Szülinapom hete

A hét igen zsúfoltan telt és ráadásul új kihívásokkal kellett szembenéznem 29.évem utolsó napjain. Először is az egyik vizsgámon kellett túlesnem, amely szerencsére jól sikerült és nem is izgultam miatta, csak gyakorolnom kellett azért rá. Majd a munkahelyi viszontagságok, amelyek ugyan nem durvák, de mégis jöttek újabb feladatok. Aztán pedig a névadó megtartása, amire szombaton került sor. 10 perc alatt megtartottam az egészet, és ahogy közeledett az időpont, még kevésbé izgultam, mint pl. egy héttel ezelőtt.Úgy voltam vele, nem lesz nagy szám, nem is voltak sokan és hát mégsem egy házasságról van szó. Legalább gyakorlom az emberek előtti beszédet, ami egyébként sem ment soha jól és nem is szerettem. De muszáj belerázódnom, hiszen ez is a munkám része.
Pénteken vásárolni mentünk, kaják beszerzése mellett tányérok és evőeszközök megvétele is kellett, hogy legyen elég, valamint egy szebb asztalterítőre is szükség volt. 

Az egész szombat délután főzéssel telt, egy egész (igaz, konyhakész) fácánt kellett feldolgozzak, amit még tyúkkal sem csináltam soha, nem hogy fácánnal.. De végülis ez is könnyebben ment, mint gondoltam. Isteni levest sikerült belőle főznöm.

Az ünnepi menü

Majd elkészítettem a párolt almás-vörösboros lilakáposztát, amihez szintén kellett bőven idő, illetve a baconos csirkemellet is összeállítottam őzgerincformában, hogy majd csak sütni kelljen. Úgy éreztem magam, mintha legalábbis karácsony közeledne, dehát 6 személyre kellett főznöm most, nem a szokásos pár főre.
Estére el is készültem párommal, aki inkább kuktáskodott meg mosogatott, de ez is jobb, mint a semmi, biztos vagyok benne, hogy vannak pasik, akik még ennyit se tesznek meg a konyhában.
Másnap pedig szüleim, tesóm és papám már negyed 12-kor itt voltak.
Hoztak sok ajándékot, csokikat (amivel párom szülei is elláttak, úgy tűnik, senkit se nagyon érdekel, hogy már nem táplálkozok úgy, mint régen, amikor meg kellett legyen a mindennapi csokibetevőm,de a szándékot kell néznem).
egy nagyon ötletes Táblácskát, amin a személyes motívumaink jelentek meg páromal, a kis házunk és ők, mint velünk ünneplők. Nagyon cuki kis rajz lett, úgy készíttették. Meg persze a szokásos könyv sem hiányozhatott, illetve pénz ajándék sem. Egy hatalmas, baglyos, könyvtorta formájú gesztenyés tortával köszöntöttek, amin még görögtűz is volt. Sose volt ilyen tortám emlékezetem szerint, de nagyon örültem neki, hogy így kedveskedtek. Végülis, nem minden nap lesz 30 éves az ember, még ha lélekben 25-nek is érzi magát.

De elmondhatom legalább, hogy így 30 éves koromra sikerült végre összeköltöznöm a párommal SAJÁT házba, amiről sokan még csak álmodnak ennyi idősen is.
Azokkal lehettem ezen a napon, akik FONTOSAK nekem és akiknek én is az vagyok, akik ismernek és szeretnek,  úgy, ahogy vagyok. Ezért ez volt a legjobb szülinapom, nem voltam depis, mint előző években, hogy egyedül kell lennem az albiban és jó esetben pár kolléga vagy facebookos, ismeretlen, amúgy köszönni nem képes ismerős  felköszönt. Végre olyan nőnek éreztem magam, aki háztartást vezet, ahol én gondoskodom mindenről.
Igaz, facebookon most köszöntöttek fel a legkevesebben, olyanok sem írtak, akiktől azért vártam volna, de végülis kit érdekel. Most először, nem hatott meg, a Facebook csak egy oldal. Viszont mégis... ilyenkor jön rá arra az ember, ki az, aki vagy épp haragszik rá vagy épp teljesen figyelmen kívül hagyja... Biztos sokan irigyek rám, de persze az is lehet oka, hogy én se írok senkinek, mivel nem ott élem az életem és nem ott kommunikálok emberekkel.
Már ha egyáltalán kommunikálok...
Párom azt mondja mindig, ne ítélkezzek és ne könyveljek előre mindent...

Az ideális pillanat

Most azt mondanám, hogy ezt a települést sose fogom a szívembe zárni, sem az itteni embereket, akik nem is törekednek arra, hogy befogadjanak bármilyen szinten, de tudjátok mit.. nem is érdekel már az egész. Én jól elvagyok a házamban, a cicáim társasága sokkal jobban felderít a legtöbb ember társaságánál.. Itt van velem a párom, akit szeretek és viszontszeret, akivel MINDENT meg tudok beszélni, aki a legjobb barátom is egyben.
Sokszor keresem önmagam, talán még most is, de egyben biztos vagyok: nem vágyok társaságra, csak nagyon ritkán és hogy igazi introvertált típus vagyok.

Az ideális délután számomra egy jó könyv olvasása, egy forró kávéval vagy cappucinóval a kezemben vagy a kedvenc teámmal, miközben egy vagy több cica dorombol a lábamnál. Kint esik az eső vagy inkább hull a hó.
És ennyi.
Lehet, öregasszony vagyok ilyen gondolatokkal, de én mindig így képzeltem az ideális pillanatot.
Ehhez nem kell sok pénz, felszínesség, vagyon.
Csak annyi, amennyit szívemből szeretnék. És az nem mérhető pénzben.