Egy hónap után

Közel egy hónapja költöztem el Szegedről és váltottam munkát, a nagyvárosi nyüzsgés és multicégek után egy község hivatalába kerültem.
Nehéz volt megszokni és még mai napig nem igazán találom a helyem. Itt mindenki ismer mindenkit, én szinte senkit. Még nem vagyok rutinos a munkámban, igaz egy hónap után ez aligha várható el sztem, viszont mivel maximalista vagyok magammal szemben, ezért frusztrációt okoz bennem, ha úgy érzem, nem vagyok az adott pillanatban penge. Mindig jönnek új kérelmek, helyzetek, amikkel még nem találkoztam és természetesen elmagyarázva sem lett, merthát a főnöknek minden más dolga van és csak hadarva darálja el az infókat anélkül, hogy azokat felfognám és többségében csak akkor, amikor az ügyfél már ott toporog az ajtóban. Ma a gyámhivatal megbízásából ki kellett menjek egy helyre, de utólag mondta el, mikor már visszaértünk, hogy ja, azzal is elvégezhettük volna a tanulmányt, akit ott találtunk. Kiismerhetetlen egy nő, a klimax jelentősen hamarabb érhette el, vagy csak szimplán nem volt megollózva régóta, merthogy gyaníthatóan leszbi, amivel nincs is gond, ha mellette egy kedves, szimpatikus alak lenne, nem egy kétszínű hárpia. Nem is lenne gond az sem, ha legalább az ügyintézőkben lenne némi humorérzék vagy úgy némi nyitottság. De összességében itt mindenkire az jellemző, hogy nagyon zárkózottak, nehezen nyílnak meg idegenek előtt, nehezen befogadóak és távolságtartással néznek az emberre. Nem csak a munkahelyen, a faluban is, kevés kivételtől eltekintve és ők is inkább a párom miatt nyíltak meg jobban, mivel őt régóta ismerik.
Hiába próbálok Cickánnyal is közlékenyebb lenni, kérdezgetem, ezt sose kapom vissza (legalábbis eddig), poénkodni is próbáltam, de nem igazán veszi az adást. Olyan semmilyen az a csaj vagy inkább fura. Mint a többség.
Talán még a polgival is jobban el lehet beszélgetni, mint itt némelyekkel.
Mindenesetre a napok gyorsan telnek, a tanfolyamom miatt legközelebb csak 6 nap múlva kell menjek a hivatalba, de ennyi elég is lesz belőle azt gondolom. És legalább sokmindenben tapasztalatot szerzek, ki tudja, ugródeszkának még jól jöhet...

De akkor nézzük a jó oldalát.
A páromhoz azt hiszem, egyre jobban kötődök, múltkor a másik szobában kezdtem el filmet nézni, nem kötött le és hiányzott is az uracskám, így inkább bementem hozzá. Jó dolog vele feküdni és hogy minden nap látom. Hogy mindenki teszi a maga dolgát, elvagyunk. Főzök, kipróbálok új ételeket, először csináltam szárazbablevest, zöldbab levest és főzeléket, fasírtot,tejbegrízt, mindezt azért, mert párom szereti az ilyen kajákat.  Megvan a kis rituálénk, gyógyteát főzök este, vacsizunk vagy együtt vagy külön, még jó idő volt, kiültünk este beszélgetni a fenyőfa alá.
A vendégszobában már itt van az íróasztalom, beizzítottuk a hangtechnikát, ezért tök jól szólnak a zenék is. A 4 napos hosszú hétvégén nem terveztünk semmi különöset, hiszen sok tervünk mégse úgy alakult, ahogy gondoltuk, így többségében inkább majd azt csináljuk sztem, amihez kedvünk lesz.
De legalább együtt vagyunk és ez az, ami számít.

A mi kis falunk - a valóságban

Ahogy a fent nevezett sorozatban, itt is megvannak azok a szokásos karakterek.
Részegek ülnek a kocsmában vagy előtte, szinte mindig ugyanazok. Lehet hajnal vagy késő este, mindig ott ülnek, és bámulják, aki csak elmegy mellettük. Amúgy a bámulást már megszoktam, meg talán már annyira nem is jellemző, mint kezdetben, egy idő után meg ha ismerős leszek, már nem is lesz olyan érdekes. A hivatalról külön fejezetet tudnék írni, hiszen ott dolgozok, de legyen elég annyi, hogy ott se minden arany, ami fénylik.Az emberek meg aztán főleg... Sok infóhoz jutok el nap mint nap, akaratlanul is, és egyre jobban kezdem átlátni a dolgokat és megalkotni a saját álláspontomat. Két ember nem mondja ugyanazt, attól függ, kinek mi áll érdekében. Az egyik azt mondja, hogy nem egy bizonyos személy miatt mentek el a régi ott dolgozók, csak több pénzt ajánlottak nekik máshol. Erre egy másiktól kiderül, hogy még most sincs munkájuk, úgy hagyták ott a hivatalt.. A közvetlen főnököm kétszínű, a hátam mögött azt mondta, semmit se csinálok, holott ő adja a feladatokat, tehát ha nincs dolgom, az csak azért van, mert nem adott semmit. De már megtanultam ezeken a dolgokon nevetni vagy túllendülni, nem veszem zokon, ez még mindig csak egy személy, nem mondjuk 5-6, aki nem bír vagy akit nem bírok. A munkaügyis koma, akiről írtam, hogy szar poénjai vannak, már jófej, egész beszédessé vált, mert múltkor ő vitt kocsival tanfolyamra. Többet beszélgettem vele, mint bárkivel a hivatalból, beleértve a velem egyidős csajt is, akit magamban Cickánynak hívok a neve miatt. Szóval sokan kétszínűek, mindenkinek megvan a saját véleménye, de már lassan megtanulom, kinek lehet hinni és kinek nem. Én nem nagyon szeretném senkinek kifejteni a véleményem vagy meglátásom, mert még a falnak is füle van. Jobb, ha még meghúzom magam és csendben figyelek, elemzek. Max. a páromnak elmondom este, és ő is hozzáteszi a maga részét. Ő nagy lokálpatrióta, de mostmár lassan eljutunk arra a szintre, hogy már így 2 hét után többet tudok a községről, mint ő. Persze nem azért, mert tudni akarom, hanem mert előttem vannak az infók.

A hivatalt kb. pont ugyanúgy kell elképzelni, mint az ominózus sorozatban, egy jelentéktelen kis épület, olyan szocreál feelingű. Még a szokások is olyanok, mint 50 éve..
Egyébként ez az egész községre értendő, ugyanis fejlesztés nem sok történt azalatt az 5 év alatt sem, mialatt csak néha fordultam meg itt párom miatt. Pedig lehetne befektetni új dolgokba, még igény is lenne rá, szépíteni lehetne a teret, kisebb lakosú településeken is vannak jobban működő dolgok, mint itt. Az utak állapota szörnyű, pár főbb utca le van aszfaltozva, de többsége nincs, mert az annak idején erre szánt pénzt szépen eltüntették másra, és ugyan papíron köves út, de a valóságban korántsem. Nem is fűzök nagy reményt hozzá, hogy valaha előttünk aszfaltos út lesz. A ligetben sok fa van meg padok, de virág pl. egy se.
Egy kompetens személy kellene ide, de többségét hatalomvágy hajtja és persze a pénz.
Szóval a mi kis falunk a valóságban korántsem vígjáték, sok vicces kaland nem ért eddig, persze más lenne, ha lennének olyan emberek, akikkel nevetéssel túl tudnánk lendülni a hétköznapok nehézségein, mint anno a call centerben. Igaz, a call centert egy porcikám se kívánja vissza, amiket olvasgatok a csoportbeszélgetésben róla, korántsem tetszik, és örülök, hogy nem kell ott lennem.
Inkább írok határozatokat, ami egyébként tetszik, csak sajnos másoktól függ, hogy jóvá hagyják, át kell nézzék, mit csinálok, ezért nem haladhatok a saját, egyébként gyors és hatékony tempómban, mivel hátráltatnak.
Kapok plusz feladatokat is, az egyiket pl. a hirdető tábláról tudtam meg, ami a buszmegállóba volt kifüggesztve, hogy ja, ezt is én kell majd csináljam? Mondjuk ez a része olyan gáz volt, hogy én már nevettem rajta.
Nem hiszem, hogy ha mindent rám zúdít majd a kedves főnök, sok időm lesz, inkább minden szart én kell megcsináljak, amihez neki nincs kedve... Azért annak örülök, hogy a pénz  mégsem olyan kevés, mint gondoltam, igaz, nem is annyi, mint amit Szegeden kaptam. De erre a kis településre ez még nem is rossz, főleg ha a párom is már teljes munkaidős lenne, egész jól ellenénk.
Addig is kínlódok a régi szar gáztűzhellyel, ami alig akar működni és sok türelem kell hozzá.
Viszont mamám is eljött megnézni a házat, mert épp erre voltak apával, tehát aki számít úgymond, már látta a házat.
De hogy ne csak a negatívumot írjam a faluval kapcsolatban, múltkor elmentünk mézért, 2 óra lett belőle. Beszélgettünk a csávóval, aki 12 gyereket nevel, vallásosak, és szép gyerekei vannak. Majd összefutottunk párom haverjával, akit egyszer ki nem állhatok, egyszer bírok, beszélgettünk vele fél órát, majd egy másik útvonalon újabb haverra bukkantunk, vele is fél órát csevegtünk, majd egy újabb haverja hívta páromat és hozzá is el kellett ugorjunk. Szóval majdnem csak elugrottunk mézért.
Vannak jó és vannak rossz oldalai is, kb. úgy kell elképzelni, hogy ami hiányzott a városban, az itt megvan, amit pedig innen hiányolok, az a város sajátossága, olyan nincs, hogy tökéletes minden szempontból.
De már szokom, úgy ahogy. 

Saját otthon, új munkahely

Szeptember 14-én délután, az utolsó munkanapom gyorsan eltelt, még hívást is kellett vennem. Szokásos káosz volt bent, de a közeli munkatársak tök jófejek voltak, elbúcsúztattak, kaptam tőlük füzetet, én kókuszgolyót készítettem nekik még előző este 9-kor, miután épp hogy beestem Szegedre. A munka után, miután leadtam az eszközeimet, már csak az elszámolás volt hátra a főbérlővel, aki megköszönte, hogy hozzájárultam a kiadásaihoz. Hát többet nem fogok szerencsére. Még fel se porszívóztam a szobám felében és takarítani se volt sok idő, de már utánam fél órával érkezett a másik lakó. Biztos örült a poros ágyneműtartónak...
Aztán a sok-sok cuccommal megindultam az új otthon felé.
Nagyon jó érzés a saját otthon, hogy itt van minden cuccom. Hogy nagyrészt mindenünk megvan és egyre otthonosabb, barátságosabb itt, főleg mostanában az őszi dekorációimmal. Már csak pár szatyor van az egyik szobában, sokminden viszont a helyére került. A napokban a hideg elől kamrába menekülő egerekkel gyűlt meg a bajunk, összesen 8-at sikerült eddig eltenni láb alól, de nem kevés zacskót kezdtek meg, és kb. a képünkbe vigyorogtak a kaja mellől. Nagyon kellene egy cica is, de eddig még nem szerzett párom, holott ígérte, hogy fog. A szomszédból néha átjön két kismacska, dehát hiába adtam nekik enni, nem szoktak ide, mégsem az enyémek. Furcsa, hogy mostmár minden nap látom a párom, hiszen eddig még nem éltünk együtt. Esténként megszoktam, hogy filmbe/sorozatba merülök, nem pedig a tévét kapcsolgatjuk a híradót nézve vagy hogy már 9-kor, fél 10-kor aludjunk.Viszont mivel már minden nap 8-ra járok, így én sem időzöm már fent éjfélig. Ráadásul a nagy csend miatt pihenni is lehet és nem számít, hogy 8-kor fekszel le aludni vagy éjjel 1-kor, mert mindig csend van. Szegeden a belvárosban jó esetben 12-kor halkultak el jobban a zajok.
A településben az a fura, hogy falu lévén mindenki ismer mindenkit, köszöngetnek és nem tudom, hogy most ennek köszönni kellene vagy sem, hiszen elszoktam ettől teljesen. A boltban is közlékenyebbek sokkal, aki olyan, azzal egész jól el lehet beszélgetni. Ami nekem a legnehezebb, hogy az egészséges életmódomnak megfelelő kajákat szerezzek be. Húsok nem igazán vannak, max lefagyasztva meg az ilyen rip-rop szarokból van nem kevés, ami ugye eleve marha egészségtelen, úgyhogy többől be kell táraznunk és lefagyasztani itthon. Nagyobb kivitelben veszek cuccokat, már ha eljutok persze egy normálisabb élelmiszer üzletbe. Amúgy sokminden kapható itt, de lightos, cukormentes meg teljes kiőrlésű dolgok ritkák, de tetettem el magamnak rozskenyeret, így legalább az biztos jut. Nem lehetetlen itt sem egészségesen táplálkozni, csak nagyobb macera, utána járás és jóval előre gondolkodás szükséges hozzá.
Mivel mostmár biciklivel járok dolgozni, így legalább ennyi testmozgás jut, hiszen napi 4x teszem meg ugyanazt a távot (mert 1 órás  ebédszünetre is hazajövök).
És hogy milyen a munka?
Hát, szokom egyelőre. Eleinte egész nap csak olvasgattam a rendeleteket, jogszabályokat, meg baromira unatkoztam. Mostmár két feladat rám van bízva, amit én kell intézzek ügyfelekkel (szoc.támogatások). Elég mélyvíz volt meg sokáig is várakoztattam az ügyfeleket, dehát valahogy bele kell szoknom. Most még kellemetlen szitu, hiszen bizonytalan vagyok, de legalább a fénymásolóval és tűzőgéppel már barátságban vagyok, eleinte azokkal se boldogultam.
Az első nap elég szar volt, nem sokan szóltak hozzám, normálisabb emberek megmutathatták volna a konyhát, mi hogy szokás, mi hol van...stb. ki kicsoda, de még a bemutatkozás is nehezen ment, meg hát attól nem lettem előrébb, hiszen fingom se volt, mit csinál egyáltalán. Még most se tudom mindenkiről, hogy mi a tökömet csinál, de majd kiderül egyszer talán.. A munkaügyis csávó mégse olyan poéntalan, nem tűnik már olyan antipatikusnak. Meg hát ők is csak emberek. Ők is szoknak hozzám, én is hozzájuk. Rossz, mert egy jó, fiatalos és humoros csapatot hagytam hátra, ez pedig egy teljesen más közeg. Viszont kevesebb a káosz, sokszor van nyugi és nagyon csendes.
Ami jó, hogy heti kétszer tanfolyamom van, így csak 3 napot dolgozok úgymond.
Az egyik sofőr, aki visz, hatalmas paraszt, de neki esze sincs sok, nem hogy józan paraszti. Dehát a saját felesége azt nyilatkozta róla, hogy csak istállót őrizni jó, így sokat nem is vártam tőle.. De inkább mennék busszal, mint hogy hurcibáljanak, csakhát a buszmegálló messzebb van Csabán meg hülyén vannak a járatok felénk. Szóval marad az autó és a kényszerbájolgás vagy a nagy csend.
Egyik este kiakadtam, kételyeim voltak, hogy jó lesz-e ez nekem egyáltalán, de mire tegnap a hivatalos céges búcsúbulimra indultam, már az volt furcsa, hogy Szegeden vagyok. Mintha már egy éve eljöttem volna onnan... Többség eljött a bulimra, kaptam egy emlékplakettet üvegből, gondoltam is magamban, hogy fel kell mondani ahhoz, hogy ilyet kapjunk.
Iszogattunk, beszélgettünk, humorizáltunk, de azt hiszem, így néha ennyi pont elég ebből. Aztán buszoztam haza a saját otthonomba, a kuckómba, ami akárhol is van, de már  azt hiszem, nem tudnának innen kirángatni... 

Utolsó napom és hetem Szegeden

Az utóbbi két hetem maga volt a káosz és mozgás. Annyi időm nem volt, hogy nyugodtan vásárolgassak vagy egy elköszönő találka erejéig összeüljek bárkivel is. Hát nem így terveztem anno az elköszönésemet Szegedtől, dehát a valóság sokszor felborítja a terveket.

Egyik nap Szegeden munka, másik nap Békéscsabán tanfolyam és így tovább. Buszozgatás, autózás.
Ügyek elintézése. Mivel szükségem volt hétköznap szabadnapokra a tanfolyamok miatt, ezért ezeket az óráimat le kellett dolgozzam. 8 órák, 10 órák, 12 órák váltották egymást, közben egy megfázás is beesett, mert mikor máskor.
A tanfolyam tetszik, bár aki tartja, sokat csapong és sokszor ismétli magát, de van könyv is iránymutatónak, meg persze egy csomó jogszabály. A csoportban többen évek óta hivatali dolgozók, kb. én éreztem magam kakukktojásnak csak, aki még ráadásul nem is dolgozik hivatalosan ebben a munkakörben. Eleinte elég idegennek éreztem magam ott, de ma már nem volt olyan rossz a 3. alkalom és beszélgettem is pár szót másokkal. Szerencsére érdekel, amit tanulok és hasznosnak is találom.

A call center és a polgármesteri hivatal két teljesen különböző világ. Előbbiben sok a fiatal, nagyon sok az ember, nagy a fluktuáció és sok hatás éri az embert nap mint nap. Utóbbiban több az idősebb, sokan eléggé besavanyodottak, legalábbis amit eddig tapasztaltam. Ott vannak X éve és szűklátókörűek, nem haladnak a korral és megrémülnek minden apró változástól. A hivatal első dolgozója, akit megismerhettem, már a jegyzőn kívül, aki interjúztatott, az a sofőr volt, aki már párszor elfurikázott Csabáig. Egyszerű mezőgazdasági munkás, de megvan a józan paraszti esze és rendesnek tűnik. A munkaügyis koma sztem már szinte ott született, azóta ott van, a poénjai egyáltalán nem poénosak és van egy furcsa stílusa. Párszor felhívott, hogy mikor viszem a végzettségeimet lefénymásolni, ma végre ezt is sikerült kivitelezni. Megkérdezte, hogy milyen okból hagyok ott egy ilyen munkahelyet Szegeden, ahol nyilvánvalóan a pénz is sokkal több. Persze a pénz nem minden, de ezt nem óhajtottam neki jobban kifejteni. Épp hogy azt nem mondta, hogy ez egy irtó szar hely... Mindenesetre ha az is, majd rájövök magamtól, nem kell beharangozza...
Ma pedig a polgármester vitt el a tanfolyamra, mert épp dolga is volt arrafelé.Közvetlen ember egyébként, tehát vele is váltottam már pár szót.
Többen nem tűnnek túl nagy észnek ott és tök mások, mint a mostani kollégáim. Barátom szerint majd én viszek oda egy kis színt.. Csak aztán nehogy az észt is én kell majd vigyem.. :D
 

El kellett intézzem az új személyimet, a telefonomat megvettem a cégtől szerencsére jóval kedvezőbb áron, mint amibe egyébként egy újonnan vásárolt ilyen telefon kerülne.
Párom szülinapja se sikerült az igazira, odaadtam az ajándékát ugyan, de nem mentünk el enni ahogy terveztem, mert épp csúnyán meg voltam fázva és pakolnom is kellett, a repülőnapra se mentünk így el Szatymazra, pedig ez is tervben volt. Illetve a haverja kajálására sem jutottam el, állítólag nagyon sajnálta a haverja, hogy nem vagyok ott. Nade még lesz alkalmam velük találkozni bőven...

A főnököm ragaszkodott hozzá, hogy tartson nekem egy búcsúbulit kollégákkal, de a héten nem volt rá idő, így az jövő péntekre halasztódott. Pedig ma is beültem volna szívesen pár kollégával, de mivel eleve 7 után értem vissza Szegedre, fáradt voltam és búcsúsütit is akartam nekik csinálni, így inkább ezt is elhalasztjuk...
Azt hittem, nehezebb lesz majd a szívem, de nem az... Közömbös vagyok, már nagyon megértem a változásra, meg egyébként sincs a világ végén Szeged, bármikor jöhetek, igaz, nem alszok majd itt.
Párom írt ma egy kedves üzenetet, miszerint mi sem bizonyítja jobban azt, hogy szeretem, mint hogy oda költözök és munkát is váltottam.
Ha valamiért, már ezért a pár kedves szóért is megérte... Azt ígérte, jó társ, barát és férj lesz majd :)
Persze ezek csak szavak, de tudom, hogy ez sokat jelent neki és az is biztos, hogy senki másért nem rúgtam volna fel valószínűleg az eddigi életemet, mint magáért a szerelemért és egy új, saját élet reményéért...

Akárhogy is lesz, változásra szükség van az ember életében. Szükséges, hogy néha más szituációban találja magát és ezáltal erősödjön, fejlődjön.
Határozottságot tanultam eleget, azt hiszem, kedves vagyok alapvetően, de ha arról van szó, odaszólok...
Ha más nem, ezt majd kamatoztatni tudom, de persze ne legyen rá szükség...

Holnap délután költözök, a főbérlő elég bunkó lett így a végére, először közölte, hogy nem jó a vasárnap neki a költözéshez, majd a péntek 6-ra azt mondta, hogy késő.. De már azt kérdezte, hogy mikor jöhet az új lakó a szobámba... Még ki se hűlt az ágyam, de ez már költöztetné be az újat... Örülök, hogy én nem vagyok ilyen pénzéhes szarrágó, mint ő. De ennyit a főbérlőkről, szerencsére több dolgom nem lesz velük...

A visszaszámlálás elkezdődött

A hét eleje nagyon vontatottnak tűnt, aztán az egyik nap minden felgyorsult.
Azt hiszem, szerda délután jutottam el arra a pontra, amikor kezdtem elengedni az új munkalehetőséget. Hét elejére ígérték, hogy szólnak. Másnap csütörtök... Már késő, biztos nem engem választottak. Gondoltam, pofára ment és nem voltam szimpatikus a nőnek. Vagy akadt jobb jelölt, habár ezt valahogy nehezen hittem. Mindegy is, feladtam, elengedtem a dolgot.
Csütörtök délelőtt viszont megcsörrent a mobilom a már ismert számmal. Tudtam, ki keres, elkezdett gyorsan verni a szívem, remegett a hangom is. Még akkor is azt hittem, hogy szólnak, nem én lettem a befutó, dehát tudjuk, hogy ilyesmivel már mai világban nem hívják fel az embert, csak ha bejutott. Úgy döntöttek a polgármesterrel, hogy engem választanak. Kb. köpni-nyelni nem tudtam, be is vallottam a nőnek, hogy már azt hittem, nem is én leszek a kiválasztott. De el kellett intézniük, hogy tanfolyamra tudjak menni úgy, hogy még nincs jelenleg munkaviszonyom náluk és ez több időbe telt. Azt mondtam neki, visszahívom, mert hirtelen azt se tudtam, mit mondjak, persze akartam a dolgot, csak mégis olyan nehéz. Párom persze dolgozott, nem értem el, így régi kollégámnak írtam egyből, aki tudta, hogy mióta keresek már új munkát és mit élek át ott nap mint nap. Nagyon örült és adott pár instrukciót. Azt se tudtam, kinek szóljak előbb, hiszen a HR-esünk pont két napja ment el egy egy hónapig tartó távollétre. Az egyik közelebbi kollégám jött oda a szokásos mizu kérdéssel a helyemhez, mondtam neki, hogy majd megtudja, de mivel nem tudtam magamban tartani, neki mondtam el először, hogy most hívtak, hogy felvettek egy másik helyre. Azt mondta, illik hozzám ez a munka. Majd szóltam a kisgyerek főnökömnek, mert az igazi nem ért épp rá, de aztán egyből szabaddá tette magát. Elmondtam, mi a helyzet, még itt tartani se tudott volna, hiszen az új munka költözéssel is jár és max. egy szegedi lakással tudott volna esetleg  marasztalni, dehát ezt nyilván csak poénból nyögtem be. Meglepődtek, csak kb. két ember számított rá, hogy hamarosan megyek, de többen azt se tudták, hogy házat vettünk és költözhető. Szóval van akinek személyesen mondtam el, aztán közös csoportba írtam meg, többség így vagy szóbeszéd alapján tudta meg. Biztos van olyan, aki nem bánja egyáltalán, de néhány embernek azért biztos hiányozni fogok. Sztem a közvetlen főnököm örült a legjobban, végre nem ő lesz a porbafingó a csoportban, majd valaki újnak osztogathatja az eszes konstrukcióit, aki talán vevő is lesz rá.
Sajnos a 15 napos felmondási időt le kell töltenem, de már sokkal könnyebb lélekkel teszem ezt.
A munkakör nem fog hiányozni, azt hiszem, egyik része sem. Az adminisztratív része tetszett belőle egyedül, amivel mindig időben kész voltam, a többi nem. Ki voltam égve, türelmetlen voltam, nem fejlődtem, sose kaptam semmi pozitívat, sem igazi megbecsülést. Igaz, nem ügyintéző voltam már,de mégis úgy éreztem, egy senki vagyok kb.,akire eszközként tekintenek.
Néhány kolléga, a fiatalos légkör és persze a korlátlan net és eszközök is jók voltak azért..

Most teljesen más lesz. Egyrészt a jövő hetem biztos káosz, a keddi és csütörtöki tanfolyam Békéscsabán lesz, kocsival visznek el a hivataltól.
Egy nap Szeged, egy nap Csaba. Közte otthon is leszek azért, de csak futólag és ott is alszok.
Elkezdtem pakolni és ezzel együtt elkezdem felszámolni a szegedi életemet. Sokan holnap kezdenek először ebben a városban, én pedig hamarosan egy nyugis községbe költözök, és már nem csak a házam, de a munka is oda fog kötni.  Meg nem utolsó sorban a párom. :)

Sok helyre el kell még menjek, orvos, fodrász, könyvtár, közben jó lenne valami búcsúbuli is a többiekkel. Egyszerre két helyen kéne helyt álljak.

Sajnos nincs már fennmaradó szabim, így sok plusz órát kellett szerezzek, és egy újabb vasárnapi 12 óra is bele fog férni. De ez már az utolsó lesz.

Közben, ha ez még nem lenne elég, programok is várnak ránk. Párom haverja szervez kajálást, aztán repülőnap és párom szülinapja, illetve Szentlányon is lesz magyar falunap megint. Apukám nemrég vett egy új kocsit, Mazda 6-ot. Én pedig nemrég vettem egy használt biciklit, amire szükségem lesz a munkába menéshez.. Kinek mire telik ugyebá...

Még 12 nap és szeptember  14-én délután elhagyom a várost.
Szerencsére nincs messze, és a munkabeosztásom is szuper lesz, pénteken 2-kor végzek, hétvége szabad, szóval fogok tudni majd jönni.. Nincs messze, csak már nem lesz muszáj itt lennem, mint eddig.

2007 szeptemberében kezdtem el a szegedi életemet, 2018 szeptemberében pedig távozok.
11 év,  8 albérlet és sok-sok idegen lakótárs, albérletre elköltött pénz. Még jó, hogy azt nem számoltam össze, mert biztos rengeteg lenne. Ebben persze az is benne lenne, amit apukám fizetett, nem csak én.
5 év egyetem, 2 munkahely, 6 év munkaviszony. Sok-sok ismerős, szerelem, fiúk, randik, mámoros, bulizós éjszakák, diszkók és kocsmák. Koncertek, fesztiválok.
Mellette pedig sok egyedüllét, kínlódás, mások miatt nem alvás, utcai zajok, légkalapácsra ébredés.
Önismeret, kudarcok és sikerek.
Jók és rosszak.
Itt értem felnőtté és lettem teljesen önálló.
Sokat köszönhetek Szegednek, de sajnos munkában nem sikerült testhez állót találnom.
Ki gondolta volna, hogy egyszer majd egy kis településen találom meg azt, ami remélhetőleg jobban illik hozzám. Leszek végre valaki, akit ismerni fognak, még ha én nem is ismerem őket.

Akárhogy is alakul, ezt a döntést meg kellett hoznom. Alakuljon bárhogy, Isten tudja, mi a helyes. Ragaszkodtam Szegedhez, de nem adott nekem fiút, akivel hosszú távra tudnék itt tervezni. Nem adott munkalehetőséget, hogy nyugdíjig itt maradhassak.
De adott helyette egy fiút, aki nem idevalósi, akinek a lakhelye ellen jobban ellenkeztem, mint bármi más ellen. Ahol házat tudtunk venni jó áron. És végül ezen a lakhelyen leszek majd az, amit talán csinálhatok nyugdíjig.
Vagy nem, de ezt csak egyvalaki tudja odafent, ehhez mi kevesek vagyunk.
Én most sodródok és kiélvezem ezt a 2 hetet.

Visszaszámlálás... Elkezdődött.

Hamarosan viszlát Szeged. 

Dalok a bejegyzéshez:

• Avicii: Ten more days 
• Edda: Elhagyom a várost

A várakozás percei

A vasárnapi 12 óránál nincs rosszabb, még úgyis, hogy viszonylag nyugi van és unatkozol. Sőt, úgy talán még rosszabb, mert sokkal nehezebben telik az idő. A velem együtt dolgozó csoportvezetővel mindössze 2 mondatot ha szóltunk egymáshoz. Nagyon kínos és kényelmetlen szitu, de legalább tudtam haladni az adminisztratív feladataimmal. Végig az járt az eszemben, hogy vajon ez lesz az utolsó hétvégezésem? Szinte utoljára kell megválaszolnom azt a sok, bagatell kérdést, amit az ügyintézők feltesznek és ezzel már türelmem határára érek?

Be is szóltam pár embernek, mert egyszerűen szörnyen hülyeséget beszéltek, vagy épp beszélni sem tudtak. Sokaknak felnőtt ember létükre nehézséget okoz egy kérdést feltenni az anyanyelvén, majd udvariasan megköszönni a választ. Sok ember nem tudja érthetően elmondani, amit szeretne, se füle, se farka nincs a mondatainak. Mielőtt telefonos ügyfélszolgálaton dolgoztam volna, nem is gondoltam, hogy ennyi ostoba és hülye ember létezik. Pedig van, méghozzá nem kevés. Az a csoda, ha valaki felfogja, amit mondok és tudja, mit akar. Siralmas a helyzet, nem is csoda, hogy nagy többségben azok dolgoznak nálunk, akiket máshova már nem vesznek fel.

Négy évet töltöttem már el itt, ez idő alatt sokkal türelmetlenebb lettem és bunkóbb is, kevésbé bírom elviselni az embereket, ami ha úgy vesszük, érthető, hiszen a mindennapos jópofizás kb. 100 emberrel leszívja az ember energiáját. Főleg egy olyan introvertált személyiségét, amilyen én is vagyok. Tehát biztos, hogy nem szeretem azt az énem, aki a munkahelyen vagyok és nem is illik hozzám ez a munka. Mert valójában sokkal kedvesebb és mosolygósabb voltam, aki ha nem is állandóan, de azért szeretett emberekkel beszélgetni. Ennek már híre-hamva sem maradt.
Sokat vacilláltam az elmúlt pár napban, hogy menjek vagy maradjak?

Hiszen itt lenne ez a munkalehetőség, ami korántsem biztos, de mivel esélyesnek látom magam, elgondolkoztatott. Azon, hogy jó lenne-e kevesebb pénzért helyben lenni?
Egy-két napig még inkább a mostani felé húzott az eszem (a szívem már rég nem) a pénz miatt, hiszen én legalábbis csak ezért bírtam ki ott ennyi időt. De egyvalami meggyőzött, mégpedig hogy ilyen lehetőség azon a településen nem lesz még egy, míg Szegeden azért több munkát is lehet találni, - legalábbis a semminél többet, ha jobbat nem is.

Szóval ha felvesznek, mindenképp megyek, annak ellenére, hogy a kísértés megvan mostanában is, mivel fizetésemelést kapunk. Viszont albit kellene fizetnem, és egy idegen 23 éves gyerekkel kéne együtt éljek a párom helyett, aki sanszos, hogy nem sokat fog takarítani maga után és inkább bulizik.
De kételyek vannak bennem. Ma is végigmentem azon a településen, és az emberek megbámultak (megjegyzem, nagyon semlegesen öltözködök), mintha legalábbis cirkuszból szöktem volna. Már elszoktam ettől a falusi szokástól, de tudom, hogy van, mert én is inkább egy falusias környezetből  jöttem Szegedre. Vannak emberek, akik nem túlzottan szimpatikusak és butának is tartom őket, így sokat nem fogok ott sem jópofizni, egyedül párom haverjait tartom jófejnek  (szimpatikus lánnyal még nem sikerült összefutni), de velük se mindig van kedvem beszélgetni. Aztán kicsi hely, mindenki mindent tud rólad, lehet, rólam is pletykák keringenek, sosem lehet tudni.
Csak abban bízom, hogy az életmódomat tudom tartani, ugyanis jelenleg mínusz 11 kilónál tartok, úgy is, hogy nyaraltam és néha bűnöztem is. De annyira megszoktam ezt, hogy már nem szeretnék visszaállni a régire.

Igen, félek a változástól, mint mindenki. Én talán jobban is.

Már jó lenne tudni valamit - akárhogy is lesz. Ennyit még egy munkalehetőségen se gondolkoztam.
De amint kiderül valami, azt is megírom.

Nyár vége felé - jenlegi helyzet

Eljött végre az az idő is, amikor a saját házunkban alhatunk.
Még Erdély előtt egy pénteki napon, augusztus  3-án aludtam ott. Rég éreztem magam ilyen jól és ilyen boldognak, hogy ott lehetek. Aznap este az égiek is küldtek ajándékot, bagolyhuhogást hallottunk, egy süni sétált át az udvaron (tuti ott lakik hátul a család), Sanyinak neveztem el és Sanyi engedte, hogy megsimizzük az orrát, nem húzta be magát.
Csend volt, csak a tücsökciripelés hallatszódott és néha kutyaugatás.
Másnap két kiscica is felbukkant, akiket alig lehetett levakarni magunkról, egyre közelebb kerülök ahhoz is, hogy végre saját állataim legyenek. Jókat ettünk és ittunk az új házban. Festék és fabútorok illata lengte körbe a helyiséget. Egyszóval minden szuper volt,végre nem voltam elégedetlen.
Egyre több cuccot veszünk, már van hűtőnk is, konyhai felszereléseink- úgy, ahogy, de a szegediekkel lenne teljes a készlet.  Még kellene mosógép és mikró, na meg nagy lapostévé, de az már luxus lenne, azt karácsonyi ajándéknak szánjuk majd magunknak. Egyébként otthonos és mostmár többnyire tiszta is.
Most három éjszakát is ott tudtam aludni. Szombat este lagziban voltunk, hát anyóssal és apóssal nem volt egy nagy örömmámor, sokat panaszkodtak, látszik, hogy sose mozdulnak ki sehova, idegen nekik minden. Egyébként a lagzi elég unalmas volt, nem is ismertem az ifjú párt és hát a hangulat is inkább mű volt, nem beszélve a vőfély rengeteg dumájáról, többet hallottuk, mint a zenét. Voltak feladatok, amelyek inkább kínosnak tűntek, mint viccesnek, én részemről örültem, hogy nem lettem bevonva, csak párom. Mulatós zenék ugyan voltak, de kevés és sokat szünetelt a zenekar, egyedül a kaja volt jó és persze a korlátlan italfogyasztás része. A menyasszony ruhája nekem előnytelennek tűnt, ekrü volt, pánt nélküli, így rendesen látszott a dekoltázsa meg némi zsírpárna is. Nem állt jól neki, pedig a csaj szép egyébként. Beszélgettem párom egyik haverjával, alig tudtam magamról levakarni, egyébként jó szándékú fickó és sokat segített már nekünk a háznál.
Voltak ismerős arcok, ez is azt mutatja, hogy már nem egy ilyen rendezvényen veszek részt. Mármint nem lagzin, hanem helyi eseményen. Fél 12-kor leléptünk, de ez is inkább anyós miatt volt, sztem mi távoztunk elsőként, én még tudtam volna maradni, bár furcsamód nincs kedvem táncolni még úgy se, hogy kicsit ittam. Főleg ha párom másik haverjának szülei bámulnak és lesik minden mozdulatomat. Nem tudom, miért néznek vagy csak irigykednek, hogy a párommal egyidős fiuk nem tudott még egy normális nőt összeszedni, passz. Mindenesetre elképzeltem, hogy a mi lagzink van és hát inkább erőltetettnek tűnt a dolog, mint szívből jövő kívánságnak. Max kevesebb emberrel és az se kizárt, hogy helyben tartanánk. Talán jobb a hangulata, többen tudnak inni,igazi parasztlakodalom. Ez a városi helyszín egyébként se igazán tetszett, nem volt semmi varázsa.
Augusztus 20-án egész nap a házat takarítottuk, fürdőszoba sikálása, festékfoltok eltávolítása, fertőtlenítés, felseprés, felmosás, porszívózás..stb. Gyorsan eltelt az idő, szeretek párommal dolgozni, mert mindig feltalálja magát és segít, ahol tud. Este kimentünk a mező szélére, ahonnan láttuk a tűzijátékot, egész jól látszódott, igaz légvonalban nincs messze.
Ma pedig egy állásinterjúra mentem, amit inkább hívnék elbeszélgetésnek. A munka helyben lenne, ami hatalmas előnye és maga a feladatkör is tetszene. Hivatal, irodai környezet, kényelmes munkaidő. A fizetés kevesebb lenne, mint az itteni, de legalább albérletet nem kell fizetnem, csak a hitelt, de annak is a felét. Igaz, tanfolyamot kellene elvégezzek és vizsgáim is lennének, de nem hinném, hogy nehéznek találnám a bölcsészképzés után, bár tény, hogy elszoktam már a tanulástól.
Mindenesetre jövő hét elején kiderül, ha pedig megkapnám a munkát, akkor innen nagyon gyorsan el kéne mennem, hogy ott kezdeni tudjak. Albérlet felmondás, munkahely felmondás, költözés.

Vannak bennem kételyek, furcsa még mindig azon a településen lenni, semmi sincs helyben, persze nyugodt és vidéki környezet. Biztos meg tudnám szokni, de sztem hónapok kellenének hozzá, ehhez pár nap nem elegendő. Illetve jobban belegondolva Szegeden sem hagyok magam után senkit, max 1-2 embert, akikkel hiába hogy egy városban lakunk, nem tudunk egy talit összehozni 3 hónap alatt. Inkább a boltok fognak hiányozni, illetve a vicceskedések a kollégákkal. Egy, akivel jóban voltam, elment szülni, egy pedig, akivel a legjobban kijöttem, már nem dolgozik ott, tehát marad kb 2-3 ember.Nem túl sok a 100valamennyiből.

Nade nagyon előre szaladtam, közel se biztos, hogy megkapom az állást, annak ellenére, hogy párom két haverja is olyan hátszél félék, de én sose voltam híve a protekciónak, csak sajnos sokat számít. Ebben az esetben persze jó volna, ha végre nekem is lenne protekcióm egyszer az életben...