Útmutató szingli csajoknak - részlet

"A szívem hoztam el, csinálj vele
Amit akarsz. És nem tudok mást tenni
És nem fáj nékem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek."

 

1. útmutató: Ne küldj ilyen idézetet olyan fiúnak, akit nem ismersz, hiszen miért is fájna, hogy nem ölelted, ha egyszer halvány fogalmad sincs, ki ő valójában??? 

Ezt a József Attila versrészletet küldtem el egy olyan fiúnak, akivel életemben egy személyes mondatot nem beszéltem. Plátói szerelem volt, hiszen nem ismertem, hogy milyen, csak beleképzeltem valamit és magába a szerelembe lettem szerelmes. Egyébként a versre nem reagált, amikor később rákérdeztem, annyit írt, hogy gondolta, hogy én küldtem. Köszi :D 

Mielőtt kitárod valakinek a szíved, vagy odaadod valakinek a lelked, hogy ilyen szentimentalizmussal éljek, ismerd meg, hogy legalább érdemes-e arra, hogy szenvedj miatta.

2. útmutató, részlet a 2011-es naplómból: 

Ha egy pasi azt mondja, azért nem írt vissza,mert el voltam havazva, akkor az egész biztosan azt jelenti, hogy le vagy szarva. Hiszen aki szeretne megismerni, akinek IGAZÁN tetszel, időt szán rád és egyből reagál vagy legalábbis nem tűnik el hetekre, hónapokra. Igen, sajnos volt idő, amikor ezt a szöveget is benyeltem igaznak.

Ha azt mondja, nem akarok kapcsolatot VAGY most nem akarom magamat elkötelezni, amúgy nem veled van a baj, az azt jelenti, hogy VELED nem akar sem komoly, sem semmilyen kapcsolatot. 

3. útmutató: Barátzónák 

Ha azt mondja ismerkedés közben, hogy legyünk csak barátok, az azt jelenti, hogy még igazán barátnak sem akar, de kedves akar lenni, ezért nem azt mondja, hogy többet ne találkozzatok. És igen, nem tart annyira szépnek, hogy megmozgasd legalább szexuális téren.

Ha szakítás után akar barát maradni, akkor azért akar megtartani barátnak, hogy néha még lefekhessen veled, de amúgy komolyan már nem kér belőled, de B opciónak jó leszel, ha nem jön addig jobb.

4. útmutató: Tartsunk szünetet. - ez is azt jelenti, hogy már nem kér belőled, de gyáva ahhoz, hogy szakítást említsen.Nem tudom, a szünetnek hány százaléka folytatódik végül, és ha folytatódik is, milyen sikerességi aránnyal. Statisztikám nincs, inkább a tapasztalat szól belőlem. 

5. útmutató:  Hallgass az ösztöneidre. Ha úgy érzed, hogy ebből nem sül ki jó, úgy érzed, hazudik, füllent, elhallgat valamit, furcsa, furcsán szótlan, furcsán sokat emlegeti az exét, az anyját, akkor az ösztönök nem hazudnak. Szinte sosem. 

6. útmutató: Amikor újabb esélyt adsz valakinek, akivel mondjuk először csak némán ültetek egymás mellett unatkozva és várod azt, hogy esetleg jobb lesz, NEM, nem lesz jobb. Akivel összeilletek, azzal órákig képes vagy beszélgetni, együtt nevetni, és igen, ott nincsenek kínos csendek.  

Egyelőre ennyi jutott eszembe, de biztos még tudnám folytatni, sőt lehet, fogom is.

Naplóim - vissza a gimis évekbe

 A héten lepakoltuk a padlást, mert lomtalanítás  volt és már nagyon megérett a dolog. Oda nem szeretnénk már semmit felvinni, elkerülendő,hogy valamilyen rágcsáló befészkelje magát a régi ágyneműkbe vagy ruhák közé.  

Megtaláltam egy korábbi naplómat, amit még 2011-ben írtam. Egyébként 15 éves korom óta vezettem naplót, megvan az összes gimis naplóm, majd amikor egyetemre mentem, 1-2 év kimaradt, vagy legalábbis csak összefoglalókat írtam.  Utána ahogy az események felpörögtek, mert lett egy kis életem, barátnőim és elkezdtem pasizni is, szintén ha nem is naponta, de havonta írtam a történéseket.  Érdekes visszaolvasni,hogy gondolkoztam akkor, milyen jelentőséget tulajdonítottam mára már jelentéktelen dolgoknak. Mostmár nagyon cikinek hangzik,hogy 4 évig rajongtam egy olyan pasiért, akivel amúgy egyetlen  szót sem beszéltem élőben, csak chat.hun és e-mailben. Évfolyamtársam volt és habár külsőleg nem volt az esetem,leszámitva a magasságát, mégis olyan tulajdonságokat képzeltem bele,hogy elkönyveltem szerelemnek. Nem fogtam fel,hogy nem tetszek neki, leveleket írtam neki,verset küldtem, ismerősnek jelöltem, majd később,amikor már bátrabb lettem a pasik terén, meg is szólítottam, kihívtam beszélgetni egy diszkó elé, de kis idő múlva visszament táncolni, és még ekkor sem fogtam fel,hogy nem tetszhetek neki. Hihetetlen. 

Ma már azért mennyivel tapasztaltabb az ember. Sok fiút, akit név szerint említek a naplómban, már fel se tudok idézni arcilag sem. Nagyon sokan voltak, de ezekkel egyszer max kétszer találkoztam, inkább msn-eztünk.  Akkor még az volt a menő. Osztályoztam őket különböző szempontok alapján, mint külső, belső, kedvesség, egzisztencia, kommunikáció...stb. és pontokat adtam rájuk. Igaz,ezek nem segítettek a döntésben, így ezek a szempontok max szórakozásnak voltak jók.Amúgy is a legtöbbször amelyik tetszett, az gyorsan eltűnt, amelyik nem tetszett, na abból sokkal több volt. Volt akinek esélyt se adtam, mert taszított külseje vagy zavart benne valami. Volt, aki nekem nem adott esélyt. De erről inkább egy másik bejegyzésben. 

Szóval a naplóimat visszaolvasva olyan jó volt nosztalgiázni. Hogy csak az egyetem, a vizsgák és a pasik voltak a gondjaim... Szabad voltam, ha nem volt kedvem, nem mentem be a kurzusra, ha úgy volt kedvem, elmentem szórakozni vagy moziba, mert ugye Szegeden erre van lehetőség. Voltak barátnőim, akikkel majdnem napi szinten beszéltem, találkoztunk, elmentünk egymáshoz, buliztunk, trécseltünk. Ma már egyik barátnő sincs meg ezek közül és nem is tudok róluk semmit, mert valahogy így alakult az élet, hogy idővel egyikünk se kereste a másikat. De végülis huszonévesen éli az ember a legszebb időszakát, legalábbis ezt hallom mindenhonnan. Nekem is ez volt a legjobb. 

A gimis éveim inkább kínlódásnak tűntek ehhez képest. A gimis osztálytársnőim, a bulizós,menőruhás csajok gúnyoltak, nevettek, piszkáltak, nem csak engem, hanem a barátnőimet is. Nem volt menő ruhánk, nem volt pasink, nem jártunk bulizni, helyette inkább könyvtárba mentünk és tanultunk. Rengeteg önbizalmat vesztettem a 4 év alatt ezek miatt a csajok miatt, a tanáraim pedig dicsértek, de az se esett jól, mert cserébe ez a bizonyos kör irigykedett, így kigúnyoltak. Az úgynevezett "barátnőim" idegesítettek, nem is voltak igazán barátnők, a közös magány és a "menő" lányok általi kirekesztettség hozott össze minket, de nem igazán számíthattam talán egyikükre se kivéve talán egyre, aki később elkísért az egyetemi éveim alatt is mint barátnő... Amúgy untam őket, folyton csak az akkor népszerű sorozatokról beszéltek, mint pl A szökés, Odaát...én pedig már kipróbáltam volna a bulizást, elkezdtek érdekelni a pasik, de ezek megmaradtak kisiskolás szinten... Javarészt az olvasásba menekültem és persze a naplóírásba....  Egy lánnyal barátkoztam össze az ő köreiken kívül a gimi vége felé, aki azt mondta, hogy ha nem velük lógtam volna, hanem nyitottabb lettem volna másokra, nem közösítettek volna úgy ki, mert igazából főleg ezeket "utálták". Nem tudom, mi lett volna,ha, de az tuti, hogy felesleges időt pazaroltam ezekre a lányokra, és talán még az is jobb lett volna,ha egyedül maradok,mert csak lehúztak... 

Ennyit a suliról, de persze írtam közben a családról, a nyaralásokról, a hétköznapokról. Amúgy szuper fiatalkorom volt. 

A naplóírás összességében remek terápia, önismeret és nagyon jó arra, hogy rendezd a gondolataidat. 

Amire még rájöttem, hogy nagyon sok összefüggés van az életben és nagyon sokszor összeérnek a szálak. Akár dátumok is stimmeltek vagy időszakok, csak más-más évben. Személyek is néha visszajöttek újra. Megértettem, miért lettem olyan, amilyen. Rájöttem, hogy a sok bántást azért kaptam gimiben, mert öcsémet piszkáltam sokat kiskorában, és anyáék mindig azt mondogatták, hogy ezt egyszer még visszakapom. Vissza is kaptam kamatostul, mert 4 évig cikiztek egyes lány osztálytársaim, emiatt viszont kevés önbizalmam lett, viszont emiatt talán sok időt szenteltem a könyveknek és az olvasásnak, ami ahhoz vezetett, hogy jelentkezzek egy egyetemi szakra és kitaláljam, mi akarok lenni. 

Az egyetem első három évében is még elég visszafogott voltam, mert a nálam csinosabb csajok aratták le a babérokat fiú ügyekben is (lakótársaim), illetve nem hittem el,hogy én is lehetek csinos vagy népszerű egyszer. Ahogy véget ért a BA és szétszéledtünk, megjött az önbizalmam. Persze a külsőm is hozzá járult, mert vékony voltam, elkezdtem kihívóbban öltözködni,..stb, valahogy kinyíltam és ez hat a kisugárzásra is. Talán nem is azzal volt a baj,hogy ne lett volna jó a külsőm, inkább azzal, hogy jéghidegnek tűntem. Most én kezdtem el bulizni járni és biztatni őket erre, nyitottam is, összebarátkoztam lányokkal. Egy egyetemi csop.társamnak és barátnőmnek köszönhetően kezdtem el nyitni az internetes társkeresők irányába, és innentől kezdve megindult a lavina. Levelek tucatjait kaptam, sokan kértek tőlem randit, és sokakkal találkoztam is. A randizás gyakorivá vált. De persze komoly kapcsolat egyikből se lett, de tapasztalat szerzésnek jó volt. Amúgy maga a randizás és flört valahogy mindig jobban spanolt, mint az, hogy valakivel komolyan összejöjjek. Aztán akivel öszejöttem is, végül a háta mögött csaltam vagy párhuzamosan randiztam másokkal. Nem tudtam lenyugodni, kijött belőlem az a Nyilas jegyű csaj, akit évek óta hiába kerestem. Az MA éve alatt értem nagyjából felnőtté, lettem önállóbb, lettek kapcsolataim. És megismertem az első komoly barátomat, akivel aztán 2 évig együtt voltam. Utána újabb randizások követték, párhuzamosan beszéltem 3-4 sráccal is. Majd megismertem szintén társkeresőn azt a férfit, aki végül a férjem lett. 

Az ismerkedésünk kezdetét még a kockás füzetű naplómba írtam, majd a blogon folytattam és írom azóta is életünk eseményeit. 

Tehát van remény.

 A gimis énem nem gondolta volna, hogy egyszer én is társat találok és családot alapítok.De itt vagyok. És semmit se bánok, mert a múltam eseményei és azok az emberek, akik körülvettek vagy eltávolodtak tőlem, vezettek odáig az életemben, ahol most vagyok.

Következő bejegyzésem a szingli csajoknak fog szólni.

Hétköznapok

 Immáron lassan 2 hónap telik el úgy, hogy nem dolgozok. Hogy csak oviba viszem a kislányomat,és jövök is haza. Megmondom őszintén, még néha most is úgy érzem,hogy nem találom a helyem ebben az új helyzetben. Furcsa,hogy órákig egyedül vagyok és azt csinálhatok, amit csak akarok. Amíg dolgoztam,nem volt talán egy szabad órám sem gyerek nélkül, max pénteken,amikor hamarabb végeztem. Egyszerre hiányzik ,  de egyszerre örülök is ennek a szabadságnak. Valahogy a munkával is így vagyok, kivéve azt,hogy nem hiányzik maga a munka része. Max a felnőtt lét, de csak egy picit. Mivel eleve csak fél évig dolgoztam majdnem 4 év után, talán mégse volt olyan nehéz visszaállni. Persze néha előjönnek ezek az érzések, hogy sehova se kellesz meg stb. Meg a sajnálkozások vagy magyarázkodások,hogy na hogyhogy már nem dolgozol ,bár szerencsére eddig kevesen érdeklődtek. De még biztos fognak. 

Mindenesetre vannak terveim, az egyikhez pont ma véglegesítettem a jelentkezésemet. Ha felvesznek, a képzés csak szeptemberben indul, de addig itt van még jó pár hónap. 

Kapok álláskerési járadékot, pedig azt hittem nem jár ,mert csak szeptembertől dolgoztam. De az egész munkaviszonyomat nézték, így megkapom a maxot 90 napig. Pénz szűkében egy darabig biztos nem leszek, igy őszintén szólva nem is érzem magam túl motiváltnak ahhoz, hogy munkát keressek. Magyarázkodhatnék itt,de az az igazság, hogy nem igazán szeretek dolgozni,vagy legalábbis olyat,amit nem szeretek. Nyilván mások is vannak igy ezzel,de a szükség nagy úr.  

Most kezdem megszokni ,hogy van időm dolgokra, bár őszintén szólva nagyon gyorsan eltelik a délelőtt, és 1re már mehetek is a gyerekért. Tehát annyira nem rengeteg idő mégsem.  Mióta elhozom hamarabb a kislányt,és kezdi ezt megszokni., úgy veszem észre,talán sokkal kiegyensúlyozottabb.  Kevésbé makacskodik, aranyosabb.  Valószínűleg itthon jobbat alszik, így nem fárad túl, többet kint tudok lenni vele a levegőn is. Szerintem ez jobbat tesz neki, mintha bent aludna az oviban. Ha más nem,ennyi előnye  van az itthonlétemnek.  

A kislány egyre okosabb, beszédesebb is,folyton kérdez, ez mi, miért..stb. jól átlát dolgokat és jók az észrevételei is. Okosakat is kérdez. Idegenek előtt nem túl beszédes,de ha megnyílik,akkor jó kis dumája van. Farsangon hercegnő volt,előtte hetekig illegette magát a jelmezében és minden nap kérdezte, mikor lesz a farsang. Szóval már az is eltelt.  KB.egy hete szép,napos ,enyhébb időnk van, így a tavasz közeledtével még jobb itthon lenni,hiszen már az udvaron is van mit csinálni. Férjem elvetette az első magokat a kertben,én pedig virágokat ültettem, javarészt szegfűket ,mert az évelő és egész strapabíró is majdnem egész időszakban virágzik vagy bimbózik. Amit tudok, csinosítgatok,új napelemeket is rendeltem Temuról természetesen.. jól mutatnak. De lenne bőven mit csinálni férjemnek is,a melléképületeink még mindig rossz állapotúak ,főleg a régi disznóólakat jó lenne lebontani, a garázs és tároló tetejét pedig megcsinálni...úgy volt, apukám is segít, de ő most a saját házukkal van elfoglalva, térkövezik és majd a szobákat is átfesti, új padló is lesz meg minden... pedig szerintem most is nagyon jól néz ki,de gondolom megunták vagy nem tudom....Após se tud már sokat segíteni, mióta lebetegedett, igazából vérszegény, és már harmadjára kap vért.  Tehát nem egy enyhe vérszegénység.  Az okát nem tudjuk, és ha rajta múlik, nem is igazán fog kiderulni, mert minden vizsgálatra harapofogóval kell rávenni,ha egyáltalán  beleegyezik. Nagyon makacs, ami már ezen a szinten elég negatív hatással van önmagára is. Persze ő döntése, hogy szeretne-e mindent megtenni a gyógyulásért vagy sem. 

A világban is érdekes dolgok zajlanak, sokak szerint kitör a harmadik világháború, itt az országban is nagy ellenségeskedések vannak, leginkább a Fidesz és  Tisza között a közelgő választások kapcsán.  Én hülye meg önként vállaltam,hogy részt veszek ebben SzSzB tagként, már magam sem tudom, miért.  

Nem tudom még mi lesz,de én még azt is el tudnám képzelni,hogy nem lesz választás.

Nade addig is még sokminden történhet. 

  

Munka nélkül, de nem csüggedve

Mióta a saját házunkban élünk, talán nem volt ilyen igazi tél, pedig hó és fagyok is voltak az elmúlt években, de nem ilyen hosszan tartó ideig. Éjjel mínusz tízen fokok, napközben se megy fagypont felé, hó takar mindent és egész nap zúzmarás a táj. Erre az időszakra esett az utolsó munkanapjaim ideje is. Még el kellett indulni, bent lennem a munkahelyen úgy, hogy tudtam, már semmi értelme és már a partvonalon vagyok. Reggel hóban vagy jégen sétálni, mert biciklire nem mertem felülni gyerekestől, és késni, de hát ez már kit érdekelt, amikor a főnök is sokkal később érkezett nálam.

Furcsa dolog ismét „szabadnak” vagy negatív szóval munkanélkülinek lenni. Az elmúlt 4 évben nem hiányzott a hivatal, nem is igen mentem be, csak ha muszáj volt, de ott volt a tudat, hogy ha visszamennék, akkor bármikor vissza térhetek, mert vissza várnak. Vagy ha nem is várnak, de visszavesznek. Így volt ez szeptemberben is, amikor is visszamehettem, pedig volt egy olyan érzésem, hogy talán nem mehetek vissza. De amikor volt kolléganőm is bejelentette, hogy ő is visszatér, már túl sok volt a büdzsének és igen, persze ott volt az is, hogy az én munkakörömet szétosztották, boldogultak úgyis, kb. én csak plusz költségnek vagyok ott. Talán nem a személyem ellen szólt, hanem a munkakörömnek, ami lássuk be, tényleg nevetséges volt és naphosszat csak unatkoztam. Ilyen kis hivatalban nem is akad ennyi embernek munka. Persze vannak időszakok (pl. ősz), amikor sok van egyszerre, de ez is csak átmeneti. Én is beláttam, hogy ez így nem mehet, igaz, ha rajtam múlik, talán 4 év múlva is ott lettem volna, de valamiért ennek így kellett történnie. Az utolsó nap érdekes volt. Valaki annyit se mondott, viszlát, igaz én se köszöntem el mindenkitől, de hát akivel sose beszéltem, attól miért. A kolléganő, akinek a munkakörét ha vállalom, helyettem ment volna el, ő se mondott semmit. A jegyzőnk úgy ahogy sajnálkozott, de túlzottan nem éreztem őszintének. Egy kolléganőm volt a legnormálisabb ilyen értelemben, akit először szeptemberben ismertem meg és új volt. Akivel pedig mindent megosztottam és korábban az ő munkakörét csináltam, és úgy éreztem, megkedvelt, vagy legalábbis én is megkedveltem őt, egy sima „sziá”n kívül semmit se mondott. Férjem szerint irigykedik, hogy én mertem nemet mondani, merek elmenni innen, neki pedig már a hócipője tele van, és ha lenne lehetősége, szintén lépne. Vagy egyéb más gondja is volt aznap, mint hogy velem foglalkozzon, sőt, utána héten táppénzre is ment. A legnagyobb meglepetést polgármesterünk okozta, aki egy hatalmas ajándékcsomaggal lepett meg búcsúajándék gyanánt, látszólag kissé elérzékenyülve, megköszönve munkámat. Ekkora ajándékcsomagot még tombolán se láttam… Volt benne bailys, marlenka torta, csomóféle édesség, kávé, tea… Ráadásul mivel biciklivel voltam, autóval el is hozta a csomagomat haza. Azt mondta, segít amiben csak tud, és már delegált is SZSZB tagnak az áprilisi választásokra… És állás ügyben is telefonált párszor, hogy  valamit találjon nekem. Valószínűleg gyötri a lelkiismeretfurdalás, mert nem szerette volna, hogy én menjek. De végülis az ő döntése is volt. Más mégiscsak fontosabb volt nálam, akárhogy is nézzük. Mindenesetre nem akartam bunkón, mérgesen, nemtörődöm módon elmenni innen, még egy hétig állományban vagyok és itthonról leadom az adatokat, amiket eddig is. Ki tudja még, mit hoz az élet. Én nem akarok senkivel rosszban lenni és senkit se hibáztatni. Úgy gondolom, mindenki el kell majd egyszer számoljon a tetteivel és nem én kell legyek az elszámoltató.

Sose tudjuk, kitől mit kapunk vagy kitől mit várhatunk. Akikről azt hittem, ismerem őket, azokról kiderült, hogy mégse. Mert valójában senki se kiismerhető igazán. Még én magam sem. Nem szeretek én se búcsúzni. Nem szeretem, ha sajnálkoznak rajtam. Mert én nem sajnálom. Vagyis de, egy kicsit azért igen, sok szempontból is. De hiszek abban, hogy ha bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik. Jelentkezek egy egyetemi szakra, amit már rég meg kellett volna tennem. Aztán majd eldől, hogy azzal jutok-e valamire. De ha sikerülne benne elhelyezkednem, akkor nem csak hogy kedvezőbb  munkaidőm lenne, de jóval több fizetésem is. Ezt még meglépem, aztán majd látjuk.

Egyelőre nem hiányzik a munka. Gondoljatok lustának, de mindig van mit tenni-venni itthon meg a gyerek körül. És igen, jó érzés kicsit olvasni, vagy nyugiban filmet nézni, zenét hallgatni. Tegnap 4 év óta először voltunk együtt itthon kettesben a férjemmel majdnem fél napra. Fel is töltődtem, és jól is esett. Rájöttem, mennyire hiányzik, hogy kettesben legyünk. Nekünk nincs segítség, aki órákra elvinné a gyereket, így csak ez marad, ha ő oviban van és férjem is pont szabadnapos.

Nem csüggedek, bár most kissé céltalannak érzek mindent. Egy faluban mindenki tud mindent, végre megjegyezték, hogy ismét dolgozok, most meg ismét nem. De legalább az óvónőnek se kellett magyarázkodjak, hogy miért hozom ezentúl haza ebéd után a kislányomat. Megvannak az előnyei is a községnek. De az biztos, hogy inkább élek itt, mint egy városban. Persze ott több munka és lehetőség adódna, de akkor meg más lenne a hátrány.

Félretett pénzünk is van, kölcsönünk és hitelünk pedig nincs.

Megvan mindenünk, amit szeretnénk, persze nem élünk luxusban, de az talán nem is baj, hiszen tudjuk, hogy a luxus se jár együtt a boldogsággal.

Ezentúl talán több időm lesz írni, és igen, több időm jut az elmélkedésre is.

De ebben az a jó, hogy nem távolodok el magamtól, sőt.

Visszatérek ahhoz, aki valójában mindig is voltam, csak a hétköznapok bedaráltak. 

 

Végre igazi tél van

 Elszoktunk már az igazi téltől.  Amikor folyton havazik, fagy van, hideg van, jeges és csúszós minden.  Persze időzíthette volna téli szünetre a havazás magát, dehát ez nem kívánságműsor. Végre elővehettük a szánkót, ami még az enyém és tesómé volt, és amit tavaly se tudtunk használni, mert mindössze egy havas nap volt. 

Ma már hóembert is sikerült építeni. Valamint én is kénytelen voltam hólapátot ragadni. Mínusz tizenfokok voltak a héten, így a kutyus is bent alszik most az előszobában.  A bejutás oviba és a munkahelyre se volt könnyű, mindezt félig biciklivel, félig gyalog sikerült megoldani.  Néha autóval is, ha ferjem pont itthon volt. Holnaptól talán érkezik az enyhülés,  már az 1 fok is jól esik lassan.. 

Szóval az év eddig a havazásról szólt, a padláson valószínűsíthető nyest elűzéséről,ami nem valószínű a rádió, fények és riasztó spray, plusz kutya ellenére sem. 

A héten megyek utoljára be a munkahelyre, papíron január 31-ig dolgozok, fizikailag pedig már nem fogok bent tartózkodni. Közöltem is a főnökkel, hogy a munkához nem lesznek adottak a körülmények, hiszen kellene plusz asztal és plusz gép is meg persze hely. Így home office lesz, vagy inkább csak home. De ezt is én rágtam a kisfiú főnökünk szájába, mert amúgy elképzelése se volt a jövő hétről.  Azt se tudja még, ki mit fog csinálni,ha Cickány visszajön.  

Öröm az ürömben, hogy ma lett hivatalos a választás időpontja, ami amúgy pont tavaszi szünetre esik. A többiek az ünnepek meg szünet alatt mehetnek be próbálni meg ügyelni, én meg itthon leszek a "nyugiban " valószínűsíthetően.  Nem bánom, hogy nem kell részt vegyek benne és éjszakáznom, amit amúgy nem tudom,hogy kiviteleztünk volna,mert este mindig mellettem alszik el a gyerek. 

Persze amúgy megvolt az izgalma a dolognak, és ez még fontos munka is, nem úgy, mint a legtöbb, amit csinálunk. Még egy esküvőt bevállaltam, egyrészt mert még hivatalosan dolgozok és időmből kitelik, másrészt pedig kolléganőmnek is segítek vele. Nem tudom,hogy keresni fognak-e azzal a munkával kapcsolatban, amit a polgink mondogatott, de ha nem,az sem baj.  Éhen nem fogunk halni,van tartalékunk is. Egyébként elképesztő, hogy emberek egyik hónapról a másikra élnek,sokan nem értik,hogy bírnánk ki akár egy hónapot is jövedelem nélkül. Igaz, azok valószínűleg tele vannak hitellel.  Kolléganőm még vissza se jött, de már azt kérdezgette decemberben, hogy mikor lesz fizu. Amúgy nem lesz túl jó a helyzet azoknak sem,akik ott maradnak. Idővel a munka több lesz, cafeteria nem lesz, max valamennyi fizetés emelés, de minden más juttatás meg lesz vonva. Plusz ősrégi minden, az asztalok, bútorok, padló, falakat ki kellene festeni, a plafon is beázik. Ebben a hidegben nem volt túl meleg bent, pedig fűtenek..

Más.

Após már jobban van, szilveszter óta itthon van, templomban már volt, de ide még nem sikerült eljonni, nyilván a havas utak miatt. Hatalmas távolság ez a pár utcasarok tényleg.. na mindegy, végülis férjem elvitte hozzájuk a kislányt szombaton. Én nem voltam itthon, mert elmentem anyáékkal Pestre egy musicalt megézni. Örülök,hogy elmentem,mert egyrészt még nem voltam a Sportarénában, ezer éve nem voltam előadáson,  ilyen színvonalason meg szinte még sosem. Végülis ez szülinapi ajándék volt apáéktól. Jól esett kicsit kikapcsolódni, máshol lenni. Férjem szerencsére nagyon ügyes volt, teljes egészében ellátta a kislányt és elvoltak. Persze hiányoztam a kicsinek, elmondta nagyon sokszor , amikor este hazáértem. Így már mellettem aludt el, de kB 3 perc alatt kidőlt.  

Jó lenne még több ilyen kikapcsolódás.

 Férjem azt mondogatja mindig,hogy ez a változások éve lesz. (És amúgy nem feltétlen a politikára gondol, mert az nem igazán érdekel minket). 

Mindenesetre ha más nem, az idei év végi beszámolómból kiderül majd.  :)

Év végi beszámoló 2025

A karácsonynak is gyorsan vége lett. Most először kellett úgy készülődjek rá, hogy mellette gyerek és munka is van,és hát nem volt túl egyszerű, de megoldottam.  Szinte minden ajándékot internetről rendeltem,más lehetőségem nem is igazán lett volna. De sikerült beszerezni amiket akartam. A fánk sokkal szebb lett,mint az előző években és illatos is, bár már most rengeteg tűlevél van alatta. Úgyhogy jövőre lehet műfenyő lesz (ha meg tudom győzni erről férjemet).

Szerencsére idén férjem pont az ünnepek alatt nem dolgozik, csak közötte meg előtte és utána.  De legalább itthon volt karácsonykor. Szenteste hármasban telt,most még apósék se jöttek át, mert após jó egy hónapja gyengélkedik, szó szerint, ki se mozdul a házból, és ha már pár lépést tesz,akkor elfárad. El is hagyta magát, kb már szinte temeti magát... Idén másodszor került be a kórházba, pont karácsonyra időzítette a második alkalmat, holott előtte is ramatyul volt hetekig.  Csak tudnám, minek húzta az időt. Különben nagyon a kezelés se érdekli vagy hogy jobban utána járjon annak,hogy mi ez. Elvileg vérszegény, de biztos megvan ennek is az oka. Mivel após nincs jól, igy férjem kitalálta,hogy akkor ne is ajándékozzanak idén.  Ezt komolyan is vették, olyannyira,hogy a 4 éves unokájuk se kapott semmit. Igaz,mit várok, apósnak erre ereje se volt, sógorom meg anyósom pedig nem normálisak, és akkor még szépen fogalmaztam. Még jó, hogy a kislányom ezt fel se fogja és nem kérdezősködik, de amikor Szenteste napján átmentek hozzájuk férjemmel, elég távolságtartó volt. Érzi,hogy az nem egy pozitív hely. Sajnálom szegényt, meg férjemet még inkább,hogy ilyen család jutott neki. Sajnos minden rokona az apját leszámitva (bár az se egyszerű eset) defektes,nagynénje se dolgozott soha életében, segélyeken tengődik .stb. Már csak emiatt is százszorosan hálás vagyok a saját családomért, akik férjem szerint is amúgy ritka normálisak.  Persze nekem mindig ez volt a természetes, én azzal nem tudok megbékélni és megszokni,ami férjem családjával van. Igaz, nemigen veszek tudomást róluk és szerencsére nem is látom őket sokat.
25-én mentünk hozzánk,ahol szokás szerint igazi karácsonyi hangulat uralkodott, tele fényekkel, finom ételekkel, ajándékokkal. Nem volt erőltetett,mert mi tényleg szeretjük egymást és tudjuk,minek örülne a másik.
Ami még történt a téli szünet előtt, hogy közölték, akkor ha nem vállalom a másik munkakört, megszünik a jogviszonyom, igy az utolsó hétre meg is beszéltük,hogy január 31-el mehetek. Szép kis karácsonyi ajándék... ja,és mikozben ezt közölte velem a jegyző hosszan tarto,barokkos körmondatokban,bejört a polgi,hogy rendelt nekünk ebédre sültes tálat, hát sok kedvem volt az egészhez.  Amúgy is erőltetett volt az egész kajálás, kb fél óra alatt, nem sok beszélgetéssel meg is ebédeltünk. Nem vagyunk sokan,ha olyanok lennének az itteni kollégák, egesz családias, összetartó légkör is lehetne, de ez itt nyilván sose lesz lehetséges. Cickány január közepén jön vissza abba az irodába,ahol amúgy csak ketten férünk, igy fogalmam sincs,hogy ülünk addig hárman, vagyis de,annyit mondtam a főnöknek,hogy mentesüljek már a munkavégzés alól, ami amúgy ha nekem mondanak fel,járna minimum 30 nap. Igaz,közös megegyezésbe mentem bele,de csak mert amúgy is megkapom a plusz 2 havi illetményem.  Szóval papíron leszek,fizikailag pedig itthon vagyok. Legalábbis én igy tudom elképzelni.  Pár kollégám sajnálja,hogy megyek,mások annyit se mondtak,mikor megtudták, hogy pitymallat.  Na őket aztán nem fogom sajnálni egy percig sem. De én hiszem azt,hogy megnyílnak majd új lehetőségek.  Egy majd lehet, hogy lesz,csak ahhoz önéletrajzot kellene még formáljak. Illetve egy másik , ami tanulás lenne (de köze van a diplomámhoz). Egyelőre ezek a tervek. De most még nem bánom, hogy nemet mondtam a másik munkakörre, inkább olyat tanulok,ami érdekel is és aminek több haszna van. Férjem szerint még vissza fognak egyszer hívni. Én ezt erősen kétlem. Cickány inkább meggebedne, sem mint hogy ezt a munkát otthagyja, igaz nem is értene máshoz...a másik kolléganőm ,aki időközben közelebb került hozzám a többiekhez képest és akinek anno a munkakörét csináltam,szintén nem fog lelépni és már szülni se fog. Más munkakört pedig nem csinálnék. 

Ami még változás volt idén, hogy végre leaszfaltozták a földes utunkat, amire nagyjából 3 éve várunk.  Azóta mentek az ígérgetések, de most végre nem kell azon izguljunk, hogy tudunk kimenni autóval a sárban..stb. szóval szinte hihetetlen még most is az egész. 

Idén kicsit ki is kapcsolódtunk, igaz gyerekkel együtt, októberben lagziban voltunk (ahol az esküvőt én tartottam), majd novemberben ovibálban  Az esküvő, amit tartottam a szomszédunké volt és meg is hivtak minket a lagziba,de amúgy már együtt sincsenek, sőt a csaj el is költözött innen.  Furcsa kapcsolatok vannak,az biztos. Az ovibál nem is volt olyan rossz.  Igaz, egyik eseményen se voltunk száz százalékosak, mert folyton kerülgetnek minket a betegségek, mióta a kislányunk oviba jár.  De ez valószínűleg egy darabig még igy lesz. Kétszer eljutottam bulizni is, férjem maradt addig itthon a kislánnyal. Már nagyon rám fért így 3 év után, egyszer sógorommal buliztam,elég ciki volt ,de legalább nem tűnt úgy, hogy egyedül vagyok (az egyik anyuka nem ért rá), másodszor pedig keresztfiunk anyjával és annak barátaival mentem,de irtó unalmasak voltak nekem,illetve ők össze szokott társaság, én meg nem igazán ismerem őket, ezért fura volt. Ha többet iszok, már nem zavart volna a dolog,de nem akartam sokat inni. 


Férjem is folyamatosan munkahely váltáson gondolkozik , ahol jobb a munkaidő esetleg,dehát egyszer ezt már meglépte és akkor se talált semmi érdemlegeset. 
Az biztos,hogy jövőre a változások éve lesz. Egyrészt választások is lesznek, amin szerencsére most úgy tűnik, nem kell részt vennem hvi tagként.
Illetve vár rám egy musical és egy kiállítás is,ezekre már megvannak a jegyek.  Én szeretnék utazást is,de nem tudom,hogy pénzügyileg mennyire fér majd bele,ha én nem dolgozok. És egyelőre talán nem is szeretnék, vagy legalábbis olyat nem,ahova be kell járni, mert a kislányom mellett ezt nem tudnám sajnos kivitelezni. 
Apukám ugyan nyugdíjas lesz áprilistól hivatalosan is (de már felmentési idejét tölti),de ő se tudna gondolom napi szinten reggel, délután jönni segíteni.  Meghát a kislányunkkal nem is egyszerű.  Sokszor ketten se bírunk vele a férjemmel, pedig mi ismerjük őt a legjobban.
De reménykedjünk a jóban, legyünk pozitívak.  Én kicsit örülök is,hogy nem kell dolgoznom és nem kell majd akár betegen is bevigyem az oviba a kislányomat, hanem addig tartom itthon,amíg csak szeretném. Ha lehetne,oviba se járatnám, mert semmi értelme még pár évig biztos,de sajnos muszáj vinni.
Viszont mindezen betegségek ellenére nem igazán látszódik rajta,hogy anno milyen megpróbáltatásokon ment keresztül, okos, értelmes,ügyes kislány. Persze neki mindenhez több idő kellett,mint a kortársainak, de legalább normál oviba járhat, ami közel van hozzánk. Pár évvel ezelőtt még abban sem voltam biztos,hogy itt lehet majd. Mai napig hiszünk benne és reméljük sok örömet is lelünk majd benne a sok nehézség mellett is. Gyereket nevelni nem könnyű, ha tudnám, mivel jár, nem csinálnám újra.  De legyen elég ennyi...

Aki esetleg erre tévedt az év folyamán,kívánok neked boldog új évet! :) 

Elmúlt hónapok

Írok egy kis beszámolót, mert már rég jelentkeztem.  Jelenleg élem a hétköznapi dolgozó anyukák szerepét. Munkába menet oviba adom a kislányom, 4 után haza is hozom, hacsak férjem nem ér épp rá.  A beszoktatás jól ment, és már ott is alszik.  Egyszer se sirt utánam,hátra se néz , mikor elmegyek. Sajnos még mindig nem szobatiszta. Ez valószínűleg az idegrendszeri érettségével függ össze. Nem szól,  ha kell neki. De van,hogy belepisil a vécébe oviban is. Ennyit sose mostam rá, mint most,még pici baba korában sem. Amúgy eszik, alszik, jól viselkedik. Bár volt mar háromszor is beteg,illetve majdnem folyamatos a taknyossága, plusz én is elkaptam ezeket az ovis vírusokat, igy a munkakezdésem eleje táppénzzel telt.
Egyébként a munkába visszarázódás nem volt nehéz, olyan érzés volt, mintha csak tegnap mentem volna el. Persze amúgy vissza kellett szokni a mindennapi keléshez, a rendszerhez, hogy nincs semmire időm hétköznap.  Főzni sincs igazán kedvem,és gyorsan eltelik a nap. Amúgy a fűtési támogatást leszámitva nem volt sok dolgom,  korábban a munka köreimet felosztották a többiek között.  Szóval nem túl stresszes mondhatni és túl sok értelmét sem látom már igy az egésznek. Viszont már nem sokáig leszek ott. Korábbi kolléganőm,  Cickány is visszajön gyesről, igaz ő 2 év után, mivel bölcsibe adja a gyerekét. Igy most rájöttek az okosok ,hogy már igy sokan leszünk és ugye büdzsé sincs ennyi emberre a hivatalban. Igazságtalan, hogy pont én megyek, főleg úgy, hogy kolléganőm van Cickány helyett, így őt kellene elsősorban elküldeni, de neki határozott idejű szerződése van,gondolom drágább,ha neki mondanak fel,mintha nekem. Cickány meg szépen vissza ül a helyére.  Lehet,nekem is hetente be kellett volna mennem kávézni gyes alatt. Akkor talán én is maradnék.. tehát egy embert elbirnak pluszban augusztusig, de engem már nem.
Először felajánlottak egy másik munkakört, de azt végülis elvetettem. Lehet,bele tanulnék, de erre se idegzetem, se türelmem nincs,és egyáltalán nem is érdekel. Egy csomó máshoz értek, de arra megvannak az emberek, igy én már felesleg vagyok.  Ez van.
Lehet,jobb is igy. Igaz, helyben nem fogok még egy ilyen munkát találni. De talán megvan a miértje, hogy miért kell innen elmennem, és talán vár rám valahol egy másik lehetőség.
A gyereknevelés nehéz,  a kislányom nagyom dacos, nem könnyű vele egyáltalán. Mióta óvodás, főleg nehéz őt kezelni.  Itthon kiengedi a fáradt gőzt , ott pedig gondolom csendben van egész nap. És én is egyre türelmetlenebb vagyok vele.  Annyi mindenből maradok ki, mert nekem folyton vele kell lennem. Nem tudunk elmenni egy színházba vagy moziba. Nem vigyáz rá senki, ha mi nem vagyunk. Nagyszülők is max egy órát vannak vele. Múltkor anyósom olyan fél órát kellett volna kibírjon vele, de ahhoz is türelmetlen volt. És még ő mondogatta anno,hogy majd elhozza a kislányt ebéd után az oviból.  Hát ő még arra se alkalmas,hogy egy szobanövényt ellásson, nemhogy egy gyereket. Hiába laknak közel apósék, nem sokra megyünk velük.  Inkább ők szorulnak rá férjemre. Igaz,nem nekik csináltunk unokát, de az biztos,hogy nem is igazán méltóak arra,hogy nagyszülőnek hívjuk őket.  Mondtam férjemnek is hogy ne is vigye el a kislányt, jöjjenek ők, ha annyira látni akarják.  A kislány meg majd akkor megy hozzájuk, ha elég nagy lesz hozzá, hogy egyedül elengedjem. Az még jó pár év.. jelenleg amúgy se említi vagy hianyolja őket, számára megszokott,hogy nincsenek jelen.
Nem baj, én egy darabig biztos itthon leszek munka nélkül, legalább a választáson se kell részt vennem,ami egy egész napos procedúra lett volna,előtte is sok előkészületettel.  A kislányomnak nagyobb szüksége van rám, mint ezeknek.
Inkább ott marad az érettségizett, aki kevesebbet is tud nálam a munkaköröket tekintve. De bízom benne,hogy egyszer én is megtalálom a helyem.
Azért hiányozni fognak a közös kávézások, a friss hírek, a szörnyülködések bizonyos eseteken, a munkaidő és hogy közel van.. szóval amúgy sokminden. Szerettem bejárni,kicsit kikapcsolni az agyam,ahol nem anya vagy feleség vagy háziasszony vagyok, hanem nő.  Hiányozni fognak az esküvők és az adminisztrációs dolgok. Most még teszem a dolgom, még jobban is talán, legyen egy kis lelkiismeret furdalásuk azoknak,akik ezt a döntést meghozták. A testület is megszavazta még ha elotte 2 órát is vitáztak róla.  Elvileg a polgármester is azt szerette volna,ha én maradok ott  és az általa utált kolléganőm  elmegy s én így vállalnám a másik munkakört.  Az az egy lány is,akihez közelebb állok és az egyedüli,akinek elmondtam,mi a helyzet. De nem nekik kellene megbírkózniuk az új feladattal,ami még csak nem is érdekel,nem ők lesznek ott segítség nélkül,hanem én.  Lehetne talán több önbizalmam, akkor még lehet, el is vállalnám.  De sajnos önbizalomból ilyen téren nem jutott sok. Igaz, mindig minden helyzetet megoldottam korábban is,amik újak voltak. De itt minden teljesen új lesz,nem csak kicsit új.  Nem olyan, amit már tanultam, csak át kell ültetni a gyakorlatba. Szóval elengedtem a dolgot. Olyat szeretnék csinálni, aminek van is értelme és talán köze van a diplomámhoz is.
Folyt.köv.