Az út közel 8 órás volt, bár rövidebbre számítottunk, hiszen Nagyszebenig egyébként autópálya lett volna, viszont egy szakaszon még nincs kész, ezért Lugostól Déváig tömött sorokban zötykölődtünk a szeméttel tarkított leállóhelyek mentén. Az autópályán gyorsan haladtunk, de a pihenő helyek hagytak némi kívánnivalót maguk után, már a magyarhoz képest. Itt sor volt a benzinkutak előtt, mert volt kb. 2 néhol, és nem működő vécékbe is sikerült belefutnunk. Egyetlen fa sem volt, így a meleg aszfalton, a szemét mellett kellett megegyük útközbeni kajánkat. Mondtuk is magunkban, hogy azért van még mit fejlődni, de amúgy is a székelyek miatt jöttünk...
Megkönnyebbültünk, mikor végre megérkeztünk Máréfalvára, amely közel van Székelyudvarhelyhez. Sosem volt részünk olyan kedves fogadtatásban, mint most, mintha csak rokonokhoz érkeztünk volna meg, az asztalon várt minket a pálinka, Csíki sör, áfonyalikőr, kalács,linzer,pogácsa. A szállásunk faház volt, mindennel felszerelt. A falu arról híres, hogy itt található Székelyföldön a legtöbb székelykapu, de ezen kívül elég szegényes, a forgalmas út mentén állnak végig a házak, így a benzinszagon kívül mást nemigen éreztünk sétánk során. Szerencsére van egy nyaraló része, ami tele van faházakkal, fenyvesek és patakok övezik, itt elénk tárult az igazi székely táj és itt volt a mi szálláshelyünk is. Birkák legeltek a hegyoldalon, lovakat is láttunk, nem beszélve a szénát gyűjtő székelyekről, akik mai napig szekérrel közlekednek, némelyek rosszabb traktorral. Fűkaszát használnak, semmi elektromosság, leszámítva a kezükben lévő nyomógombos mobiltelefont. Nem sokat beszélnek, egy alkalommal beültünk a kocsmába, a fiúk Csíki sört ittak, mi lányok áfonyalikőrt, de nem sok szó hallatszódott. A mindenhol reklámozott áfonyás Csíki sört nem láttuk sehol, állítólag leállították most a gyártását.
És miért pont Máréfalvát választottuk?
 |
| Máréfalvi emlékmű dédapám nevével |
Egyik falubeli sétánk során egy emlékművet vettünk észre, ami a háborús hősök számára lett kiállítva a faluközpontban és hát nem más nevét fedeztük fel rajta, mint a dédapámét. Sírja nincs, mivel a csatatéren halt meg, csak ez az emlékmű őrzi emlékét. Megható volt látni egy ismerős nevet egy másoknak talán teljesen közömbösnek tűnő emlékművön.
Utána a kissé gizgazos temetőbe is felsétáltunk, kerestünk ismerős vezetékneveket, akadt is egyébként néhány, bizonyára sokan rokonok lehettek, de évszámok és nevek híján nehéz volt megállapítani.
Nem emlékezett pontosan mamám, hogy hol laktak, de utolsó nap annyit mondott, hogy a templommal szembeni utca végében, de nem találtunk régebbi székelykaput, amire a családnevük fel lenne jegyezve. Mégiscsak majd 70 év telt el azóta, valószínűleg sokminden már nem így néz ki és új házak épültek a helyén. Leszámítva persze az abban az évben épített székelykapukat, sok már műemlék.
Mamám azóta se tért vissza ide, de mi, gyerekei és unokái láthattuk a helyet, ahol született és a környéket, ahol élt.
Valahogy nem csodálom, hogy éhínség volt itt, hiszen a termőföld nem jó minőségű, nincs szőlő sem, állatot tartanak sokan, ebből élnek. Az útszéleken áfonyát és vargányát árulnak, talán ma is ez az egyik megélhetésük. Nehéz lehetett itt az élet a világháború idején és után, de én úgy láttam, még ma sem könnyű. Főként ha a román kormány még jobban megnehezíti az itteniek életét és nincs akkora támogatás a gazdáknak, mint nálunk itthon. Nem laknék itt, de a táj lenyűgözött, nem lehetett betelni vele. Reggel és este kellemesen lehűlt a levegő, elbírtuk a meleg takarót.Tiszta vízű források, borvizek és jó levegő. Ezt azért el lehetett viselni.
 |
| Szalonnasütés előtt Székely sörrel |
 |
| Máréfalvi templom székelykapuval |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése