Év végi összefoglaló 2017

Úgy tűnik, van ebben a hetes számban valami, ami miatt az ilyen végű évek igencsak izgalmasra sikerednek. Pl. a 2007-es évem volt mozgalmas, amikor érettségiztem és szeptembertől már Szegeden folytattam az életem.

Az idei évben sokminden történt, és ehhez költözködnöm és munkát váltanom sem kellett.

Tegnap végre megvolt az utolsó céges ajándékozás is, és az idei év utolsó munkanapja számomra.
Már három hete csak karácsonyi vacsik, ajándékozás megy, meg egy rakat karácsonyi üdvözlet, képeslap, szaloncukrok, tegnap még bejgli is volt a melóhelyen.
Két karácsonyi céges vacsink volt, két külön étteremben, más-más csoporttal. Mindkettő elég erőltetett volt, látszott, hogy szinte mindenki csak kényszerből ment el,  mert hát ingyen kaja (az italt nem állták),  de a hangulat pár vicces beszóláson kívül elég lapos volt. Három éve, mikor a cég még másik néven futott, volt egy tök jó partink, kajával, zenével, bulival, sajnos azóta nem rendeznek ilyet. Pedig nem kis cégről beszélünk. Több helyen is azt hallom, hogy nagy parti van ilyenkor, ingyen kaja, pia, zene, buli,  meglepetés sztárvendég...stb.  Ezek után nem is csoda, hogy senki sincs oda ezért a vacsis dologért. Persze örüljünk, hogy van valami. Ajándékot is kaptunk, díszgömböt a cég logójával és egy kalendáriumos tolltartót, ami végülis jól néz ki. A főnök is írt egy személyre szóló képeslapot mindenkinek, hát az enyém egyáltalán nem hatott meg, pedig kedveset írt, hogy sokat fejlődtem, és még pár hónap és én leszek a legjobb. Ez csak nekem hangzik úgy, mintha azt írta volna le, hogy mínuszból indultam, most vagyok nullán és pár hónap múlva jó leszek? Mindenesetre kidobtam a képeslapot, mert csak felhúztam magam rajta. Alapvetően jóindulatú a főnökünk, csak hát abszolút nem ismer, mert csak azt ismeri, aki odamegy hozzá nyalni, ő nem megy oda pl. hozzám, hogy na hogy vagy, mi újság.

Tegnap pedig a közelebbi kollégákkal ültünk be a Pixelbe inni, itt is volt ajándékozás, de már valamivel meghittebb, hiszen évek óta ismerjük egymást, és napi szinten beszélgetünk. Mindenki elég testhez álló ajándékot kapott és talán most először én is örültem az enyémnek. Baglyos hógömböt és egy karácsonyi karkötőt kaptam, ami igazán fancy. :) Bár itt is 11kor már asztalbontás volt.
Összességében a cégnél is voltak pozitív változások, kaptunk mobilt, lett céges számunk és laptopunk is, dolgozhatunk otthonról, home office-ban is.  Sok szarság is volt persze, de többé-kevésbé összetartottunk,a társaság néha fárasztó, de azért jó és legalább nem teszünk keresztbe egymásnak a közeli kollégákkal. Ami negatív volt, hogy elment az a kollégám, akivel a legjobban voltam, aki a legjobban ismert és sajnos azóta se lépett és nem is fog lépni a helyére hasonló személy a melóhelyen. Mai napig hiányzik onnan a jelenléte, de már annyira nem fájó, mint eleinte.



Magánélet terén is voltak változások. Májusban megkérték a kezem, menyasszony lettem, augusztusban pedig elkezdtük intézni a saját házunkat és novemberben a miénk is lett. Ha tavaly valaki azt mondja nekem, hogy ez fog velem történni idén, valószínűleg nem hittem volna neki.
Sok helyre utaztunk (már magunkhoz képest), és most először utasszállító repülőn is ülhettünk.


November végén igencsak lelkes szoktam lenni, várom a karácsonyt, így nem is csoda, hogy mire oda kerülök, hogy élvezzem az ünnepet, annyira telítődtem mindennel, karácsonyi fények, filmek, adventi vásár, munkahelyi karácsony, hogy már nincs is annyira extra kari hangulatom.Erre persze még az is "rásegít", hogy évek óta nincs normális hó errefelé karácsonykor, már csak a filmekben látok havazást. Azért a hó sokat dobna mindenki hangulatán.
Az ajándékokat már megvettem, én inkább az a típus vagyok, aki nem hagyja utolsó napokra a dolgokat, illetve már azt a nagy tömegnyomort is nehezebb elviselni a boltokban így kari előtt pár nappal. Holnap indulok haza, de jövőre valószínűleg már a saját házunkba és ott töltjük az ünnepeket.
Na de addig még van idő.

Aki véletlenül a blogomra tévedt év közben vagy elolvasta ezt a bejegyzést, annak köszönöm és kellemes ünnepeket kívánok neki! :)

Karácsonyi hangulat asztalka

Kedvenc karácsonyi filmjeim - ismertek és kevésbé ismertek

Nem tudom, ki hogy van vele, de én már december elején elkezdek hangolódni karácsonyi filmekkel. Igaz, a tévé is tömve játssza őket már novembertől, de azok mindig csak a szokásos filmek: Télapu, Kelekótya karácsony, Beethoven karácsonya.. stb. Nem mondom, hogy nem szeretem őket, de legalább elővehetnének valami újat is, amit mondjuk nem gyakran látni tévében.

Az én nagy karácsonyi film kedvencem az Igazából szerelem a sok angol színész meg az egész feeling miatt, de akár a Bridget Jones naplóját is ide sorolhatnám.
Mesében pedig a Polar Expresszt szeretem, annál jobb téli-karácsonyi hangulatú mesét nemigen láttam és még a zenék is szépek benne.
Vígjátékban a Tapló Télapó a kötelező nálam, nagyon jókat szoktam nevetni rajta, és a második rész sem lett rossz.

Kevésbé ismert filmek, de nagyon jól lehet velük hangolódni:


Csillaghercegnő - Journey to the Christmas Star 

Igazi családi mozi, amit a gyerekek is szerethetnek. Egy kislány mesebeli története. Sonja, az árva kislány, sanyarú körülmények között él. Mostohaszülei és mostohatestvérei folyton kihasználják, a legalantasabb munkákra kényszerítik és még a házuk küszöbét sem lépheti át. A kislány egy jobb élet reményében már régóta tervezi a szökést, amely a véletlenek szerencsés összejátszása révén sikerül is neki. Üldözői elől menekülve a királyi palotában találja magát, ahol fültanúja lesz a király elkeseredett fohászának, akinek birodalmát szörnyű veszély fenyegeti. Királysága felett a gonosz veszi át a hatalmat, ha karácsonyig nem találja meg, s nem gyújtja újra lángra a Karácsony csillagot, amely újra beragyoghatja a palotát és a királyságot. Sonja felajánlja, hogy vállalva a rá leselkedő veszélyek sorát, segít a királyon és megkeresi az elveszett Karácsony csillagot, ám kalandos útja során számos akadályt kell leküzdenie.


A Karácsony története - Joulutarina  

Szintén gyerekeknek ajánlott. Sok száz évvel ezelőtt, Lappföldön, a 7 éves Nikolas szülei és testvére egy tragikus balesetben meghalnak. Az árván maradt fiú így senkire nem számíthatna, de a falubeliek megsajnálják, és elhatározzák, hogy szűkős lehetőségeik ellenére felnevelik őt, úgy hogy minden család befogadja egy évre. Nikolas, amellett hogy jól viselkedik és szorgalmasan tanul, hálából apja bicskájával apró ajándékokat készít a többi gyereknek, amit karácsony este rak le a házaik elé. Amikor a fiú a mogorva asztaloshoz, Isakkihoz kerül, mégis úgy tűnik, hogy ismét rosszra fordul a sorsa. Hamarosan azonban kiderül, hogy a zord külső mögött érző szív rejtőzik, és Isakki úgy dönt, segít Nikolasnak a hagyományos ajándékosztásban...

Egy különös éjszaka 

 Inkább idősebb és felnőtt korosztály lelheti benne kedvét, a csodás Julie Andrews-al.
Két korosodó idegen véletlenül találkozik a karácsony előtti éjszakán. Eleinte sokat vitatkoznak, majd fokozatosan nyílnak meg egymás előtt egy hófútta, eltorlaszolt, ám mégis meleggé varázsolt elhagyatott hétvégi házban.

Karácsonyi angyal 


Egy habosmázas-és klisé halmazoktól mentes karácsonyi film, ami számomra valóban a szeretetről és adományozásról szól. Ashleynek, a magányos munkanélküli nőnek  egyik szomszédja munkát ajánl. Segít az új főnökének, aki névtelenül tesz jót másokkal. Amikor azonban egy helyi magazin újságírója megtudja, mit is csinál a páros, döntenie kell, hogy felfedje-e az igazságot, miközben a nőnek óvnia kell főnöke titkát és a saját szívét.




Fehér karácsony - White Christmas 

És végül egy valódi klasszikus 84-ből, Bing Crosby-val. Ebben a filmben hangzik el a mesés, mindenki által ismert White Christmas muzsika,  de sok zene, tánc van benne, hiszen két tehetséges énekes-táncos komikus párosról szól,  akik  egy téli napon két fiatal hölggyel találkoznak össze, és együtt indulnak Vermontba, hogy együtt töltsék a karácsonyt. Természetesen nagyon jól szórakoznak a hölgyek társaságában, de az igazi kaland akkor kezdődik el, amikor Wallace és Davis rájönnek, hogy a vendéglő tulajdonosa nem más, mint egykori tábornokuk. Az öregúr szörnyű anyagi gondokkal küzd. A kis csapat elhatározza, hogy egy show-műsorral megpróbálnak enyhíteni az öreg tábornok gondjain...

 

Persze ezeken kívül még sok filmet szeretek, de mindet szinte lehetetlen is lenne felsorolni, hiszen évente gyártanak kettőt-hármat legalább.Mindenesetre a Reszkessetek, betörők örök film marad már, sztem ez a végzetünk, hogy ezt minden karácsonykor lássuk, még ha csak kapcsolgatva is két csatorna között. Szerintem a kosztümös filmeket is ilyenkor a leghangulatosabb újra nézni, a Jane Austen-filmeket, a Kisasszonyokat, a Boldog karácsonyt, Hetty nénit, na és persze a Sissit vagy A muzsika hangjait. 

Mindenesetre, választék szerencsére van és biztos mindenkinél akad egy-két klasszikus, amit sosem hagyna ki. 

Decemberi kezdetek

Végre december van, Szegeden ma leesett az első hó is, és ma van Advent első vasárnapja. Az adventi koszorúm már múlt héten kész lett, és megvolt az első karácsonyi vásározás is, forralt borozással meg egy kevés ajándék vásárlással.

A karácsony a kedvenc ünnepem és ez a kedvenc időszakom, ahogy a zenében is van: "It's the most wonderful time of the year"

Habár még nem a házunkban ünnepelünk, de jövőre remélhetőleg, és ha Isten is úgy akarja, minden adott lesz hozzá.

Az év utolsó szakasza máris változással kezdődött. Párom végre felmondott azon a munkahelyen, ahol nem becsülték meg, ahol annak ellenére, hogy az egész napját ott töltötte, nem fizették meg, sokszor éjjel 2-kor kellett keljenek és négy órát utazzanak, hogy aztán 10 órákat dolgozzanak. Sosem volt itthon, ott aludt, hétvégén meg nem volt ideje, sem ereje semmihez. Kitalálta, hogy mit szeretne csinálni helyette, azt, ami már gyerekkori álma és habár még tanfolyamokon kell részt vegyen, hogy teljesüljön, én teljes mértékben mellette állok. Remélem, összejön neki és karácsonyra magamnak is azt kívánom, hogy egy olyan munkám legyen egyszer, amit szeretek és kamatoztathatom egyszer, amit évekig tanultam.
Már nem vágyok házra, hiszen van, igazából a munka része kellene már vége jó legyen, hogy azt csinálhassam, amiért úgy érzem, érdemes minden nap felkelnem.

Munkahelyen ismét húztunk neveket (jaj, de iskolás már ez), úgyhogy ismét egy embert legalább úgy kell megajándékozzak, hogy nem ismerem...Na mindegy, remélhetőleg utolsó ilyen karácsonyi bohóckodásom lesz ez. 
Örülük, ha a szeretteimnek megtalálom a megfelelő ajándékot, nem hogy egy idegennek..

Persze a karácsony a szeretetről szól, tehát nem kellene ilyennek lennem, tudom.

Lassan eljön a karácsony közeledtével csináljuk lista mellé a filmek megtekintése, amelyekkel igazi karácsonyi hangulatba hozhatjuk magunkat. Ezért következő bejegyzésben összegyűjtöm az én kedvenceimet.

Az idei adventi koszorúm

Kedvenc idézeteim képekbe foglalva

Néhány melankolikus, néhány olyan, ami valaha elgondolkodtatott vagy mert szeretem...

Ady Endre-idézet

Emily Bronte: Sorok

Egyedül-LÉT-ek

Szeretek egyedül lenni.Persze nem magányosan,  hogy azt érezzem, senkire se számíthatok, hanem úgy, hogy egyébként teljes a világ körülöttem. Amikor önként választom az egyedüllétet, és nem azért, mert muszáj.

Régebben is szerettem magamban lenni, személyiségtípusom melankolikus és introvertált vagyok. Sosem volt szükségem nagy társaságra, sőt, nem is érzem jól magam nagy társaságban. Barátok azért jó, hogy vannak, néha elmenni valahova, összefutni valakivel. De rájöttem, már erre sincs nagy szükségem. Vagy azért, mert idősödök vagy a munka miatt, hiszen örülök, ha jut magamra időm a sok ember után, akit nap mint nap látok, de biztos a személyiségemmel is jár, hogy már nem vágyok nagyon társaságra.
Van, hogy hívnak kollégák ide-oda, de szívesebben maradok otthon, egy sorozatot és filmet nézve vagy jó könyvet olvasva, mint hogy velük tartsak.
Vannak emberek, akikkel jól kijövök, de egyiküket sem mondanám barátnak. A volt kollégámat talán annak nevezhettem, és tulajdonképpen még most is beszélgetünk, de a találkozások száma nagyon kevés, csak chatre korlátozódik, ami egy idő után unalmassá, egysíkúvá válik a másik közelsége nélkül. Igaz, sok találkozót miattam mondtunk le, mert fáradt voltam vagy párommal találkoztam vagy itt se voltam hétvégén egyáltalán.
Egyébként az eltávolodás szinte biztos ilyen esetben, hiszen már nincs közös munkahely, ami összekössön minket, és hiába is vagyunk hasonlóak vagy tudunk a másik dolgairól, egy idő után nem lesznek közös élmények, nem oszt meg már mindent velem, megismer új embereket. És talán én is tovább lépek és egyébként is egy olyan párom van, akivel mindent megbeszélhetek, még ha olykor nem is ért meg engem.
Persze minden ember olyan, hogy bízik benne, nem felejtik el vagy fontos azoknak az embereknek, akiket ő is fontosnak tart.
Ez persze nem is biztos, hogy így lesz.
Mivel igencsak megszoktam, hogy magam vagyok, ezért biztos nehéz lesz az összeköltözés a párommal. Ő is szeret egyedül lenni a saját dolgaival meg én is.
Bár elég nagy a ház ahhoz, hogy ne legyünk egy szűk térbe szorítva, ezért talán valahogy csak elboldogulunk. És persze ott a nagy kert is.

Jövő hét a szülinapom hete, az utolsó szülinapom, aminek 2-essel kezdődik a száma.
Én sokakkal ellentétben sosem vágytam arra, hogy hamar felnőjek és dolgozhassak, szívesen maradtam volna gyerek.
Bár lélekben valahol talán mindig az maradok, teljesen mindegy, hány gyertyát kell elfújnom a  születésnapi tortámon.

A majki kolostor melletti tó. Az itt élt kamalduli rend tagjai némasági fogadalmat tettek.

Az első munkálatok

Amikor megveszel egy házat vagy lakást, berendezés nélkül, ami ráadásul nem mostanában volt karbantartva, festve, és az udvar, kert állapota is hagy kívánnivalót maga után, akkor nehéz eldönteni, hogy mivel kezdd.Csak állsz ott, mindent csinálnál. Persze nem egyszerre.

Mivel viszonylag jó idő volt hétvégén és a nap is sütött, ezért kezdtük az udvar rendbe rakásával.
Megmetszettük a fákat, párom felvágta a fenyők alját, hogy több fény jusson be a házba, a gallyakat egy tucatba gyűjtöttük, hogy majd később felvágjuk őket tűzifának. Összegereblyéztük a leveleket, gazoltam a szőlő alatt, mert a nagy gazok már ránőttek a szőlőre. A volt tulaj egy kisebb szeméthalmot hagyott az udvaron, mint akinek az utolsó éveiben nem is volt kukája. Kb. minden jellegű szemét volt ott, amit csak el lehet képzelni. Papírdarabok, korhadt fák, szivacs, konzervek,sörösüvegek, vasdarabok, ősrégi vasaló, számítógép. És ez persze csak töredéke. Megtöltöttünk három szemetes zsákot,a nagyobb vasdarabokat egy halomba gyűjtöttük, majd lomtalanítás idejére kitesszük őket.
Ennyi szemetet sztem még életemben nem szedtem, ezért hát eljátszottam a gondolattal, hogy a volt tulaj mostani udvarába beönteném az összes szemetet, amit neki kellett volna elvinni, nem nekünk szedegetni. Ja, és persze gazolni se gazoltam még gyerekként sem otthon ennyit, mint itt.


Jó hűvös, őszi idő volt, átjárt minket a földszag és az ázott falevelek, fenyő illata.  A szomszédból egy kis fekete cica is csatlakozott hozzánk, a nyakába egy kis csengő van kötve, ezért amerre csak megy, csilingel, ezért mindig hallod, ha követ. Majdnem összegereblyéztük, mert mindenhol ott volt. Mivel már nagyon kisállat hiányom van, hiszen a városi albérletben nem tarthattam állatokat, ezért jól esett a jelenléte, folyton csak simogattam és cipeltem jobbra-balra. Alig várom, hogy állataink legyenek.

Meglett az első bútordarab is a hétvégén, egy étkezőasztal négy székkel, ami le volt árazva a JYSK-ben. Párom haverja segített elhozni nekünk, illetve több mindenben is felajánlotta a segítségét, ami azért nem egy hátrány, jut itt munka bőven mindenkinek. :) Öcsémnek is felajánlottam, ha nagyon unatkozik, jöhet hozzánk gazolni, de valahogy annyira nem lelkesedett az ötletért.

Úgyhogy mondhatni hasznosan telt a hétvége. Elfáradtunk, de jó érzés volt végre a saját házunkon tevékenykedni. Amin látod az eredményt, ami a tiéd. És ez valóban olyan dolgokra sarkallja az embert és olyan munkára, amit korábban nem is gondolt volna, hogy végezni fog. Én legalábbis biztosan nem.

A most még gazos kert naplementében

 .

Kulcsátadás

Október 29-én valami szörnyű időjárás volt, esett, fújt a szél, Szegeden villámlott és jégeső is esett.  Erre a napra esett a kulcsátadásunk.

Délután mentünk a házunkhoz (még szoknom kell a kifejezést:), a hidegben álldogáltunk,hogy leírjuk az óra állásokat,de még egy asztal se volt,ahova a papírt tehettük volna.

Megbeszéltünk még pár dolgot, majd közölték, még vágnak egy kis szőlőágat,mert ez nagyon jó fajta,de még lehet a medvetalpból is vinnének egyszer, aztán megköszöntük a közreműködést, én megköszöntem a házat, mert hát mit is lehet ilyenkor mondani?
A volt tulajnak fájt a szíve érte, még tervei is voltak vele, elmondta, hogy tervezte még kialakítani meg még egy plusz szobát beépíteni. De ez már a mi dolgunk és ötletelésünk lesz.

Szeretem a baglyokat, így hát örültem a hírnek, hogy azon a csodaszép meg nem mondom milyen fajtájú fenyőn fülesbaglyok szoktak tanyázni. Sünit is szeretnék majd, erre mit ad Isten, hátul a kertben szunyókál egy hibernálva. Micsoda furcsa "véletlenek" vannak. Az élet apró ajándékai.

Párom bezárta az ajtót, most először. És ott maradtunk a házzal, a gizgazos udvarral, a nagy kerttel. Csak a pénzünkön és fantáziánkon múlik, hogy teremtünk majd ebből az üres házból otthont. Azt se tudjuk, hol kezdjük. Festéssel? Javítással? A konvektorok és cserépkályha ellenőrzésével? Bútorok vételével? Nyilván idén még ebből nem sokminden lesz, és a hidegben, esőben a kerttel se lehet még kezdeni.

De már van egy alap, amire építhetünk. Amivel tervezhetünk.

Most még nem igazán érzem a súlyát az egésznek. Hiszen az életkörülményeim ugyanazok. Nem látom a párom, csak hétvégén. Hétköznap esténként egyedül vagyok, ezért vannak bennem kételyek, hogy mikor majd együtt élünk, hogy fogunk egymáshoz alkalmazkodni. Nem lesz könnyű a bejárás sem. Minden pénzünk erre fog elmenni, ami persze tök jó, hiszen minden, amit költünk, értünk van és hogy otthonosabban érezzük magunkat.

OTTHON. Számomra ennek nagy jelentősége van, ugyanis sosem voltam az a kimozdulós fajta.
Bármi is sebzett meg a hétköznapokon,az otthon volt az a hely, ahova bármikor visszatérhettem,a kuckóm,a szobám,ahol senki sem zavart. Vannak olyanok, akiknek nem adatott meg az otthon melege és sokan inkább menekülnek, mint hogy ott legyenek. Engem szinte alig lehetett kirángatni onnan, és ha nincs az egyetem, talán még mindig ott laknék.

Remélem, itt is jól fogom majd magam érezni.

Ma reformáció van és Halloween is. Ha tippelhetnék, hogy inkább mit ünnepelnek ma többen, lehet az utóbbi lenne.
Lakótársam még este is sütőtök után szaladgált, tegnap este 11ig pedig egy levágott emberi ujj alakú sütit sütött, de vagy órákon keresztül. Ma megkínált vele, elég morbid hatású volt a süti, bár bírom az ilyen dolgokat.

Na de kicsit borozok mostmár, mert néha az is kell. Legalább így egyedül is érezzem jól magam.

Háromnapos hétvége Egerbocson

Augusztus után most ismét visszatértünk Egerbocsra, kihasználva a háromnapos hétvégét.
Hetekig jó idő volt, igazi vénasszonyok nyara, persze mondanom se kell, mire felmentünk, már elromlott az idő.
Még nem láttam a kemencét,amit Apu nyáron épített, ezért már nagyon kíváncsi voltam rá. Képeket láttam róla, de érezni csak ott lehet. Sötétben értünk oda, egyből begyújtottunk. Sokáig tartja a meleget, még reggel is meleg volt az oldala. Egyszóval nagyon praktikus, sokáig tartja a meleget, sütni, főzni is lehet benne. És hát persze pont egy igazi parasztházba való, amilyen ez is.
Első nap kolbászt, hurkát sütöttünk benne, majd egész este a csülkös bableves főtt benne, aminek köszönhetően nagyon jól összeértek az ízek.

Szarvaskő

Szombaton elnéztünk a Szarvaskői Csipkebogyó Fesztiválra. Már másodjára voltam itt, legutóbb két éve, akkor szép idő volt. A legtöbb dolog, amit lehet venni, természetesen a csipkebogyóhoz kötődik, ennek örömére szinte minden stand tele volt csipkebogyó lekvárral. Két éve már vettem, jó íze van, nem túl édes, de finom. Idén sütőtöklekvárt vettem, nagyon szeretem a sütőtököt, és tök jól el lehet használni pl. muffinba, majd ki is fogom próbálni. És hát persze ilyen lekvárt se látok mindenhol.
Öcsémmel felmentünk a várba, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a hegyekre, a tarka fákra. Itt fent valahogy szebb az ősz, mint az Alföldön. Délután eleredt az eső, aztán ez kitartott egész nap, ezért hamar haza indultunk. Párom is megérkezett estére, így hát mindenki körülvett, akit szeretek, és ez igazán jó érzéssel töltött el. Barátom jól kijön a szüleimmel, nagyon alkalmazkodó, előzékeny, udvarias, és ha unja is az egészet vagy fáradt is, nem mondja. Persze azért hagytam pihenni is, hiszen nagyon sokat dolgozik, ráadásul emiatt a hétvége miatt, hogy velem lehessen, haza se ment, Bocsról indult vissza Visontára dolgozni.

Vadászles

Vasárnap is borús idő volt, de legalább nem esett az eső, így kétszer is el tudtunk menni sétálni, mindkétszer más irányba indulva el.
Délelőtt egy elhagyatott vadászlest találtunk a fák között, nem tűnt túl stabilnak ugyan, de elbírt minket, sokáig itt ücsörögtünk. Hallgattuk a csendet, a ritka madárcsicsergést. Elképzeltük, hogy mindjárt őzek fognak elhaladni előttünk. Színes faleveleket gyűjtöttem, amelyek igazán élénk színűek voltak. Egy erdei ösvényen megálltam, hallgattam, ahogy hullnak a falevelek. Egy kifejezés jutott eszembe erről: kegyelmi állapot.
 Számomra ez egy olyan állapot volt, amibe visszatérnék bármikor, ha káosz van, ha valami nem jó, ha unom a várost. Bármikor és mindig.
Délután tehenekre és juhokra leltünk, akik a távolban egy domboldalon legeltek, és közben néha egy kutya terelte őket össze. Elképzeltem, hogy a gazdájuk valahol a fa alatt ül, pipázik, és teljes nyugalomban nézi az állatait. Nyilván számára ez nem csupán harmónia, hiszen munka is van velük bőven, de mégse olyan stresszes, mint mikor a főnök csesztet, hogy még ezt csináld meg, meg azt, teljesen feleslegesen.

Miért nem élhetünk ilyen nyugalomban, ilyen szép környezetben mind?
Belegondolva, hogy minden kötöttséget és hülyeséget az életben emberek találtak ki. A négy, öt órás keléseket, a 12 órákat, hogy az embernek csak huszonvalahány szabadsága lehet, amit jó esetben azzal tölthet el, amit szeret, rosszabb esetben azért veszi ki, hogy ügyet intézzen, amit a sok munka miatt nem tud. Elkeserítő, emberidegen.
Az ember szabad kellene legyen. És nem csak akkor, amikor gyerek és szünete lehet, vagy idős, amikor már azért nem tudja élvezni a nyugalmat, mert beteges. Hanem felnőttként is.
A munka szükséges, az igaz, de sokkal több szabad idő kellene jusson az embernek, kevesebb munkaidővel, amikor akár hatékonyabb is lehetne, mint 8-10 órákkal.
Több szabadság kellene jusson mindenkinek, amikor az ember csak magával foglalkozhat.Amikor kikapcsol.
Talán nem lenne ilyen rossz mindig visszatérni egy-egy hétvége után a munkába, ha minden sokkal emberibb lenne, és nem ilyen üzletközpontú.

Mindenesetre már most várom, hogy visszatérjek ide.
Hétvégén kulcsátadás lesz, végre miénk lesz a ház, mindent kifizettünk, kezdhetünk dolgozni rajta. Csak azt sajnálom, hogy nem a hegyekben van.
De mindegy is, legalább nem kell sokat mászni hozzá.  És csak a miénk, ahol nem zavarhat meg minket senki, csak ha hívjuk.

A kemence

 

Őszi hangulatok

Az ősz inspiráló, az ősz mitikus, az ősz színes. Olykor ugyan borús, esős, ködös, mégis ez a kedvenc évszakom. Na nem csak azért, mert akkor születtem.

Mikor beköszönt az őszi időszak, valahogy mindig jobban vágyok arra, hogy legyen egy saját otthonom, amit berendezhetek saját ízlésem szerint, és mindig az adott évszak szerint varázsolhatok szebbé. A cél már közelebb van, mint tavaly ilyenkor, de még mindig nem a miénk a ház.
(A bankra várunk, mint mindig, dehát ez már csak ilyen. A párom jelenleg is távol dolgozik tőlem, de a több fizetés miatt még egy ideig tűrni kell, pedig nem egy álommelója van. De inkább mindez most zárójeles helyzetjelentés volt, ennek a bejegyzésnek most nem ez a lényege.)

Imádom az őszi tájat, tavaly mikor a Mátrában voltam, elgyönyörködtem a színes, bronz és réz színű tájban.  Odavagyok a sütőtökért, a dísztökökért (most is vettem magamnak, csak úgy), a sült sütőtök, padlizsán vagy a friss almás-fahéjas rétes illatáért. A cappucinók, forró csokik időszakáért, amikor a gyertyák is előkerülnek. Anya  zakuszkát készített ez időtájt (és még idén is), amit frissen sült házi kenyérrel fogyasztottunk el.


Általános iskolás koromban a Halloweent mindig megünnepeltük otthon öcsémmel. Apu tököt faragott nekünk, én leteríttem fehér lepedővel a szobám bútorait, rengeteg gyertyát gyújtottam, füstölőt égettem. Öcsémnek egy Sikoly-álarcot is vettünk egyik évben, amit már az autóban kipróbált a lehúzott ablaknál a járókelők legnagyobb örömére. Mindig vettünk valami csemegét, azt hiszem, az tetszett a legjobban öcsémnek. Mivel volt tarot kártyám, ezért megpróbáltam belőle jósolni és sok más játékot is kitaláltam. Olyan volt, mint valami szeánsz. A szeánszunk végén pedig kimentünk az utca végére "sikítani", mintegy félelmet kölcsönözve az ünnep hangulatának. Talán így visszagondolva nem volt olyan szép dolog, de gyerekként izgalmas volt. Elkezdtek a kutyák ugatni, miközben már néhány ház kéményéből füst szállt.

A faragott tökünk

Mivel nagy Harry Potter fan voltam, ezért sokszor ennek jegyében telt a Halloween, valamint otthon van egy wiccás könyvem sok boszorkányos dologgal, amit szintén fel tudtam használni.És mivel angol-fan is voltam,így minden ezzel kapcsolatos szokást elolvastam, és este mindig megnéztem a Híradóban, hogy ünnepelték a Halloweent.
 Másnap pedig, Halottak Napján, amikor már sötétedni kezdett, ahogy sokan mások is, kimentünk a temetőbe mécsest gyújtani.

Halloween-dekoráció még a régi szobámban

Így, hogy már nem vagyok otthon vagy úgymond saját otthonom lesz, elkezdhetjük kialakítani saját szokásainkat. Csak remélni tudom, hogy a gyereke(i)mnek is olyan szép, hangulatos őszi estékkel gazdag gyerekkora lesz, mint nekünk volt.

 

Kedvenc kollázsom, Harry Potter könyvvel

Zenék a bejegyzés hangulatához:

• Loreena McKennitt: All Souls Night
• A Dream that only I can know (A tegnap gyermekei film zenéje) 
•  Celtic Woman: Caledonia
• Kövi Szabolcs: Tündértánc
• Enigma: Just for the day

Saját ház kilátásban

Már hónapok óta, elvetve a közösen albérletbe költözés ötletét, elkezdtünk házakat nézni.
Először Szeged környékén, majd egyre kintebb haladva a várostól, hiszen az ingatlan árak elég magasak. Habár van valamennyi önerőnk, és hitelt is szerettünk volna felvenni, gondoltuk, hogy a több milliós tételű házak nem igazán jöhetnek szóba.
Sokszor kilátastalannak tűnt minden, azt hittem, hogy megint az lesz, hogy megragadunk egy szinten, hogy na akkor most albi legyen vagy saját ház. Végül apukám volt az, aki rávilágított arra minket, hogy azért telik az idő, még nem is élünk együtt, igaz, el vagyok jegyezve, de hogy talán kezdeni kellene valamit, ő segít anyagilag, amiben csak tud. Albérletre pedig akkor már úgy gondoltuk, kár költeni, ahelyett hitelt is fizethetnénk és közben saját házunk lenne.

És akkor jobban neki kezdtünk, újabb löketet kapva, végül, mikor ugyanazokat az uncsi kockaházakat néztük, felfigyeltünk egy hirdetésre, egy házra, ami valahogy más volt, mint a többi. Egyből megfogott, csak hát azon a településen, ahol párom is lakik. Az évek során kategorikusan többször kijelentettem, hogy eszem ágában sincs oda költözni, mert... nem.
Viszont megmondom őszintén, hogy a házat látva, mindehhez már nem ragaszkodtam. Először csak kívülről néztük meg, amikor elkocsiztunk oda. Már akkor is megfogott. Aztán belül is megnéztük, akkor már a tulaj édesanyjával egyeztetve. Elsőre azért láttuk, hogy van mit csinálni vele, de láttam benne fantáziát és a fejemben elkezdtem építgetni, na hogy fog kinézni. És akkor jött a bank, a papírok beszerzése, aki már átélt ilyesmit, tudja, nem egyszerű, és azt is, hogy az korántsem elég, ha pont van pénzed és önerőd a házra, ugyanis ennél több kell. Először is értékbecslőt fizetni. Akkor láttam másodjára a házikót, amikor ott volt ő is, és jobban is tetszett, mint elsőre.
Aztán jött a hitelbírálat. Kiderült, annyit nem kapunk, amennyire számítottunk a banktól, több önerő kell. Dönthettünk, hogy vagy más házat keresünk, vagy egyéb kölcsönt a hitel mellé, de szerencsére akadt segítség, így meg tudtuk oldani az önerő részét.
Mikor ez is tudatosult, a tulajjal, aki 400 km-re lakik innen, sikerült lebeszélni az időpontot.
Most vasárnap már az adásvételi szerződést írtuk, persze újabb költség ügyvédnek kifizetve, valamint a földhivatali bejegyzés.
Hamarosan jön a bank, és az annak fizetendő díjak, hitelfolyósítási díj meg miegymás...
Az illetéket még meg sem említettem, de másoktól hallva, az pár hónap után fog majd kijönni, és mivel 35 év alatti első ingatlan tulajdonosok vagyunk, ezért ez "csak" a vételár 2 százaléka lesz. Ajándék az államnak, hogy van egy házam, kidobott pénz. Hurrá.
És akkor még szó sem volt felújításról, bútorok vételéről.Szerencsére ebben is van segítség, és biztos vagyok benne, még lesz is, a sors és Isten kegyes hozzánk.

Mindig is az volt az álmom, hogy legyen egy saját házam, egy KUCKÓM, ahova vihetem a cuccaim, könyveim, amit saját elképzelés alapján rendezek be, ahol nyugi van, ahol csak mi vagyunk és nem zavar minket semmi és senki. Ha minden jól megy, már néhány ünnepet ott tölthetünk, szülinapom, karácsony, szilveszter.

Szóval 50%-ban vasárnaptól mondhatjuk, hogy lakástulajdonos vagyok! :))
Lesz hátránya, hiszen messze van sokminden. Pl. jelenlegi munkahelyem. De erre is lehet idővel megoldást keresni.

És hogy milyen a ház?

Az udvarán sok-sok gyümölcsfa, szilva,meggy,alma,körte, van szőlő is. Két gyönyörű fenyőfa, az egyik lucfenyő (lesz honnan ágakat vágni karácsonyra), a másik meg nem mondom milyen, de az is tűlevelű.
Van napelem is (bár amatőr munka), azt nem biztos, hogy használni fogjuk.
Tudok végre állatokat tartani, elsősorban kutyust és cicát szeretnénk.Nagy kert tartozik hozzá, garázs, melléképületek.

Belül cserépkályha (ami úgy van beépítve, hogy 3 helyiséget is befűt), de gáz is be van vezetve. A fürdőszoba nagyon szép, azzal a festésen kívül nem sok dolgunk lesz, sarokkád és mellette tusoló is van. Hatalmas és két szép ablaka van. Mondjuk ez a legvilágosabb helyiség a házban, mert a konyha és étkező rész sajnos elég sötét, de ezt majd nagyobb ablakkal vagy egyéb módon megoldjuk.

A konyha a legsötétebb, oda kell majd konyhabútor (természetesen valami világos, sok led fénnyel). De amerikai konyha és nappali feeling.
Két nagyobb szoba van, de egy harmadikat is ki lehet alakítani. Sokmindent át kell festeni, a volt tulaj igencsak antik mániás volt, mindent aranyra festett (csövek és villanykapcsoló is) és hieroglifát  vésetett be a falba.
A fürdőszoba egyébként úgy nézett ki, mint Atlantisz, egy nagy szobor is volt benne, de az kissé már túlzás volt szerintem, azt elvitte a mostmár volt tulaj. 

Szóval sok-sok lehetőség van a házban, idővel pedig barátságos, otthonos kuckót tudunk kialakítani magunknak, csak bírjuk erővel és pénzzel.
De azóta, hogy már van egy biztos táptalaj, máshogy tekintek a párommal való kapcsolatomra, komolyabbnak látom és alig várom, hogy elkezdhessük végre a közös életünket.
Igaz, biztos lesznek bökkenők, nem csak jó, rossz is, de ki kell tartsunk egymás mellett minden esetben.

10 év albérletben lakás és főbérlőnek adott pénz után végre majd a saját házamat fizethetem.
Nagyszerű dolog , ha az ember egyik álma valóra válik, a lelkem is megnyugodott legalábbis egyelőre. :)

Türelem

Régebben egy nap alatt akartam megváltani a világot, mindent azonnal akartam, és nem volt türelmem kivárni semmit. Emiatt ideges lettem és rosszkedvű.
Ma már tudom, hogy a legjobb dolgok akkor alakulnak ki, ha türelmesen kivárom, hogy megkaphassam a sorstól.
Így nem aggódok, ha egy nap nem úgy sül el, hogy szeretném. Mindenhez idő kell, és ami igazán jó dolog, ahhoz meg még több idő…

Mi történt tavasz óta?

Akik esetleg olvasták előző bejegyzéseimet, emlékeznek, hogy írtam, egy közeli férfi kollégám felmondott, ami elég szomorúan érintett. Helyére érkezett egy másik csoportvezető, aki szinte még gyerek, tapasztalatlan, szétszórt, de az önbizalma szerencsére nagy, és könnyen manipulálható erősebb személyiségek által. Nem igazán beszélek vele sokat, megtartjuk a távolságot, csak a szükségeseket beszéljük meg. Még mindig úgy gondolom, hogy alkalmatlan, de ezen már túlléptem és bízom abban a csoporttal együtt, hogy talán benő a feje lágya és mutat némi kompetenciát magából...
Alapvetően elvagyok most, kaptunk laptopot és a még márciusban beígért telefont is. Pedig már tervezgettem, hogy veszek magamnak új készüléket, de türelmemnek ismét meglett a gyümölcse, mint ahogy már sokszor.

A mostmár volt kollégámmal azóta is majdnem napi szinten beszélek, szinte mindent tud, ami a melóhelyen és persze velem zajlik, barátnője révén is, aki még mindig itt dolgozik. Jóban vagyok a csajjal is, de néha elviselhetetlen, sőt, még energiavámpír is. Most képzeljük el azt az embertípust, aki folyton csak magáról beszél és sosem kérdezget rólad, ha igen, az is ritkaság. Nem veszi észre, hogy csak ő beszél és nem hagy érvényesülni másokat, sőt, még kérkedik is vele, hogy mindig csak ő beszél. Minden mondata szinte úgy kezdődik, hogy "én"...A legjelentéktelenebb témákról képes órákig beszélni, ami persze szinte csak őt érdekli, én meg már hallottam a sztorit háromszor, de már elsőre se volt érdekes. Ráadásul, mivel a barátja nem tud elmenni szabira, inkább lement egyedül a tengerre, sőt, vissza is akar menni egy hónap múlva szintén egyedül. Furcsa egy csaj, ráadásul az önzősége egyszerűen taszító. Főleg hogy nem gondol a barátjára. Persze az ő dolguk, de nálunk ez nem hiszem, hogy beleférne a kapcsolatunkba. Szóval az ő barátjával vagyok én jóban. Volt, hogy két hetente pénteken beültünk iszogatni, beszélgetni, és olyan is, hogy elmentem hozzájuk. Furcsa kapcsolat a miénk, de én valahogy hiszek a férfi-nő barátságban, és ezt hiába magyarázom páromnak is, hogy ez a volt kollégám abszolút nem vonz, egyszerűen nem akarja elhinni. Illetve azt még elhiszi, hogy engem nem vonz, de azt már nem, hogy fordítva ez nem áll fenn. Ezt mondjuk én nem gondolom, bár sosem merült fel köztünk ilyen jellegű téma.  Lehet  neki furcsának tűnik, hogy naponta ír meg néha felhív, de a barátok is ugyanezt csinálják. Kár, hogy lányban nem találtam ilyen értelmes és hasonló érdeklődésű személyt, mint ő. Akivel feltölt egy-egy beszélgetés, és nem a hülyeség és irigység zajlik, hanem az őszinte öröm a másik sikere miatt és a bátorítás. Jó lenne több ilyen barát, mint ő.

És akkor a nyár: a meleget nehezen viselem, most legalább már biztos lettem benne, hogy a kedvenc évszakom az ősz vagy mindenképp a késő vagy korai nyár. Az albérletben meg lehet szinte fulladni, utálom, hogy a betonból tör fel a meleg és nem kint a zöldben kell átvészeljem a meleget, hanem a négy fal között. Ha egyszer lesz saját házam, mindenképp kerteset szeretnék.
Olvasással töltöm az időmet és az alábbi sorozatok megnézésével: Poldark, A férfi a lefjobb orvosság, Géniusz, A szolgálólány meséje és mostmár a Trónok harca.
És időnként sikerül egy-egy jó filmet is találnom, bár azt hiszem, A számolás joga nálam az év filmje (eddig). Na jó, meg még az Arrival is jó. Meg a többi Oscar-jelölt film se volt rossz, kivéve a Manchester by the Sea.De azt hiszem, a filmes élményeimnek egy külön posztot kellene szenteljek.

Sokan vagy Balcsin, vagy Görögben, Montenegróban nyaralnak.  A Balcsira visszamennék szívesen egy hétre, de már Eger is hiányzik. Vágyok a Bükkbe, az erdő közé a természetbe, a nyugalomba, mindentől nyugodtan. Augusztus elején ott töltünk pár napot. De ahogy látom, Eger is nagyon népszerű, mert sok ismerős nyaral vagy nyaralt ott szintén.

A távolodó Kékes

Repülés Hollandiába

Ha választani lehetett volna az európai országok között, hova utazzak, valószínűleg nem Hollandiát választottam volna, de a lehetőség adott volt párom unokatesója révén, akit meg tudtunk látogatni végre.

Először ültünk mindketten repülőn. Persze új és érdekes élmény volt számomra is, és kényelmesebb volt a több órás zötykölődés helyett, még a ha fapados járatként kicsit zsúfoltnak is éreztem a teret, na meg persze a nyomáskülönbség is kissé kényelmetlen volt. A rémhírekkel ellentétben nálunk semmi gond nem volt a csomagokkal és az ellenőrzésnél,a kutya se nézte meg, hogy beleférnek-e a táskáink a követelménybe és másnál se láttuk, hogy kekeckedtek volna vele.Hamar ott voltunk Eindhovenben, majd másfél órára rá kocsival Apeldoornban, ami egy nyugodt kisváros. Ami egyből tetszett, hogy tisztaság van az utcákon, gyönyörűek a kertek,az ablakuk olyan mint egy igényes üzletkirakat, és sok barna kockaház van,ami számomra teljesen "angolos" volt. Furcsa volt, hogy nincs redőny és függöny az ablakokon, illetve itt-ott gandzsa szag áradt, az utcákon is úgy szívták, mint ahogy mi itthon cigizünk. Furcsa, hogy a nagy igényességük mellett ez a dolog mennyire elterjedt náluk. Rengeteg kutya volt, és mivel úgy hallottam, nem tarthatják kertben, folyton sétáltatják őket, szerintem napjuk sok része telik el ezzel. Nehéz volt megszokni azt is, hogy még este 11-kor is olyan világos volt, mint nálunk otthon 8 órakor. Sötétben nem is láttam Hollandiát,mert általában hamar lefeküdtünk és korán keltünk, de már 5-kor világos volt.

Két teljes napot tudtunk ott eltölteni, de ebbe a két napba is sokmindent bezsúfoltunk, hála párom unokatesójának és az ő barátjának, akik minél többmindent meg szerettek volna mutatni nekünk. Megnéztük a pékséget, ahol dolgoznak, majd egy közeli kastélyt, a Palais Het Loo-t, ami szintén nagyon angolos volt és gyönyörű angolkertje van. Be is lehetett menni, így sok szobát végig tudtunk járni, nekem nagyon tetszett. A kastély mögött egy hatalmas erdő terült el, a Királyné Erdeje, ahol sok útvonalat végig lehet járni, útközben tavakat is látva, de mi csak egy órát töltöttünk el itt, lévén, hogy már este 8 volt, mire elkezdtük.

Másnap pedig elutaztunk Amszterdamba, ami szintén másfél óra tőlük. Párom vezetett, lévén a tapasztaltabb sofőr,  hát elsőre sikerült kilyukadni Amszterdam legzsúfoltabb utcáin kocsival. Nagyjából a csodával volt határos, hogy sikerült parkolóhelyet találnunk. Rengeteg ember volt, nagy zsúfoltság és rengeteg biciklis, több, mint autós. Folyton dudálás és csengetés hallatszódott, alig fértünk az utcákon is a másik embertől. Nem igazán fogott meg a főváros, ráadásul az utcák is szinte ugyanolyannak tűntek, folyó, átívelő hidak, hasonló épületek...

 Megnéztük a piros lámpás negyed egy részét, ahol a falakon valóban piros lámpák sorakoznak végig, mögöttük a kirakattal, ahol a nőket láttuk. Ilyet valóban nem látni itthon, így hát idegenkedve mentünk végig, nekem szinte szürreális volt az élmény, ahogy elhaladtunk az agyonsminkelt, szinte meztelen nők mellett.
Végighaladtunk bazárokon, ami a turistáknak kínált tulipánhagymákat és megannyi csecsebecsét, hűtőmágnest.A kedvenc üzletem a Christmas Market volt, ahol minden karácsonyi díszben pompázott, úgy éreztem, mintha december lett volna egy kis ideig. Illetve a sajtüzletek is jól néztek ki. Én mindössze sajtot vettem és egy holland papucsos hűtőmágnest. Az egyik szintén turistáknak kialakított üzletben még füves sütit is lehetett volna venni, de inkább nem éltünk a lehetőséggel. Én sosem éltem ilyesmivel. Talán régen hajtott a kíváncsiság, de ma már nem.

Végigsétáltunk hát a zsúfolt főváros régebbi részén, majd elindultunk Zandvoort felé, ami egy tengerparti kisváros. Párom még nem látott tengert sem, én meg már régen, ezért ennek jobban örültem szinte, mint Amszterdamnak. Itt nyugi volt, hullámzott a tenger, kagylókat gyűjtöttünk és egy csomó képet csináltunk.

Itt jó lett volna még sok időt eltölteni, de már késő délután volt, és másnap reggel indult a repülőnk Budapestre. Hamar itthon voltunk.

Élménynek jó volt, csak rövid ideig tartott.

Amire még rájöttem, hogy nem szeretnék külföldön dolgozni, és olyan életet élni, mint akiknél kint voltunk.
Oké, több pénzt keres, mint itthon, de a bérleti díj sokkal több és nem tudnak félretenni igazán saját elmondásuk szerint sem. Ilyenkor nem tudom, megkérdezik-e maguktól, miért vannak kint? Itthon van az összes családtag, barát, és még a várost is szerették, ahol laktak, sőt mi több, nem rossz munkájuk is volt.

Nem látom értelmét ennek és sok más külföldi munkának sem. Nyilván mindenkinek a saját döntése ez, bennem sajnos vagy nem sajnos több a honérzet ennél. Már egy hét külföld után jó érzés volt magyar szót hallani, nem is tudom, hogy bírnám ott ki hetekig, hónapokig...

Mindenesetre ennek köszönhetően mi utazhattunk kicsit és reményeink szerint talán nem utoljára. :)

Eljegyezve

Nem derült égből villámcsapásként ért a dolog, de erről majd később.

Már februárban lefoglaltam a szállást erre a hétvégére Tihanyba,lévén hogy én már rég voltam és akkor is csak egy fél napot, párom pedig még nem volt a Balcsin. Tavaly is úgy volt, hogy elmegyünk, de akkor a kocsija miatt le kellett mondanom a foglalást ugyanitt és ez elég szomorúan érintett. Most rájöttem, hogy ez se hiába történt így, és hogy minden így volt odafent megtervezve, hiszen akkor még nem lett volna belőle komoly dolog, csak egy szimpla utazás.

Tihany gyönyörű, az erkélyünkről a Belső-tóra és az apátságra is kilátás nyílt, este csak a békák kuruttyolását és a madarakat hallottuk. Csend volt, béke, nyugalom és csak ketten voltunk.

 Mindkét este étteremben ettünk, esténként borozgattunk és sörözgettünk, napközben pedig mindent megnéztünk, amit szerettünk volna. Az időjárás is kedvezett nekünk, az ország nagy részében leszakadt az ég, itt csak apróbb rövid zivatarok voltak, de még az is kellemesen hűsítő volt.
A szombati nap átlagosan és borúsan indult, de azért elindultunk kirándulni. Persze akkor elkezdett esni (beálltunk az egyik barlanglakásba). Ahogy hazafelé indultunk utána, felszakadozott a felhőzet és ragyogó napsütéses időnk lett. Elindultunk ismét sétálni, most már a Belső-tó felé, megnézni az Aranyházat, erdős utakon haladtunk keresztül.

(Azt még tudni kell a sztorihoz, hogy a gyűrű már két hete megvolt, az Árkádban néztük ki, nem kaptam még meg, megbeszéltük,hogy majd a megfelelő pillanatban.)

És ahogy ott sétáltunk, volt egy pillanat, amikor a kulcsot kezdte el keresni a zsebében, ami fura volt, mert azt én raktam el magamhoz. És akkor ahogy kotorászott, valahogy leesett, hogy a zsebében van valami (nyilván nem a kulcs). Megjegyeztem, hogy az nálam van, és azt hittem, már valami mást keres, erre sejtelmesen mosolygott. Ahogy végig sétáltunk, mondogatta, hogy ez romantikus hely, és meg akart állni mindig. Megéreztem, hogy hamarosan meg fog történni, hiszen furcsán viselkedett. Majd megkérdezte, hogy vélekedek a kapcsolatunkról, és amíg visszasétáltunk a tóig, ezt fejtettem ki neki, hogy én nem vagyok olyan, hogy toporzékolok, mikor kapom meg már a gyűrűt, amikor igazán megérdemlem és ő úgy érzi, akkor kérjen meg. Ere azt válaszolta, hogy nagy kő esett le a szívéről,  mert ő se akarja elsietni. Utána leültünk egy padra, és előadta ismét, hogy gondolt arra, hogy egy tárgy révén kifejezi a kapcsolatunk komoly szándékát, de.. és az a helyzet, hogy már nem is emlékszek, mit mondott, mert letérdelt elém, és megkérte a kezem. Mivel sejtettem, mi készül, így nem ért váratlanul a helyzet, így nem volt sírás meg akkora meghatódás, de ettől függetlenül örültem, miután igent mondtam. Ahogy ő is mondta, gondolkozott, hol kérjen meg, milyen szituban. Mindenképp itt akart, közönség nélkül, egyszerűen, kettesben, egyszerű, kirándulós ruhában, mert ez illik hozzá, hozzánk, ez csak ránk tartozik, nem a világra.

És ujjamra húzta a kis gyönyörűséget, ami számomra a legértékesebb mind közül.

Csak a közeli hozzátartozóknak mondtuk el eddig, nincs szándékunkban kiírni sehova, én is csak anonim osztottam meg, hogy emlékezzek erre a jegyességem első napján :)

Még jó, hogy holnap nem megyek dolgozni, ezt amúgy is meg kell emésszem.

És még valamire rájöttem. Amikor a leglazább az ember, nem vár el semmit, nem feszül neki semminek, akkor történnek a legváratlanabb  - vagy régóta várt - események.

Tihany számomra ezzel még értékesebb lett. Ha visszamegyünk egyszer, mindig emlékezni fogok arra a padra,ahol megkért. 

Tavasz - és egyéb újdonságok

Végre a héten 4 hónap után utazok! Már hiányzott, hogy kiszabaduljak ebből a benzinszagú betontengerből és az uncsi hétköznapokból. Húsvétkor Bocsin leszünk (Egerbocs) 4 napig, végre a gyönyörű természetben. Júniusig bezárólag van pár program, és hétvégi utazási tervek, amelyekről majd akkor írok bővebben, ha megvalósul. Munkahelyen megtanultam, már csak az a biztos, ami elmúlt, így nem szaladok ennyire előre, de van közte repülőút is. :)

A melóhelyen újabb változás következett be, ami az én munkahelyi kedvemet is biztos befolyásolni fogja, mert felmondott az a kollégám, aki talán túlzás nélkül kijelenthetem - a legközelebb állt hozzám. Személyében olyan ritka jó vezetőt ismerhettem meg (nem az én felettesem volt), aki mindenkiben megtalálta a pozitívumot, aki azoknak az embereknek is bizalmat szavazott az elején, akikről más csoportvezető már rég lemondott volna. Megmondom őszintén, 4 napig emésztettem az információt, hogy felmond (velem közölte másodikként) ami együtt járt gyomorgörccsel is és a folytonos aggódással, hogy mi lesz most? Olyan jól dolgoztunk együtt, annyit segített, jobban ismert mint bárki más, megnyíltam neki, nem lesz még egy ilyen, mint ő. Ami igaz is, de próbálok ezen nem rágódni, továbblépni, hiszen neki ez jó lesz, és mivel emberileg is kedvelem, így minden jót kívánok neki és teljesen megértem a döntését. Ha lehetne, én is mennék .. csak hát hova?

Az én felettesem személye is változott, de évente már ez is megszokott dolog. Sajnos nem a legjobb irányba változik a helyzet, akármennyire izzadságszagúak is a próbálkozások. Van káosz bőven, szinte olyan,, mint a legelején. A rendelkezések nagy része nevetséges, logikátlan, érthetetlen.
Így ahogy ez a kollégám is mondta, úgy látja rajtam, hogy már én se leszek itt sokáig.
Viszont mi kellene ahhoz, hogy változás történjen? Nos, ki kellene hoznom a legjobbat magamból,elsősorban nyelvet kellene tanulnom, önfejlesztő könyveket olvasnom.

És persze keresnem kéne helyeket, amiket eddig hiába tettem meg, mert sok helyről vissza se hívtak/írtak, nem hogy bemenjek interjúra. Végülis azzal nyugtatgattam magam, hogy biztos nem az volt a nekem való hely, nem volt hiába, és valószínűleg még dolgom van itt, fejlődnöm kell. Tudom, hogy sokkal több van bennem annál, aki most vagyok, és amilyen arcomat jelenleg megmutatom. De őszinte legyek, nem is vágyok rá, hogy megmutassam, mert sajnos olyan szinten hidegen hagy az egész, hogy még ahhoz sincs kedvem, hogy kreatívkodjak, holott van bennem kreativitás. Csak már belefásultam az egészbe.

Ezért remélem, rám mosolyog egyszer majd a szerencse, a lehetőség, bármi.

És ami miatt talán nem vagyok már olyan feszült, az Echkart Tolle könyvének köszönhető, A most hatalmának. A könyv sajnos nincs meg, online olvastam el az elejét, de nagyon bejött.

Ha elolvasom végig, lehet, hogy bejegyzést is írok róla, de addig álljon itt egy idézet a könyvből:

"Mi lehetne ostobább, mint szembeszegülni magával az élettel, ami most van, és mindig csak most van? Add meg magad annak, ami van! Mondj igent az életre, és meglátod, az hirtelen elkezd érted, s nem pedig ellened működni!"