal egyidős fiuk nem tudott még egy normális nőt összeszedni, passz. Mindenesetre elképzeltem, hogy a mi lagzink van és hát inkább erőltetettnek tűnt a dolog, mint szívből jövő kívánságnak. Max kevesebb emberrel és az se kizárt, hogy helyben tartanánk. Talán jobb a hangulata, többen tudnak inni,igazi parasztlakodalom. Ez a városi helyszín egyébként se igazán tetszett, nem volt semmi varázsa.
Augusztus 20-án egész nap a házat takarítottuk, fürdőszoba sikálása, festékfoltok eltávolítása, fertőtlenítés, felseprés, felmosás, porszívózás..stb. Gyorsan eltelt az idő, szeretek párommal dolgozni, mert mindig feltalálja magát és segít, ahol tud. Este kimentünk a mező szélére, ahonnan láttuk a tűzijátékot, egész jól látszódott, igaz légvonalban nincs messze.
Ma pedig egy állásinterjúra mentem, amit inkább hívnék elbeszélgetésnek. A munka helyben lenne, ami hatalmas előnye és maga a feladatkör is tetszene. Hivatal, irodai környezet, kényelmes munkaidő. A fizetés kevesebb lenne, mint az itteni, de legalább albérletet nem kell fizetnem, csak a hitelt, de annak is a felét. Igaz, tanfolyamot kellene elvégezzek és vizsgáim is lennének, de nem hinném, hogy nehéznek találnám a bölcsészképzés után, bár tény, hogy elszoktam már a tanulástól.
Mindenesetre jövő hét elején kiderül, ha pedig megkapnám a munkát, akkor innen nagyon gyorsan el kéne mennem, hogy ott kezdeni tudjak. Albérlet felmondás, munkahely felmondás, költözés.

Vannak bennem kételyek, furcsa még mindig azon a településen lenni, semmi sincs helyben, persze nyugodt és vidéki környezet. Biztos meg tudnám szokni, de sztem hónapok kellenének hozzá, ehhez pár nap nem elegendő. Illetve jobban belegondolva Szegeden sem hagyok magam után senkit, max 1-2 embert, akikkel hiába hogy egy városban lakunk, nem tudunk egy talit összehozni 3 hónap alatt. Inkább a boltok fognak hiányozni, illetve a vicceskedések a kollégákkal. Egy, akivel jóban voltam, elment szülni, egy pedig, akivel a legjobban kijöttem, már nem dolgozik ott, tehát marad kb 2-3 ember.Nem túl sok a 100valamennyiből.

Nade nagyon előre szaladtam, közel se biztos, hogy megkapom az állást, annak ellenére, hogy párom két haverja is olyan hátszél félék, de én sose voltam híve a protekciónak, csak sajnos sokat számít. Ebben az esetben persze jó volna, ha végre nekem is lenne protekcióm egyszer az életben... 

Székelyföldi nyaralás - II. Gyönyörű tájakon, magyarok nyomában

Székelyföldi kirándulásunkat egy utazási iroda se tervezhette volna meg jobban, mint szüleim, minden napra akadt valami látnivaló, és persze sok-sok kilométer.

1.nap: Megérkezés Máréfalvára, séta a fenyvesek és nyaralók között. 3 kiscicát is észrevettünk,akikhez minden este visszatértünk játszani.
2.nap: Parajdi sóbánya- valóban különleges, nem mindennapi látvány,szinte egy egész város van kiépítve a bányában. Lent kellemes 16 fok, de a lejutás és feljutás borzalom. Egy agyon tömött, meleg buszban egy sötét alagútban kell leutazni a bányába, igaz, csak pár perc, de így is rémes, megy a lökdösődés, mint heringek a dobozban. Nade a látványért megérte.
Szováta- ebéd a Szovátai Halászcsárdában, lassú kiszolgálás, a pisztráng nem volt rossz, szép környezet. Medve-tó tele volt fürdőzőkkel, de körbe lehet kerülni a tavat, tanösvények vannak végig kiépítve, sóhegyeket lehet megtekinteni és több kisebb, olykor vörös színű tavat is. Igényesen kialakított környezet, nem láttunk szemetet. Fincsi kürtőskalács fagyit ettünk. A tó valóban sós ízű. Érezhetően dübörög a turizmus, aki nyüzsgősebb helyre vágyik nyaralása alatt, annak jó választás lehet.

Farkaslaka-  megnéztük Tamási Áron sírját, a 13 aradi emlékmű kopjafát és  Trianon-emlékművet. Nagyon szép kis falu, teljesen magyar. Bazárok is voltak, vettünk pár apróságot, dehát még csak a 2.napunk van.
Szejkefürdő - útközben láttuk meg, hogy erre van Orbán Balázs sírja, mint kiderült, sok-sok székelykapun kell végighaladni a dombon. Van borvíz forrása is, de a víz nekem nem jött be, nagyon büdös, és mintha benzint innál, persze jó gyomorbántalmakra.
3.nap: Zetelaka- templomot megnéztük, majd a víztározóhoz indultunk, ami egy gyönyörű tó, elkezdett esni az eső, ekkor volt egyedül a héten, de nem tartott sokáig.

Zetelakai víztározó

Székelyvarság-mivel sokszor nézzük a Hazajárókat, ezért ismerős volt a hely neve, nagyon szép kis falu, inkább nyaralóhelynek tűnt, kis boltjában szinte minden kapható volt, itt vettünk finom Csíki mézes sört. Megnéztük a Csorgókő-vízesést, a Jézus-kútnál pedig frissítő forrásvizet ittunk.
Székelyudvarhely-sétáltunk a központban, megnéztük kívülről a református kollégiumot, egy templomot és sok szobrot, emlékművet, ami természetesen mind magyar volt. A városban nagy többségben magyarok élnek, a Kauflandban szinte csak magyar szót hallottunk.
Homoródfürdő-itt is voltak borvíz források, de egyébként semmi érdekes.
4.nap: Csíksomlyó - amióta láttam az István, a király rockoperát Csíksomlyón, azóta szeretném megnézni ezt a helyet. Reggel 10kor a még vizes fűben gyalogoltunk fel a Kálvária-dombon, kápolnákat érintve, hogy aztán megpillantsuk lent a Hármashalom-oltárt, ahol eleinte csak mi voltunk, így sikerült jó képeket csinálni.

Gyilkos-tó

Gyilkos-tó - 1 órán át haladtunk szerpentines, de egyébként jó úton, majd ahogy közeledtünk, hirtelen megálltunk és hosszú kocsisor kígyózott előttünk. Mint kiderült, nehézkes a parkolás, ezért a háromnegyed óra várakozás után inkább leálltunk az út szélén, mint mindenki más. A tó gyönyörű, egyedi, ahogy azok a rönkök kiállnak belőle, mesés. Itt ebédeltünk a Panoráma étteremben, ahol viszonylag gyors volt a kiszolgálás és a kaja se volt rossz, bár levest ettünk mind (csorbát), utána pedig kürtőskalácsot vettünk.
Békás-szoros - további autóút következett, de már nem volt messze, újabb nem könnyű szerpentinek. Ha csak ennyit láttam volna Erdélyből, már ezért megérte volna. Nem lehet leírni, de mindenhol magas sziklatömbök, zubogó források és rohanó patakok, rengeteg fényképező ember, autó és bazárok. Ezt tényleg látni kell. Azt hiszem, még sosem volt részem ilyen szép tájban, még öcsém is folyamatosan fényképezett, ami nagy szó tőle, hiszen szinte sose fényképez. Beültünk egy helyre kávézni, ahol éppen Márió zene szólt. :)
Utána elmentünk volna Gyimesbükkre,az ezer éves határhoz, nem lett volna messze de az út olyan borzalmas és kiszámíthatatlan volt, hogy inkább visszafordultunk, Csíkszeredáról megközelíthető lett volna, de már nem akartunk délután 3-kor újabb 2 és fél órát utazni addig.
Aznap este szalonnát sütöttünk.
5.nap: Madarasi Hargita - tábla jelezte a medve veszélyt, majd elindultunk Ivó után egy nagyon rossz, zötyögős úton, haladtunk 2 km-t, majd visszafordultunk, apukám féltette a kocsit. Aztán rákérdezett egy embernél, aki közölte, hogy 1 km után már nagyon jó út van, tehát visszamentünk és 
mostmár sikerült
eljutni a Madarasi Menedékházig. Innen fél óra volt az 1801 m magas csúcs, a Madarasi Hargita. Minden magyarnak látnia kellene ezt a helyet legalább egyszer. Egyetlen románnal sem találkoztuk, ahogy sétáltunk felfelé, szinte mindenki köszönt. Egyből feltűnt a turulos emlékmű és a székely zászló, majd háttérben a rengeteg kopjafa és kereszt. Azt éreztem, jó magyarnak lenni és büszke vagyok a származásomra. Ez a hely mitikus, igéző, halkan sétáltunk a különböző idézetek és kőtömbök között. Az ég is kissé felhős volt, kedvezett a képeinknek. Lent a Súgó étteremben ettünk, többség most is levest, de a sertésflekkenre kissé várni kellett, össz. háromnegyed órát. Szegény csávó nem állt a helyzet magaslatán, aki sütötte és valószínű a stressz se viszi el idejekorán. Vagy csak mi szoktuk meg a pörgést.
6.nap: Pihizős, olvasós, bográcsozós nap, majd este séta a falu kocsmába.
7.nap: Korond - fazekasvásár miatt mentünk elsősorban, de az a néhány kiállított stand kissé csalódást keltett, volt egy kis színpad meg kb. egy-két kajálda. Végül a hosszas bazárokon mentünk végig, és megvettünk mindent, amit akartunk. Székely zászló, szőnyeg, fatál, korondi tányérok és bögrék, magyar címeres tányér, havasi méz, áfonyalikőr, csíki sör és apróságok. Az Árcsói Fogadóban ebédeltünk, ez volt eddig a legigényesebb hely, kaja választék is volt bőven, megérte betérni ide.

Azt hiszem, ilyen rövid idő alatt is mindent megnéztünk, amit szerettünk volna. Lépten-nyomon a természet újabb ajándéka örvendeztetett meg minket. Ide nem kellett belépő, hiszen a természet magáért beszélt. Medvét nem sikerült látnunk, de azt hiszem, ez nem nagy gond.
Aki csak teheti, jöjjön el erre a környékre, mert itt érzi igazán az ember, hogy magyar.

Békás-szoros

Székelyvarság

Szejke

Székelyföldi nyaralás - I. Székely gyökereink nyomában Máréfalván

Végre eljutottam Székelyföldre, amire mindig is kíváncsi voltam. 7 éjszakát töltöttünk Máréfalván.
Az út közel 8 órás volt, bár rövidebbre számítottunk, hiszen Nagyszebenig egyébként autópálya lett volna, viszont egy szakaszon még nincs kész, ezért Lugostól Déváig tömött sorokban zötykölődtünk a szeméttel tarkított leállóhelyek mentén. Az autópályán gyorsan haladtunk, de a pihenő helyek hagytak némi kívánnivalót maguk után, már a magyarhoz képest. Itt sor volt a benzinkutak előtt, mert volt kb. 2 néhol, és nem működő vécékbe is sikerült belefutnunk. Egyetlen fa sem volt, így a meleg aszfalton, a szemét mellett kellett megegyük útközbeni kajánkat. Mondtuk is magunkban, hogy azért van még mit fejlődni, de amúgy is a székelyek miatt jöttünk...
Megkönnyebbültünk, mikor végre megérkeztünk Máréfalvára, amely közel van Székelyudvarhelyhez. Sosem volt részünk olyan kedves fogadtatásban, mint most, mintha csak rokonokhoz érkeztünk volna meg, az asztalon várt minket a pálinka, Csíki sör, áfonyalikőr, kalács,linzer,pogácsa. A szállásunk faház volt, mindennel felszerelt. A falu arról híres, hogy itt található Székelyföldön a legtöbb székelykapu, de ezen kívül elég szegényes, a forgalmas út mentén állnak végig a házak, így a benzinszagon kívül mást nemigen éreztünk sétánk során. Szerencsére van egy nyaraló része, ami tele van faházakkal, fenyvesek és patakok övezik, itt elénk tárult az igazi székely táj és itt volt a mi szálláshelyünk is. Birkák legeltek a hegyoldalon, lovakat is láttunk, nem beszélve a szénát gyűjtő székelyekről, akik mai napig szekérrel közlekednek, némelyek rosszabb traktorral. Fűkaszát használnak, semmi elektromosság, leszámítva a kezükben lévő nyomógombos mobiltelefont. Nem sokat beszélnek, egy alkalommal beültünk a kocsmába, a fiúk Csíki sört ittak, mi lányok áfonyalikőrt, de nem sok szó hallatszódott. A mindenhol reklámozott áfonyás Csíki sört nem láttuk sehol, állítólag leállították most a gyártását.

És miért pont Máréfalvát választottuk? 

Máréfalvi emlékmű dédapám nevével

Nagymamám itt született, innen költöztek le Arad környékére 1945-ben. Akkor 6 éves volt, édes és féltestvéreivel, valamint édesanyjával és nevelt apjával indultak el Szentlányfalvára. (Korábbi bejegyzés) Édesapja, az én dédapám meghalt a II. világháborúban, emléklap is van róla, hogy hősi halált halt.
Egyik falubeli sétánk során egy emlékművet vettünk észre, ami a háborús hősök számára lett kiállítva a faluközpontban és hát nem más nevét fedeztük fel rajta, mint a dédapámét. Sírja nincs, mivel a csatatéren halt meg, csak ez az emlékmű őrzi emlékét. Megható volt látni egy ismerős nevet egy másoknak talán teljesen közömbösnek tűnő emlékművön. 
Utána a kissé gizgazos temetőbe is felsétáltunk, kerestünk ismerős vezetékneveket, akadt is egyébként néhány, bizonyára sokan rokonok lehettek, de évszámok és nevek híján nehéz volt megállapítani. 
Nem emlékezett pontosan mamám, hogy hol laktak, de utolsó nap annyit mondott, hogy a templommal szembeni utca végében, de nem találtunk régebbi székelykaput, amire a családnevük fel lenne jegyezve. Mégiscsak majd 70 év telt el azóta, valószínűleg sokminden már nem így néz ki és új házak épültek a helyén. Leszámítva persze az abban az évben épített székelykapukat, sok már műemlék. 
Mamám azóta se tért vissza ide, de mi, gyerekei és unokái láthattuk a helyet, ahol született és a környéket, ahol élt. 
Valahogy nem csodálom, hogy éhínség volt itt, hiszen a termőföld nem jó minőségű, nincs szőlő sem, állatot tartanak sokan, ebből élnek. Az útszéleken áfonyát és vargányát árulnak, talán ma is ez az egyik megélhetésük. Nehéz lehetett itt az élet a világháború idején és után, de én úgy láttam, még ma sem könnyű. Főként ha a román kormány még jobban megnehezíti az itteniek életét és nincs akkora támogatás a gazdáknak, mint nálunk itthon. Nem laknék itt, de a táj lenyűgözött, nem lehetett betelni vele. Reggel és este kellemesen lehűlt a levegő, elbírtuk a meleg takarót.
Tiszta vízű források, borvizek és jó levegő. Ezt azért el lehetett  viselni.

Szalonnasütés előtt Székely sörrel

Máréfalvi templom székelykapuval

Július végén

Végre beköszöntött az augusztus és mostmár hőség is van, így fullasztó meleg is itt a városi albérletben. Rossz volt tavaly is itt, de most megnyugtat a tudat, hogy valahol egy hűvös szoba vár rám.. Még ha jelenleg nem is ott alszok.

Ma mentek öcsém, papám és szüleim a házhoz, hogy felszereljék a konyhabútort. Nekem sajnos dolgom volt, így nem tudtam ott lenni, bár sok hasznomat nem vették volna a felszerelési munkálatokban. Péntek lesz az első napja, hogy ott alszunk majd párommal. A szobában már a szekrények és a tv állvány is össze lett szerelve, így szinte teljesen berendezett.

Múlt hét szerdán indultunk a szokásos utunkra, Egerbocsra.
Jó volt úton lenni és kimozdulni kicsit. Már első nap grilleztünk és sétáltunk a dombok között, következő nap Mátrafüredre mentünk, ahol párom volt elszállásolva, mikor Visontán dolgozott és ahonnan felmondott. Nosztalgiázott kicsit, illetve én is, bár én sokkal régebben voltam még ott szüleimmel, amiből csak arra emlékszek, hogy egy kifőzdében ettünk egy eléggé bűnrossz kaját. Most fagyiztunk, de az legalább fincsi volt. A Sástói kilátóról szép látvány nyílt a hegyek felé és a környék is jó néz ki. Strandnapot is tartottunk, bár Bükkszék másodjára már egyáltalán nem jött be. Először is nem jutott szekrénykulcs nekünk (igaz, szombat délelőtt mentünk, talán reggel 8-ra kellett volna), ezért nem nagy könnyebbséggel hagytuk a cuccainkat a füvön. A meleg vizes medence annyira tele volt, hogy lépni nem lehetett, a hideg vizes medence pedig olyan hideg volt, hogy sokáig nem lehetett megmaradni abban sem. Ivóvíz nem volt, mert nagyon kis sugárban jött a víz, nyilván szándékosan, hogy az ember vegye meg a vizet. Egyetlen dolgot ettem volna az életmódváltásom ellenére, palacsintát, ami csak délután 2-től volt, megjegyzem a palacsintázónak nevezett bódéban.Így elvből sem ettem utána, inkább visszamentünk Bocsira, ahol az előző nap megfőzött kajánkat ebédeltük meg.

Úgy volt, hogy jön párom haverja és annak barátnője is, amiből végül nagy örömömre nem lett semmi. Kár, hogy nem fogadtam rá, mert a csávó totál kaotikus, kiszámíthatatlan, nem sok kedve volt eljönni, azt akarta, hogy mi menjünk borozni, de a párom furikázza kocsival, mert ő már ivott. Majd mikor mégis eljött volna, közölte, hogy jönne két haverja is, akik nem szeretik a paprikás krumplit, amit főztünk volna bográcsban, dehát őket nem is hívta meg senki, minek jönnek?
Szóval végül maradtunk kettesben. Egyvalamiben sosem csalódok mostanában, mégpedig abban, hogy az emberek nagy többsége és a barátnak nevezett személyek csalódást okoznak. Ez most is bejött.

Barátom persze inkább a házat csinálta volna vagy épp dolgozott volna, mint pihenjen, nincs még egy ember sztem, aki ennyire ódzkodna az utazástól, mondván inkább pénzt keres. Ez nyilván jó dolog, de nem egy hetet vagy kettőt kértem tőle, csak négy napot. Végülis elvoltunk, egyetlen éjjel volt borongós, amikor épp a vörös Holdat lehetett volna nézni. Sokat sétáltunk a dombokon, a Medve-dombon és az Őzek erdejénél, ezeket én neveztem így el, mert azon a részen hat őzet figyeltünk meg. A Medve-dombon ugyan nem jött medve, bár manapság már ezt sem lehet tudni.

Az utolsó esténken pedig felfedeztünk egy hangulatos ösvényt fenyvesekkel, ami mintha az erdőbe vezetett volna, de este fél 8-kor már nem mertünk nekivágni és papucsban is voltunk.
Lett egy kis színem legalább, és mikor hazaértem, örömmel állapítottam meg, hogy nem híztam egy dekát sem, sőt rá két napra már egy kilóval kevesebbet mutatott a mérleg.
Holnap vége a munkahétnek, utána pedig ismét pihenés, augusztus 13-ig.

És vasárnap irány Székelyföld! 

Júliusi hétvége

A hétvége elég zsúfoltan telt. Péntek este három kollégámmal megnéztük a Mamma Mia 2-őt, ami azért nem volt az első színvonalában, de jól elvoltam rajta és sok zene fantasztikus volt benne.
Szombaton strandra mentünk a párommal, idén nyáron először, de már az új fürdőrucimban, amit annak örömére vettem, hogy lefogytam, illetve mert a másik már elég régi volt. Strand után pedig a Jyskbe mentünk, ahol csupán két szekrényt, egy tv állványt és matracot vettünk. Utóbbiból ami tetszett volna, nem volt 160x200 centis, így kettőt vettünk a 80-asból, de azért így is megoldottuk. Árban nem volt csillagászati, kókuszréteg habszivacs, az eladó szerint sokáig kitart. Egy másik magasabb árkategóriásról meg lebeszélt bennünket. Azért ez is érdekes hozzáállás, főleg miután a szekrényt is fikázta, hogy milyen vékonyak a lapjai, pedig fogadkoztam neki, hogy ismerem, mert az albérletben is ilyet használok, dehát biztos ezzel volt meg a napi negatív hozzáállás adagja. Jól elhesszeltünk az áruház matracain, amíg párom haverját vártuk, hogy elvigyen minket a házhoz a beszerzett cuccokkal, ahol aztán a matracot egyből ki is bontottuk és bele feküdtünk.
Ma anyukám szülinapja volt, bográcsos kapros csirke volt az ebéd. Még egészséges desszertet is készített karobporból, amit ugyan korábban nem kóstoltam, de utána olvastam és sok pozitívat írnak róla. Újabb elem az egészséges ételek listámhoz.

Házhelyzet: 

A saját szobánkat, ha sikerül az összerakósdi, szinte teljesen berendezzük. Aludni már fogunk tudni ott, illetve ha lesz hűtő, akkor akár többet is ellehetünk. A konyhabútor kész, már csak el kell szállítani és felszerelni, papám már az újabb könyvespolc ötletét adta elő, de valószínűleg rábízom, mert ismerem a munkáját és mindig szépeket készít. Ma összeszedtem pár otthoni cuccomat a padlásunkról, díszek, könyvek, két fotel és egy régebbi tv, szőnyeg. A baglyaim még ott maradtak, mivel régebben gyűjtöttem őket, nagyon sok felhalmozódott, nekik majd külön helyet kell találjak.
De a fele könyv már nálam lesz. Kazettákat is találtam (atyaég, ki használ már olyat) és DVD-ket is viszek el, bár letölteni már egyszerűbb sokkal, mint beindítani egy DVD lejátszót. Régi iskolás cuccokat is bepakoltam, ballagó tarisznyák, ellenőrzők, jókat nevettem a beírásokon, bár én csak egy osztályfőnökit kaptam, hozzám képest a páromé jóval durvább képet mutatna, mert nem a magaviseletéről volt híres.
Fura érzés volt  lehurcolni ezeket a padlásról, ugyanakkor jó is, hogy már nálam lesz az összes cuccom, nem három különböző helyen.
Szeptembertől már simán oda tudnék költözni, talán hamarabb is, ha nem lenne ez a fránya munkahely. Több ötlet is van már, mihez kezdjek, az is tetszik, hogy 1-2 hónapot munka nélkül legyek, de az csak akkor lenne szuper, ha párom már teljes munkaidőben dolgozna.
Addig meg járok be valószínűleg és imádkozok, hogy egy normális és extra csendes lakótársat kapjak. De a hétvégéket már legalább ott tudom tölteni.

Ahogy közeledek a 30-hoz, legalább megérem végre, hogy a saját házamban ünnepelhessem.

Diétázásokban...

Jelenleg 67 kiló vagyok, ami azt jelenti, hogy sikerült 2 hónap alatt 8 kilót fogynom. Végre mérleget is sikerült vennem, úgyhogy most méregetem magam, de nem szeretném túl sűrűn, mert azzal már átesnék a ló túlsó oldalára. Jobb, ha nem nézem magam folyton.

Néha már megengedek magamnak cukormentes édességeket, de nagyon ritkán, illetve végre van mogyorókrémem is, ami 30% mogyoró, pálmaolaj helyett kókuszolajat tartalmaz, édesítőszeres, csökkentett szénhidráttartalmú. És olyan az íze, mint a Nutellának! Hihetetlenül hangozhat, de igaz. Persze árban is kissé több, mint cukortestvére, de ha csak ritkán kóstolok bele, úgy hosszú távon kitarthat.

Megszerettem a reggelizést, míg régen csak egy zacskós cukros zabkását nyomtam be, illetve cukros vagy fehér lisztes péksütiket (volt, hogy a héten minden egyes nap), addig most normál, természetes kajákat készítek. Én főzöm meg a zabkását és ízesítem, általában fahéjjal. Sokszor eszek tojást, a lehető legtöbb formában. A kedvencem az omlett szendvics lett, amit megpakolok sonkával, tojással, illetve a tojásmuffin, összekeverem az alapanyagokat, fűszerezem, majd muffin formába öntöm. Az eredmény nagyon fincsi és nem is tart túl sokáig elkészíteni. Ezért megéri még picit hamarabb is felkelni. És persze sok mennyiségű zöldség, reggeli mellé meg ebédhez is.
A joghurt sose volt a kedvencem, de vannak egész jó light gyümölcs joghurtok, és persze zsírszegény natúr joghurtok. A Lidlbe nagyon jó termékek vannak, de tőlem távolabb esik, ezért inkább Sparban vásárolok. Azért ott is van választék.

Minden másnap főzök (2 napra előre),  ez az első, ahogy hazajövök a munkából. Minden nap hasprést is csinálok, minimum ennyi mozgásom legyen.
És ami fura, hogy április óta ott áll a jagerem a hűtőben, ami még anno csapatépítőről maradt meg. Pedig csak maradék az alján, de még mindig van, ráadásul a pünkösdkor elhozott 2 liter egri vörösborom is érintetlen, már átvittem a házunkhoz, hogy inkább ott álljon a hideg kamrában, lehet, hamarabb isszák majd meg a vendégek, mint én.

Na most, nincs már kajakóma sem, nem éreztem magam már régóta tele vagy felfújódva, nincs gyomorsavam (bár szerencsére csak ritkán volt előtte is). És fura, de azóta a szemem se gyulladt be, ami azért érdekes, mert április környékén szinte minden héten az egyik szemem totál vörös volt valamiért. Azóta ezt nem tapasztalom.

Úgyhogy most azon leszek, hogy minél több embert áttérítsek erre, olyan szinten ráállt az agyam erre az egészre, hogy sztem akkor se ennék chipset, ha fizetnének érte. Nem beszélve a nagy tábla milka csokiról. Akkor már inkább pár kiskanál mogyorókrém!

Mióta ezt az életmódot folytatom, még kevésbé érdekel a társaság, vagy inkább mondjuk úgy, a főzések mellett nincs semmi időm hétköznap bárkihez is. Hétvégén meg vagy a háznál vagyok vagy haza utazok szüleimhez, de sokszor tartok szabad hétvégéket itt, amikor csak takarítok, főzök, mosok, és persze ha mindezzel megvagyok, akkor jöhet az olvasás, filmnézés, sorozatozás. Szeretek magammal foglalkozni, feltöltődni egyedül, sose érzek magányt és csak ritkán történik meg, hogy megjön a kedvem valakihez, leszámítva persze a páromat.

Egyszóval, ez az életmódváltás az egyik legjobb dolog, ami valaha is történt velem! :) 

Házi előkészületek

Az egész ház belső tere ki lett festve, a falak, ablakok, ajtók, üvegek, szúnyogháló betéve. Bútorok még nem igazán vannak, az étkező asztal és székek össze lettek rakva, a konyhabútor is kész van már, csak lakkozni kell és elszállítani, felszerelni nálunk. Az ágykeret a szobában áll, már csak matrac kellene, dehát a nagy dolgokat szállítani is kell, azt meg nem olyan könnyű megoldani.
Végigjártunk egy rakat üzletet párommal, Obi, Praktiker, Dr. Padló, Diego, TLT, bútorboltok. Függönyöket Diegóból rendeltünk, illetve varratunk a két nagy szobába, a karnisok már megvannak. Már csak a kis helyiségekbe kell függöny. Vécét komplett kicseréljük, már csak be kell szerelni, valamint a tükröt is megvettük, az utoljára kerül fel valószínűleg. Konyhába egy melegítős csapot rendelt barátom, nem tudom, hogy működik majd, mert otthon pl. bojlert használunk, ilyet nem nagyon láttam senkinél, remélhetőleg beválik, modern dolognak tűnik.
Szekrényeket tudjuk, milyet szeretnénk, már csak azt is el kéne hozatni. Jyskben egész jó áron vannak bútorok, tv állványt is néztem ki onnan (mind tölgyfa anyagból), sok inspiráló berendezés is van, ami tetszik. Egyszóval már jobban állunk, mint pár hónapja, sőt, ha matrac lenne és már a fürdőbe minden fel lenne szerelve, párom már be is költözne. Persze neki könnyebb, hiszen csak az utca egyik részéről kell a másik felébe mennie, nem több mint 60 km-t utazva, munkáját is hátrahagyva, mint nekem.
Igaz, utóbbit nem bánom, minden reggel stresszel indulok dolgozni, utálok bejárni, de ezt már sokszor írtam, így legyen elég annyi, hogy nagyon örülni fogok, ha végre elmehetek innen.
Már csak egy másik munkahelyet kellene találni a közelben, aztán költözhetek is. A költözés könnyebb lenne, mint a munka keresés.

Másik dimenzióban élő lakótársamnak hamarabb összejött a költözés, lakásfelújítás, mint nekem, így ő elhagyja a lakást hamarosan, a helyére majd jöhet egy újabb idegen. De remélhetőleg nem kell sokáig néznünk egymást, akárki is lesz az, mert senkire nincs szükségem.

Mikor hétvégén ott üldögéltem a házikónkban,olyan csend és nyugalom volt, hűvös volt odabent a kinti meleghez képest. Alig akartam eljönni onnan, inkább álltam volna neki takarítani, minthogy hétfőn dolgozni menjek.
Szóval már várom az egészet, mert belegondolva, Szegedhez nem köt senki, inkább dolgok fognak hiányozni és a sok vásárlási lehetőség, mint az emberek.

Meg hát valahogy így is "normális", egyrészt az összeköltözés, másrészt pedig a saját ház. Majd megszokom azt is, mint a jelenlegi helyzetemet.
Eleinte biztos nehéz lesz, de kezdem magam hozzá szoktatni a gondolathoz. Eleinte valószínűleg csak hétvégente fogok ott aludni, aztán szép lassan próbálom magam odaszoktatni.

Mert el kell kezdődnie a felnőtt létnek valahol...

Néhány előtte-utána kép:

Előtte bal felső, utána jobb alsó

Előtte kék, utána barackvirág színű fal