Hétköznapok

 Immáron lassan 2 hónap telik el úgy, hogy nem dolgozok. Hogy csak oviba viszem a kislányomat,és jövök is haza. Megmondom őszintén, még néha most is úgy érzem,hogy nem találom a helyem ebben az új helyzetben. Furcsa,hogy órákig egyedül vagyok és azt csinálhatok, amit csak akarok. Amíg dolgoztam,nem volt talán egy szabad órám sem gyerek nélkül, max pénteken,amikor hamarabb végeztem. Egyszerre hiányzik ,  de egyszerre örülök is ennek a szabadságnak. Valahogy a munkával is így vagyok, kivéve azt,hogy nem hiányzik maga a munka része. Max a felnőtt lét, de csak egy picit. Mivel eleve csak fél évig dolgoztam majdnem 4 év után, talán mégse volt olyan nehéz visszaállni. Persze néha előjönnek ezek az érzések, hogy sehova se kellesz meg stb. Meg a sajnálkozások vagy magyarázkodások,hogy na hogyhogy már nem dolgozol ,bár szerencsére eddig kevesen érdeklődtek. De még biztos fognak. 

Mindenesetre vannak terveim, az egyikhez pont ma véglegesítettem a jelentkezésemet. Ha felvesznek, a képzés csak szeptemberben indul, de addig itt van még jó pár hónap. 

Kapok álláskerési járadékot, pedig azt hittem nem jár ,mert csak szeptembertől dolgoztam. De az egész munkaviszonyomat nézték, így megkapom a maxot 90 napig. Pénz szűkében egy darabig biztos nem leszek, igy őszintén szólva nem is érzem magam túl motiváltnak ahhoz, hogy munkát keressek. Magyarázkodhatnék itt,de az az igazság, hogy nem igazán szeretek dolgozni,vagy legalábbis olyat,amit nem szeretek. Nyilván mások is vannak igy ezzel,de a szükség nagy úr.  

Most kezdem megszokni ,hogy van időm dolgokra, bár őszintén szólva nagyon gyorsan eltelik a délelőtt, és 1re már mehetek is a gyerekért. Tehát annyira nem rengeteg idő mégsem.  Mióta elhozom hamarabb a kislányt,és kezdi ezt megszokni., úgy veszem észre,talán sokkal kiegyensúlyozottabb.  Kevésbé makacskodik, aranyosabb.  Valószínűleg itthon jobbat alszik, így nem fárad túl, többet kint tudok lenni vele a levegőn is. Szerintem ez jobbat tesz neki, mintha bent aludna az oviban. Ha más nem,ennyi előnye  van az itthonlétemnek.  

A kislány egyre okosabb, beszédesebb is,folyton kérdez, ez mi, miért..stb. jól átlát dolgokat és jók az észrevételei is. Okosakat is kérdez. Idegenek előtt nem túl beszédes,de ha megnyílik,akkor jó kis dumája van. Farsangon hercegnő volt,előtte hetekig illegette magát a jelmezében és minden nap kérdezte, mikor lesz a farsang. Szóval már az is eltelt.  KB.egy hete szép,napos ,enyhébb időnk van, így a tavasz közeledtével még jobb itthon lenni,hiszen már az udvaron is van mit csinálni. Férjem elvetette az első magokat a kertben,én pedig virágokat ültettem, javarészt szegfűket ,mert az évelő és egész strapabíró is majdnem egész időszakban virágzik vagy bimbózik. Amit tudok, csinosítgatok,új napelemeket is rendeltem Temuról természetesen.. jól mutatnak. De lenne bőven mit csinálni férjemnek is,a melléképületeink még mindig rossz állapotúak ,főleg a régi disznóólakat jó lenne lebontani, a garázs és tároló tetejét pedig megcsinálni...úgy volt, apukám is segít, de ő most a saját házukkal van elfoglalva, térkövezik és majd a szobákat is átfesti, új padló is lesz meg minden... pedig szerintem most is nagyon jól néz ki,de gondolom megunták vagy nem tudom....Após se tud már sokat segíteni, mióta lebetegedett, igazából vérszegény, és már harmadjára kap vért.  Tehát nem egy enyhe vérszegénység.  Az okát nem tudjuk, és ha rajta múlik, nem is igazán fog kiderulni, mert minden vizsgálatra harapofogóval kell rávenni,ha egyáltalán  beleegyezik. Nagyon makacs, ami már ezen a szinten elég negatív hatással van önmagára is. Persze ő döntése, hogy szeretne-e mindent megtenni a gyógyulásért vagy sem. 

A világban is érdekes dolgok zajlanak, sokak szerint kitör a harmadik világháború, itt az országban is nagy ellenségeskedések vannak, leginkább a Fidesz és  Tisza között a közelgő választások kapcsán.  Én hülye meg önként vállaltam,hogy részt veszek ebben SzSzB tagként, már magam sem tudom, miért.  

Nem tudom még mi lesz,de én még azt is el tudnám képzelni,hogy nem lesz választás.

Nade addig is még sokminden történhet. 

  

Munka nélkül, de nem csüggedve

Mióta a saját házunkban élünk, talán nem volt ilyen igazi tél, pedig hó és fagyok is voltak az elmúlt években, de nem ilyen hosszan tartó ideig. Éjjel mínusz tízen fokok, napközben se megy fagypont felé, hó takar mindent és egész nap zúzmarás a táj. Erre az időszakra esett az utolsó munkanapjaim ideje is. Még el kellett indulni, bent lennem a munkahelyen úgy, hogy tudtam, már semmi értelme és már a partvonalon vagyok. Reggel hóban vagy jégen sétálni, mert biciklire nem mertem felülni gyerekestől, és késni, de hát ez már kit érdekelt, amikor a főnök is sokkal később érkezett nálam.

Furcsa dolog ismét „szabadnak” vagy negatív szóval munkanélkülinek lenni. Az elmúlt 4 évben nem hiányzott a hivatal, nem is igen mentem be, csak ha muszáj volt, de ott volt a tudat, hogy ha visszamennék, akkor bármikor vissza térhetek, mert vissza várnak. Vagy ha nem is várnak, de visszavesznek. Így volt ez szeptemberben is, amikor is visszamehettem, pedig volt egy olyan érzésem, hogy talán nem mehetek vissza. De amikor volt kolléganőm is bejelentette, hogy ő is visszatér, már túl sok volt a büdzsének és igen, persze ott volt az is, hogy az én munkakörömet szétosztották, boldogultak úgyis, kb. én csak plusz költségnek vagyok ott. Talán nem a személyem ellen szólt, hanem a munkakörömnek, ami lássuk be, tényleg nevetséges volt és naphosszat csak unatkoztam. Ilyen kis hivatalban nem is akad ennyi embernek munka. Persze vannak időszakok (pl. ősz), amikor sok van egyszerre, de ez is csak átmeneti. Én is beláttam, hogy ez így nem mehet, igaz, ha rajtam múlik, talán 4 év múlva is ott lettem volna, de valamiért ennek így kellett történnie. Az utolsó nap érdekes volt. Valaki annyit se mondott, viszlát, igaz én se köszöntem el mindenkitől, de hát akivel sose beszéltem, attól miért. A kolléganő, akinek a munkakörét ha vállalom, helyettem ment volna el, ő se mondott semmit. A jegyzőnk úgy ahogy sajnálkozott, de túlzottan nem éreztem őszintének. Egy kolléganőm volt a legnormálisabb ilyen értelemben, akit először szeptemberben ismertem meg és új volt. Akivel pedig mindent megosztottam és korábban az ő munkakörét csináltam, és úgy éreztem, megkedvelt, vagy legalábbis én is megkedveltem őt, egy sima „sziá”n kívül semmit se mondott. Férjem szerint irigykedik, hogy én mertem nemet mondani, merek elmenni innen, neki pedig már a hócipője tele van, és ha lenne lehetősége, szintén lépne. Vagy egyéb más gondja is volt aznap, mint hogy velem foglalkozzon, sőt, utána héten táppénzre is ment. A legnagyobb meglepetést polgármesterünk okozta, aki egy hatalmas ajándékcsomaggal lepett meg búcsúajándék gyanánt, látszólag kissé elérzékenyülve, megköszönve munkámat. Ekkora ajándékcsomagot még tombolán se láttam… Volt benne bailys, marlenka torta, csomóféle édesség, kávé, tea… Ráadásul mivel biciklivel voltam, autóval el is hozta a csomagomat haza. Azt mondta, segít amiben csak tud, és már delegált is SZSZB tagnak az áprilisi választásokra… És állás ügyben is telefonált párszor, hogy  valamit találjon nekem. Valószínűleg gyötri a lelkiismeretfurdalás, mert nem szerette volna, hogy én menjek. De végülis az ő döntése is volt. Más mégiscsak fontosabb volt nálam, akárhogy is nézzük. Mindenesetre nem akartam bunkón, mérgesen, nemtörődöm módon elmenni innen, még egy hétig állományban vagyok és itthonról leadom az adatokat, amiket eddig is. Ki tudja még, mit hoz az élet. Én nem akarok senkivel rosszban lenni és senkit se hibáztatni. Úgy gondolom, mindenki el kell majd egyszer számoljon a tetteivel és nem én kell legyek az elszámoltató.

Sose tudjuk, kitől mit kapunk vagy kitől mit várhatunk. Akikről azt hittem, ismerem őket, azokról kiderült, hogy mégse. Mert valójában senki se kiismerhető igazán. Még én magam sem. Nem szeretek én se búcsúzni. Nem szeretem, ha sajnálkoznak rajtam. Mert én nem sajnálom. Vagyis de, egy kicsit azért igen, sok szempontból is. De hiszek abban, hogy ha bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik. Jelentkezek egy egyetemi szakra, amit már rég meg kellett volna tennem. Aztán majd eldől, hogy azzal jutok-e valamire. De ha sikerülne benne elhelyezkednem, akkor nem csak hogy kedvezőbb  munkaidőm lenne, de jóval több fizetésem is. Ezt még meglépem, aztán majd látjuk.

Egyelőre nem hiányzik a munka. Gondoljatok lustának, de mindig van mit tenni-venni itthon meg a gyerek körül. És igen, jó érzés kicsit olvasni, vagy nyugiban filmet nézni, zenét hallgatni. Tegnap 4 év óta először voltunk együtt itthon kettesben a férjemmel majdnem fél napra. Fel is töltődtem, és jól is esett. Rájöttem, mennyire hiányzik, hogy kettesben legyünk. Nekünk nincs segítség, aki órákra elvinné a gyereket, így csak ez marad, ha ő oviban van és férjem is pont szabadnapos.

Nem csüggedek, bár most kissé céltalannak érzek mindent. Egy faluban mindenki tud mindent, végre megjegyezték, hogy ismét dolgozok, most meg ismét nem. De legalább az óvónőnek se kellett magyarázkodjak, hogy miért hozom ezentúl haza ebéd után a kislányomat. Megvannak az előnyei is a községnek. De az biztos, hogy inkább élek itt, mint egy városban. Persze ott több munka és lehetőség adódna, de akkor meg más lenne a hátrány.

Félretett pénzünk is van, kölcsönünk és hitelünk pedig nincs.

Megvan mindenünk, amit szeretnénk, persze nem élünk luxusban, de az talán nem is baj, hiszen tudjuk, hogy a luxus se jár együtt a boldogsággal.

Ezentúl talán több időm lesz írni, és igen, több időm jut az elmélkedésre is.

De ebben az a jó, hogy nem távolodok el magamtól, sőt.

Visszatérek ahhoz, aki valójában mindig is voltam, csak a hétköznapok bedaráltak. 

 

Végre igazi tél van

 Elszoktunk már az igazi téltől.  Amikor folyton havazik, fagy van, hideg van, jeges és csúszós minden.  Persze időzíthette volna téli szünetre a havazás magát, dehát ez nem kívánságműsor. Végre elővehettük a szánkót, ami még az enyém és tesómé volt, és amit tavaly se tudtunk használni, mert mindössze egy havas nap volt. 

Ma már hóembert is sikerült építeni. Valamint én is kénytelen voltam hólapátot ragadni. Mínusz tizenfokok voltak a héten, így a kutyus is bent alszik most az előszobában.  A bejutás oviba és a munkahelyre se volt könnyű, mindezt félig biciklivel, félig gyalog sikerült megoldani.  Néha autóval is, ha ferjem pont itthon volt. Holnaptól talán érkezik az enyhülés,  már az 1 fok is jól esik lassan.. 

Szóval az év eddig a havazásról szólt, a padláson valószínűsíthető nyest elűzéséről,ami nem valószínű a rádió, fények és riasztó spray, plusz kutya ellenére sem. 

A héten megyek utoljára be a munkahelyre, papíron január 31-ig dolgozok, fizikailag pedig már nem fogok bent tartózkodni. Közöltem is a főnökkel, hogy a munkához nem lesznek adottak a körülmények, hiszen kellene plusz asztal és plusz gép is meg persze hely. Így home office lesz, vagy inkább csak home. De ezt is én rágtam a kisfiú főnökünk szájába, mert amúgy elképzelése se volt a jövő hétről.  Azt se tudja még, ki mit fog csinálni,ha Cickány visszajön.  

Öröm az ürömben, hogy ma lett hivatalos a választás időpontja, ami amúgy pont tavaszi szünetre esik. A többiek az ünnepek meg szünet alatt mehetnek be próbálni meg ügyelni, én meg itthon leszek a "nyugiban " valószínűsíthetően.  Nem bánom, hogy nem kell részt vegyek benne és éjszakáznom, amit amúgy nem tudom,hogy kiviteleztünk volna,mert este mindig mellettem alszik el a gyerek. 

Persze amúgy megvolt az izgalma a dolognak, és ez még fontos munka is, nem úgy, mint a legtöbb, amit csinálunk. Még egy esküvőt bevállaltam, egyrészt mert még hivatalosan dolgozok és időmből kitelik, másrészt pedig kolléganőmnek is segítek vele. Nem tudom,hogy keresni fognak-e azzal a munkával kapcsolatban, amit a polgink mondogatott, de ha nem,az sem baj.  Éhen nem fogunk halni,van tartalékunk is. Egyébként elképesztő, hogy emberek egyik hónapról a másikra élnek,sokan nem értik,hogy bírnánk ki akár egy hónapot is jövedelem nélkül. Igaz, azok valószínűleg tele vannak hitellel.  Kolléganőm még vissza se jött, de már azt kérdezgette decemberben, hogy mikor lesz fizu. Amúgy nem lesz túl jó a helyzet azoknak sem,akik ott maradnak. Idővel a munka több lesz, cafeteria nem lesz, max valamennyi fizetés emelés, de minden más juttatás meg lesz vonva. Plusz ősrégi minden, az asztalok, bútorok, padló, falakat ki kellene festeni, a plafon is beázik. Ebben a hidegben nem volt túl meleg bent, pedig fűtenek..

Más.

Após már jobban van, szilveszter óta itthon van, templomban már volt, de ide még nem sikerült eljonni, nyilván a havas utak miatt. Hatalmas távolság ez a pár utcasarok tényleg.. na mindegy, végülis férjem elvitte hozzájuk a kislányt szombaton. Én nem voltam itthon, mert elmentem anyáékkal Pestre egy musicalt megézni. Örülök,hogy elmentem,mert egyrészt még nem voltam a Sportarénában, ezer éve nem voltam előadáson,  ilyen színvonalason meg szinte még sosem. Végülis ez szülinapi ajándék volt apáéktól. Jól esett kicsit kikapcsolódni, máshol lenni. Férjem szerencsére nagyon ügyes volt, teljes egészében ellátta a kislányt és elvoltak. Persze hiányoztam a kicsinek, elmondta nagyon sokszor , amikor este hazáértem. Így már mellettem aludt el, de kB 3 perc alatt kidőlt.  

Jó lenne még több ilyen kikapcsolódás.

 Férjem azt mondogatja mindig,hogy ez a változások éve lesz. (És amúgy nem feltétlen a politikára gondol, mert az nem igazán érdekel minket). 

Mindenesetre ha más nem, az idei év végi beszámolómból kiderül majd.  :)