Ma bejelentették, hogy leredukálják a számát azoknak, akik abban a pozícióban dolgoznak, mint én a cégünknél, ami azt jelenti, hogy vagy maradok a pozíciómon (amire nem sok esélyt látok), vagy lefokoznak.. De úgy is dönthetek, hogy felmondok. Még jó, hogy egyébként jól végzem a munkámat, és azok, akik nem végzik jól, még mindig ott vannak. Persze ne keressünk benne logikát, rációt...
Az nincs benne, sok kérdés felmerült, semmi sem biztos, június első két hetében derül ki, hogy maradok-e a pozíciómban. De már nem is biztos, hogy szeretnék. Azok is annyit kapnak, akik sima ügyintézők.. Nekem miért ne lenne jó?
Talán mert többre vágyok, mint mindenki más? Unom már a nyolc órás telefonálgatást, bele lehet fásulni, idegileg ki lehet készülni, azt pedig nem szeretném. Biztos beadnám a kulcsot előbb vagy utóbb.
És akkor jön a kérdés: Mi lenne helyette? Telefonos ügyintézői munka ugyancsak. Abból már nem kérnék, de mint tudjuk, az élet nem kívánságműsor.
Nem vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy azt mondhassam, oké, elvegetálok munka nélkül szüleim mellett vagy valaki mellett, amíg találok egy jobb melót, hiszen az albérletet fizetnem kell. És akkor hiába az emberi büszkeség meg hogy lefokoznak... élni kell valamiből.
Nincs saját lakásom, kilátásom sincs arra, hogy legyen. Persze elköltözhetnék, de mindenhol albérletet kell majd fizetnem. És akkor már szinte ugyanott tartok... Lehet, hogy többet keresnék, de több lenne az albérlet is. Előrébb nem vagyok se így, se úgy.
Talán azon kevesek közé tartozok az országban, akik nem akarnak külföldre menni dolgozni, ha NEM MUSZÁJ.
Megélni éppen lehet így is, csak ÉLNI nem.
Egy frissen végzett egykori csoporttársam ment most Angliába bébiszitterkedni.
Irigykedtem rá eleinte, már nem annyira. Mindenkinek megvan a maga sorsa, valamiért ott van, és ő van ott, nem én.
Persze bennem van néha, hogy ki kellene menni külföldre.. szomorú, de nem azért tanultam annyit egész életemben, hogy külföldön mosogassak vagy pincérkedjek... Hogy cseléd legyek odakint.
És nem minden a pénz. Nekem hiányozna a családom. Barátaim nem igazán vannak, legalábbis olyan, akit nagyon hiányolnék, így azt itt tudnám hagyni. De sok hátránya is van a dolognak. Előny a pénz, és mindenki ezt látja. De lehet, hogy egész nap csak dolgozol, egy lukban laksz, olyan munkát végzel el, amit bárki tudna... Ez is csak egy része. A negatív része.
Akinek bejön, annak jó. Sokaknak nem jön be, és erre több példa is van.
Végülis sokan itthon kötnek ki. Ha normális fizetések lennének, nem ez történne. A legtöbben itt szeretnének boldogulni, csak nem tudnak.
Nézzük a jó oldalát:
Örüljek, hogy van még munkám, hogy nem azt mondták, mehetek, hanem hogy maradhatok. Csak a feltételek változnak.
Aztán mondhatjuk azt is, hogy lehet, hogy egy kudarc az életem, de legalább megpróbáltam :D
A munka mellett pedig kérdéses az is, maradok-e ebben az albérletben, Legszívesebben egyedül laknék, de anyagilag nem jönnék ki jól.
Biztos felszínesnek tűnök, de néha megértem azokat, akik gazdag pasit választanak maguknak.. És szomorú, hogy már csak így érzi az ember, hogy boldogulni tudna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése