A várakozás percei

A vasárnapi 12 óránál nincs rosszabb, még úgyis, hogy viszonylag nyugi van és unatkozol. Sőt, úgy talán még rosszabb, mert sokkal nehezebben telik az idő. A velem együtt dolgozó csoportvezetővel mindössze 2 mondatot ha szóltunk egymáshoz. Nagyon kínos és kényelmetlen szitu, de legalább tudtam haladni az adminisztratív feladataimmal. Végig az járt az eszemben, hogy vajon ez lesz az utolsó hétvégezésem? Szinte utoljára kell megválaszolnom azt a sok, bagatell kérdést, amit az ügyintézők feltesznek és ezzel már türelmem határára érek?

Be is szóltam pár embernek, mert egyszerűen szörnyen hülyeséget beszéltek, vagy épp beszélni sem tudtak. Sokaknak felnőtt ember létükre nehézséget okoz egy kérdést feltenni az anyanyelvén, majd udvariasan megköszönni a választ. Sok ember nem tudja érthetően elmondani, amit szeretne, se füle, se farka nincs a mondatainak. Mielőtt telefonos ügyfélszolgálaton dolgoztam volna, nem is gondoltam, hogy ennyi ostoba és hülye ember létezik. Pedig van, méghozzá nem kevés. Az a csoda, ha valaki felfogja, amit mondok és tudja, mit akar. Siralmas a helyzet, nem is csoda, hogy nagy többségben azok dolgoznak nálunk, akiket máshova már nem vesznek fel.

Négy évet töltöttem már el itt, ez idő alatt sokkal türelmetlenebb lettem és bunkóbb is, kevésbé bírom elviselni az embereket, ami ha úgy vesszük, érthető, hiszen a mindennapos jópofizás kb. 100 emberrel leszívja az ember energiáját. Főleg egy olyan introvertált személyiségét, amilyen én is vagyok. Tehát biztos, hogy nem szeretem azt az énem, aki a munkahelyen vagyok és nem is illik hozzám ez a munka. Mert valójában sokkal kedvesebb és mosolygósabb voltam, aki ha nem is állandóan, de azért szeretett emberekkel beszélgetni. Ennek már híre-hamva sem maradt.
Sokat vacilláltam az elmúlt pár napban, hogy menjek vagy maradjak?

Hiszen itt lenne ez a munkalehetőség, ami korántsem biztos, de mivel esélyesnek látom magam, elgondolkoztatott. Azon, hogy jó lenne-e kevesebb pénzért helyben lenni?
Egy-két napig még inkább a mostani felé húzott az eszem (a szívem már rég nem) a pénz miatt, hiszen én legalábbis csak ezért bírtam ki ott ennyi időt. De egyvalami meggyőzött, mégpedig hogy ilyen lehetőség azon a településen nem lesz még egy, míg Szegeden azért több munkát is lehet találni, - legalábbis a semminél többet, ha jobbat nem is.

Szóval ha felvesznek, mindenképp megyek, annak ellenére, hogy a kísértés megvan mostanában is, mivel fizetésemelést kapunk. Viszont albit kellene fizetnem, és egy idegen 23 éves gyerekkel kéne együtt éljek a párom helyett, aki sanszos, hogy nem sokat fog takarítani maga után és inkább bulizik.
De kételyek vannak bennem. Ma is végigmentem azon a településen, és az emberek megbámultak (megjegyzem, nagyon semlegesen öltözködök), mintha legalábbis cirkuszból szöktem volna. Már elszoktam ettől a falusi szokástól, de tudom, hogy van, mert én is inkább egy falusias környezetből  jöttem Szegedre. Vannak emberek, akik nem túlzottan szimpatikusak és butának is tartom őket, így sokat nem fogok ott sem jópofizni, egyedül párom haverjait tartom jófejnek  (szimpatikus lánnyal még nem sikerült összefutni), de velük se mindig van kedvem beszélgetni. Aztán kicsi hely, mindenki mindent tud rólad, lehet, rólam is pletykák keringenek, sosem lehet tudni.
Csak abban bízom, hogy az életmódomat tudom tartani, ugyanis jelenleg mínusz 11 kilónál tartok, úgy is, hogy nyaraltam és néha bűnöztem is. De annyira megszoktam ezt, hogy már nem szeretnék visszaállni a régire.

Igen, félek a változástól, mint mindenki. Én talán jobban is.

Már jó lenne tudni valamit - akárhogy is lesz. Ennyit még egy munkalehetőségen se gondolkoztam.
De amint kiderül valami, azt is megírom.

Nyár vége felé - jenlegi helyzet

Eljött végre az az idő is, amikor a saját házunkban alhatunk.
Még Erdély előtt egy pénteki napon, augusztus  3-án aludtam ott. Rég éreztem magam ilyen jól és ilyen boldognak, hogy ott lehetek. Aznap este az égiek is küldtek ajándékot, bagolyhuhogást hallottunk, egy süni sétált át az udvaron (tuti ott lakik hátul a család), Sanyinak neveztem el és Sanyi engedte, hogy megsimizzük az orrát, nem húzta be magát.
Csend volt, csak a tücsökciripelés hallatszódott és néha kutyaugatás.
Másnap két kiscica is felbukkant, akiket alig lehetett levakarni magunkról, egyre közelebb kerülök ahhoz is, hogy végre saját állataim legyenek. Jókat ettünk és ittunk az új házban. Festék és fabútorok illata lengte körbe a helyiséget. Egyszóval minden szuper volt,végre nem voltam elégedetlen.
Egyre több cuccot veszünk, már van hűtőnk is, konyhai felszereléseink- úgy, ahogy, de a szegediekkel lenne teljes a készlet.  Még kellene mosógép és mikró, na meg nagy lapostévé, de az már luxus lenne, azt karácsonyi ajándéknak szánjuk majd magunknak. Egyébként otthonos és mostmár többnyire tiszta is.
Most három éjszakát is ott tudtam aludni. Szombat este lagziban voltunk, hát anyóssal és apóssal nem volt egy nagy örömmámor, sokat panaszkodtak, látszik, hogy sose mozdulnak ki sehova, idegen nekik minden. Egyébként a lagzi elég unalmas volt, nem is ismertem az ifjú párt és hát a hangulat is inkább mű volt, nem beszélve a vőfély rengeteg dumájáról, többet hallottuk, mint a zenét. Voltak feladatok, amelyek inkább kínosnak tűntek, mint viccesnek, én részemről örültem, hogy nem lettem bevonva, csak párom. Mulatós zenék ugyan voltak, de kevés és sokat szünetelt a zenekar, egyedül a kaja volt jó és persze a korlátlan italfogyasztás része. A menyasszony ruhája nekem előnytelennek tűnt, ekrü volt, pánt nélküli, így rendesen látszott a dekoltázsa meg némi zsírpárna is. Nem állt jól neki, pedig a csaj szép egyébként. Beszélgettem párom egyik haverjával, alig tudtam magamról levakarni, egyébként jó szándékú fickó és sokat segített már nekünk a háznál.
Voltak ismerős arcok, ez is azt mutatja, hogy már nem egy ilyen rendezvényen veszek részt. Mármint nem lagzin, hanem helyi eseményen. Fél 12-kor leléptünk, de ez is inkább anyós miatt volt, sztem mi távoztunk elsőként, én még tudtam volna maradni, bár furcsamód nincs kedvem táncolni még úgy se, hogy kicsit ittam. Főleg ha párom másik haverjának szülei bámulnak és lesik minden mozdulatomat. Nem tudom, miért néznek vagy csak irigykednek, hogy a párommal egyidős fiuk nem tudott még egy normális nőt összeszedni, passz. Mindenesetre elképzeltem, hogy a mi lagzink van és hát inkább erőltetettnek tűnt a dolog, mint szívből jövő kívánságnak. Max kevesebb emberrel és az se kizárt, hogy helyben tartanánk. Talán jobb a hangulata, többen tudnak inni,igazi parasztlakodalom. Ez a városi helyszín egyébként se igazán tetszett, nem volt semmi varázsa.
Augusztus 20-án egész nap a házat takarítottuk, fürdőszoba sikálása, festékfoltok eltávolítása, fertőtlenítés, felseprés, felmosás, porszívózás..stb. Gyorsan eltelt az idő, szeretek párommal dolgozni, mert mindig feltalálja magát és segít, ahol tud. Este kimentünk a mező szélére, ahonnan láttuk a tűzijátékot, egész jól látszódott, igaz légvonalban nincs messze.
Ma pedig egy állásinterjúra mentem, amit inkább hívnék elbeszélgetésnek. A munka helyben lenne, ami hatalmas előnye és maga a feladatkör is tetszene. Hivatal, irodai környezet, kényelmes munkaidő. A fizetés kevesebb lenne, mint az itteni, de legalább albérletet nem kell fizetnem, csak a hitelt, de annak is a felét. Igaz, tanfolyamot kellene elvégezzek és vizsgáim is lennének, de nem hinném, hogy nehéznek találnám a bölcsészképzés után, bár tény, hogy elszoktam már a tanulástól.
Mindenesetre jövő hét elején kiderül, ha pedig megkapnám a munkát, akkor innen nagyon gyorsan el kéne mennem, hogy ott kezdeni tudjak. Albérlet felmondás, munkahely felmondás, költözés.

Vannak bennem kételyek, furcsa még mindig azon a településen lenni, semmi sincs helyben, persze nyugodt és vidéki környezet. Biztos meg tudnám szokni, de sztem hónapok kellenének hozzá, ehhez pár nap nem elegendő. Illetve jobban belegondolva Szegeden sem hagyok magam után senkit, max 1-2 embert, akikkel hiába hogy egy városban lakunk, nem tudunk egy talit összehozni 3 hónap alatt. Inkább a boltok fognak hiányozni, illetve a vicceskedések a kollégákkal. Egy, akivel jóban voltam, elment szülni, egy pedig, akivel a legjobban kijöttem, már nem dolgozik ott, tehát marad kb 2-3 ember.Nem túl sok a 100valamennyiből.

Nade nagyon előre szaladtam, közel se biztos, hogy megkapom az állást, annak ellenére, hogy párom két haverja is olyan hátszél félék, de én sose voltam híve a protekciónak, csak sajnos sokat számít. Ebben az esetben persze jó volna, ha végre nekem is lenne protekcióm egyszer az életben... 

Székelyföldi nyaralás - II. Gyönyörű tájakon, magyarok nyomában

Székelyföldi kirándulásunkat egy utazási iroda se tervezhette volna meg jobban, mint szüleim, minden napra akadt valami látnivaló, és persze sok-sok kilométer.

1.nap: Megérkezés Máréfalvára, séta a fenyvesek és nyaralók között. 3 kiscicát is észrevettünk,akikhez minden este visszatértünk játszani.
2.nap: Parajdi sóbánya- valóban különleges, nem mindennapi látvány,szinte egy egész város van kiépítve a bányában. Lent kellemes 16 fok, de a lejutás és feljutás borzalom. Egy agyon tömött, meleg buszban egy sötét alagútban kell leutazni a bányába, igaz, csak pár perc, de így is rémes, megy a lökdösődés, mint heringek a dobozban. Nade a látványért megérte.
Szováta- ebéd a Szovátai Halászcsárdában, lassú kiszolgálás, a pisztráng nem volt rossz, szép környezet. Medve-tó tele volt fürdőzőkkel, de körbe lehet kerülni a tavat, tanösvények vannak végig kiépítve, sóhegyeket lehet megtekinteni és több kisebb, olykor vörös színű tavat is. Igényesen kialakított környezet, nem láttunk szemetet. Fincsi kürtőskalács fagyit ettünk. A tó valóban sós ízű. Érezhetően dübörög a turizmus, aki nyüzsgősebb helyre vágyik nyaralása alatt, annak jó választás lehet.

Farkaslaka-  megnéztük Tamási Áron sírját, a 13 aradi emlékmű kopjafát és  Trianon-emlékművet. Nagyon szép kis falu, teljesen magyar. Bazárok is voltak, vettünk pár apróságot, dehát még csak a 2.napunk van.
Szejkefürdő - útközben láttuk meg, hogy erre van Orbán Balázs sírja, mint kiderült, sok-sok székelykapun kell végighaladni a dombon. Van borvíz forrása is, de a víz nekem nem jött be, nagyon büdös, és mintha benzint innál, persze jó gyomorbántalmakra.
3.nap: Zetelaka- templomot megnéztük, majd a víztározóhoz indultunk, ami egy gyönyörű tó, elkezdett esni az eső, ekkor volt egyedül a héten, de nem tartott sokáig.

Zetelakai víztározó

Székelyvarság-mivel sokszor nézzük a Hazajárókat, ezért ismerős volt a hely neve, nagyon szép kis falu, inkább nyaralóhelynek tűnt, kis boltjában szinte minden kapható volt, itt vettünk finom Csíki mézes sört. Megnéztük a Csorgókő-vízesést, a Jézus-kútnál pedig frissítő forrásvizet ittunk.
Székelyudvarhely-sétáltunk a központban, megnéztük kívülről a református kollégiumot, egy templomot és sok szobrot, emlékművet, ami természetesen mind magyar volt. A városban nagy többségben magyarok élnek, a Kauflandban szinte csak magyar szót hallottunk.
Homoródfürdő-itt is voltak borvíz források, de egyébként semmi érdekes.
4.nap: Csíksomlyó - amióta láttam az István, a király rockoperát Csíksomlyón, azóta szeretném megnézni ezt a helyet. Reggel 10kor a még vizes fűben gyalogoltunk fel a Kálvária-dombon, kápolnákat érintve, hogy aztán megpillantsuk lent a Hármashalom-oltárt, ahol eleinte csak mi voltunk, így sikerült jó képeket csinálni.

Gyilkos-tó

Gyilkos-tó - 1 órán át haladtunk szerpentines, de egyébként jó úton, majd ahogy közeledtünk, hirtelen megálltunk és hosszú kocsisor kígyózott előttünk. Mint kiderült, nehézkes a parkolás, ezért a háromnegyed óra várakozás után inkább leálltunk az út szélén, mint mindenki más. A tó gyönyörű, egyedi, ahogy azok a rönkök kiállnak belőle, mesés. Itt ebédeltünk a Panoráma étteremben, ahol viszonylag gyors volt a kiszolgálás és a kaja se volt rossz, bár levest ettünk mind (csorbát), utána pedig kürtőskalácsot vettünk.
Békás-szoros - további autóút következett, de már nem volt messze, újabb nem könnyű szerpentinek. Ha csak ennyit láttam volna Erdélyből, már ezért megérte volna. Nem lehet leírni, de mindenhol magas sziklatömbök, zubogó források és rohanó patakok, rengeteg fényképező ember, autó és bazárok. Ezt tényleg látni kell. Azt hiszem, még sosem volt részem ilyen szép tájban, még öcsém is folyamatosan fényképezett, ami nagy szó tőle, hiszen szinte sose fényképez. Beültünk egy helyre kávézni, ahol éppen Márió zene szólt. :)
Utána elmentünk volna Gyimesbükkre,az ezer éves határhoz, nem lett volna messze de az út olyan borzalmas és kiszámíthatatlan volt, hogy inkább visszafordultunk, Csíkszeredáról megközelíthető lett volna, de már nem akartunk délután 3-kor újabb 2 és fél órát utazni addig.
Aznap este szalonnát sütöttünk.
5.nap: Madarasi Hargita - tábla jelezte a medve veszélyt, majd elindultunk Ivó után egy nagyon rossz, zötyögős úton, haladtunk 2 km-t, majd visszafordultunk, apukám féltette a kocsit. Aztán rákérdezett egy embernél, aki közölte, hogy 1 km után már nagyon jó út van, tehát visszamentünk és 
mostmár sikerült
eljutni a Madarasi Menedékházig. Innen fél óra volt az 1801 m magas csúcs, a Madarasi Hargita. Minden magyarnak látnia kellene ezt a helyet legalább egyszer. Egyetlen románnal sem találkoztuk, ahogy sétáltunk felfelé, szinte mindenki köszönt. Egyből feltűnt a turulos emlékmű és a székely zászló, majd háttérben a rengeteg kopjafa és kereszt. Azt éreztem, jó magyarnak lenni és büszke vagyok a származásomra. Ez a hely mitikus, igéző, halkan sétáltunk a különböző idézetek és kőtömbök között. Az ég is kissé felhős volt, kedvezett a képeinknek. Lent a Súgó étteremben ettünk, többség most is levest, de a sertésflekkenre kissé várni kellett, össz. háromnegyed órát. Szegény csávó nem állt a helyzet magaslatán, aki sütötte és valószínű a stressz se viszi el idejekorán. Vagy csak mi szoktuk meg a pörgést.
6.nap: Pihizős, olvasós, bográcsozós nap, majd este séta a falu kocsmába.
7.nap: Korond - fazekasvásár miatt mentünk elsősorban, de az a néhány kiállított stand kissé csalódást keltett, volt egy kis színpad meg kb. egy-két kajálda. Végül a hosszas bazárokon mentünk végig, és megvettünk mindent, amit akartunk. Székely zászló, szőnyeg, fatál, korondi tányérok és bögrék, magyar címeres tányér, havasi méz, áfonyalikőr, csíki sör és apróságok. Az Árcsói Fogadóban ebédeltünk, ez volt eddig a legigényesebb hely, kaja választék is volt bőven, megérte betérni ide.

Azt hiszem, ilyen rövid idő alatt is mindent megnéztünk, amit szerettünk volna. Lépten-nyomon a természet újabb ajándéka örvendeztetett meg minket. Ide nem kellett belépő, hiszen a természet magáért beszélt. Medvét nem sikerült látnunk, de azt hiszem, ez nem nagy gond.
Aki csak teheti, jöjjön el erre a környékre, mert itt érzi igazán az ember, hogy magyar.

Békás-szoros

Székelyvarság

Szejke

Székelyföldi nyaralás - I. Székely gyökereink nyomában Máréfalván

Végre eljutottam Székelyföldre, amire mindig is kíváncsi voltam. 7 éjszakát töltöttünk Máréfalván.
Az út közel 8 órás volt, bár rövidebbre számítottunk, hiszen Nagyszebenig egyébként autópálya lett volna, viszont egy szakaszon még nincs kész, ezért Lugostól Déváig tömött sorokban zötykölődtünk a szeméttel tarkított leállóhelyek mentén. Az autópályán gyorsan haladtunk, de a pihenő helyek hagytak némi kívánnivalót maguk után, már a magyarhoz képest. Itt sor volt a benzinkutak előtt, mert volt kb. 2 néhol, és nem működő vécékbe is sikerült belefutnunk. Egyetlen fa sem volt, így a meleg aszfalton, a szemét mellett kellett megegyük útközbeni kajánkat. Mondtuk is magunkban, hogy azért van még mit fejlődni, de amúgy is a székelyek miatt jöttünk...
Megkönnyebbültünk, mikor végre megérkeztünk Máréfalvára, amely közel van Székelyudvarhelyhez. Sosem volt részünk olyan kedves fogadtatásban, mint most, mintha csak rokonokhoz érkeztünk volna meg, az asztalon várt minket a pálinka, Csíki sör, áfonyalikőr, kalács,linzer,pogácsa. A szállásunk faház volt, mindennel felszerelt. A falu arról híres, hogy itt található Székelyföldön a legtöbb székelykapu, de ezen kívül elég szegényes, a forgalmas út mentén állnak végig a házak, így a benzinszagon kívül mást nemigen éreztünk sétánk során. Szerencsére van egy nyaraló része, ami tele van faházakkal, fenyvesek és patakok övezik, itt elénk tárult az igazi székely táj és itt volt a mi szálláshelyünk is. Birkák legeltek a hegyoldalon, lovakat is láttunk, nem beszélve a szénát gyűjtő székelyekről, akik mai napig szekérrel közlekednek, némelyek rosszabb traktorral. Fűkaszát használnak, semmi elektromosság, leszámítva a kezükben lévő nyomógombos mobiltelefont. Nem sokat beszélnek, egy alkalommal beültünk a kocsmába, a fiúk Csíki sört ittak, mi lányok áfonyalikőrt, de nem sok szó hallatszódott. A mindenhol reklámozott áfonyás Csíki sört nem láttuk sehol, állítólag leállították most a gyártását.

És miért pont Máréfalvát választottuk? 

Máréfalvi emlékmű dédapám nevével

Nagymamám itt született, innen költöztek le Arad környékére 1945-ben. Akkor 6 éves volt, édes és féltestvéreivel, valamint édesanyjával és nevelt apjával indultak el Szentlányfalvára. (Korábbi bejegyzés) Édesapja, az én dédapám meghalt a II. világháborúban, emléklap is van róla, hogy hősi halált halt.
Egyik falubeli sétánk során egy emlékművet vettünk észre, ami a háborús hősök számára lett kiállítva a faluközpontban és hát nem más nevét fedeztük fel rajta, mint a dédapámét. Sírja nincs, mivel a csatatéren halt meg, csak ez az emlékmű őrzi emlékét. Megható volt látni egy ismerős nevet egy másoknak talán teljesen közömbösnek tűnő emlékművön. 
Utána a kissé gizgazos temetőbe is felsétáltunk, kerestünk ismerős vezetékneveket, akadt is egyébként néhány, bizonyára sokan rokonok lehettek, de évszámok és nevek híján nehéz volt megállapítani. 
Nem emlékezett pontosan mamám, hogy hol laktak, de utolsó nap annyit mondott, hogy a templommal szembeni utca végében, de nem találtunk régebbi székelykaput, amire a családnevük fel lenne jegyezve. Mégiscsak majd 70 év telt el azóta, valószínűleg sokminden már nem így néz ki és új házak épültek a helyén. Leszámítva persze az abban az évben épített székelykapukat, sok már műemlék. 
Mamám azóta se tért vissza ide, de mi, gyerekei és unokái láthattuk a helyet, ahol született és a környéket, ahol élt. 
Valahogy nem csodálom, hogy éhínség volt itt, hiszen a termőföld nem jó minőségű, nincs szőlő sem, állatot tartanak sokan, ebből élnek. Az útszéleken áfonyát és vargányát árulnak, talán ma is ez az egyik megélhetésük. Nehéz lehetett itt az élet a világháború idején és után, de én úgy láttam, még ma sem könnyű. Főként ha a román kormány még jobban megnehezíti az itteniek életét és nincs akkora támogatás a gazdáknak, mint nálunk itthon. Nem laknék itt, de a táj lenyűgözött, nem lehetett betelni vele. Reggel és este kellemesen lehűlt a levegő, elbírtuk a meleg takarót.
Tiszta vízű források, borvizek és jó levegő. Ezt azért el lehetett  viselni.

Szalonnasütés előtt Székely sörrel

Máréfalvi templom székelykapuval

Július végén

Végre beköszöntött az augusztus és mostmár hőség is van, így fullasztó meleg is itt a városi albérletben. Rossz volt tavaly is itt, de most megnyugtat a tudat, hogy valahol egy hűvös szoba vár rám.. Még ha jelenleg nem is ott alszok.

Ma mentek öcsém, papám és szüleim a házhoz, hogy felszereljék a konyhabútort. Nekem sajnos dolgom volt, így nem tudtam ott lenni, bár sok hasznomat nem vették volna a felszerelési munkálatokban. Péntek lesz az első napja, hogy ott alszunk majd párommal. A szobában már a szekrények és a tv állvány is össze lett szerelve, így szinte teljesen berendezett.

Múlt hét szerdán indultunk a szokásos utunkra, Egerbocsra.
Jó volt úton lenni és kimozdulni kicsit. Már első nap grilleztünk és sétáltunk a dombok között, következő nap Mátrafüredre mentünk, ahol párom volt elszállásolva, mikor Visontán dolgozott és ahonnan felmondott. Nosztalgiázott kicsit, illetve én is, bár én sokkal régebben voltam még ott szüleimmel, amiből csak arra emlékszek, hogy egy kifőzdében ettünk egy eléggé bűnrossz kaját. Most fagyiztunk, de az legalább fincsi volt. A Sástói kilátóról szép látvány nyílt a hegyek felé és a környék is jó néz ki. Strandnapot is tartottunk, bár Bükkszék másodjára már egyáltalán nem jött be. Először is nem jutott szekrénykulcs nekünk (igaz, szombat délelőtt mentünk, talán reggel 8-ra kellett volna), ezért nem nagy könnyebbséggel hagytuk a cuccainkat a füvön. A meleg vizes medence annyira tele volt, hogy lépni nem lehetett, a hideg vizes medence pedig olyan hideg volt, hogy sokáig nem lehetett megmaradni abban sem. Ivóvíz nem volt, mert nagyon kis sugárban jött a víz, nyilván szándékosan, hogy az ember vegye meg a vizet. Egyetlen dolgot ettem volna az életmódváltásom ellenére, palacsintát, ami csak délután 2-től volt, megjegyzem a palacsintázónak nevezett bódéban.Így elvből sem ettem utána, inkább visszamentünk Bocsira, ahol az előző nap megfőzött kajánkat ebédeltük meg.

Úgy volt, hogy jön párom haverja és annak barátnője is, amiből végül nagy örömömre nem lett semmi. Kár, hogy nem fogadtam rá, mert a csávó totál kaotikus, kiszámíthatatlan, nem sok kedve volt eljönni, azt akarta, hogy mi menjünk borozni, de a párom furikázza kocsival, mert ő már ivott. Majd mikor mégis eljött volna, közölte, hogy jönne két haverja is, akik nem szeretik a paprikás krumplit, amit főztünk volna bográcsban, dehát őket nem is hívta meg senki, minek jönnek?
Szóval végül maradtunk kettesben. Egyvalamiben sosem csalódok mostanában, mégpedig abban, hogy az emberek nagy többsége és a barátnak nevezett személyek csalódást okoznak. Ez most is bejött.

Barátom persze inkább a házat csinálta volna vagy épp dolgozott volna, mint pihenjen, nincs még egy ember sztem, aki ennyire ódzkodna az utazástól, mondván inkább pénzt keres. Ez nyilván jó dolog, de nem egy hetet vagy kettőt kértem tőle, csak négy napot. Végülis elvoltunk, egyetlen éjjel volt borongós, amikor épp a vörös Holdat lehetett volna nézni. Sokat sétáltunk a dombokon, a Medve-dombon és az Őzek erdejénél, ezeket én neveztem így el, mert azon a részen hat őzet figyeltünk meg. A Medve-dombon ugyan nem jött medve, bár manapság már ezt sem lehet tudni.

Az utolsó esténken pedig felfedeztünk egy hangulatos ösvényt fenyvesekkel, ami mintha az erdőbe vezetett volna, de este fél 8-kor már nem mertünk nekivágni és papucsban is voltunk.
Lett egy kis színem legalább, és mikor hazaértem, örömmel állapítottam meg, hogy nem híztam egy dekát sem, sőt rá két napra már egy kilóval kevesebbet mutatott a mérleg.
Holnap vége a munkahétnek, utána pedig ismét pihenés, augusztus 13-ig.

És vasárnap irány Székelyföld!