Munka nélkül, de nem csüggedve

Mióta a saját házunkban élünk, talán nem volt ilyen igazi tél, pedig hó és fagyok is voltak az elmúlt években, de nem ilyen hosszan tartó ideig. Éjjel mínusz tízen fokok, napközben se megy fagypont felé, hó takar mindent és egész nap zúzmarás a táj. Erre az időszakra esett az utolsó munkanapjaim ideje is. Még el kellett indulni, bent lennem a munkahelyen úgy, hogy tudtam, már semmi értelme és már a partvonalon vagyok. Reggel hóban vagy jégen sétálni, mert biciklire nem mertem felülni gyerekestől, és késni, de hát ez már kit érdekelt, amikor a főnök is sokkal később érkezett nálam.

Furcsa dolog ismét „szabadnak” vagy negatív szóval munkanélkülinek lenni. Az elmúlt 4 évben nem hiányzott a hivatal, nem is igen mentem be, csak ha muszáj volt, de ott volt a tudat, hogy ha visszamennék, akkor bármikor vissza térhetek, mert vissza várnak. Vagy ha nem is várnak, de visszavesznek. Így volt ez szeptemberben is, amikor is visszamehettem, pedig volt egy olyan érzésem, hogy talán nem mehetek vissza. De amikor volt kolléganőm is bejelentette, hogy ő is visszatér, már túl sok volt a büdzsének és igen, persze ott volt az is, hogy az én munkakörömet szétosztották, boldogultak úgyis, kb. én csak plusz költségnek vagyok ott. Talán nem a személyem ellen szólt, hanem a munkakörömnek, ami lássuk be, tényleg nevetséges volt és naphosszat csak unatkoztam. Ilyen kis hivatalban nem is akad ennyi embernek munka. Persze vannak időszakok (pl. ősz), amikor sok van egyszerre, de ez is csak átmeneti. Én is beláttam, hogy ez így nem mehet, igaz, ha rajtam múlik, talán 4 év múlva is ott lettem volna, de valamiért ennek így kellett történnie. Az utolsó nap érdekes volt. Valaki annyit se mondott, viszlát, igaz én se köszöntem el mindenkitől, de hát akivel sose beszéltem, attól miért. A kolléganő, akinek a munkakörét ha vállalom, helyettem ment volna el, ő se mondott semmit. A jegyzőnk úgy ahogy sajnálkozott, de túlzottan nem éreztem őszintének. Egy kolléganőm volt a legnormálisabb ilyen értelemben, akit először szeptemberben ismertem meg és új volt. Akivel pedig mindent megosztottam és korábban az ő munkakörét csináltam, és úgy éreztem, megkedvelt, vagy legalábbis én is megkedveltem őt, egy sima „sziá”n kívül semmit se mondott. Férjem szerint irigykedik, hogy én mertem nemet mondani, merek elmenni innen, neki pedig már a hócipője tele van, és ha lenne lehetősége, szintén lépne. Vagy egyéb más gondja is volt aznap, mint hogy velem foglalkozzon, sőt, utána héten táppénzre is ment. A legnagyobb meglepetést polgármesterünk okozta, aki egy hatalmas ajándékcsomaggal lepett meg búcsúajándék gyanánt, látszólag kissé elérzékenyülve, megköszönve munkámat. Ekkora ajándékcsomagot még tombolán se láttam… Volt benne bailys, marlenka torta, csomóféle édesség, kávé, tea… Ráadásul mivel biciklivel voltam, autóval el is hozta a csomagomat haza. Azt mondta, segít amiben csak tud, és már delegált is SZSZB tagnak az áprilisi választásokra… És állás ügyben is telefonált párszor, hogy  valamit találjon nekem. Valószínűleg gyötri a lelkiismeretfurdalás, mert nem szerette volna, hogy én menjek. De végülis az ő döntése is volt. Más mégiscsak fontosabb volt nálam, akárhogy is nézzük. Mindenesetre nem akartam bunkón, mérgesen, nemtörődöm módon elmenni innen, még egy hétig állományban vagyok és itthonról leadom az adatokat, amiket eddig is. Ki tudja még, mit hoz az élet. Én nem akarok senkivel rosszban lenni és senkit se hibáztatni. Úgy gondolom, mindenki el kell majd egyszer számoljon a tetteivel és nem én kell legyek az elszámoltató.

Sose tudjuk, kitől mit kapunk vagy kitől mit várhatunk. Akikről azt hittem, ismerem őket, azokról kiderült, hogy mégse. Mert valójában senki se kiismerhető igazán. Még én magam sem. Nem szeretek én se búcsúzni. Nem szeretem, ha sajnálkoznak rajtam. Mert én nem sajnálom. Vagyis de, egy kicsit azért igen, sok szempontból is. De hiszek abban, hogy ha bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik. Jelentkezek egy egyetemi szakra, amit már rég meg kellett volna tennem. Aztán majd eldől, hogy azzal jutok-e valamire. De ha sikerülne benne elhelyezkednem, akkor nem csak hogy kedvezőbb  munkaidőm lenne, de jóval több fizetésem is. Ezt még meglépem, aztán majd látjuk.

Egyelőre nem hiányzik a munka. Gondoljatok lustának, de mindig van mit tenni-venni itthon meg a gyerek körül. És igen, jó érzés kicsit olvasni, vagy nyugiban filmet nézni, zenét hallgatni. Tegnap 4 év óta először voltunk együtt itthon kettesben a férjemmel majdnem fél napra. Fel is töltődtem, és jól is esett. Rájöttem, mennyire hiányzik, hogy kettesben legyünk. Nekünk nincs segítség, aki órákra elvinné a gyereket, így csak ez marad, ha ő oviban van és férjem is pont szabadnapos.

Nem csüggedek, bár most kissé céltalannak érzek mindent. Egy faluban mindenki tud mindent, végre megjegyezték, hogy ismét dolgozok, most meg ismét nem. De legalább az óvónőnek se kellett magyarázkodjak, hogy miért hozom ezentúl haza ebéd után a kislányomat. Megvannak az előnyei is a községnek. De az biztos, hogy inkább élek itt, mint egy városban. Persze ott több munka és lehetőség adódna, de akkor meg más lenne a hátrány.

Félretett pénzünk is van, kölcsönünk és hitelünk pedig nincs.

Megvan mindenünk, amit szeretnénk, persze nem élünk luxusban, de az talán nem is baj, hiszen tudjuk, hogy a luxus se jár együtt a boldogsággal.

Ezentúl talán több időm lesz írni, és igen, több időm jut az elmélkedésre is.

De ebben az a jó, hogy nem távolodok el magamtól, sőt.

Visszatérek ahhoz, aki valójában mindig is voltam, csak a hétköznapok bedaráltak. 

 

Végre igazi tél van

 Elszoktunk már az igazi téltől.  Amikor folyton havazik, fagy van, hideg van, jeges és csúszós minden.  Persze időzíthette volna téli szünetre a havazás magát, dehát ez nem kívánságműsor. Végre elővehettük a szánkót, ami még az enyém és tesómé volt, és amit tavaly se tudtunk használni, mert mindössze egy havas nap volt. 

Ma már hóembert is sikerült építeni. Valamint én is kénytelen voltam hólapátot ragadni. Mínusz tizenfokok voltak a héten, így a kutyus is bent alszik most az előszobában.  A bejutás oviba és a munkahelyre se volt könnyű, mindezt félig biciklivel, félig gyalog sikerült megoldani.  Néha autóval is, ha ferjem pont itthon volt. Holnaptól talán érkezik az enyhülés,  már az 1 fok is jól esik lassan.. 

Szóval az év eddig a havazásról szólt, a padláson valószínűsíthető nyest elűzéséről,ami nem valószínű a rádió, fények és riasztó spray, plusz kutya ellenére sem. 

A héten megyek utoljára be a munkahelyre, papíron január 31-ig dolgozok, fizikailag pedig már nem fogok bent tartózkodni. Közöltem is a főnökkel, hogy a munkához nem lesznek adottak a körülmények, hiszen kellene plusz asztal és plusz gép is meg persze hely. Így home office lesz, vagy inkább csak home. De ezt is én rágtam a kisfiú főnökünk szájába, mert amúgy elképzelése se volt a jövő hétről.  Azt se tudja még, ki mit fog csinálni,ha Cickány visszajön.  

Öröm az ürömben, hogy ma lett hivatalos a választás időpontja, ami amúgy pont tavaszi szünetre esik. A többiek az ünnepek meg szünet alatt mehetnek be próbálni meg ügyelni, én meg itthon leszek a "nyugiban " valószínűsíthetően.  Nem bánom, hogy nem kell részt vegyek benne és éjszakáznom, amit amúgy nem tudom,hogy kiviteleztünk volna,mert este mindig mellettem alszik el a gyerek. 

Persze amúgy megvolt az izgalma a dolognak, és ez még fontos munka is, nem úgy, mint a legtöbb, amit csinálunk. Még egy esküvőt bevállaltam, egyrészt mert még hivatalosan dolgozok és időmből kitelik, másrészt pedig kolléganőmnek is segítek vele. Nem tudom,hogy keresni fognak-e azzal a munkával kapcsolatban, amit a polgink mondogatott, de ha nem,az sem baj.  Éhen nem fogunk halni,van tartalékunk is. Egyébként elképesztő, hogy emberek egyik hónapról a másikra élnek,sokan nem értik,hogy bírnánk ki akár egy hónapot is jövedelem nélkül. Igaz, azok valószínűleg tele vannak hitellel.  Kolléganőm még vissza se jött, de már azt kérdezgette decemberben, hogy mikor lesz fizu. Amúgy nem lesz túl jó a helyzet azoknak sem,akik ott maradnak. Idővel a munka több lesz, cafeteria nem lesz, max valamennyi fizetés emelés, de minden más juttatás meg lesz vonva. Plusz ősrégi minden, az asztalok, bútorok, padló, falakat ki kellene festeni, a plafon is beázik. Ebben a hidegben nem volt túl meleg bent, pedig fűtenek..

Más.

Após már jobban van, szilveszter óta itthon van, templomban már volt, de ide még nem sikerült eljonni, nyilván a havas utak miatt. Hatalmas távolság ez a pár utcasarok tényleg.. na mindegy, végülis férjem elvitte hozzájuk a kislányt szombaton. Én nem voltam itthon, mert elmentem anyáékkal Pestre egy musicalt megézni. Örülök,hogy elmentem,mert egyrészt még nem voltam a Sportarénában, ezer éve nem voltam előadáson,  ilyen színvonalason meg szinte még sosem. Végülis ez szülinapi ajándék volt apáéktól. Jól esett kicsit kikapcsolódni, máshol lenni. Férjem szerencsére nagyon ügyes volt, teljes egészében ellátta a kislányt és elvoltak. Persze hiányoztam a kicsinek, elmondta nagyon sokszor , amikor este hazáértem. Így már mellettem aludt el, de kB 3 perc alatt kidőlt.  

Jó lenne még több ilyen kikapcsolódás.

 Férjem azt mondogatja mindig,hogy ez a változások éve lesz. (És amúgy nem feltétlen a politikára gondol, mert az nem igazán érdekel minket). 

Mindenesetre ha más nem, az idei év végi beszámolómból kiderül majd.  :)

Év végi beszámoló 2025

A karácsonynak is gyorsan vége lett. Most először kellett úgy készülődjek rá, hogy mellette gyerek és munka is van,és hát nem volt túl egyszerű, de megoldottam.  Szinte minden ajándékot internetről rendeltem,más lehetőségem nem is igazán lett volna. De sikerült beszerezni amiket akartam. A fánk sokkal szebb lett,mint az előző években és illatos is, bár már most rengeteg tűlevél van alatta. Úgyhogy jövőre lehet műfenyő lesz (ha meg tudom győzni erről férjemet).

Szerencsére idén férjem pont az ünnepek alatt nem dolgozik, csak közötte meg előtte és utána.  De legalább itthon volt karácsonykor. Szenteste hármasban telt,most még apósék se jöttek át, mert após jó egy hónapja gyengélkedik, szó szerint, ki se mozdul a házból, és ha már pár lépést tesz,akkor elfárad. El is hagyta magát, kb már szinte temeti magát... Idén másodszor került be a kórházba, pont karácsonyra időzítette a második alkalmat, holott előtte is ramatyul volt hetekig.  Csak tudnám, minek húzta az időt. Különben nagyon a kezelés se érdekli vagy hogy jobban utána járjon annak,hogy mi ez. Elvileg vérszegény, de biztos megvan ennek is az oka. Mivel após nincs jól, igy férjem kitalálta,hogy akkor ne is ajándékozzanak idén.  Ezt komolyan is vették, olyannyira,hogy a 4 éves unokájuk se kapott semmit. Igaz,mit várok, apósnak erre ereje se volt, sógorom meg anyósom pedig nem normálisak, és akkor még szépen fogalmaztam. Még jó, hogy a kislányom ezt fel se fogja és nem kérdezősködik, de amikor Szenteste napján átmentek hozzájuk férjemmel, elég távolságtartó volt. Érzi,hogy az nem egy pozitív hely. Sajnálom szegényt, meg férjemet még inkább,hogy ilyen család jutott neki. Sajnos minden rokona az apját leszámitva (bár az se egyszerű eset) defektes,nagynénje se dolgozott soha életében, segélyeken tengődik .stb. Már csak emiatt is százszorosan hálás vagyok a saját családomért, akik férjem szerint is amúgy ritka normálisak.  Persze nekem mindig ez volt a természetes, én azzal nem tudok megbékélni és megszokni,ami férjem családjával van. Igaz, nemigen veszek tudomást róluk és szerencsére nem is látom őket sokat.
25-én mentünk hozzánk,ahol szokás szerint igazi karácsonyi hangulat uralkodott, tele fényekkel, finom ételekkel, ajándékokkal. Nem volt erőltetett,mert mi tényleg szeretjük egymást és tudjuk,minek örülne a másik.
Ami még történt a téli szünet előtt, hogy közölték, akkor ha nem vállalom a másik munkakört, megszünik a jogviszonyom, igy az utolsó hétre meg is beszéltük,hogy január 31-el mehetek. Szép kis karácsonyi ajándék... ja,és mikozben ezt közölte velem a jegyző hosszan tarto,barokkos körmondatokban,bejört a polgi,hogy rendelt nekünk ebédre sültes tálat, hát sok kedvem volt az egészhez.  Amúgy is erőltetett volt az egész kajálás, kb fél óra alatt, nem sok beszélgetéssel meg is ebédeltünk. Nem vagyunk sokan,ha olyanok lennének az itteni kollégák, egesz családias, összetartó légkör is lehetne, de ez itt nyilván sose lesz lehetséges. Cickány január közepén jön vissza abba az irodába,ahol amúgy csak ketten férünk, igy fogalmam sincs,hogy ülünk addig hárman, vagyis de,annyit mondtam a főnöknek,hogy mentesüljek már a munkavégzés alól, ami amúgy ha nekem mondanak fel,járna minimum 30 nap. Igaz,közös megegyezésbe mentem bele,de csak mert amúgy is megkapom a plusz 2 havi illetményem.  Szóval papíron leszek,fizikailag pedig itthon vagyok. Legalábbis én igy tudom elképzelni.  Pár kollégám sajnálja,hogy megyek,mások annyit se mondtak,mikor megtudták, hogy pitymallat.  Na őket aztán nem fogom sajnálni egy percig sem. De én hiszem azt,hogy megnyílnak majd új lehetőségek.  Egy majd lehet, hogy lesz,csak ahhoz önéletrajzot kellene még formáljak. Illetve egy másik , ami tanulás lenne (de köze van a diplomámhoz). Egyelőre ezek a tervek. De most még nem bánom, hogy nemet mondtam a másik munkakörre, inkább olyat tanulok,ami érdekel is és aminek több haszna van. Férjem szerint még vissza fognak egyszer hívni. Én ezt erősen kétlem. Cickány inkább meggebedne, sem mint hogy ezt a munkát otthagyja, igaz nem is értene máshoz...a másik kolléganőm ,aki időközben közelebb került hozzám a többiekhez képest és akinek anno a munkakörét csináltam,szintén nem fog lelépni és már szülni se fog. Más munkakört pedig nem csinálnék. 

Ami még változás volt idén, hogy végre leaszfaltozták a földes utunkat, amire nagyjából 3 éve várunk.  Azóta mentek az ígérgetések, de most végre nem kell azon izguljunk, hogy tudunk kimenni autóval a sárban..stb. szóval szinte hihetetlen még most is az egész. 

Idén kicsit ki is kapcsolódtunk, igaz gyerekkel együtt, októberben lagziban voltunk (ahol az esküvőt én tartottam), majd novemberben ovibálban  Az esküvő, amit tartottam a szomszédunké volt és meg is hivtak minket a lagziba,de amúgy már együtt sincsenek, sőt a csaj el is költözött innen.  Furcsa kapcsolatok vannak,az biztos. Az ovibál nem is volt olyan rossz.  Igaz, egyik eseményen se voltunk száz százalékosak, mert folyton kerülgetnek minket a betegségek, mióta a kislányunk oviba jár.  De ez valószínűleg egy darabig még igy lesz. Kétszer eljutottam bulizni is, férjem maradt addig itthon a kislánnyal. Már nagyon rám fért így 3 év után, egyszer sógorommal buliztam,elég ciki volt ,de legalább nem tűnt úgy, hogy egyedül vagyok (az egyik anyuka nem ért rá), másodszor pedig keresztfiunk anyjával és annak barátaival mentem,de irtó unalmasak voltak nekem,illetve ők össze szokott társaság, én meg nem igazán ismerem őket, ezért fura volt. Ha többet iszok, már nem zavart volna a dolog,de nem akartam sokat inni. 


Férjem is folyamatosan munkahely váltáson gondolkozik , ahol jobb a munkaidő esetleg,dehát egyszer ezt már meglépte és akkor se talált semmi érdemlegeset. 
Az biztos,hogy jövőre a változások éve lesz. Egyrészt választások is lesznek, amin szerencsére most úgy tűnik, nem kell részt vennem hvi tagként.
Illetve vár rám egy musical és egy kiállítás is,ezekre már megvannak a jegyek.  Én szeretnék utazást is,de nem tudom,hogy pénzügyileg mennyire fér majd bele,ha én nem dolgozok. És egyelőre talán nem is szeretnék, vagy legalábbis olyat nem,ahova be kell járni, mert a kislányom mellett ezt nem tudnám sajnos kivitelezni. 
Apukám ugyan nyugdíjas lesz áprilistól hivatalosan is (de már felmentési idejét tölti),de ő se tudna gondolom napi szinten reggel, délután jönni segíteni.  Meghát a kislányunkkal nem is egyszerű.  Sokszor ketten se bírunk vele a férjemmel, pedig mi ismerjük őt a legjobban.
De reménykedjünk a jóban, legyünk pozitívak.  Én kicsit örülök is,hogy nem kell dolgoznom és nem kell majd akár betegen is bevigyem az oviba a kislányomat, hanem addig tartom itthon,amíg csak szeretném. Ha lehetne,oviba se járatnám, mert semmi értelme még pár évig biztos,de sajnos muszáj vinni.
Viszont mindezen betegségek ellenére nem igazán látszódik rajta,hogy anno milyen megpróbáltatásokon ment keresztül, okos, értelmes,ügyes kislány. Persze neki mindenhez több idő kellett,mint a kortársainak, de legalább normál oviba járhat, ami közel van hozzánk. Pár évvel ezelőtt még abban sem voltam biztos,hogy itt lehet majd. Mai napig hiszünk benne és reméljük sok örömet is lelünk majd benne a sok nehézség mellett is. Gyereket nevelni nem könnyű, ha tudnám, mivel jár, nem csinálnám újra.  De legyen elég ennyi...

Aki esetleg erre tévedt az év folyamán,kívánok neked boldog új évet! :) 

Elmúlt hónapok

Írok egy kis beszámolót, mert már rég jelentkeztem.  Jelenleg élem a hétköznapi dolgozó anyukák szerepét. Munkába menet oviba adom a kislányom, 4 után haza is hozom, hacsak férjem nem ér épp rá.  A beszoktatás jól ment, és már ott is alszik.  Egyszer se sirt utánam,hátra se néz , mikor elmegyek. Sajnos még mindig nem szobatiszta. Ez valószínűleg az idegrendszeri érettségével függ össze. Nem szól,  ha kell neki. De van,hogy belepisil a vécébe oviban is. Ennyit sose mostam rá, mint most,még pici baba korában sem. Amúgy eszik, alszik, jól viselkedik. Bár volt mar háromszor is beteg,illetve majdnem folyamatos a taknyossága, plusz én is elkaptam ezeket az ovis vírusokat, igy a munkakezdésem eleje táppénzzel telt.
Egyébként a munkába visszarázódás nem volt nehéz, olyan érzés volt, mintha csak tegnap mentem volna el. Persze amúgy vissza kellett szokni a mindennapi keléshez, a rendszerhez, hogy nincs semmire időm hétköznap.  Főzni sincs igazán kedvem,és gyorsan eltelik a nap. Amúgy a fűtési támogatást leszámitva nem volt sok dolgom,  korábban a munka köreimet felosztották a többiek között.  Szóval nem túl stresszes mondhatni és túl sok értelmét sem látom már igy az egésznek. Viszont már nem sokáig leszek ott. Korábbi kolléganőm,  Cickány is visszajön gyesről, igaz ő 2 év után, mivel bölcsibe adja a gyerekét. Igy most rájöttek az okosok ,hogy már igy sokan leszünk és ugye büdzsé sincs ennyi emberre a hivatalban. Igazságtalan, hogy pont én megyek, főleg úgy, hogy kolléganőm van Cickány helyett, így őt kellene elsősorban elküldeni, de neki határozott idejű szerződése van,gondolom drágább,ha neki mondanak fel,mintha nekem. Cickány meg szépen vissza ül a helyére.  Lehet,nekem is hetente be kellett volna mennem kávézni gyes alatt. Akkor talán én is maradnék.. tehát egy embert elbirnak pluszban augusztusig, de engem már nem.
Először felajánlottak egy másik munkakört, de azt végülis elvetettem. Lehet,bele tanulnék, de erre se idegzetem, se türelmem nincs,és egyáltalán nem is érdekel. Egy csomó máshoz értek, de arra megvannak az emberek, igy én már felesleg vagyok.  Ez van.
Lehet,jobb is igy. Igaz, helyben nem fogok még egy ilyen munkát találni. De talán megvan a miértje, hogy miért kell innen elmennem, és talán vár rám valahol egy másik lehetőség.
A gyereknevelés nehéz,  a kislányom nagyom dacos, nem könnyű vele egyáltalán. Mióta óvodás, főleg nehéz őt kezelni.  Itthon kiengedi a fáradt gőzt , ott pedig gondolom csendben van egész nap. És én is egyre türelmetlenebb vagyok vele.  Annyi mindenből maradok ki, mert nekem folyton vele kell lennem. Nem tudunk elmenni egy színházba vagy moziba. Nem vigyáz rá senki, ha mi nem vagyunk. Nagyszülők is max egy órát vannak vele. Múltkor anyósom olyan fél órát kellett volna kibírjon vele, de ahhoz is türelmetlen volt. És még ő mondogatta anno,hogy majd elhozza a kislányt ebéd után az oviból.  Hát ő még arra se alkalmas,hogy egy szobanövényt ellásson, nemhogy egy gyereket. Hiába laknak közel apósék, nem sokra megyünk velük.  Inkább ők szorulnak rá férjemre. Igaz,nem nekik csináltunk unokát, de az biztos,hogy nem is igazán méltóak arra,hogy nagyszülőnek hívjuk őket.  Mondtam férjemnek is hogy ne is vigye el a kislányt, jöjjenek ők, ha annyira látni akarják.  A kislány meg majd akkor megy hozzájuk, ha elég nagy lesz hozzá, hogy egyedül elengedjem. Az még jó pár év.. jelenleg amúgy se említi vagy hianyolja őket, számára megszokott,hogy nincsenek jelen.
Nem baj, én egy darabig biztos itthon leszek munka nélkül, legalább a választáson se kell részt vennem,ami egy egész napos procedúra lett volna,előtte is sok előkészületettel.  A kislányomnak nagyobb szüksége van rám, mint ezeknek.
Inkább ott marad az érettségizett, aki kevesebbet is tud nálam a munkaköröket tekintve. De bízom benne,hogy egyszer én is megtalálom a helyem.
Azért hiányozni fognak a közös kávézások, a friss hírek, a szörnyülködések bizonyos eseteken, a munkaidő és hogy közel van.. szóval amúgy sokminden. Szerettem bejárni,kicsit kikapcsolni az agyam,ahol nem anya vagy feleség vagy háziasszony vagyok, hanem nő.  Hiányozni fognak az esküvők és az adminisztrációs dolgok. Most még teszem a dolgom, még jobban is talán, legyen egy kis lelkiismeret furdalásuk azoknak,akik ezt a döntést meghozták. A testület is megszavazta még ha elotte 2 órát is vitáztak róla.  Elvileg a polgármester is azt szerette volna,ha én maradok ott  és az általa utált kolléganőm  elmegy s én így vállalnám a másik munkakört.  Az az egy lány is,akihez közelebb állok és az egyedüli,akinek elmondtam,mi a helyzet. De nem nekik kellene megbírkózniuk az új feladattal,ami még csak nem is érdekel,nem ők lesznek ott segítség nélkül,hanem én.  Lehetne talán több önbizalmam, akkor még lehet, el is vállalnám.  De sajnos önbizalomból ilyen téren nem jutott sok. Igaz, mindig minden helyzetet megoldottam korábban is,amik újak voltak. De itt minden teljesen új lesz,nem csak kicsit új.  Nem olyan, amit már tanultam, csak át kell ültetni a gyakorlatba. Szóval elengedtem a dolgot. Olyat szeretnék csinálni, aminek van is értelme és talán köze van a diplomámhoz is.
Folyt.köv.

Elmúlt a nyár

Az idei nyár picit talán jobban sikerült és élménygazdagabb is volt, mint az elmúlt három évben. Mivel a kislányunk már nagyobb, ezért jobban ki tudunk mozdulni, több helyre és ő is élvezi. Fejlesztés kevesebb volt a nyári szünet miatt, de sokat csavarogtunk, shoppingoltunk. Persze a szokásos kánikula se maradt el, de legalább már van klímánk, így a melegtől bent nem szenvedtünk, csak unatkoztunk. És persze férjem is pont akkor dolgozott estig, amikor nekünk se volt semmi programunk. Ez a része kissé szenvedés volt. De aztán végre kimozdultunk, elmentünk a Balatonra, utoljára 2021-ben voltunk ott férjemmel. A kislány először látta a Balatont, bár különösebben nem hatotta meg, mert ott is csak a játszótér és az ugrálóvár érdekelte. De jó volt hajókázni, étterembe enni, a szállás se volt rossz, kaptunk reggelit és csendes helyen volt, de sajnos a parttól messze, igy oda autóval kellett menjünk. Mivel nem volt strandidő pont abban a három napban ,így a fürdés kimaradt, de annyira nem bántam. Helyette is volt azért program. Hajókázás, gömbkilátó, naplemente nézés, séták, de egyébként utólag belegondolva még több napot is ellettünk volna itt. Majd két hétre rá indultunk megint a nyaralóba, ahol elmentünk ismét Szilvásváradra, és most először sikerült anyáékkal is egy estét együtt töltenünk itt a kislánnyal, szalonnát sütöttünk, és férjemmel kettesben tudtunk kicsit a dombokon sétálni. Elmentünk a Szépasszonyvölgybe és Egerbe is sétálni, de nagyon meleg volt, ezért rövidre nyúlt az ott töltött idő. A harmadik utazás pedig a Tisza-tóhoz volt egy négycsillagos hotelbe (bár ez szeptemberben), de ez igazából anyáék ajándéka volt kettőnknek előszülinapi ajándék gyanánt. Utoljára a nászutunkon voltunk négycsillagos hotelben (az is apa ajándéka volt), ezért már kicsit elszoktunk az élménytől, de a svédasztalos reggelit és vacsorát azt hiszem, meg tudnám szokni. A hotelben wellness részleg is van, a kislány is rengeteget medencézett, nagyon tetszett neki, mi szaunáztunk is. Volt játszóház gyerekek részére, ezért volt, hogy vacsora alatt „beadtam” a kislányt, hogy ott játsszon, amíg mi „nyugodtan” megvacsorázunk. Persze ez se volt túl nyugodt, erről talán később majd írok. Részt vettünk egy motorcsónakos kiránduláson, ahol bevittek minket  a madár rezervátumba és a tó olyan részeire, amelyek csak vízi úton megközelíthetőek. Volt pár ösvény, ahol konkrétan azt néztem, mikor csapódik az arcunkba egy hatalmas faág, de végül sikeresen partot értünk és közben láttunk madarakat is. Hazafelé pedig ellátogattunk a poroszlói Öko-tavi centrumba, ahol egyszer mi már jártunk, de férjem és a kislányom nem. Ott az akváriumok a legérdekesebbek, a többi része hanyagolható. A Tisza-tó környékén is egyébként sok programlehetőség van, de egy hétvégébe ennyi fért bele.

Itt a faluban is elmentünk a búcsúba, ide eljöttek öcsémék is (előtte nálunk volt ebéd), de a majd 40 fokos hőség nem tette kellemessé a dolgot, és mintha évről évre kevesebb játék és kirakodó lenne. Majd a falunapra is elnéztünk, de a fellépők borzasztóak voltak, bár itt legalább ismerősökkel elbeszélgettünk. Kétszer pedig bulizni is eljutottam így sok-sok év után, az egyik egy szabadtéri pünkösdi vigasság alatt volt, a másik pedig egy retro party augusztus végén. Az elsőn jobb híján sógorommal lógtam, a másodikon meg ismerős anyukákkal, de az inkább unalmas volt. A buli része nem lett volna  rossz, ha kicsit többet iszok, de nem éreztem magam oldottnak túlzottan, sőt el is álmosodtam 1 körül, így inkább hazajöttem. Idén augusztus 20-án itthon volt férjem (az elmúlt 3 évben mindig dolgozott aznap), így ezt kihasználva elmentünk a közeli település búcsújába és egy koncertre is, amit végig ült a kislányom és nagyon tetszett neki.  De volt kétszer strandolás is, a kislány ezt is élvezte, sokat csúszdázott is. Biciklizések a naplementében, játszóterezés, buszozgatás,anyáéknál grillezés, szalonnasütés,  medencézés, szegedi csavargás , ja és mamámhoz is elnéztünk júniusban. Az ablak csere helyett végül csak redőny csere lett, az ablak csere még állami támogatással együtt is sok lett volna, főleg úgy, hogy én most nem is keresek pénzt. Úgyhogy talán majd legközelebb.  Mindent szépen apránként. 

Szóval végülis mondhatom, hogy tucatnyi élmény összegyűlt.

Most pedig már ott tartunk, hogy kislányom szeptember 1-jén kezdte az óvodát úgy, hogy még nem szobatiszta, de legalább néha már vécébe is pisil. De már nem húzhattuk tovább a kezdést. Eddig elvan, de a hétre lebetegedett így a beszoktatás alatt, így jövő héten kezdhetjük elölről a fokozatban haladást, igaz, akkor már én is dolgozni fogok. Várom is, meg nem is. Itthon is elvoltam ugyan, de egyrészt fogy a pénzem, másrészt meg amíg a kislány óvodában van, mit csinálok. Persze nyilván feltalálnám magam, de nem élhetek a férjem pénzén, ha semmi se indokolja. Hihetetlen, hogy pár éve még abban se voltam biztos, hogy kislányom járhat majd ebbe az óvodába, most meg már itt kezdi. Én részemről már most igyekszek csak túlélni a dolgokat, mert ez a gyereknevelés egyre nehezebb lesz, sosincs nyugtom és ugyanúgy állandó aggódás. Szinte csak én vagyok vele, pár óránál tovább nagyon senki se kér belőle, nekem még azt is furcsa volt megszokni, hogy oviban van több órát. Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni a szabadidőmmel nélküle. Vannak anyukák, akik kint sírnak, hogy jaj, a picikéje kezdi az óvodát és nélküle van, hát nálunk egyik oldalról se volt sírás. Én részemről örülök, hogy már más is foglalkozik vele, vagy legalábbis vele van. Ő meg hátra se néz, úgy indul a csoportszobába. Hogy ez fog-e változni, nem tudom.

És még egy érdekesség:  2018-ban is szeptember 15-én kezdtem a munkát a hivatalban, és idén is ezen a napon térek ide vissza 4 év után. Az biztos, hogy még annyi időm se lesz ide írni, mint eddig, de tuti, hogy unatkozni nem fogok.

Fogyásom

 Az utóbbi három évben mondhatni szinte egyáltalán nem figyeltem arra,hogy mit eszek. Így rám nem terhesség előtt, hanem utána jöttek fel sorra a kilók. Nagyjából 15 kilót híztam ahhoz képest,mint amivel szülni mentem (bár ez ugye nem releváns annyira,mert 7 hónapra szültem,és valószínű még 2 hónapig jöttek volna fel kilók). Ettem unalmamban, este sorozat közben,mert megszoktam, ráadásul chipset,napközben sok édességet és fehér kenyeret is bőven.  Utáltam magam a képeken,sőt nem is csináltam magamról..az egyik képen akkora voltam,hogy már a nyakam sem látszott. Ez volt decemberben. 

Egyik újévi fogadalmam volt a fogyás, de ehhez kellett egy komoly program,ami keretet ad, így vissza tértem ahhoz,  amihez 2018-ban is. Csak más néven. A nevét nem írom le,de igazából mindegy is,mert szerintem ha figyelünk arra, mit eszünk és mellőzzük a cukrot és fehér lisztet teljesen,legalábbis egy darabig,már ez önmagában vezet némi fogyáshoz. 89 kilóról indultam január közepén, amire 6 hét múlva lement 10 kiló.  Ez volt az első diétám, ami méregtelenítő is volt egyben, rengeteg zöldséget kellett enni, lazacot, csirkemellet. Egy hétig ugyanaz a kaja, és nem csak ebédre, hanem vacsorára is főtt étel volt. Reggeltől estig csak főztem, pedig én könnyű helyzetben vagyok,mivel még itthon vagyok. Kitartó voltam,jó volt a Facebook közösség, és habár szinte folyton éhes voltam,kibírtam, vagy max egy almát ettem vagy magvakat. Az 5. ,6.héten már nem is voltam annyira éhes,a szervezetem hozzá szokott ezekhez a mennyiségekhez. 

Húsvétkor kicsit elengedtem magam,de aztán ismét visszatértem a diétához. Jelenleg mínusz 18, 19 kilónál tartok,bár par hete inkább csak stagnálok. De azt mondják, az utolsó pár kiló a legnehezebb.  Igaz,már sokat nem akarok fogyni, inkább figyelek arra, mit eszek. Jó lenne 70 kiló alá kerülni. De már kicsit bele fáradtam a diétákba, az állandó főzésbe, a sok vásárlásba, mert az alapanyagok többsége helyben persze nem igazán kapható,így mindig be kellett menni a városba. Szeretném végre azt enni, ami jól esik, persze figyelve arra,hogy azért egészséges is legyen. Meg persze nem úgy akartam dolgozni menni újra,hogy kocamalac vagyok, hanem az a vékonyabb nő legyek, ahogy megismertek. És persze így érzem jól magam. Rám jönnek korábbi ruháim, a tavalyiak pedig már lógnak rajtam. Sok kiló lement,de még több centi. Mostmár nem szeretnék nagydarab lenni,hiszen amúgy sosem voltam az korábbiakban. Ha fiatalabb már nem is leszek,legalább maradjak meg csinosnak.  :)

Néhány kép az étrendből: 

Évünk eddig

Ha minden a tervek szerint alakult volna,a kislányom már óvodába járna,én pedig már újra dolgoznék. De inkább úgy döntöttünk 2 ok miatt főleg,plusz még ugye nem óvoda köteles, hogy szeptemberig várunk az óvodával, én pedig addig is maradok fizetés nélküli szabadságon. Mivel a kislányom tartós beteg,gyest kapok még utána 3 éves kora után is,tehát bármikor elmehetek fizetés nélküli szabadságra, a munkáltató pedig köteles elengedni. A főnökömet különben nem igazán hatotta meg,hogy később megyek vissza a tervezettnél,szerintem örült, hogy addig se kell átszervezni semmit. Meg legalább volt egy kínos beszélgetésünk, én legalábbis kínosan éreztem magam . A kollégáim valószínűleg kevésbé örültek,de az meg pont nem érdekel, mert tudom,hogy mindegyik csak azt várja,hogy mikor sózhatja végre vissza rám a korábbi feladatkört. Egyedül az esküvők tartása hiányzik egy kicsit,de ez elenyésző része a munkakörömnek, így azért nem mondhatni, hogy annyira vissza vágyok.  Régebben azt hittem,hogy majd mennyire fogok itthon unatkozni gyes alatt,de ez abszolút nincs így. Minden napra van valami,vagy ha nincs, akkor meg kitalálok. Ja és visszatérve az ovihoz,hát ott se bánták,  hogy még nem viszem, mivel még amúgy se szobatiszta. Nem tudom,hogy fog ez alakulni, mert egyelőre még szinte semmilyen hajlandóság nincs a gyerekben ebben az ügyben. Fejlesztésre járunk,sőt az oviban is kellene majd kapjunk,mert SNI-s lesz,de erről még várjuk a hivatalos papírt. Szakértői vizsgálaton egy hónapja voltunk már, nem sietik el a levelet az biztos. De remélhetőleg az óvodai beiratkozásig meglesz.

Egészségügyileg sem vagyunk mostanában topon,tavalyi évben csupán egyszer volt beteg a kislány, idén meg már harmadjára, és csak április van. Mi lenne,ha oviba járna?
Januárban kezdődött egy influenzával és másfél napig tartó nagyon magas lázzal (40 fok,39 fok),ami alig akart lemenni lázcsillapítóval se,kb 1,2 óra volt,mire hatottak nagyjából. Utána pedig egy hétig fáradékony volt és bágyadt, volt,hogy majdnem egész nap csak aludni akart. Utána férjem februárban elkapta a hányós-hasmenős vírust,majd 4 napra rá a gyerek is,viszont nála csak hányás volt 3x, utána napokig alig evett és kaki is csak 4 nap után volt. Egyébként ezt én is elkaptam,de nálam 1 nap volt az egész csak. Amúgy hosszú évek óta nem voltam ilyen rosszul...most pedig meg van fázva, köhög és rosszul alszik emiatt. Ja és én is meg voltam fázva olyan 3 hete,3 napig egyfolytában orrot fújtam és tüsszögtem.  Ahhoz képest kislányom még egész enyhén megúszta. 
Szóval nem unatkozok.
Az újévi terveim közül egyet pedig már meg is valósítottam, mégpedig a  fogyást,immáron január közepe óta diétázok és mínusz 16 kilónál tartok. És ez még nem épp az álomsúlyom,de már legalább kezdek hasonlítani külsőleg a régi önmagamhoz, és nem undorodok magamtól.  A módszerről pedig majd esetleg egy következő bejegyzésben írok.

Család:
anyát megműtötték,kapott térd protézist, már elég ügyesen megy önállóan. Tesóm össze költözött a barátnőjével közös albérletbe,mostmár ő is mondhatni kirepült a fészekből.  Nemrég lett 30 éves. Ja, és májusban utaznak Egyiptomba egy hétre. Apa pedig már a nyugdíjt várja,még az idei évet végig dolgozza.
Végre vám nélkül juthatunk el Romániába mamámhoz.
Idén már két utazás is le van foglalva (belföld), egy hármasban, egy pedig anyáékkal.  Két hét múlva pedig húsvét, most viszont még télies idő van,reggel fagyott is.