Elszoktunk már az igazi téltől. Amikor folyton havazik, fagy van, hideg van, jeges és csúszós minden. Persze időzíthette volna téli szünetre a havazás magát, dehát ez nem kívánságműsor. Végre elővehettük a szánkót, ami még az enyém és tesómé volt, és amit tavaly se tudtunk használni, mert mindössze egy havas nap volt.
Ma már hóembert is sikerült építeni. Valamint én is kénytelen voltam hólapátot ragadni. Mínusz tizenfokok voltak a héten, így a kutyus is bent alszik most az előszobában. A bejutás oviba és a munkahelyre se volt könnyű, mindezt félig biciklivel, félig gyalog sikerült megoldani. Néha autóval is, ha ferjem pont itthon volt. Holnaptól talán érkezik az enyhülés, már az 1 fok is jól esik lassan..
Szóval az év eddig a havazásról szólt, a padláson valószínűsíthető nyest elűzéséről,ami nem valószínű a rádió, fények és riasztó spray, plusz kutya ellenére sem.
A héten megyek utoljára be a munkahelyre, papíron január 31-ig dolgozok, fizikailag pedig már nem fogok bent tartózkodni. Közöltem is a főnökkel, hogy a munkához nem lesznek adottak a körülmények, hiszen kellene plusz asztal és plusz gép is meg persze hely. Így home office lesz, vagy inkább csak home. De ezt is én rágtam a kisfiú főnökünk szájába, mert amúgy elképzelése se volt a jövő hétről. Azt se tudja még, ki mit fog csinálni,ha Cickány visszajön.
Öröm az ürömben, hogy ma lett hivatalos a választás időpontja, ami amúgy pont tavaszi szünetre esik. A többiek az ünnepek meg szünet alatt mehetnek be próbálni meg ügyelni, én meg itthon leszek a "nyugiban " valószínűsíthetően. Nem bánom, hogy nem kell részt vegyek benne és éjszakáznom, amit amúgy nem tudom,hogy kiviteleztünk volna,mert este mindig mellettem alszik el a gyerek.
Persze amúgy megvolt az izgalma a dolognak, és ez még fontos munka is, nem úgy, mint a legtöbb, amit csinálunk. Még egy esküvőt bevállaltam, egyrészt mert még hivatalosan dolgozok és időmből kitelik, másrészt pedig kolléganőmnek is segítek vele. Nem tudom,hogy keresni fognak-e azzal a munkával kapcsolatban, amit a polgink mondogatott, de ha nem,az sem baj. Éhen nem fogunk halni,van tartalékunk is. Egyébként elképesztő, hogy emberek egyik hónapról a másikra élnek,sokan nem értik,hogy bírnánk ki akár egy hónapot is jövedelem nélkül. Igaz, azok valószínűleg tele vannak hitellel. Kolléganőm még vissza se jött, de már azt kérdezgette decemberben, hogy mikor lesz fizu. Amúgy nem lesz túl jó a helyzet azoknak sem,akik ott maradnak. Idővel a munka több lesz, cafeteria nem lesz, max valamennyi fizetés emelés, de minden más juttatás meg lesz vonva. Plusz ősrégi minden, az asztalok, bútorok, padló, falakat ki kellene festeni, a plafon is beázik. Ebben a hidegben nem volt túl meleg bent, pedig fűtenek..
Más.
Após már jobban van, szilveszter óta itthon van, templomban már volt, de ide még nem sikerült eljonni, nyilván a havas utak miatt. Hatalmas távolság ez a pár utcasarok tényleg.. na mindegy, végülis férjem elvitte hozzájuk a kislányt szombaton. Én nem voltam itthon, mert elmentem anyáékkal Pestre egy musicalt megézni. Örülök,hogy elmentem,mert egyrészt még nem voltam a Sportarénában, ezer éve nem voltam előadáson, ilyen színvonalason meg szinte még sosem. Végülis ez szülinapi ajándék volt apáéktól. Jól esett kicsit kikapcsolódni, máshol lenni. Férjem szerencsére nagyon ügyes volt, teljes egészében ellátta a kislányt és elvoltak. Persze hiányoztam a kicsinek, elmondta nagyon sokszor , amikor este hazáértem. Így már mellettem aludt el, de kB 3 perc alatt kidőlt.
Jó lenne még több ilyen kikapcsolódás.
Férjem azt mondogatja mindig,hogy ez a változások éve lesz. (És amúgy nem feltétlen a politikára gondol, mert az nem igazán érdekel minket).
Mindenesetre ha más nem, az idei év végi beszámolómból kiderül majd. :)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése