Novemberi napok

A november sokáig kora őszi időt mutatott, ami inkább jó, mint rossz, hiszen lehetett az udvaron tevékenykedni, és nem fagyok még reggelente hozzá a biciklihez munkába menet.
A munka olyan, mint volt, illetve a kollégákkal való kapcsolatom, ami inkább a semmihez közelít, a kötelező dolgokon kívül nem beszélünk, az is kelletlen sokszor számomra. Nem igazán nyitok én sem, ők sem, de talán jól is van ez így. Hiszen nyugodtan dolgozhatok, ritkán zavarnak meg az irodámban. Már inkább csak apróbb hibáim vannak, gyorsan elvégzem a feladataimat, hatékony vagyok, de a CC-n is az voltam, pedig ott jóval nagyobb volt a pörgés, de hát ez nem újdonság számomra.
Nem vagyok az a csevegős fajta, de ezekkel az emberekkel nem is igazán lehet cseverészni... Ha a hangulat jobb lenne és humorosabbak lennének a kollégák, akkor talán jobb lenne a légkör is. A munkával magával nem is lenne gond, eltekintve persze az alkesz emberektől, akik segélyért jönnek és azt hiszik, ez alanyi jogon jár nekik, és még ők kérik ki maguknak, ha valami nem tetszik nekik. Szerencsére sosem voltam szociálisan érzékeny, így nem hatnak meg ezek a dolgok, nem veszem a szívemre, legyintek egyet és haladok tovább. Mert valljuk be, ezek az emberek 90%-ban maguknak köszönhetik helyzetüket, szegényen, egyedülállóként, apai segítség nélkül szülnek gyereket, isznak és azt hazudják, hogy élelmiszerre kell a pénz, de mire hazaér, már az összes támogatás a kocsmapult pénztárában van. Egyszóval nem sajnálom őket, mert mindenki magának köszönheti a sorsát, minden okkal van, én ezt gondolom és vallom.
Új feladat is vár, méghozzá pont a vizsgák és szülinapom közeledtével, nem is jöhetett volna jobbkor, egy névadó megtartása. Amit őszintén szólva hatalmas hülyeségnek tartok. A keresztelő az egy dolog, bár már az se azt jelenti, amit jelentenie kellene. Na de a névadó.. Mindenesetre fel kell készüljek erre is. Igaz, két vizsga között lesz, ami a főnökömet nem igazán hatotta meg, úgy tűnik, nem különösebben érdekli, hogy teljesítek. Ma még annyit se tudtak benyögni, hogy na ügyes legyél kedden vagy valami hasonló..

Viszont ami tök nagy öröm, hogy végre vannak CICÁIM! Két tüneményes pofa, a fekete kandúr MirrMurr, és tesója, a szürkés színű kislány Zafírka.
Persze nem egyszerű a dolog velük se, ugyanis a kis fekete 5 nap után eltűnt, csak a tesója jött haza.
Már biztos voltam benne, hogy elpusztult vagy valaki elvitte, erre fel ma reggel csak úgy felbukkant, mintha el se ment volna, másfél hét után. Kész csoda volt!
Mint kiderült, három házzal odébb volt, jobban körül kellett volna néznünk múlt héten, hogy hol van. Van egy nyomi fejű csaj a szomszédban, aki köszönni se tud, hiába lakunk egymáshoz közel, még csak rá se néz az emberre, ha közlekedik. Ma meg átjött cicázni a kislányával, aki idegesítő kérdéseket tett fel, miszerint bejöhet-e a házba ő is, meg hogy hazaviheti-e a macskáimat.
Az anyja annyit se tudott benyögni, hogy na szia, mikor elmentek. Eleve úgy tódultak be a házba, mintha hívtam volna őket. Nem különbb ez se, mint a nővére, akivel egyszer beszélgettem csak, amikor pofátlanul betódult a ház belsejébe, mikor még csak festettünk. Azóta az se köszön. Biztos látta rajtam, hogy nem tetszik, hogy hívatlanul bejön pofátlankodni.
Szóval az emberek többsége nem szimpatikus, viszont van pár társaság, akik páromat és engem el szoktak hívni, már szilveszterre is meg vagyunk hívva. Múltkor érdekes volt, mert olyan buliban voltam, ahol a polgi is ott volt és előtte ittam a feleseket, ráadásul párom is vicces dolgokat nyögött be,amiket nem biztos, hogy kellett volna... Dehát mindegy, ez van. Ha már nem akar csapatépítőt tartani, tartom magamnak.. Furcsa, mert a csapatépítők mindig idegesítettek a CC-n és nem szerettem őket, de most jó lenne egy...

A kis csavargó Mirr Murr

Cica válogatás

Amit mostanában megtanultam:
Nem mindig attól jön a segítség és a kedvesség, akitől várnád,akitől pedig evidens lenne, csalódnod kell benne.
Sokszor azok a dolgok hiányoznak, amelyek korábban zavartak és idegesítettek... 

Egy hónap után

Közel egy hónapja költöztem el Szegedről és váltottam munkát, a nagyvárosi nyüzsgés és multicégek után egy község hivatalába kerültem.
Nehéz volt megszokni és még mai napig nem igazán találom a helyem. Itt mindenki ismer mindenkit, én szinte senkit. Még nem vagyok rutinos a munkámban, igaz egy hónap után ez aligha várható el sztem, viszont mivel maximalista vagyok magammal szemben, ezért frusztrációt okoz bennem, ha úgy érzem, nem vagyok az adott pillanatban penge. Mindig jönnek új kérelmek, helyzetek, amikkel még nem találkoztam és természetesen elmagyarázva sem lett, merthát a főnöknek minden más dolga van és csak hadarva darálja el az infókat anélkül, hogy azokat felfognám és többségében csak akkor, amikor az ügyfél már ott toporog az ajtóban. Ma a gyámhivatal megbízásából ki kellett menjek egy helyre, de utólag mondta el, mikor már visszaértünk, hogy ja, azzal is elvégezhettük volna a tanulmányt, akit ott találtunk. Kiismerhetetlen egy nő, a klimax jelentősen hamarabb érhette el, vagy csak szimplán nem volt megollózva régóta, merthogy gyaníthatóan leszbi, amivel nincs is gond, ha mellette egy kedves, szimpatikus alak lenne, nem egy kétszínű hárpia. Nem is lenne gond az sem, ha legalább az ügyintézőkben lenne némi humorérzék vagy úgy némi nyitottság. De összességében itt mindenkire az jellemző, hogy nagyon zárkózottak, nehezen nyílnak meg idegenek előtt, nehezen befogadóak és távolságtartással néznek az emberre. Nem csak a munkahelyen, a faluban is, kevés kivételtől eltekintve és ők is inkább a párom miatt nyíltak meg jobban, mivel őt régóta ismerik.
Hiába próbálok Cickánnyal is közlékenyebb lenni, kérdezgetem, ezt sose kapom vissza (legalábbis eddig), poénkodni is próbáltam, de nem igazán veszi az adást. Olyan semmilyen az a csaj vagy inkább fura. Mint a többség.
Talán még a polgival is jobban el lehet beszélgetni, mint itt némelyekkel.
Mindenesetre a napok gyorsan telnek, a tanfolyamom miatt legközelebb csak 6 nap múlva kell menjek a hivatalba, de ennyi elég is lesz belőle azt gondolom. És legalább sokmindenben tapasztalatot szerzek, ki tudja, ugródeszkának még jól jöhet...

De akkor nézzük a jó oldalát.
A páromhoz azt hiszem, egyre jobban kötődök, múltkor a másik szobában kezdtem el filmet nézni, nem kötött le és hiányzott is az uracskám, így inkább bementem hozzá. Jó dolog vele feküdni és hogy minden nap látom. Hogy mindenki teszi a maga dolgát, elvagyunk. Főzök, kipróbálok új ételeket, először csináltam szárazbablevest, zöldbab levest és főzeléket, fasírtot,tejbegrízt, mindezt azért, mert párom szereti az ilyen kajákat.  Megvan a kis rituálénk, gyógyteát főzök este, vacsizunk vagy együtt vagy külön, még jó idő volt, kiültünk este beszélgetni a fenyőfa alá.
A vendégszobában már itt van az íróasztalom, beizzítottuk a hangtechnikát, ezért tök jól szólnak a zenék is. A 4 napos hosszú hétvégén nem terveztünk semmi különöset, hiszen sok tervünk mégse úgy alakult, ahogy gondoltuk, így többségében inkább majd azt csináljuk sztem, amihez kedvünk lesz.
De legalább együtt vagyunk és ez az, ami számít.

A mi kis falunk - a valóságban

Ahogy a fent nevezett sorozatban, itt is megvannak azok a szokásos karakterek.
Részegek ülnek a kocsmában vagy előtte, szinte mindig ugyanazok. Lehet hajnal vagy késő este, mindig ott ülnek, és bámulják, aki csak elmegy mellettük. Amúgy a bámulást már megszoktam, meg talán már annyira nem is jellemző, mint kezdetben, egy idő után meg ha ismerős leszek, már nem is lesz olyan érdekes. A hivatalról külön fejezetet tudnék írni, hiszen ott dolgozok, de legyen elég annyi, hogy ott se minden arany, ami fénylik.Az emberek meg aztán főleg... Sok infóhoz jutok el nap mint nap, akaratlanul is, és egyre jobban kezdem átlátni a dolgokat és megalkotni a saját álláspontomat. Két ember nem mondja ugyanazt, attól függ, kinek mi áll érdekében. Az egyik azt mondja, hogy nem egy bizonyos személy miatt mentek el a régi ott dolgozók, csak több pénzt ajánlottak nekik máshol. Erre egy másiktól kiderül, hogy még most sincs munkájuk, úgy hagyták ott a hivatalt.. A közvetlen főnököm kétszínű, a hátam mögött azt mondta, semmit se csinálok, holott ő adja a feladatokat, tehát ha nincs dolgom, az csak azért van, mert nem adott semmit. De már megtanultam ezeken a dolgokon nevetni vagy túllendülni, nem veszem zokon, ez még mindig csak egy személy, nem mondjuk 5-6, aki nem bír vagy akit nem bírok. A munkaügyis koma, akiről írtam, hogy szar poénjai vannak, már jófej, egész beszédessé vált, mert múltkor ő vitt kocsival tanfolyamra. Többet beszélgettem vele, mint bárkivel a hivatalból, beleértve a velem egyidős csajt is, akit magamban Cickánynak hívok a neve miatt. Szóval sokan kétszínűek, mindenkinek megvan a saját véleménye, de már lassan megtanulom, kinek lehet hinni és kinek nem. Én nem nagyon szeretném senkinek kifejteni a véleményem vagy meglátásom, mert még a falnak is füle van. Jobb, ha még meghúzom magam és csendben figyelek, elemzek. Max. a páromnak elmondom este, és ő is hozzáteszi a maga részét. Ő nagy lokálpatrióta, de mostmár lassan eljutunk arra a szintre, hogy már így 2 hét után többet tudok a községről, mint ő. Persze nem azért, mert tudni akarom, hanem mert előttem vannak az infók.

A hivatalt kb. pont ugyanúgy kell elképzelni, mint az ominózus sorozatban, egy jelentéktelen kis épület, olyan szocreál feelingű. Még a szokások is olyanok, mint 50 éve..
Egyébként ez az egész községre értendő, ugyanis fejlesztés nem sok történt azalatt az 5 év alatt sem, mialatt csak néha fordultam meg itt párom miatt. Pedig lehetne befektetni új dolgokba, még igény is lenne rá, szépíteni lehetne a teret, kisebb lakosú településeken is vannak jobban működő dolgok, mint itt. Az utak állapota szörnyű, pár főbb utca le van aszfaltozva, de többsége nincs, mert az annak idején erre szánt pénzt szépen eltüntették másra, és ugyan papíron köves út, de a valóságban korántsem. Nem is fűzök nagy reményt hozzá, hogy valaha előttünk aszfaltos út lesz. A ligetben sok fa van meg padok, de virág pl. egy se.
Egy kompetens személy kellene ide, de többségét hatalomvágy hajtja és persze a pénz.
Szóval a mi kis falunk a valóságban korántsem vígjáték, sok vicces kaland nem ért eddig, persze más lenne, ha lennének olyan emberek, akikkel nevetéssel túl tudnánk lendülni a hétköznapok nehézségein, mint anno a call centerben. Igaz, a call centert egy porcikám se kívánja vissza, amiket olvasgatok a csoportbeszélgetésben róla, korántsem tetszik, és örülök, hogy nem kell ott lennem.
Inkább írok határozatokat, ami egyébként tetszik, csak sajnos másoktól függ, hogy jóvá hagyják, át kell nézzék, mit csinálok, ezért nem haladhatok a saját, egyébként gyors és hatékony tempómban, mivel hátráltatnak.
Kapok plusz feladatokat is, az egyiket pl. a hirdető tábláról tudtam meg, ami a buszmegállóba volt kifüggesztve, hogy ja, ezt is én kell majd csináljam? Mondjuk ez a része olyan gáz volt, hogy én már nevettem rajta.
Nem hiszem, hogy ha mindent rám zúdít majd a kedves főnök, sok időm lesz, inkább minden szart én kell megcsináljak, amihez neki nincs kedve... Azért annak örülök, hogy a pénz  mégsem olyan kevés, mint gondoltam, igaz, nem is annyi, mint amit Szegeden kaptam. De erre a kis településre ez még nem is rossz, főleg ha a párom is már teljes munkaidős lenne, egész jól ellenénk.
Addig is kínlódok a régi szar gáztűzhellyel, ami alig akar működni és sok türelem kell hozzá.
Viszont mamám is eljött megnézni a házat, mert épp erre voltak apával, tehát aki számít úgymond, már látta a házat.
De hogy ne csak a negatívumot írjam a faluval kapcsolatban, múltkor elmentünk mézért, 2 óra lett belőle. Beszélgettünk a csávóval, aki 12 gyereket nevel, vallásosak, és szép gyerekei vannak. Majd összefutottunk párom haverjával, akit egyszer ki nem állhatok, egyszer bírok, beszélgettünk vele fél órát, majd egy másik útvonalon újabb haverra bukkantunk, vele is fél órát csevegtünk, majd egy újabb haverja hívta páromat és hozzá is el kellett ugorjunk. Szóval majdnem csak elugrottunk mézért.
Vannak jó és vannak rossz oldalai is, kb. úgy kell elképzelni, hogy ami hiányzott a városban, az itt megvan, amit pedig innen hiányolok, az a város sajátossága, olyan nincs, hogy tökéletes minden szempontból.
De már szokom, úgy ahogy. 

Saját otthon, új munkahely

Szeptember 14-én délután, az utolsó munkanapom gyorsan eltelt, még hívást is kellett vennem. Szokásos káosz volt bent, de a közeli munkatársak tök jófejek voltak, elbúcsúztattak, kaptam tőlük füzetet, én kókuszgolyót készítettem nekik még előző este 9-kor, miután épp hogy beestem Szegedre. A munka után, miután leadtam az eszközeimet, már csak az elszámolás volt hátra a főbérlővel, aki megköszönte, hogy hozzájárultam a kiadásaihoz. Hát többet nem fogok szerencsére. Még fel se porszívóztam a szobám felében és takarítani se volt sok idő, de már utánam fél órával érkezett a másik lakó. Biztos örült a poros ágyneműtartónak...
Aztán a sok-sok cuccommal megindultam az új otthon felé.
Nagyon jó érzés a saját otthon, hogy itt van minden cuccom. Hogy nagyrészt mindenünk megvan és egyre otthonosabb, barátságosabb itt, főleg mostanában az őszi dekorációimmal. Már csak pár szatyor van az egyik szobában, sokminden viszont a helyére került. A napokban a hideg elől kamrába menekülő egerekkel gyűlt meg a bajunk, összesen 8-at sikerült eddig eltenni láb alól, de nem kevés zacskót kezdtek meg, és kb. a képünkbe vigyorogtak a kaja mellől. Nagyon kellene egy cica is, de eddig még nem szerzett párom, holott ígérte, hogy fog. A szomszédból néha átjön két kismacska, dehát hiába adtam nekik enni, nem szoktak ide, mégsem az enyémek. Furcsa, hogy mostmár minden nap látom a párom, hiszen eddig még nem éltünk együtt. Esténként megszoktam, hogy filmbe/sorozatba merülök, nem pedig a tévét kapcsolgatjuk a híradót nézve vagy hogy már 9-kor, fél 10-kor aludjunk.Viszont mivel már minden nap 8-ra járok, így én sem időzöm már fent éjfélig. Ráadásul a nagy csend miatt pihenni is lehet és nem számít, hogy 8-kor fekszel le aludni vagy éjjel 1-kor, mert mindig csend van. Szegeden a belvárosban jó esetben 12-kor halkultak el jobban a zajok.
A településben az a fura, hogy falu lévén mindenki ismer mindenkit, köszöngetnek és nem tudom, hogy most ennek köszönni kellene vagy sem, hiszen elszoktam ettől teljesen. A boltban is közlékenyebbek sokkal, aki olyan, azzal egész jól el lehet beszélgetni. Ami nekem a legnehezebb, hogy az egészséges életmódomnak megfelelő kajákat szerezzek be. Húsok nem igazán vannak, max lefagyasztva meg az ilyen rip-rop szarokból van nem kevés, ami ugye eleve marha egészségtelen, úgyhogy többől be kell táraznunk és lefagyasztani itthon. Nagyobb kivitelben veszek cuccokat, már ha eljutok persze egy normálisabb élelmiszer üzletbe. Amúgy sokminden kapható itt, de lightos, cukormentes meg teljes kiőrlésű dolgok ritkák, de tetettem el magamnak rozskenyeret, így legalább az biztos jut. Nem lehetetlen itt sem egészségesen táplálkozni, csak nagyobb macera, utána járás és jóval előre gondolkodás szükséges hozzá.
Mivel mostmár biciklivel járok dolgozni, így legalább ennyi testmozgás jut, hiszen napi 4x teszem meg ugyanazt a távot (mert 1 órás  ebédszünetre is hazajövök).
És hogy milyen a munka?
Hát, szokom egyelőre. Eleinte egész nap csak olvasgattam a rendeleteket, jogszabályokat, meg baromira unatkoztam. Mostmár két feladat rám van bízva, amit én kell intézzek ügyfelekkel (szoc.támogatások). Elég mélyvíz volt meg sokáig is várakoztattam az ügyfeleket, dehát valahogy bele kell szoknom. Most még kellemetlen szitu, hiszen bizonytalan vagyok, de legalább a fénymásolóval és tűzőgéppel már barátságban vagyok, eleinte azokkal se boldogultam.
Az első nap elég szar volt, nem sokan szóltak hozzám, normálisabb emberek megmutathatták volna a konyhát, mi hogy szokás, mi hol van...stb. ki kicsoda, de még a bemutatkozás is nehezen ment, meg hát attól nem lettem előrébb, hiszen fingom se volt, mit csinál egyáltalán. Még most se tudom mindenkiről, hogy mi a tökömet csinál, de majd kiderül egyszer talán.. A munkaügyis csávó mégse olyan poéntalan, nem tűnik már olyan antipatikusnak. Meg hát ők is csak emberek. Ők is szoknak hozzám, én is hozzájuk. Rossz, mert egy jó, fiatalos és humoros csapatot hagytam hátra, ez pedig egy teljesen más közeg. Viszont kevesebb a káosz, sokszor van nyugi és nagyon csendes.
Ami jó, hogy heti kétszer tanfolyamom van, így csak 3 napot dolgozok úgymond.
Az egyik sofőr, aki visz, hatalmas paraszt, de neki esze sincs sok, nem hogy józan paraszti. Dehát a saját felesége azt nyilatkozta róla, hogy csak istállót őrizni jó, így sokat nem is vártam tőle.. De inkább mennék busszal, mint hogy hurcibáljanak, csakhát a buszmegálló messzebb van Csabán meg hülyén vannak a járatok felénk. Szóval marad az autó és a kényszerbájolgás vagy a nagy csend.
Egyik este kiakadtam, kételyeim voltak, hogy jó lesz-e ez nekem egyáltalán, de mire tegnap a hivatalos céges búcsúbulimra indultam, már az volt furcsa, hogy Szegeden vagyok. Mintha már egy éve eljöttem volna onnan... Többség eljött a bulimra, kaptam egy emlékplakettet üvegből, gondoltam is magamban, hogy fel kell mondani ahhoz, hogy ilyet kapjunk.
Iszogattunk, beszélgettünk, humorizáltunk, de azt hiszem, így néha ennyi pont elég ebből. Aztán buszoztam haza a saját otthonomba, a kuckómba, ami akárhol is van, de már  azt hiszem, nem tudnának innen kirángatni... 

Utolsó napom és hetem Szegeden

Az utóbbi két hetem maga volt a káosz és mozgás. Annyi időm nem volt, hogy nyugodtan vásárolgassak vagy egy elköszönő találka erejéig összeüljek bárkivel is. Hát nem így terveztem anno az elköszönésemet Szegedtől, dehát a valóság sokszor felborítja a terveket.

Egyik nap Szegeden munka, másik nap Békéscsabán tanfolyam és így tovább. Buszozgatás, autózás.
Ügyek elintézése. Mivel szükségem volt hétköznap szabadnapokra a tanfolyamok miatt, ezért ezeket az óráimat le kellett dolgozzam. 8 órák, 10 órák, 12 órák váltották egymást, közben egy megfázás is beesett, mert mikor máskor.
A tanfolyam tetszik, bár aki tartja, sokat csapong és sokszor ismétli magát, de van könyv is iránymutatónak, meg persze egy csomó jogszabály. A csoportban többen évek óta hivatali dolgozók, kb. én éreztem magam kakukktojásnak csak, aki még ráadásul nem is dolgozik hivatalosan ebben a munkakörben. Eleinte elég idegennek éreztem magam ott, de ma már nem volt olyan rossz a 3. alkalom és beszélgettem is pár szót másokkal. Szerencsére érdekel, amit tanulok és hasznosnak is találom.

A call center és a polgármesteri hivatal két teljesen különböző világ. Előbbiben sok a fiatal, nagyon sok az ember, nagy a fluktuáció és sok hatás éri az embert nap mint nap. Utóbbiban több az idősebb, sokan eléggé besavanyodottak, legalábbis amit eddig tapasztaltam. Ott vannak X éve és szűklátókörűek, nem haladnak a korral és megrémülnek minden apró változástól. A hivatal első dolgozója, akit megismerhettem, már a jegyzőn kívül, aki interjúztatott, az a sofőr volt, aki már párszor elfurikázott Csabáig. Egyszerű mezőgazdasági munkás, de megvan a józan paraszti esze és rendesnek tűnik. A munkaügyis koma sztem már szinte ott született, azóta ott van, a poénjai egyáltalán nem poénosak és van egy furcsa stílusa. Párszor felhívott, hogy mikor viszem a végzettségeimet lefénymásolni, ma végre ezt is sikerült kivitelezni. Megkérdezte, hogy milyen okból hagyok ott egy ilyen munkahelyet Szegeden, ahol nyilvánvalóan a pénz is sokkal több. Persze a pénz nem minden, de ezt nem óhajtottam neki jobban kifejteni. Épp hogy azt nem mondta, hogy ez egy irtó szar hely... Mindenesetre ha az is, majd rájövök magamtól, nem kell beharangozza...
Ma pedig a polgármester vitt el a tanfolyamra, mert épp dolga is volt arrafelé.Közvetlen ember egyébként, tehát vele is váltottam már pár szót.
Többen nem tűnnek túl nagy észnek ott és tök mások, mint a mostani kollégáim. Barátom szerint majd én viszek oda egy kis színt.. Csak aztán nehogy az észt is én kell majd vigyem.. :D
 

El kellett intézzem az új személyimet, a telefonomat megvettem a cégtől szerencsére jóval kedvezőbb áron, mint amibe egyébként egy újonnan vásárolt ilyen telefon kerülne.
Párom szülinapja se sikerült az igazira, odaadtam az ajándékát ugyan, de nem mentünk el enni ahogy terveztem, mert épp csúnyán meg voltam fázva és pakolnom is kellett, a repülőnapra se mentünk így el Szatymazra, pedig ez is tervben volt. Illetve a haverja kajálására sem jutottam el, állítólag nagyon sajnálta a haverja, hogy nem vagyok ott. Nade még lesz alkalmam velük találkozni bőven...

A főnököm ragaszkodott hozzá, hogy tartson nekem egy búcsúbulit kollégákkal, de a héten nem volt rá idő, így az jövő péntekre halasztódott. Pedig ma is beültem volna szívesen pár kollégával, de mivel eleve 7 után értem vissza Szegedre, fáradt voltam és búcsúsütit is akartam nekik csinálni, így inkább ezt is elhalasztjuk...
Azt hittem, nehezebb lesz majd a szívem, de nem az... Közömbös vagyok, már nagyon megértem a változásra, meg egyébként sincs a világ végén Szeged, bármikor jöhetek, igaz, nem alszok majd itt.
Párom írt ma egy kedves üzenetet, miszerint mi sem bizonyítja jobban azt, hogy szeretem, mint hogy oda költözök és munkát is váltottam.
Ha valamiért, már ezért a pár kedves szóért is megérte... Azt ígérte, jó társ, barát és férj lesz majd :)
Persze ezek csak szavak, de tudom, hogy ez sokat jelent neki és az is biztos, hogy senki másért nem rúgtam volna fel valószínűleg az eddigi életemet, mint magáért a szerelemért és egy új, saját élet reményéért...

Akárhogy is lesz, változásra szükség van az ember életében. Szükséges, hogy néha más szituációban találja magát és ezáltal erősödjön, fejlődjön.
Határozottságot tanultam eleget, azt hiszem, kedves vagyok alapvetően, de ha arról van szó, odaszólok...
Ha más nem, ezt majd kamatoztatni tudom, de persze ne legyen rá szükség...

Holnap délután költözök, a főbérlő elég bunkó lett így a végére, először közölte, hogy nem jó a vasárnap neki a költözéshez, majd a péntek 6-ra azt mondta, hogy késő.. De már azt kérdezte, hogy mikor jöhet az új lakó a szobámba... Még ki se hűlt az ágyam, de ez már költöztetné be az újat... Örülök, hogy én nem vagyok ilyen pénzéhes szarrágó, mint ő. De ennyit a főbérlőkről, szerencsére több dolgom nem lesz velük...

A visszaszámlálás elkezdődött

A hét eleje nagyon vontatottnak tűnt, aztán az egyik nap minden felgyorsult.
Azt hiszem, szerda délután jutottam el arra a pontra, amikor kezdtem elengedni az új munkalehetőséget. Hét elejére ígérték, hogy szólnak. Másnap csütörtök... Már késő, biztos nem engem választottak. Gondoltam, pofára ment és nem voltam szimpatikus a nőnek. Vagy akadt jobb jelölt, habár ezt valahogy nehezen hittem. Mindegy is, feladtam, elengedtem a dolgot.
Csütörtök délelőtt viszont megcsörrent a mobilom a már ismert számmal. Tudtam, ki keres, elkezdett gyorsan verni a szívem, remegett a hangom is. Még akkor is azt hittem, hogy szólnak, nem én lettem a befutó, dehát tudjuk, hogy ilyesmivel már mai világban nem hívják fel az embert, csak ha bejutott. Úgy döntöttek a polgármesterrel, hogy engem választanak. Kb. köpni-nyelni nem tudtam, be is vallottam a nőnek, hogy már azt hittem, nem is én leszek a kiválasztott. De el kellett intézniük, hogy tanfolyamra tudjak menni úgy, hogy még nincs jelenleg munkaviszonyom náluk és ez több időbe telt. Azt mondtam neki, visszahívom, mert hirtelen azt se tudtam, mit mondjak, persze akartam a dolgot, csak mégis olyan nehéz. Párom persze dolgozott, nem értem el, így régi kollégámnak írtam egyből, aki tudta, hogy mióta keresek már új munkát és mit élek át ott nap mint nap. Nagyon örült és adott pár instrukciót. Azt se tudtam, kinek szóljak előbb, hiszen a HR-esünk pont két napja ment el egy egy hónapig tartó távollétre. Az egyik közelebbi kollégám jött oda a szokásos mizu kérdéssel a helyemhez, mondtam neki, hogy majd megtudja, de mivel nem tudtam magamban tartani, neki mondtam el először, hogy most hívtak, hogy felvettek egy másik helyre. Azt mondta, illik hozzám ez a munka. Majd szóltam a kisgyerek főnökömnek, mert az igazi nem ért épp rá, de aztán egyből szabaddá tette magát. Elmondtam, mi a helyzet, még itt tartani se tudott volna, hiszen az új munka költözéssel is jár és max. egy szegedi lakással tudott volna esetleg  marasztalni, dehát ezt nyilván csak poénból nyögtem be. Meglepődtek, csak kb. két ember számított rá, hogy hamarosan megyek, de többen azt se tudták, hogy házat vettünk és költözhető. Szóval van akinek személyesen mondtam el, aztán közös csoportba írtam meg, többség így vagy szóbeszéd alapján tudta meg. Biztos van olyan, aki nem bánja egyáltalán, de néhány embernek azért biztos hiányozni fogok. Sztem a közvetlen főnököm örült a legjobban, végre nem ő lesz a porbafingó a csoportban, majd valaki újnak osztogathatja az eszes konstrukcióit, aki talán vevő is lesz rá.
Sajnos a 15 napos felmondási időt le kell töltenem, de már sokkal könnyebb lélekkel teszem ezt.
A munkakör nem fog hiányozni, azt hiszem, egyik része sem. Az adminisztratív része tetszett belőle egyedül, amivel mindig időben kész voltam, a többi nem. Ki voltam égve, türelmetlen voltam, nem fejlődtem, sose kaptam semmi pozitívat, sem igazi megbecsülést. Igaz, nem ügyintéző voltam már,de mégis úgy éreztem, egy senki vagyok kb.,akire eszközként tekintenek.
Néhány kolléga, a fiatalos légkör és persze a korlátlan net és eszközök is jók voltak azért..

Most teljesen más lesz. Egyrészt a jövő hetem biztos káosz, a keddi és csütörtöki tanfolyam Békéscsabán lesz, kocsival visznek el a hivataltól.
Egy nap Szeged, egy nap Csaba. Közte otthon is leszek azért, de csak futólag és ott is alszok.
Elkezdtem pakolni és ezzel együtt elkezdem felszámolni a szegedi életemet. Sokan holnap kezdenek először ebben a városban, én pedig hamarosan egy nyugis községbe költözök, és már nem csak a házam, de a munka is oda fog kötni.  Meg nem utolsó sorban a párom. :)

Sok helyre el kell még menjek, orvos, fodrász, könyvtár, közben jó lenne valami búcsúbuli is a többiekkel. Egyszerre két helyen kéne helyt álljak.

Sajnos nincs már fennmaradó szabim, így sok plusz órát kellett szerezzek, és egy újabb vasárnapi 12 óra is bele fog férni. De ez már az utolsó lesz.

Közben, ha ez még nem lenne elég, programok is várnak ránk. Párom haverja szervez kajálást, aztán repülőnap és párom szülinapja, illetve Szentlányon is lesz magyar falunap megint. Apukám nemrég vett egy új kocsit, Mazda 6-ot. Én pedig nemrég vettem egy használt biciklit, amire szükségem lesz a munkába menéshez.. Kinek mire telik ugyebá...

Még 12 nap és szeptember  14-én délután elhagyom a várost.
Szerencsére nincs messze, és a munkabeosztásom is szuper lesz, pénteken 2-kor végzek, hétvége szabad, szóval fogok tudni majd jönni.. Nincs messze, csak már nem lesz muszáj itt lennem, mint eddig.

2007 szeptemberében kezdtem el a szegedi életemet, 2018 szeptemberében pedig távozok.
11 év,  8 albérlet és sok-sok idegen lakótárs, albérletre elköltött pénz. Még jó, hogy azt nem számoltam össze, mert biztos rengeteg lenne. Ebben persze az is benne lenne, amit apukám fizetett, nem csak én.
5 év egyetem, 2 munkahely, 6 év munkaviszony. Sok-sok ismerős, szerelem, fiúk, randik, mámoros, bulizós éjszakák, diszkók és kocsmák. Koncertek, fesztiválok.
Mellette pedig sok egyedüllét, kínlódás, mások miatt nem alvás, utcai zajok, légkalapácsra ébredés.
Önismeret, kudarcok és sikerek.
Jók és rosszak.
Itt értem felnőtté és lettem teljesen önálló.
Sokat köszönhetek Szegednek, de sajnos munkában nem sikerült testhez állót találnom.
Ki gondolta volna, hogy egyszer majd egy kis településen találom meg azt, ami remélhetőleg jobban illik hozzám. Leszek végre valaki, akit ismerni fognak, még ha én nem is ismerem őket.

Akárhogy is alakul, ezt a döntést meg kellett hoznom. Alakuljon bárhogy, Isten tudja, mi a helyes. Ragaszkodtam Szegedhez, de nem adott nekem fiút, akivel hosszú távra tudnék itt tervezni. Nem adott munkalehetőséget, hogy nyugdíjig itt maradhassak.
De adott helyette egy fiút, aki nem idevalósi, akinek a lakhelye ellen jobban ellenkeztem, mint bármi más ellen. Ahol házat tudtunk venni jó áron. És végül ezen a lakhelyen leszek majd az, amit talán csinálhatok nyugdíjig.
Vagy nem, de ezt csak egyvalaki tudja odafent, ehhez mi kevesek vagyunk.
Én most sodródok és kiélvezem ezt a 2 hetet.

Visszaszámlálás... Elkezdődött.

Hamarosan viszlát Szeged. 

Dalok a bejegyzéshez:

• Avicii: Ten more days 
• Edda: Elhagyom a várost

A várakozás percei

A vasárnapi 12 óránál nincs rosszabb, még úgyis, hogy viszonylag nyugi van és unatkozol. Sőt, úgy talán még rosszabb, mert sokkal nehezebben telik az idő. A velem együtt dolgozó csoportvezetővel mindössze 2 mondatot ha szóltunk egymáshoz. Nagyon kínos és kényelmetlen szitu, de legalább tudtam haladni az adminisztratív feladataimmal. Végig az járt az eszemben, hogy vajon ez lesz az utolsó hétvégezésem? Szinte utoljára kell megválaszolnom azt a sok, bagatell kérdést, amit az ügyintézők feltesznek és ezzel már türelmem határára érek?

Be is szóltam pár embernek, mert egyszerűen szörnyen hülyeséget beszéltek, vagy épp beszélni sem tudtak. Sokaknak felnőtt ember létükre nehézséget okoz egy kérdést feltenni az anyanyelvén, majd udvariasan megköszönni a választ. Sok ember nem tudja érthetően elmondani, amit szeretne, se füle, se farka nincs a mondatainak. Mielőtt telefonos ügyfélszolgálaton dolgoztam volna, nem is gondoltam, hogy ennyi ostoba és hülye ember létezik. Pedig van, méghozzá nem kevés. Az a csoda, ha valaki felfogja, amit mondok és tudja, mit akar. Siralmas a helyzet, nem is csoda, hogy nagy többségben azok dolgoznak nálunk, akiket máshova már nem vesznek fel.

Négy évet töltöttem már el itt, ez idő alatt sokkal türelmetlenebb lettem és bunkóbb is, kevésbé bírom elviselni az embereket, ami ha úgy vesszük, érthető, hiszen a mindennapos jópofizás kb. 100 emberrel leszívja az ember energiáját. Főleg egy olyan introvertált személyiségét, amilyen én is vagyok. Tehát biztos, hogy nem szeretem azt az énem, aki a munkahelyen vagyok és nem is illik hozzám ez a munka. Mert valójában sokkal kedvesebb és mosolygósabb voltam, aki ha nem is állandóan, de azért szeretett emberekkel beszélgetni. Ennek már híre-hamva sem maradt.
Sokat vacilláltam az elmúlt pár napban, hogy menjek vagy maradjak?

Hiszen itt lenne ez a munkalehetőség, ami korántsem biztos, de mivel esélyesnek látom magam, elgondolkoztatott. Azon, hogy jó lenne-e kevesebb pénzért helyben lenni?
Egy-két napig még inkább a mostani felé húzott az eszem (a szívem már rég nem) a pénz miatt, hiszen én legalábbis csak ezért bírtam ki ott ennyi időt. De egyvalami meggyőzött, mégpedig hogy ilyen lehetőség azon a településen nem lesz még egy, míg Szegeden azért több munkát is lehet találni, - legalábbis a semminél többet, ha jobbat nem is.

Szóval ha felvesznek, mindenképp megyek, annak ellenére, hogy a kísértés megvan mostanában is, mivel fizetésemelést kapunk. Viszont albit kellene fizetnem, és egy idegen 23 éves gyerekkel kéne együtt éljek a párom helyett, aki sanszos, hogy nem sokat fog takarítani maga után és inkább bulizik.
De kételyek vannak bennem. Ma is végigmentem azon a településen, és az emberek megbámultak (megjegyzem, nagyon semlegesen öltözködök), mintha legalábbis cirkuszból szöktem volna. Már elszoktam ettől a falusi szokástól, de tudom, hogy van, mert én is inkább egy falusias környezetből  jöttem Szegedre. Vannak emberek, akik nem túlzottan szimpatikusak és butának is tartom őket, így sokat nem fogok ott sem jópofizni, egyedül párom haverjait tartom jófejnek  (szimpatikus lánnyal még nem sikerült összefutni), de velük se mindig van kedvem beszélgetni. Aztán kicsi hely, mindenki mindent tud rólad, lehet, rólam is pletykák keringenek, sosem lehet tudni.
Csak abban bízom, hogy az életmódomat tudom tartani, ugyanis jelenleg mínusz 11 kilónál tartok, úgy is, hogy nyaraltam és néha bűnöztem is. De annyira megszoktam ezt, hogy már nem szeretnék visszaállni a régire.

Igen, félek a változástól, mint mindenki. Én talán jobban is.

Már jó lenne tudni valamit - akárhogy is lesz. Ennyit még egy munkalehetőségen se gondolkoztam.
De amint kiderül valami, azt is megírom.