Saját otthon, új munkahely

Szeptember 14-én délután, az utolsó munkanapom gyorsan eltelt, még hívást is kellett vennem. Szokásos káosz volt bent, de a közeli munkatársak tök jófejek voltak, elbúcsúztattak, kaptam tőlük füzetet, én kókuszgolyót készítettem nekik még előző este 9-kor, miután épp hogy beestem Szegedre. A munka után, miután leadtam az eszközeimet, már csak az elszámolás volt hátra a főbérlővel, aki megköszönte, hogy hozzájárultam a kiadásaihoz. Hát többet nem fogok szerencsére. Még fel se porszívóztam a szobám felében és takarítani se volt sok idő, de már utánam fél órával érkezett a másik lakó. Biztos örült a poros ágyneműtartónak...
Aztán a sok-sok cuccommal megindultam az új otthon felé.
Nagyon jó érzés a saját otthon, hogy itt van minden cuccom. Hogy nagyrészt mindenünk megvan és egyre otthonosabb, barátságosabb itt, főleg mostanában az őszi dekorációimmal. Már csak pár szatyor van az egyik szobában, sokminden viszont a helyére került. A napokban a hideg elől kamrába menekülő egerekkel gyűlt meg a bajunk, összesen 8-at sikerült eddig eltenni láb alól, de nem kevés zacskót kezdtek meg, és kb. a képünkbe vigyorogtak a kaja mellől. Nagyon kellene egy cica is, de eddig még nem szerzett párom, holott ígérte, hogy fog. A szomszédból néha átjön két kismacska, dehát hiába adtam nekik enni, nem szoktak ide, mégsem az enyémek. Furcsa, hogy mostmár minden nap látom a párom, hiszen eddig még nem éltünk együtt. Esténként megszoktam, hogy filmbe/sorozatba merülök, nem pedig a tévét kapcsolgatjuk a híradót nézve vagy hogy már 9-kor, fél 10-kor aludjunk.Viszont mivel már minden nap 8-ra járok, így én sem időzöm már fent éjfélig. Ráadásul a nagy csend miatt pihenni is lehet és nem számít, hogy 8-kor fekszel le aludni vagy éjjel 1-kor, mert mindig csend van. Szegeden a belvárosban jó esetben 12-kor halkultak el jobban a zajok.
A településben az a fura, hogy falu lévén mindenki ismer mindenkit, köszöngetnek és nem tudom, hogy most ennek köszönni kellene vagy sem, hiszen elszoktam ettől teljesen. A boltban is közlékenyebbek sokkal, aki olyan, azzal egész jól el lehet beszélgetni. Ami nekem a legnehezebb, hogy az egészséges életmódomnak megfelelő kajákat szerezzek be. Húsok nem igazán vannak, max lefagyasztva meg az ilyen rip-rop szarokból van nem kevés, ami ugye eleve marha egészségtelen, úgyhogy többől be kell táraznunk és lefagyasztani itthon. Nagyobb kivitelben veszek cuccokat, már ha eljutok persze egy normálisabb élelmiszer üzletbe. Amúgy sokminden kapható itt, de lightos, cukormentes meg teljes kiőrlésű dolgok ritkák, de tetettem el magamnak rozskenyeret, így legalább az biztos jut. Nem lehetetlen itt sem egészségesen táplálkozni, csak nagyobb macera, utána járás és jóval előre gondolkodás szükséges hozzá.
Mivel mostmár biciklivel járok dolgozni, így legalább ennyi testmozgás jut, hiszen napi 4x teszem meg ugyanazt a távot (mert 1 órás  ebédszünetre is hazajövök).
És hogy milyen a munka?
Hát, szokom egyelőre. Eleinte egész nap csak olvasgattam a rendeleteket, jogszabályokat, meg baromira unatkoztam. Mostmár két feladat rám van bízva, amit én kell intézzek ügyfelekkel (szoc.támogatások). Elég mélyvíz volt meg sokáig is várakoztattam az ügyfeleket, dehát valahogy bele kell szoknom. Most még kellemetlen szitu, hiszen bizonytalan vagyok, de legalább a fénymásolóval és tűzőgéppel már barátságban vagyok, eleinte azokkal se boldogultam.
Az első nap elég szar volt, nem sokan szóltak hozzám, normálisabb emberek megmutathatták volna a konyhát, mi hogy szokás, mi hol van...stb. ki kicsoda, de még a bemutatkozás is nehezen ment, meg hát attól nem lettem előrébb, hiszen fingom se volt, mit csinál egyáltalán. Még most se tudom mindenkiről, hogy mi a tökömet csinál, de majd kiderül egyszer talán.. A munkaügyis csávó mégse olyan poéntalan, nem tűnik már olyan antipatikusnak. Meg hát ők is csak emberek. Ők is szoknak hozzám, én is hozzájuk. Rossz, mert egy jó, fiatalos és humoros csapatot hagytam hátra, ez pedig egy teljesen más közeg. Viszont kevesebb a káosz, sokszor van nyugi és nagyon csendes.
Ami jó, hogy heti kétszer tanfolyamom van, így csak 3 napot dolgozok úgymond.
Az egyik sofőr, aki visz, hatalmas paraszt, de neki esze sincs sok, nem hogy józan paraszti. Dehát a saját felesége azt nyilatkozta róla, hogy csak istállót őrizni jó, így sokat nem is vártam tőle.. De inkább mennék busszal, mint hogy hurcibáljanak, csakhát a buszmegálló messzebb van Csabán meg hülyén vannak a járatok felénk. Szóval marad az autó és a kényszerbájolgás vagy a nagy csend.
Egyik este kiakadtam, kételyeim voltak, hogy jó lesz-e ez nekem egyáltalán, de mire tegnap a hivatalos céges búcsúbulimra indultam, már az volt furcsa, hogy Szegeden vagyok. Mintha már egy éve eljöttem volna onnan... Többség eljött a bulimra, kaptam egy emlékplakettet üvegből, gondoltam is magamban, hogy fel kell mondani ahhoz, hogy ilyet kapjunk.
Iszogattunk, beszélgettünk, humorizáltunk, de azt hiszem, így néha ennyi pont elég ebből. Aztán buszoztam haza a saját otthonomba, a kuckómba, ami akárhol is van, de már  azt hiszem, nem tudnának innen kirángatni... 

Utolsó napom és hetem Szegeden

Az utóbbi két hetem maga volt a káosz és mozgás. Annyi időm nem volt, hogy nyugodtan vásárolgassak vagy egy elköszönő találka erejéig összeüljek bárkivel is. Hát nem így terveztem anno az elköszönésemet Szegedtől, dehát a valóság sokszor felborítja a terveket.

Egyik nap Szegeden munka, másik nap Békéscsabán tanfolyam és így tovább. Buszozgatás, autózás.
Ügyek elintézése. Mivel szükségem volt hétköznap szabadnapokra a tanfolyamok miatt, ezért ezeket az óráimat le kellett dolgozzam. 8 órák, 10 órák, 12 órák váltották egymást, közben egy megfázás is beesett, mert mikor máskor.
A tanfolyam tetszik, bár aki tartja, sokat csapong és sokszor ismétli magát, de van könyv is iránymutatónak, meg persze egy csomó jogszabály. A csoportban többen évek óta hivatali dolgozók, kb. én éreztem magam kakukktojásnak csak, aki még ráadásul nem is dolgozik hivatalosan ebben a munkakörben. Eleinte elég idegennek éreztem magam ott, de ma már nem volt olyan rossz a 3. alkalom és beszélgettem is pár szót másokkal. Szerencsére érdekel, amit tanulok és hasznosnak is találom.

A call center és a polgármesteri hivatal két teljesen különböző világ. Előbbiben sok a fiatal, nagyon sok az ember, nagy a fluktuáció és sok hatás éri az embert nap mint nap. Utóbbiban több az idősebb, sokan eléggé besavanyodottak, legalábbis amit eddig tapasztaltam. Ott vannak X éve és szűklátókörűek, nem haladnak a korral és megrémülnek minden apró változástól. A hivatal első dolgozója, akit megismerhettem, már a jegyzőn kívül, aki interjúztatott, az a sofőr volt, aki már párszor elfurikázott Csabáig. Egyszerű mezőgazdasági munkás, de megvan a józan paraszti esze és rendesnek tűnik. A munkaügyis koma sztem már szinte ott született, azóta ott van, a poénjai egyáltalán nem poénosak és van egy furcsa stílusa. Párszor felhívott, hogy mikor viszem a végzettségeimet lefénymásolni, ma végre ezt is sikerült kivitelezni. Megkérdezte, hogy milyen okból hagyok ott egy ilyen munkahelyet Szegeden, ahol nyilvánvalóan a pénz is sokkal több. Persze a pénz nem minden, de ezt nem óhajtottam neki jobban kifejteni. Épp hogy azt nem mondta, hogy ez egy irtó szar hely... Mindenesetre ha az is, majd rájövök magamtól, nem kell beharangozza...
Ma pedig a polgármester vitt el a tanfolyamra, mert épp dolga is volt arrafelé.Közvetlen ember egyébként, tehát vele is váltottam már pár szót.
Többen nem tűnnek túl nagy észnek ott és tök mások, mint a mostani kollégáim. Barátom szerint majd én viszek oda egy kis színt.. Csak aztán nehogy az észt is én kell majd vigyem.. :D
 

El kellett intézzem az új személyimet, a telefonomat megvettem a cégtől szerencsére jóval kedvezőbb áron, mint amibe egyébként egy újonnan vásárolt ilyen telefon kerülne.
Párom szülinapja se sikerült az igazira, odaadtam az ajándékát ugyan, de nem mentünk el enni ahogy terveztem, mert épp csúnyán meg voltam fázva és pakolnom is kellett, a repülőnapra se mentünk így el Szatymazra, pedig ez is tervben volt. Illetve a haverja kajálására sem jutottam el, állítólag nagyon sajnálta a haverja, hogy nem vagyok ott. Nade még lesz alkalmam velük találkozni bőven...

A főnököm ragaszkodott hozzá, hogy tartson nekem egy búcsúbulit kollégákkal, de a héten nem volt rá idő, így az jövő péntekre halasztódott. Pedig ma is beültem volna szívesen pár kollégával, de mivel eleve 7 után értem vissza Szegedre, fáradt voltam és búcsúsütit is akartam nekik csinálni, így inkább ezt is elhalasztjuk...
Azt hittem, nehezebb lesz majd a szívem, de nem az... Közömbös vagyok, már nagyon megértem a változásra, meg egyébként sincs a világ végén Szeged, bármikor jöhetek, igaz, nem alszok majd itt.
Párom írt ma egy kedves üzenetet, miszerint mi sem bizonyítja jobban azt, hogy szeretem, mint hogy oda költözök és munkát is váltottam.
Ha valamiért, már ezért a pár kedves szóért is megérte... Azt ígérte, jó társ, barát és férj lesz majd :)
Persze ezek csak szavak, de tudom, hogy ez sokat jelent neki és az is biztos, hogy senki másért nem rúgtam volna fel valószínűleg az eddigi életemet, mint magáért a szerelemért és egy új, saját élet reményéért...

Akárhogy is lesz, változásra szükség van az ember életében. Szükséges, hogy néha más szituációban találja magát és ezáltal erősödjön, fejlődjön.
Határozottságot tanultam eleget, azt hiszem, kedves vagyok alapvetően, de ha arról van szó, odaszólok...
Ha más nem, ezt majd kamatoztatni tudom, de persze ne legyen rá szükség...

Holnap délután költözök, a főbérlő elég bunkó lett így a végére, először közölte, hogy nem jó a vasárnap neki a költözéshez, majd a péntek 6-ra azt mondta, hogy késő.. De már azt kérdezte, hogy mikor jöhet az új lakó a szobámba... Még ki se hűlt az ágyam, de ez már költöztetné be az újat... Örülök, hogy én nem vagyok ilyen pénzéhes szarrágó, mint ő. De ennyit a főbérlőkről, szerencsére több dolgom nem lesz velük...

A visszaszámlálás elkezdődött

A hét eleje nagyon vontatottnak tűnt, aztán az egyik nap minden felgyorsult.
Azt hiszem, szerda délután jutottam el arra a pontra, amikor kezdtem elengedni az új munkalehetőséget. Hét elejére ígérték, hogy szólnak. Másnap csütörtök... Már késő, biztos nem engem választottak. Gondoltam, pofára ment és nem voltam szimpatikus a nőnek. Vagy akadt jobb jelölt, habár ezt valahogy nehezen hittem. Mindegy is, feladtam, elengedtem a dolgot.
Csütörtök délelőtt viszont megcsörrent a mobilom a már ismert számmal. Tudtam, ki keres, elkezdett gyorsan verni a szívem, remegett a hangom is. Még akkor is azt hittem, hogy szólnak, nem én lettem a befutó, dehát tudjuk, hogy ilyesmivel már mai világban nem hívják fel az embert, csak ha bejutott. Úgy döntöttek a polgármesterrel, hogy engem választanak. Kb. köpni-nyelni nem tudtam, be is vallottam a nőnek, hogy már azt hittem, nem is én leszek a kiválasztott. De el kellett intézniük, hogy tanfolyamra tudjak menni úgy, hogy még nincs jelenleg munkaviszonyom náluk és ez több időbe telt. Azt mondtam neki, visszahívom, mert hirtelen azt se tudtam, mit mondjak, persze akartam a dolgot, csak mégis olyan nehéz. Párom persze dolgozott, nem értem el, így régi kollégámnak írtam egyből, aki tudta, hogy mióta keresek már új munkát és mit élek át ott nap mint nap. Nagyon örült és adott pár instrukciót. Azt se tudtam, kinek szóljak előbb, hiszen a HR-esünk pont két napja ment el egy egy hónapig tartó távollétre. Az egyik közelebbi kollégám jött oda a szokásos mizu kérdéssel a helyemhez, mondtam neki, hogy majd megtudja, de mivel nem tudtam magamban tartani, neki mondtam el először, hogy most hívtak, hogy felvettek egy másik helyre. Azt mondta, illik hozzám ez a munka. Majd szóltam a kisgyerek főnökömnek, mert az igazi nem ért épp rá, de aztán egyből szabaddá tette magát. Elmondtam, mi a helyzet, még itt tartani se tudott volna, hiszen az új munka költözéssel is jár és max. egy szegedi lakással tudott volna esetleg  marasztalni, dehát ezt nyilván csak poénból nyögtem be. Meglepődtek, csak kb. két ember számított rá, hogy hamarosan megyek, de többen azt se tudták, hogy házat vettünk és költözhető. Szóval van akinek személyesen mondtam el, aztán közös csoportba írtam meg, többség így vagy szóbeszéd alapján tudta meg. Biztos van olyan, aki nem bánja egyáltalán, de néhány embernek azért biztos hiányozni fogok. Sztem a közvetlen főnököm örült a legjobban, végre nem ő lesz a porbafingó a csoportban, majd valaki újnak osztogathatja az eszes konstrukcióit, aki talán vevő is lesz rá.
Sajnos a 15 napos felmondási időt le kell töltenem, de már sokkal könnyebb lélekkel teszem ezt.
A munkakör nem fog hiányozni, azt hiszem, egyik része sem. Az adminisztratív része tetszett belőle egyedül, amivel mindig időben kész voltam, a többi nem. Ki voltam égve, türelmetlen voltam, nem fejlődtem, sose kaptam semmi pozitívat, sem igazi megbecsülést. Igaz, nem ügyintéző voltam már,de mégis úgy éreztem, egy senki vagyok kb.,akire eszközként tekintenek.
Néhány kolléga, a fiatalos légkör és persze a korlátlan net és eszközök is jók voltak azért..

Most teljesen más lesz. Egyrészt a jövő hetem biztos káosz, a keddi és csütörtöki tanfolyam Békéscsabán lesz, kocsival visznek el a hivataltól.
Egy nap Szeged, egy nap Csaba. Közte otthon is leszek azért, de csak futólag és ott is alszok.
Elkezdtem pakolni és ezzel együtt elkezdem felszámolni a szegedi életemet. Sokan holnap kezdenek először ebben a városban, én pedig hamarosan egy nyugis községbe költözök, és már nem csak a házam, de a munka is oda fog kötni.  Meg nem utolsó sorban a párom. :)

Sok helyre el kell még menjek, orvos, fodrász, könyvtár, közben jó lenne valami búcsúbuli is a többiekkel. Egyszerre két helyen kéne helyt álljak.

Sajnos nincs már fennmaradó szabim, így sok plusz órát kellett szerezzek, és egy újabb vasárnapi 12 óra is bele fog férni. De ez már az utolsó lesz.

Közben, ha ez még nem lenne elég, programok is várnak ránk. Párom haverja szervez kajálást, aztán repülőnap és párom szülinapja, illetve Szentlányon is lesz magyar falunap megint. Apukám nemrég vett egy új kocsit, Mazda 6-ot. Én pedig nemrég vettem egy használt biciklit, amire szükségem lesz a munkába menéshez.. Kinek mire telik ugyebá...

Még 12 nap és szeptember  14-én délután elhagyom a várost.
Szerencsére nincs messze, és a munkabeosztásom is szuper lesz, pénteken 2-kor végzek, hétvége szabad, szóval fogok tudni majd jönni.. Nincs messze, csak már nem lesz muszáj itt lennem, mint eddig.

2007 szeptemberében kezdtem el a szegedi életemet, 2018 szeptemberében pedig távozok.
11 év,  8 albérlet és sok-sok idegen lakótárs, albérletre elköltött pénz. Még jó, hogy azt nem számoltam össze, mert biztos rengeteg lenne. Ebben persze az is benne lenne, amit apukám fizetett, nem csak én.
5 év egyetem, 2 munkahely, 6 év munkaviszony. Sok-sok ismerős, szerelem, fiúk, randik, mámoros, bulizós éjszakák, diszkók és kocsmák. Koncertek, fesztiválok.
Mellette pedig sok egyedüllét, kínlódás, mások miatt nem alvás, utcai zajok, légkalapácsra ébredés.
Önismeret, kudarcok és sikerek.
Jók és rosszak.
Itt értem felnőtté és lettem teljesen önálló.
Sokat köszönhetek Szegednek, de sajnos munkában nem sikerült testhez állót találnom.
Ki gondolta volna, hogy egyszer majd egy kis településen találom meg azt, ami remélhetőleg jobban illik hozzám. Leszek végre valaki, akit ismerni fognak, még ha én nem is ismerem őket.

Akárhogy is alakul, ezt a döntést meg kellett hoznom. Alakuljon bárhogy, Isten tudja, mi a helyes. Ragaszkodtam Szegedhez, de nem adott nekem fiút, akivel hosszú távra tudnék itt tervezni. Nem adott munkalehetőséget, hogy nyugdíjig itt maradhassak.
De adott helyette egy fiút, aki nem idevalósi, akinek a lakhelye ellen jobban ellenkeztem, mint bármi más ellen. Ahol házat tudtunk venni jó áron. És végül ezen a lakhelyen leszek majd az, amit talán csinálhatok nyugdíjig.
Vagy nem, de ezt csak egyvalaki tudja odafent, ehhez mi kevesek vagyunk.
Én most sodródok és kiélvezem ezt a 2 hetet.

Visszaszámlálás... Elkezdődött.

Hamarosan viszlát Szeged. 

Dalok a bejegyzéshez:

• Avicii: Ten more days 
• Edda: Elhagyom a várost