Koraszülésem volt

 

Már régen jelentkeztem, és akkor még a terhességem 24. hetében jártam. Úgy gondoltam, még sok idő van hátra, kiélvezhetem a terhességemet, az itthonlétet, mindenre lesz időm. Kiderült az 5D-n 100%-ra, hogy kislányunk lesz. Itthon elkezdtem rendelni a dolgokat a babának, pakolásztam, főzőcskéztem. Férjem decemberre elég xar beosztást kapott, kb. végig kellett volna dolgozza az egész karácsonyt, így táppénzre ment. Előttünk állt a karácsony, amire elkezdtünk készülődni, örültem neki, hogy férjem végig itthon lesz, itthon leszünk az utolsó kettesben töltött karácsonyunkon. Megvolt már a következő időpontom a kötelező vizsgálatokra, UH, nőgyógyász, időpont a védőnőhöz. Nem mondom, hogy szuperül voltam, elég fáradékony lettem, vizesedtem (bár nem durván), elkezdett kínozni a reflux, és vagy 2 éjszaka nem aludtam semmit, annyira fájt a mellkasom környéke. Nem volt étvágyam sem, és nagyon fájt a fejem. A gyomorsavtól hánytam is. Egy nappal korábban mentem a védőnőhöz, mert másnap nem ért rá. Szokásosan kellemesen elcseverésztünk, majd amikor vérnyomást mért, ledöbbentünk, mert 190-et mutatott a vérnyomásmérő. Utána még vagy 3x megmérte, mindig ugyanennyi volt. Persze a védőnő ekkor azt mondta, hogy ő a helyembe egyből indulna be az ügyeletre, de azért hívjam fel a nőgyógyászt, mit javasol. Utólag visszagondolva elég szomorú, hogy ennyire nem erőltette az ügyeletet, hiszen terhesen még egy 140-es vérnyomás se túl oké, nem hogy ennyi. Mikor elmondtam férjemnek, ő azt mondta, akkor azonnal kórház szerinte, a nőgyógyász is ezt mondaná. Végül a nőgyógyászt elértem telefonon, ő is azt mondta, hogy ügyelet egyből, ez nagyon magas. Gyorsan összeszedtem pár holmit, gondoltam, bent leszek pár napig, beállítják a vérnyomásomat, és jöhetek haza. Kiderült, a tüneteim is mind a magas vérnyomástól voltak. Aznap a helyi kórházba befektettek, próbálták levinni a vérnyomásomat, de gyógyszerekkel se ment le 170 alá. Vagy 3 nőgyógyász turkált bennem aznap este. Kisebbnek is látták a babát, mint amennyinek lennie kellett volna. Vért vettek tőlem másnap hajnalban, majd amint meglett az eredmény, közölték, hogy pakoljak, átszállítanak a megyei kórházba, meg kell szülnöm a babát. A labor eredményeim elszálltak, terhességi toxémiám lett. A 29. hétben jártam csak. Igazából csak sodródtam az árral, el se hittem, hogy mi történik. Megindultam mentőautóval a megyei kórházba még sose ültem mentőben), majd ott közölték, hogy csak covid intenzív osztály működik náluk, ezért nem tudnak ott műteni, így végül egyeztettek két másik megyei kórházzal, végül Kecskeméten kötöttem ki. Mikor odaértem, már egy komplett gárda várt rám, több orvos, illetve neonatológus is. Megkérdeztek egy csomó dolgot, de akkor már éreztem, hogy nem forog úgy az agyam, nagyon fáradt voltam, semmi mást nem akartam, csak aludni. Hiába mondták, hogy tegyem át a lábamat a másik ágyra, nem voltam képes rá. Megnézték a méhszájam, leborotváltak, felhelyezték a katétert, ami életem egyik legszörnyűbb élménye volt. Mondták, hogy altatni fognak, mert ha nem, akkor akár agyvérzést is kaphatok. Közben férjemnek is írogattam, a mentőautóban beszéltük meg, hogy mi legyen végül a baba neve, még jó, hogy akkor már tudtuk, hogy kislány. Már csak arra emlékszem, hogy a műtőben megkérdezték, hogy mi lesz a baba neve. December 16-án, 17:28kor született meg a kislányom, 970 grammal. Ez csütörtöki nap volt. A másnap nekem teljesen kiesett, szombat hajnalban tértem magamhoz az intenzív osztályon. A férjem bent volt nálam, de nem emlékeztem rá csak halványan, hogy volt egy zöld sapka is a fején. Azért Covid idején nem volt könnyű bejutnia, rengeteget telefonált, míg végül a koraszülött intenzív osztály  főorvosa segített neki bekerülni hozzám. A kislányunkat hamarabb látta, mint én. Csövekre, gépekre volt kötve egy inkubátorban, akkora volt, mint egy kismacska, kis vékony keze, lába, az erei is látszódtak a bőre alatt.

Én egy nap után kikerültem az intenzívről, a nőgyógyászati osztályra, ahol 10 napot töltöttem el. A vérnyomásom alig akart lemenni, ezért szedtem vagy 5féle gyógyszert, napi 5x. Azt utólag tudtam meg, hogy görcsrohamom is volt műtét előtt, tehát a toxémia legsúlyosabb változatának lettem áldozata, a HELLP-szindrómának. Mondhatni előjel, minden nélkül. Nem így terveztük, nem számítottam rá. Közeledett a karácsony, és bár eleinte reménykedtünk abban, hogy kiengednek és legalább haza mehetnék az ünnepekre, de a vérnyomásom nem állt helyre, így a karácsonyt is a kórházban töltöttem. De akkorra már megbékéltem a tudattal, igyekeztem úgy gondolni rá, hogy ez is csak olyan nap, mint a többi. Szerencsére egyedül voltam a kórteremben, ahol volt tévé is, így tudtam nézni a tévé műsorokat. Két éjszaka volt csak szobatársam, egy gyerekágyas anyuka. Rossz érzés volt, hogy neki ott van a duci, egészséges, sírós babája, az én babámnak pedig még a hangját se hallottam, és ott fekszik az intenzíven.

Otthonra nem vettünk fát, nem volt ajándékozás sem, bár férjem hozott nekem könyveket, és látogathatott szerencsére engem is és a babát is. Az én karácsonyi ajándékom az volt, hogy a mellkasomra helyezték a kislányomat 8 nap után, december 25-én. Szegényke napokig, sőt hetekig nem volt túl jó állapotban. Légzéstámogatást kapott, szívzöreje volt (kicsi még most is van), és nem indult be az emésztése. Nagyon sokszor kapott vért, plazmát, és antibiotikumokat. Lényegében két hétig csak vitaminokon élt. December végén kapott először anyatejet. A koraszülött részlegre naponta jártam le hozzá, mert persze a covid miatt egy másik épület másik emeletén volt a kislányom, távol tőlem. De még én is gyenge voltam. Mégis le kellett volna járnom 3 óránként fejni, de egyszerűen nem ment. Tejem persze alig volt. Vennünk kellett mellszívót, sterilizálót, persze ezt mind férjem intézte, mert én nem mehettem ki. 10 nap után költözhettem a közelébe, 3 ágyas anya szobába.

Naponta párszor mehettem hozzá, és kenguruzhattunk minden nap, ami annyiból állt, hogy a meztelen mellkasomra helyezték őt, ez jó gyógyír nekik, illetve a bőrkontaktus miatt is fontos szerepe van, erősíti az immunrendszerüket. Tejem egye kevesebb lett, akármit csináltam, 3 óránkénti fejés, tejszaporító..stb. Tudtam, hogy ezzel segíthetnék neki a legtöbbet, és erőltették is ezt a fejést, meg az anyatejet, de egyszerűen nem tudtam mit csinálni. Elnéztem, hogy körülöttem mindenkinek van teje, csak nekem nincs. Az első pár hétben legalább kapott némi anyatejet, igaz szondán keresztül. Borzasztó időszak volt. Férjem heti egyszer tudott jönni a munkája miatt, de akkor a kislányt is láthatta és ő is kenguruzott vele. Nekem volt 7 szobatársam ez idő alatt, de mindenki hamarabb hazament nálam. Egy-két anyukával jobban összebarátkoztam, egyiküknek az én kislányommal egyidős babája volt, csak ő a 24. hétre született. Majdnem minden nap ugyanolyan volt, csak a nővérek változtak. Rossz volt kiszolgáltatva lenni nekik, rossz volt, hogy nem nyúlhatok a kislányomhoz. De szépen lassan növekedtek a milik, beindult az emésztése, és elkezdték cumival is etetni, ami nagyon ügyesen ment neki. Nem kellett neki légzéstámogatás sem.  Amikor 1000 grammos lett, kikerült az intenzív részről, akkor már pelenkázhattam az inkubátorban, és fürdethettem is heti 2x. A nap fénypontja az volt, amikor megláttam őt, ahogy ficánkol az inkubátorban. A hangját is megtalálta, minden babánál hangosabban sírt olykor a kaja után. Többször kapott ugyan vért, de utána megerősödött. Egyedül az adott okoz aggodalomra, hogy agyvérzést találtak nála az 1 hetes koponya UH-n, ami elég nagy kiterjedésű. A vérzés ugyan elkezdett felszívódni, de a helyén ciszta keletkezett. Nyomon kellett követni, hogy nem-e növekedik, mert ha igen, és elzárja az agykamrát, akkor műtéti beavatkozás kell. De szerencsére erre nem került sor. A nagy kérdés pedig az volt, hogy mi lesz az elhalt agyi területek következménye, hiszen azok állapotát már nem hozza vissza semmi. Legfeljebb átveszi az agy más területe azokét, amelyek elhaltak. Ezt az orvosok se tudták megmondani.

Sokat tanultam ezen időszak alatt, a nővérek is adtak tanácsokat, megmutattak dolgokat. Voltak mélypontok, és volt, hogy próbáltam kihozni a helyzetből a legjobbat. Kaját rendeltem, kijárogattam néha sétálni napi 1x. Sütikkel jutalmaztam magam a büféből. Egyszer hazamehettem szilveszterkor, 2 napra. Nagyon jó volt otthon lenni ismét, de január 2-án már utaztam is vissza a picihez. Férjem rendbe tartotta a házat, de közben nagyon szenvedett, egyedül volt. Telefonon minden nap tartottuk egymásban a lelket. Tudtam, ha 1800 gramm körül lesz a kicsi, akkor végre hazamehetünk.

Közben egyik reggel megfázásos tüneteim lettek, így nem mertem bemenni a kislányhoz. A covid gyorstesztem negatív lett, de a PCR-tesztem pozitív. Még aznap este, 9-kor el kellett hagynom a kórházat, hogy hazamenjek. Kidobtak majdnem, mint egy kutyát. És ha épp nem tud értem jönni senki, mit tesznek? Rossz volt otthagyni a kislányt, gondolkoztam, hogy talán nem kellett volna szólnom a tüneteimről, de nem akartam, hogy elkapja. A kedves doktornőnk videókat és képeket is küldött róla, mialatt otthon voltam. A sors furcsa fintora vagy Isten ajándéka volt az együtt töltött 10 nap a férjemmel otthon, utoljára kettesben. Mert egyébként nem igazán jöhettem volna haza, max. 1-2 napra. Közben a fejéssel is felhagytam, feladtam, pedig sokáig kitartottam.

Közben a fejünk fölött kb. eldöntötték, hogy áthelyeznek minket Gyulára, mert területileg oda tartozunk és Kecskeméten nincs hely. Nem esett jól a dolog, mert amúgy elégedett voltam ott mindennel, megszoktam a helyet, de mégis menni kellett. Az egész egy kamu volt sztem, mert egy másik anyuka, akivel összebarátkoztam maradhatott, holott ő se megyei volt.

A kislányomat koraszülött mentővel szállították át. Másfél hónapot töltöttünk Kecskeméten. Ezzel lezárult egy időszak.

Hogy gondoltam volna valaha is, hogy így zárul a terhességem? Nem. Sose volt semmilyen egészségügyi problémám, minden vizsgálatra elmentem, vitaminokat szedtem, figyeltem magamra. Mégis ez történt. Veszélyes dolog ez a HELLP szindróma, ráadásul nagyon az orvosok se tudják, hogy alakul ki. Mindenki ledöbbent, a faluban is, kolléganőim, félve ugyan, de rám írtak, míg pl. azok a „barátok”, akikhez eljártunk, annyit nem kérdeztek meg egyszer sem tőlünk, hogy vagyunk. Sok emberben csalódtunk, kiben pozitívan, kiben negatívan.

De még nem ért véget a kórházi időszakunk ekkor korántsem.

Folyt. köv.

 

 

 

Az utolsó munkanapom

 

 Már egy jó ideje érlelődött bennem, hogy elmenjek végre táppénzre, de mivel szerencsére jól vagyok amúgy és nem problémás a terhességem, még maradtam. Viszonylag energia is volt bennem. Most előrébb hozták a minden évben „kedvenc” szén támogatást, amivel én kellett fogadjam az ügyfeleket. Érdekes, tavaly meg tavalyelőtt elég volt decemberben elkezdeni, most előrébb hozták, hogy még ezt megcsinálhassam. Nyilván nem vagyok hülye, tudtam, hogy erre megy ki a dolog. Pedig fizikailag még a szén sincs itt. Pont az a réteg jön, akik mondhatni nem túl igényesek, és ki tudja, mit hordoznak magukban, gondolva itt akár a Covidra is. Mostanában amúgy is sokan haltak meg a faluban, volt, aki Covidban. Szóval abszolút nem volt kedvem már ehhez a sok ügyfélhez. Plusz a főnök is mindig kitalált valamit,meg eleve elég furcsán is viselkedett az utóbbi hetekben, mintha kerülne. Mindenesetre nem sokat beszélgettünk. De legalább a többiekkel megbeszélte volna, hogy ki mit fog csinálni, ha már nem leszek. De tőlem kérdezgették, hogy nekem mondott-e valamit erről, de végülis tökmindegy nekem már, hogy ki mit fog csinálni, nem az én dolgom felosztani a feladatokat. Aztán még kitalálta, hogy testületin adjam elő a témámat, hát kösz, inkább kihagyom. Persze nem egyeztette velem előre, hanem láttam a meghívón.

Mivel múlt héten is elég sok dolgom volt, meg volt pár nehézkes ügyfelem, ezért hétvégén már erősen elkezdtem vacillálni rajta, hogy a tervezett december 1. helyett hamarabb elmenjek. Szerettem volna már nyugalmat, az itthoni dolgokkal foglalkozni, pakolni, főzőcskézni, készülni majd az ünnepekre, és elkezdeni rendelni a baba dolgokat. Amikor legutóbb nőgyógyásznál voltam, említettem neki a táppénzt, ezért írt egy javaslatot a táppénzre vételhez. Így a papír az mindig ott volt velem, hogy ha akarok, már akár másnaptól elmenjek táppénzre. Nem munkakerülés vagy ilyesmi, de ez az időszak tényleg ne a munkáról szóljon már. Igaz a főnököm is megjegyezte, hogy a helyemben már rég otthon olvasgatna… Úgyhogy nem ért meglepetésként igazán senkit, mikor közöltem tegnap, hogy mától már nem vagyok. Reggel közöltem a főnökkel, aki számított már rá. Kolléganőm azt mondta, már ő is rég otthon lett volna a helyemben, plusz ma már be se jött volna. :D

De én úgy voltam vele, megadom az esélyt, hogy esetleg még személyesen átbeszéljük a dolgokat a főnökkel, de hát hiába adtam meg, kb tojt rám, és még feladatokat is adott, semmit nem pihentem egész nap. Még a végén megjegyezte, hogy lehet néha felhív vagy behív, ha segítség kell. Persze annyit nem kérdezett meg, hogy mivel hogy haladtam és mi maradt még folyamatban, mikor ott volt a lehetőség. Meg magyarázott valamit, hogy nem-e kell aláírnom a táppénzhez, meg hogy kell-e valami papír neki arról, hogy veszélyeztetett terhes vagyok. Kb világát nem tudja időnként, nem is értem, hogy beszélhet ilyen hülyeségeket, pedig a felesége terhes. Mindenesetre a munkáltatónak semmi köze az én papíromhoz, majd csak a táppénzeshez. Utolsó napomon se tudta még sztem, hogy ki mit fog csinálni a távollétemben, kolléganőm megkérdezte tőle ugyan, hogy aztán kézzel-lábbal tiltakozzon, hogy ő azt a munkakört nem csinálná már. Úgyhogy elég kellemetlen volt, és még megjegyezte a jegyző, hogy azt gondolta, még lesz idő megbeszélni ezeket a dolgokat. Azért ez elég nevetséges kifogás, tekintve, hogy már júliusban, mindenkinél hamarabb megtudta, hogy terhes vagyok. Szóval lett volna ideje még arra is, hogy valakit betaníttasson.  Mivel ketten voltak ügyintézők csak tegnap a hivatalban, így igazán senkitől nem tudtam elköszönni, bár igaz, nem felmondtam… De akkor is fura volt. Kissé keserédes, hogy valószínűleg 2 és fél évig nem jövök vissza dolgozni. Még azon is gondolkoztam, hogy viszek be sütit meg sósat utolsó napomon, ami pont a születésnapomra esett volna terveim szerint, de végülis nem lett volna értelme, főleg ha a fél hivatal bent sincs. Így ez elmaradt. Talán majd a karácsonyi kajálásra elmegyek, ha egyáltalán lesz belőle valami. 

Régóta vártam erre az időszakra, már akkor is, mikor még terhes se voltam, hogy itthon legyek. Aztán bízom benne, nem fogom hamar elunni magam. A hét most nem lesz olyan unalmas, majd csütörtökön megyek be shoppingolni, dm, Rossmann, ilyesmik, aztán pénteken megyünk Szegedre 5D ultrahangra. Szerencsére múlt héten, amikor felhívtam őket, még egész sok időpont közül lehetett választani, pedig azt hittem, hogy már nagyon hely se lesz. Végre látjuk úgy igazán a babócát, és talán a neme is kiderül biztosra. Szombaton jönnek anyáék szülinapom alkalmából, főzünk, sütünk, úgyhogy lesznek előkészületek.

Biztos gyorsan el fog telni ez az időszak is, még ha most olyan hosszú időnek is tűnik.

Mindenestre legalább már a munkával nem kell foglalkozzak. Egy ennél sokkal fontosabb feladat vár rám hamarosan. :)

 

 

21. héten

 

Olyan gyorsan telik az idő, már félidőnél járok. Múlt héten voltam a 20. heti genetikai vizsgálaton. Nem volt nagy élmény, mert 9 óra helyett fél 1-kor kerültem sorra, mivel a nődokik mind szülni voltak. Ilyen sokat még sose vártam, de nem akartam új időpontot kérni, hiszen az már nem a 20.hét lett volna. Az ember még izgulni vagy aggódni is elfelejt, annyit várakozik.  Mindenesetre, ami a legfontosabb, hogy a babának mindene megvan, nem látott a doki semmi problémát, de kissé sietett, így azt is csak futólag közölte a kérdésemre, hogy valószínűleg kislány. Még jó, hogy férjem tudott jönni értem, mert múlt héten mindketten szabin voltunk.

Végre jutott időnk a pakolásra, illetve férjemnek a kinti munkálatokra, műhely és góré kitakarításra. Illetve a kb. 2 éve tervezett kültéri padlót is sikerült végre letenni (újat). A szomszéd rakta le, kissé komótosan ugyan, de lényeg, hogy kész lett és tényleg modern hatást mutat.

Előtte és utána kép:

 

Szegeden vettük az Obiban, ez volt majdnem a legjobb áron. Benéztünk kíváncsiságból két babaáruházba is. Választék az ugyan volt, de sztem nagyon el vannak szállva az árak. Az egyik boltban az eladó folyamatosan követett minket, látta valószínűleg, hogy full kezdők vagyunk és ránk akart sózni valamit, így onnan gyorsan eljöttünk. Főleg, mikor a 200 ezer Ft feletti babakocsikat kezdte mutogatni. Ahogy férjem is mondta, ennyiből már egy autót veszel. Szóval dilemma még a babakocsi, hogy mennyiért és honnan, már lassan én is hajlok arra, hogy vegyünk egy használtat. Igazából jó volt látni azt a sok cuki babaholmit, de végül csak pár apróságot vettem. A legtöbb dolgot rendelni szeretném, és legalább jól körül tudok nézni a kedvezőbb árak után. Nem arról van szó, hogy ne akarnánk mindent megadni a babának, de úgy gondolom, hogy pl. 100ezer Ft körül is tud annyit egy babakocsi, és a lényegét tekintve ugyanaz, mint egy majdnem 300ezerbe kerülő. Ez kb. olyan, mint az esküvőipar, ahol esküvő címszó alatt mindent drágábban akarnak eladni.

Internetről megrendeltem a kiságyat, matracot és egy lepedőt, amit holnap szállítanak ki. Kíváncsi vagyok rá nagyon, persze még előbb össze kell szerelni.

Lassan már elmondtuk mindenkinek a hírt, akinek szerettük volna, kolléganőimnek (bár nem mindegyik kollégának) a 18. héten mondtam el. Az egyiken, aki szintén babát tervez, látszott is az irigység, bár legalább nem titkolta. Örülök, hogy már tudják, nem sokáig számíthatnak rám, és kezdhetnek el gondolkozni azon, mi lesz, ha majd nem leszek. Megmondom őszintén, amúgy sem igen érdekel már, hogy mi van a hivatalban, oldják meg ők. Persze amíg tudom, elvégzem a feladatom, de már nem állok bele semmibe.

A héten meg táppénzen vagyok. Ismét megfáztam (legutóbb 2 hete volt ugyanez), orrfújás, orrdugulás, torokfájás, egy kis hőemelkedés, de csak egy napig, majd köhögés. Betelefonáltam a táppénz miatt (ugye mostanában kb már csak távgyógyítás van), és végül tesztet is kértek nekem, nehogy covidos legyek. A faluban most elég sokan azok, hiába mondtam, hogy kontaktom se nagyon volt senkivel az elmúlt héten… Szóval vártam a „mentősökre”, végül egy civil kocsival jött ki egy beöltözött hapsi, levette a gyorstesztet orron keresztül, majd mivel az negatív lett, a PCR tesztet is, szintén orron keresztül. Nem mondom, hogy kellemes volt, de annyira nem durva, mint amennyire sokan mondták. Tegnap fel is tették eeszt-re az eredményt, az is negatív lett. Örültem neki nagyon, mert nem is tudom mit csináltam volna itthon, „bezárva” 10 napig. Így is már második hete vagyok itthon… És még azért leszek bőven, ahogy közeledik a terhesség vége. Szóval eleget leszek még itthon úgymond. Cickány kolléganőm is covidos, volt egy jó kis lagzi, ahol a fél násznép karanténba került. Ő is már 2. hete otthon van, de úgy, hogy előtte csak 1 hetet dolgozott, azt megelőzően meg 3 hetet  szabin volt. Kb kevesebbet van a munkahelyén, mint én terhesen. Sztem ő ahogy pozitívat tesztel (terhességre), már megy is táppénzre őt ismerve.

A héten még itthon vagyok, jövő héten ismét kezdem a munkát, még ki tudja, meddig.…