A héten lepakoltuk a padlást, mert lomtalanítás volt és már nagyon megérett a dolog. Oda nem szeretnénk már semmit felvinni, elkerülendő,hogy valamilyen rágcsáló befészkelje magát a régi ágyneműkbe vagy ruhák közé.
Megtaláltam egy korábbi naplómat, amit még 2011-ben írtam. Egyébként 15 éves korom óta vezettem naplót, megvan az összes gimis naplóm, majd amikor egyetemre mentem, 1-2 év kimaradt, vagy legalábbis csak összefoglalókat írtam. Utána ahogy az események felpörögtek, mert lett egy kis életem, barátnőim és elkezdtem pasizni is, szintén ha nem is naponta, de havonta írtam a történéseket. Érdekes visszaolvasni,hogy gondolkoztam akkor, milyen jelentőséget tulajdonítottam mára már jelentéktelen dolgoknak. Mostmár nagyon cikinek hangzik,hogy 4 évig rajongtam egy olyan pasiért, akivel amúgy egyetlen szót sem beszéltem élőben, csak chat.hun és e-mailben. Évfolyamtársam volt és habár külsőleg nem volt az esetem,leszámitva a magasságát, mégis olyan tulajdonságokat képzeltem bele,hogy elkönyveltem szerelemnek. Nem fogtam fel,hogy nem tetszek neki, leveleket írtam neki,verset küldtem, ismerősnek jelöltem, majd később,amikor már bátrabb lettem a pasik terén, meg is szólítottam, kihívtam beszélgetni egy diszkó elé, de kis idő múlva visszament táncolni, és még ekkor sem fogtam fel,hogy nem tetszhetek neki. Hihetetlen.
Ma már azért mennyivel tapasztaltabb az ember. Sok fiút, akit név szerint említek a naplómban, már fel se tudok idézni arcilag sem. Nagyon sokan voltak, de ezekkel egyszer max kétszer találkoztam, inkább msn-eztünk. Akkor még az volt a menő. Osztályoztam őket különböző szempontok alapján, mint külső, belső, kedvesség, egzisztencia, kommunikáció...stb. és pontokat adtam rájuk. Igaz,ezek nem segítettek a döntésben, így ezek a szempontok max szórakozásnak voltak jók.Amúgy is a legtöbbször amelyik tetszett, az gyorsan eltűnt, amelyik nem tetszett, na abból sokkal több volt. Volt akinek esélyt se adtam, mert taszított külseje vagy zavart benne valami. Volt, aki nekem nem adott esélyt. De erről inkább egy másik bejegyzésben.
Szóval a naplóimat visszaolvasva olyan jó volt nosztalgiázni. Hogy csak az egyetem, a vizsgák és a pasik voltak a gondjaim... Szabad voltam, ha nem volt kedvem, nem mentem be a kurzusra, ha úgy volt kedvem, elmentem szórakozni vagy moziba, mert ugye Szegeden erre van lehetőség. Voltak barátnőim, akikkel majdnem napi szinten beszéltem, találkoztunk, elmentünk egymáshoz, buliztunk, trécseltünk. Ma már egyik barátnő sincs meg ezek közül és nem is tudok róluk semmit, mert valahogy így alakult az élet, hogy idővel egyikünk se kereste a másikat. De végülis huszonévesen éli az ember a legszebb időszakát, legalábbis ezt hallom mindenhonnan. Nekem is ez volt a legjobb.
A gimis éveim inkább kínlódásnak tűntek ehhez képest. A gimis osztálytársnőim, a bulizós,menőruhás csajok gúnyoltak, nevettek, piszkáltak, nem csak engem, hanem a barátnőimet is. Nem volt menő ruhánk, nem volt pasink, nem jártunk bulizni, helyette inkább könyvtárba mentünk és tanultunk. Rengeteg önbizalmat vesztettem a 4 év alatt ezek miatt a csajok miatt, a tanáraim pedig dicsértek, de az se esett jól, mert cserébe ez a bizonyos kör irigykedett, így kigúnyoltak. Az úgynevezett "barátnőim" idegesítettek, nem is voltak igazán barátnők, a közös magány és a "menő" lányok általi kirekesztettség hozott össze minket, de nem igazán számíthattam talán egyikükre se kivéve talán egyre, aki később elkísért az egyetemi éveim alatt is mint barátnő... Amúgy untam őket, folyton csak az akkor népszerű sorozatokról beszéltek, mint pl A szökés, Odaát...én pedig már kipróbáltam volna a bulizást, elkezdtek érdekelni a pasik, de ezek megmaradtak kisiskolás szinten... Javarészt az olvasásba menekültem és persze a naplóírásba.... Egy lánnyal barátkoztam össze az ő köreiken kívül a gimi vége felé, aki azt mondta, hogy ha nem velük lógtam volna, hanem nyitottabb lettem volna másokra, nem közösítettek volna úgy ki, mert igazából főleg ezeket "utálták". Nem tudom, mi lett volna,ha, de az tuti, hogy felesleges időt pazaroltam ezekre a lányokra, és talán még az is jobb lett volna,ha egyedül maradok,mert csak lehúztak...
Ennyit a suliról, de persze írtam közben a családról, a nyaralásokról, a hétköznapokról. Amúgy szuper fiatalkorom volt.
A naplóírás összességében remek terápia, önismeret és nagyon jó arra, hogy rendezd a gondolataidat.
Amire még rájöttem, hogy nagyon sok összefüggés van az életben és nagyon sokszor összeérnek a szálak. Akár dátumok is stimmeltek vagy időszakok, csak más-más évben. Személyek is néha visszajöttek újra. Megértettem, miért lettem olyan, amilyen. Rájöttem, hogy a sok bántást azért kaptam gimiben, mert öcsémet piszkáltam sokat kiskorában, és anyáék mindig azt mondogatták, hogy ezt egyszer még visszakapom. Vissza is kaptam kamatostul, mert 4 évig cikiztek egyes lány osztálytársaim, emiatt viszont kevés önbizalmam lett, viszont emiatt talán sok időt szenteltem a könyveknek és az olvasásnak, ami ahhoz vezetett, hogy jelentkezzek egy egyetemi szakra és kitaláljam, mi akarok lenni.
Az egyetem első három évében is még elég visszafogott voltam, mert a nálam csinosabb csajok aratták le a babérokat fiú ügyekben is (lakótársaim), illetve nem hittem el,hogy én is lehetek csinos vagy népszerű egyszer. Ahogy véget ért a BA és szétszéledtünk, megjött az önbizalmam. Persze a külsőm is hozzá járult, mert vékony voltam, elkezdtem kihívóbban öltözködni,..stb, valahogy kinyíltam és ez hat a kisugárzásra is. Talán nem is azzal volt a baj,hogy ne lett volna jó a külsőm, inkább azzal, hogy jéghidegnek tűntem. Most én kezdtem el bulizni járni és biztatni őket erre, nyitottam is, összebarátkoztam lányokkal. Egy egyetemi csop.társamnak és barátnőmnek köszönhetően kezdtem el nyitni az internetes társkeresők irányába, és innentől kezdve megindult a lavina. Levelek tucatjait kaptam, sokan kértek tőlem randit, és sokakkal találkoztam is. A randizás gyakorivá vált. De persze komoly kapcsolat egyikből se lett, de tapasztalat szerzésnek jó volt. Amúgy maga a randizás és flört valahogy mindig jobban spanolt, mint az, hogy valakivel komolyan összejöjjek. Aztán akivel öszejöttem is, végül a háta mögött csaltam vagy párhuzamosan randiztam másokkal. Nem tudtam lenyugodni, kijött belőlem az a Nyilas jegyű csaj, akit évek óta hiába kerestem. Az MA éve alatt értem nagyjából felnőtté, lettem önállóbb, lettek kapcsolataim. És megismertem az első komoly barátomat, akivel aztán 2 évig együtt voltam. Utána újabb randizások követték, párhuzamosan beszéltem 3-4 sráccal is. Majd megismertem szintén társkeresőn azt a férfit, aki végül a férjem lett.
Az ismerkedésünk kezdetét még a kockás füzetű naplómba írtam, majd a blogon folytattam és írom azóta is életünk eseményeit.
Tehát van remény.
A gimis énem nem gondolta volna, hogy egyszer én is társat találok és családot alapítok.De itt vagyok. És semmit se bánok, mert a múltam eseményei és azok az emberek, akik körülvettek vagy eltávolodtak tőlem, vezettek odáig az életemben, ahol most vagyok.
Következő bejegyzésem a szingli csajoknak fog szólni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése