Egyedül-LÉT-ek

Szeretek egyedül lenni.Persze nem magányosan,  hogy azt érezzem, senkire se számíthatok, hanem úgy, hogy egyébként teljes a világ körülöttem. Amikor önként választom az egyedüllétet, és nem azért, mert muszáj.

Régebben is szerettem magamban lenni, személyiségtípusom melankolikus és introvertált vagyok. Sosem volt szükségem nagy társaságra, sőt, nem is érzem jól magam nagy társaságban. Barátok azért jó, hogy vannak, néha elmenni valahova, összefutni valakivel. De rájöttem, már erre sincs nagy szükségem. Vagy azért, mert idősödök vagy a munka miatt, hiszen örülök, ha jut magamra időm a sok ember után, akit nap mint nap látok, de biztos a személyiségemmel is jár, hogy már nem vágyok nagyon társaságra.
Van, hogy hívnak kollégák ide-oda, de szívesebben maradok otthon, egy sorozatot és filmet nézve vagy jó könyvet olvasva, mint hogy velük tartsak.
Vannak emberek, akikkel jól kijövök, de egyiküket sem mondanám barátnak. A volt kollégámat talán annak nevezhettem, és tulajdonképpen még most is beszélgetünk, de a találkozások száma nagyon kevés, csak chatre korlátozódik, ami egy idő után unalmassá, egysíkúvá válik a másik közelsége nélkül. Igaz, sok találkozót miattam mondtunk le, mert fáradt voltam vagy párommal találkoztam vagy itt se voltam hétvégén egyáltalán.
Egyébként az eltávolodás szinte biztos ilyen esetben, hiszen már nincs közös munkahely, ami összekössön minket, és hiába is vagyunk hasonlóak vagy tudunk a másik dolgairól, egy idő után nem lesznek közös élmények, nem oszt meg már mindent velem, megismer új embereket. És talán én is tovább lépek és egyébként is egy olyan párom van, akivel mindent megbeszélhetek, még ha olykor nem is ért meg engem.
Persze minden ember olyan, hogy bízik benne, nem felejtik el vagy fontos azoknak az embereknek, akiket ő is fontosnak tart.
Ez persze nem is biztos, hogy így lesz.
Mivel igencsak megszoktam, hogy magam vagyok, ezért biztos nehéz lesz az összeköltözés a párommal. Ő is szeret egyedül lenni a saját dolgaival meg én is.
Bár elég nagy a ház ahhoz, hogy ne legyünk egy szűk térbe szorítva, ezért talán valahogy csak elboldogulunk. És persze ott a nagy kert is.

Jövő hét a szülinapom hete, az utolsó szülinapom, aminek 2-essel kezdődik a száma.
Én sokakkal ellentétben sosem vágytam arra, hogy hamar felnőjek és dolgozhassak, szívesen maradtam volna gyerek.
Bár lélekben valahol talán mindig az maradok, teljesen mindegy, hány gyertyát kell elfújnom a  születésnapi tortámon.

A majki kolostor melletti tó. Az itt élt kamalduli rend tagjai némasági fogadalmat tettek.

Egerbocs - ahol a csend és nyugalom lakozik

Igaz, sok település elmondhatja magáról, hogy csendes és nyugodt és nekem is sok-sok hegyes, dombos vidék tetszik,ahova szívesen visszatérek. Ilyen Mátrakeresztes,Lillafüred,Szarvaskő, Zebegény, Bükkszentkereszt. Ezek mind-mind egykor gyerek - és ifjúkori nyaralásaim helyszínei voltak és közel kerültek a szívemhez. Hogy miért? Mert a Mátra és Bükk közelségében vannak, és alföldi lányként a hegyek számomra mindig varázslatosak és ritkán látottak, még ha nem is magasabbak 1000 méternél. Már az is tetszik, ha dombok vannak, de az még jobban, hogy teljesen más a feeling, mint nálunk.

Egyrészt kevesebb a kocsma, sok itteni saját bort, pálinkát iszik, ha van is kocsma, akkor is csak egy a faluban. Az emberek kedvesebbnek, beszédesebbnek tűnnek, nyitottabbak. Nem tudom, minek köszönhető, de már ettől jobban éreztük magunkat, mint otthon.
Másrészt a környezet. Erdők, dombok, mindig van hova menni kirándulni, vagy van a közelben egy tiszta vizű forrás, ahonnan vizet meríthetsz vagy patak, amelynek hallgathatod csobogását.

Sose felejtem el Mátrakeresztest, ahol háromszor is nyaraltunk. Eleinte nem voltam oda érte, de aztán fokozatosan megkedveltem a meredek domboldalakat, a kis kocsmát, ahol nyáron frissítőt ihatsz, ahogy letérsz a hegyi ösvényről egy kirándulás után. Apukám itt mesélte el, amikor katona korában ilyen hegyeken kellett sötétben felmennie.  Közben hallgattuk az erdei fülesbagoly huhogását, a szél susogását a közelgő vihar előtt és a patak is erősen csobogott. Néha villámok cikáztak az égen. Az ember sokszor egy-egy ilyen hangulatot zár a szívébe, egy apró emlékfoszlányt, amire aztán mindig szívesen gondol vissza a hétköznapok őrlő unalmában.

Szüleim már itt is tervezték, először 2008-ban, hogy vesznek egy parasztházat, igazi fehérre meszeltet egy szép magyar településen, ahol szívesen töltenék majd nyugdíjas éveiket és nyaralónak is használnánk. Végül sok-sok település után (Mátrakeresztesen nem találtak megfelelő házat), Egerbocsra esett a választásuk 2015-ben, egy jó állapotú parasztházra, berendezéssel együtt. Egerbocs talán kevésbé ismert, pedig nagyon jó helyen fekszik. Egertől 21 km-re, Szarvaskőtől 7 km-re, Szilvásváradhoz is közel van. Nincsenek olyan magas hegyek, mint Szarvaskőn, hanem inkább dombos. De ami a legfontosabb, csendes, nyugodt, nem hemzseg a turistáktól, mert közvetlenül a településen nincs ismert látnivaló. Pedig annál többet lehet sétálni, át a dombokon, ahol mindig egy másik ösvényre térsz, és akár egy fenyvesbe is kerülhetsz vagy észrevehetsz  egy elhagyatott erdész kunyhót vagy szarvasokat. Tavaly nyáron és ősszel is voltunk itt (szüleim többet), míg végül egy takaros belsőt is varázsoltak a házba, tipikus paraszt hálószobával, étkezővel. Amikor először itt voltam napokig, októberi hűvös volt és szakadt az eső, de még így is sétálni indultam. Szüleim sok kedves szomszédot ismertek meg itt, közvetlen embereket. Úgy volt, tavaly itt karácsonyozunk, de végül mégsem. Otthon nem volt hó, de itt Szenteste nagy pelyhekben hullt. Majdnem elsírtam magam, mikor megtudtam, mert nekem a karácsony már régóta nem olyan hangulatos hó nélkül.

Kilátás a dombokról

Amikor itt vagyok, akkor mindig lenyugszok, nincs stressz, csak madárének, a közeli templom harangozása, kutyaugatás. Itt elfelejtem, hogy vannak teendőim, kicsit megáll az élet, és a finom egri bor ivása közben az ember belefeledkezik önmagába. Néha legszívesebben fognám magam és hetekig ott lennék.

Fakereszt a dombon, rálátás a falura

Tavasszal

Nyáron

Persze nyáron a legjobb,mert olyankor kint lehet maradni szalonnát sütni, sörözgetni, amíg csak le nem megy a nap és tervezgetni a következő napi kirándulást.

Ősszel

Tudom, ide bármikor visszatérhetek, nyugalmat ad ez a hely.

Biztos mindenkinek a szívében van egy ilyen hely, ahol úgy érzi, igazán önmaga lehet és nem kell megfelelnie az elvárásoknak. Nekem ez az.