Ünnepek

A karácsonyi ünnepek gyorsan elteltek. Elég lassan jött meg a karácsonyi hangulatom, főleg az enyhe, majd a napokig esős idő miatt is, meg talán azért, mert tavaly lelkesebb voltam az első közös karácsonyunk miatt a közös házunkban. Persze aztán amikor már a fát díszítettük, éreztem a fenyőillatot, majd főztünk, sütöttünk, már nagyjából áthatott a karácsony érzése. Kari előtti szombaton mamámat és keresztszüleimet látogattuk meg Romániában, már ott elkezdődött a töltött káposzta evés.. De jó volt őket látni. 

Másnap az adventi gyertyagyújtásra nem mentünk végül, mivel a szobánkban elromlott a gázkonvektor, párom azt próbálta meg szétszedni és másnap is a gázszerelőt kergette, hogy jöjjön már el. De jobb is, hogy nem voltunk, mert most kajaosztás is volt, ott volt boldog-boldogtalan, ment a buli.. stb. Így eleve elveszett az adventi gyertyagyújtás meghittsége. 24-én délelőtt a majonézes salátákat csináltam, párom halászlevet főzött, feldíszítettük a fát, én a lakást. Hagyományosan mákos guba volt az ebéd. Délután elkezdtem készíteni a baconbe tekert lazacot és a petrezselyemmártást (besamel mártás az alapja, és van benne fehérbor is:P) , most készítettem először ilyen kaját. Ja és a Fanta-szeletet is most sütöttem meg először és tök jól sikerült. Talán egyszer majd a zserbóval is megpróbálkozok.

Baconbe tekert lazac

Délután felé átjöttek párom szülei és tesója, átadták egymásnak a szokásos semmit érő zoknikat (kb évek óta mindenki azt vesz náluk és ad a másiknak, faterja szerint ez a leghasznosabb ajándék, mivel az ő zoknijai eltűnnek mindig, ezért feltételezi, hogy másé is). Az anyja  párszáz Ft-os még kevésbé hasznos ajándékot vett, inkább ne vett volna semmit. Öccsétől Tokaji-bort kaptam, ő az egyetlen a családjukban, aki valamennyire értelmes dolgot vesz. Vagy legalábbis nekem, mert a bátyjának levendulás bögrét vett, ami aztán egyáltalán nem illik hozzá, plusz rendkívül nőies ajándék. Szóval nem kéne sztem annyira erőltessék ezt az ajándékozást… 

Délután 5kor a szokásos református istentiszteletre tartottuk, ami felért egy kisebbfajta kabaréval. Az egy dolog, hogy a lelkész nem tud énekelni, de legalább jó sok dalt és versszakot is bezsúfolt, valamint folyamatosan melléklimpírozott a harmóniumon. Orgona ugye nem működik, pedig amúgy van….Az emberek alig bírták visszafolytani a röhögésüket.. Pedig olyan jó dalok lettek volna.. Sajnos a lelkésznő szörnyű, a beszéde még csak-csak valamennyire értelmes és leköti az embert, de a meghittséget egyből elűzi, amikor az énekek következnek…Egyáltalán nem szeretném, hogy ő adjon minket össze, de lehet, hogy mire odáig eljutunk, már itt se lesz... Állítólag új helyet keresnek neki...

A karácsony és az időjárás "harca"

 Templom után még beugrottunk a keresztfiunkhoz, ott is eltöltöttünk egy kb. fél órát, de azt is csak muszájból. Nagyon cuki amúgy az a kisfiú, legalább miatta érdemes volt átmenni. Itthon iszogattunk, átadtuk az ajándékokat egymásnak, páromtól kaptam szarvasos vastag zoknit, teákat és Jagermeistert, aminek ugye csak örülni lehet. Én pulcsit vettem neki és pénztárcát. A kaja finom volt, párom benyomott négy tányér halászlevet, én a lazacot ettem meg. Este pedig megnéztük a Reszkessetek, betörőket és a Kelekótya karácsonyt, bár párom már félig elaludt.  

Másnap az én szüleimhez mentünk, ahol isteni volt az ebéd, volt libamáj lilahagymalekvárral, gyöngyös húsleves, töltött káposzta (kolbászhúsból) és töltött pulykamell. Az ajándékok is jóval hasznosabbak voltak, pohárkészlet, wok serpenyő, lepedő, daráló, amiket mind tudunk használni. Sietnünk kellett haza, mert párom délutános járatra ment. Este 11ig filmeztem, tök jól elfoglaltam magam, megvacsiztam gyertyafényben, nem bántam, hogy egyedül vagyok. Másnap délben párom szüleihez mentünk ebédre, de semmi karácsony hangulat nem volt. Egy db gyertya nem égett, kb. egyetlen dolog a konyhában sem árulkodott arról, hogy karácsony van. Mint egy átlag vasárnap. Persze ezt már megszokhattam volna, anyós nem egy nagy hangulatteremtő, gyertyát is csak akkor gyújtanak, ha kimegy az áram. Sütni se igen szokott meg nem is tud, valami kekszet készített, amiből 1 db-ot ettem. Töltött káposzta volt itt is a menü, bár itt csak az volt, de alig ettem meg el is teltem a napokban a sok kajától, híztam is valamennyit, így örültem, hogy nem ettem sokat. Anyós elég furcsa (bár mióta megismertem, azóta az), csak ezek mostmár valahogy jobban feltűnnek. Fogalma sincs semmiről, bolti pletykákra alapozza értesüléseit, és mindent elhisz, amit hall. Nyilván nem csoda, hiszen sose mozdul ki sehova, legfeljebb a boltba jár el. Nagyon be van szűkülve a látótere. Nekem bizonygatta, hogy a hivatalba visszament dolgozni valaki, miközben még csak jelentkező se volt a posztra…. Hagy tudjam már én jobban.. Néha felböffen benne az esküvő kérdés, de nem is az, hogy miben tudna segíteni (bár nyilván semmiben), akkor megkérdezi, hogy személyesen visszük-e ki a meghívókat (mintha már meglenne a meghívó), és múltkor egy listát is előszedett, hogy hány embert hívjunk meg, összeszámolta a részükről, kik vannak. Persze párom szerencsére lecsittegte, hogy majd mi tudjuk ezt, nem vesznek róla tudomást, de azért engem kissé zavart a dolog. Ő már listákat írogat, miközben annyit nem kérdez meg semmelyikük, mit segítsen… Főleg hogy apukám fizeti a kaját, biztos lehet benne, hogy olyanok nem jönnek el, akiket ő akar, én meg nem… Ezt persze nem emeltem ki neki, de ha legközelebb is jön ilyen hülye listákkal, biztos megmondom neki..

Különben sokszor érzem azt, hogy ez az egész esküvő csak egy nyűg és egy csomó pénz el fog menni rá. Nyáron nagyon lelkes voltam, készülődtem, tervezgettem, most meg már úgy érzem, hogy legyünk túl rajta. Igaz, hogy kb. mindent én szervezek, tartok észben, párom meg sodródik az árral… Viszont ilyen csak egyszer van az ember életében, azt se akarom, hogy két tanúval egy hétköznap ejtsük meg a dolgot….

December 26án este még át kellett mennünk párom egy haverjához (akinél tavaly szilvesztereztünk), ott volt szinte az egész családjuk, épp kajáltak, abszolút nem éreztem magam odaillőnek, még csak beszélgetni se tudtunk normálisan, nem értettem, mire fel a meghívás eleve, de párom nem tud senkinek nemet mondani, még akkor sem, ha az ő egyetlen porcikája sem kívánja a látogatást.

Ahogy itthon voltam most több napot, sokmindenen elgondolkoztam… Egyrészt, hogy ezt a munkát nem akarom sokáig csinálni, szeretnék több pénzt keresni… Annyi fizetést kapunk, mint egy gyári munkás, csak több felelősséggel és egy házsártos, hangulatingadozó hárpiát kell elviseljünk. A feladatok sokasodnak, veszünk át feladatokat a kormányhivataltól, de a pénzünk persze nem sokasodik.. És kevesen vagyunk nagyon ügyintézők… Egy ember csinálja kb 3 ember munkáját, mert nem vesz fel új embert a jegyzőnk, és aki elmegy, annak a helyére se talál senkit, olyan jó híre van…. Kolléganőm, Cickány is pedzegette, hogy neki nem való ez a munka, elege van az emberekből, elmenne máshova, meg hát a pénz se sok.. 

A másik meg, hogy a párommal nem túl egyező az érdeklődési körünk. Bár ezt is tudtam eddig, csak most jobban elgondolkodtatott a dolog.  Őt az emberek érdeklik, kapcsolatok, ezzel kellene talizni meg azzal, kinek tudunk segíteni, órákig telefonálgat kollégákkal és haverokkal. Semmi kedvem senkivel találkozni a szűk családon kívül, de persze erőltessük…. Engem pedig a könyvek és filmek világa érdekel és köt le, az emberek kevésbé. Eddig is ilyen voltam, de mióta elköltöztem Szegedről, még inkább begubóztam. Pont a napokban írtak régi kollégák neten, jelezve, hogy nagyon el vagyok tűnve, ami igaz is és bánom, de egyszerűen nem jön szívből az, hogy bárkihez elmenjek vagy meghívjam magamhoz őket… Pedig semeddig nem tartana… Csak egyszerűen én nem vagyok ilyen… Nem tudok ezzel mit csinálni….

Talán kicsit erőltetnem kellene, de minek erőltessem azt, ami nem őszinte és szívből jövő…

Hamarosan érkezek a 2019-es éves összefoglalóval!