Helyzetjelentés

Házhelyzet:
Az udvarban kinőtt pár virág, kár, hogy aztán lefagytak szegények a hóban. Az egyik fenyőfára kikerült egy madáretető, pont jókor, amikor havas volt a táj.
A két hálószoba glettelése és festése befejeződött, mindkét szoba barackvirág színű lett, fehér mennyezettel. Ebben talán volt némi félreértés, mert én az egyik szobát sötétebb színűnek szántam, de végül mindkettő ugyanolyan színű lett. Igaz, jobban néz ki, mint korábban és a szín is kellemes hatású, így végülis maradt. Nehéz, hogy én Szegeden vagyok és naprakészen nem tudtam nyomon követni, a barátomnak meg elmondása szerint nem említettem, hogy a másik szobát nem ilyen színűre akarom. Készültek előtte-utána képek, de majd egyszer jövök egy teljessel, ha a teljes belső tér meglesz.
Az előtérben is elkezdődött a glettelés, ott már alaposabban átbeszéltük a színeket, konyha, előszoba, meg hogy legyen tapéta csík is. Az ajtók és ablakok fehérek lesznek, így az egész eddigi sötét beltér jóval világosabb lesz, sőt már most az állítólag glettelés után.
Szóval elég lassan, de azért halad a dolog. Nyilván függ attól, hogy apósom mennyit tud átmenni, hogy van szabadsága, mert közben dolgozik is, de legalább ezt szereti csinálni, ez neki nem csak hivatás, hanem hobbi is.
A bútorok készítése is elkezdődik majd tavasszal (illetve jó időben) papám révén, és barátom egy asztalos haverját is megkérte, hogy az apácarácsos bejáratot elkészítse. Nekem is egyre több ötletem támad, ahogy alakul a házikó. Eddig szinte mindig hidegben mentem ki oda, majd szétfagytam, de már melegben sokkal kellemesebb lesz.

Munkahelyzet:
A "vezetők" még jobban képtelenek a felelősségre és önállóságra, mint eddig, amit csak tudnak munkát, ránk bíznak. Hangoztatják, hogy ők a főnökök, de képtelenek bármi olyat tenni, ami kicsit is kizökkenti őket a komfortzónájukból vagy a kényelmes fenék vakargatásból. Számomra egyébként sem az volt soha az igazi főnök, aki mondta, hanem aki úgy is viselkedett.
Persze alakulóban van ismét egy változás, ami már amióta itt vagyok, többször bekövetkezett a cég életében, és eddig szinte csak jót hozott. Így reménykedjünk, hogy ez a változás se lesz rossz. Nemrég volt egy csapatépítőnk egy háromcsillagosban. Ami pozitív volt benne, hogy többet beszélgettem olyan emberekkel, akikkel egyébként nem szoktam. Persze megnyílni így se nagyon tudtam.Többség kiütötte magát, de én már rég nem tudok berúgni, igaz, nem is iszom magam taccsra. Voltak jobb részei, a szófosó kolléganőm szerencsére szabin volt, így nem kellett elviselnem a társaságát. Csak a többieknek. Igaz, az annyira elég volt, hogy már másnap délben alig vártam, hogy indulhassak (velük ellentétben, akik még maradtak volna pletyizni). Bírom én őket, de vágytam a pihenésre négy óra alvás után. Az egyik közelebbi kolléganőm terhes, így sajnos hamarosan más kerül a helyére, tehát vagy így vagy úgy, de megbomlik a csapat. Aztán csak hogy maradjunk a csapatépítőknél, lesz majd még egy április végén, nem tudom, hogy fogom azt is elviselni, mert azokat az embereket még kevésbé ismerem.

Magánélet:
Párom végre talált egy mellékállást, amit csinálhat tanfolyam mellett és örömmel is végez. A visszajelzések is jók rá és tényleg illik hozzá a sofőrködés. A sok kinti állványozó meg építkezési munkálatok, hóban-esőben-melegben kint lét után nem csodálom, hogy ez sokkal komfortosabb neki. Mellette tanfolyamra jár és alig várja, hogy abban dolgozhasson, amire titkon mindig is vágyott. Össze-vissza találkozunk, de így már nem csak hétvégén, hiszen a hétköznapjai is szabadak, meg a sofőri munka is Szegedhez köti, de legalább rugalmas a munkabeosztása és akkor megy, amikor tud.
Terveztem volna egy tavalyihoz hasonló hétvégét Vele kettesben, de amit kinéztem, megdrágult (Dobogókő), és hát aztán beláttam én is, hogy a házra kell majd költenünk. Fürdő berendezések, laminált padló, nem beszélve a sok bútorról és használati tárgyról. Végeláthatatlan szinte.
Úgyhogy talán valóban jobb, ha ezekre spórolunk utazás helyett. Március 15-én elmentünk Pestre, igaz nem Orbán beszédére, hanem a Tropicariumba. Már rég meg akartam nézni, és nem csalódtam benne, páromnak is nagyon tetszett. Aztán már a szakadó esőben elmentünk repülőket is nézni, de az szerencsére nem tartott túl sokáig. Este pedig elmentünk a kedvenc pizzázónkba, ahol már rég voltunk és tök jót ettünk. Másnap pedig elmentünk hozzájuk, akkor néztem meg, hogy áll a ház. Aztán siettem is vissza, mert nem érzem magam túl jól náluk és persze nem is nagyon tudtunk mit csinálni. Inkább átmentem egy volt kollégámhoz filmet nézni. Mivel srác, így a párom kissé féltékenykedett, de aztán megenyhült. Hiszen akármennyire is bírom ezt a srácot és sok bennünk a közös, külsőleg nem jön be még pia hatására sem. Mivel nemrég lett szingli (elhagyta a szószátyár kolléganőm), ezért minden lehetőséget megragad a kimozdulásra, talikra, mert hülyére unja magát. Bulizni is elmenne, de azt azért ő is belátta, hogy fura lenne kettesben. Na majd a Dejavu fesztiválra.. Ott legalább egy barátnőm is ott lesz és nem kettesben kell lennünk. :)

Hogy várom-e, hogy itt hagyjam Szegedet, ami valószínűleg, ha a ház munkálatai is úgy állnak, hamarosan bekövetkezik több mint 10 év után?

Igen is meg nem is.

Most úgy érzem magam, hogy kapaszkodni akarok mindenbe, ami Szegeden van, még elmenni egyet bulizni vagy kimenni a rakpartra ..stb
De vágyom a saját házra, a természetre és csendre is. A zaj szennyezésnek káros hatásai vannak, és ennek nem szeretném már sokáig kitenni magam.  Még mindig fenntartásaim vannak a településsel, bár elvileg várhatóak fejlesztések, pl. egy pizzázó is nyílik majd.

Hamarosan Húsvét, megyünk fel Egerbocsra, jó lesz kiszakadni a betondzsungelből és valami szépet is látni.

Megfelelési kényszerek

Nehéz másoknak megfelelni, de még nehezebb magunknak.

Nehéz megfelelni magunknak, de még nehezebb másoknak.



Régebben mindig másoknak akartam megfelelni. Volt bennem persze egy kép magamról, de valahogy mindig másoktól tettem függővé. Ha mások azt mondták rám, szerencsétlen vagyok, én elhittem magamról. Vagy ha azt, hogy csúnya, azt is, holott legbelül igazából mindig is szépnek láttam magam. Azzá váltam, amit mások gondoltak rólam. Persze még naiv voltam. Igyekeztem úgy viselkedni, úgy tenni, ahogy azt mások elvárják tőlem. Aztán mikor úgy tettem, persze abban is talált valaki mindig valami kivetnivalót. És az nem én voltam.

Meg akarunk felelni az embereknek, de vajon mi is számíthatunk rájuk, ha baj van?
Meg akarunk felelni a szülőknek, de vajon akkor nem szeretnének minket, ha a saját utunkat járnánk? Nem lennének talán még büszkébbek, mert önállóak vagyunk vagy mert végül ráleltünk önmagunkra?
Meg akarunk felelni a társadalomnak, aki kiontja magából azokat, akik öntörvényűek, de vajon mi a morál és ki számít már manapság normálisnak?
Itt persze nem a törvénytelenségről van szó, hanem pl. arról, hogy elvárják tőlünk, így a harminchoz közeledve,hogy családot alapítsunk,  házat vegyünk, gyerekünk legyen vagy fényes karrierünk,amiért annyit küzdöttünk. Persze az emberek többségének ez a vágya,de mi van azokkal, akik nem akarnak gyereket, akik a saját nemükhöz vonzódnak, akik szeretnek szinglik lenni vagy nem vágynak saját házra? Talán pont ettől boldogak, és tök jó, hogy nem akarnak megfelelni senkinek. Mindenki úgy éli az életét, ahogy szeretné, és senkinek semmi joga nem lenne beleszólni vagy lenézni a másikat.
Hiszen ha lehull a lepel, mindenkiről kiderülhet előbb-utóbb, hogy végig csak szerepet játszott, és azt hitte, amiben él, az a normális, az jelenti a boldogságot számára. Pedig csak meg akart felelni. Valakinek. Egy képnek, amit magáról hitt. Másoknak. szülőknek, férjnek, a világnak. És mi lett belőle élete végén? Egy megkeseredett valaki.

Ahogy egyre idősebb leszek, lassan rájövök arra, hogy abszolút nem akarok megfelelni másoknak, csak magamnak. És minden erőmmel arra fókuszálok, hogy magamnak megfeleljek. De nem úgy, hogy az utolsó szuszt is kihajtsam magamból, ugyanis nem vagyok maximalista, szeretem magam jól érezni a bőrömben. És ha ez azzal jár, hogy most csokit akarok enni, akkor azt eszek. Ha nincs kedvem szépen felöltözni, nem teszem. Ha nem szeretnék kimozdulni otthonról, és inkább filmet néznék, akkor lemondom a találkákat. Sőt, nem is szervezek, mert tudom, hogy úgyis kényszer lenne az egész. Olyan helyzet, amiben nem érzem magam komfortosan.
Nem vágyok sok ember társaságára, ahogy le tudom a munkahelyi kötelességeimet, csak azoknak a dolgoknak szeretnék időt és figyelmet szentelni, amiket szeretek.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy olyan dolgokat tegyek, amiket nem szeretnék vagy hogy olyan emberekkel legyek, akikről tudom, hogy a hátam mögött kibeszélnek, holott nem is ismernek igazán.

Szóval mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne másoktól függjön, élvezze, amíg szabad lehet, ha van rá lehetősége. Azokat a dolgokat tegye, amiket szeret, amiben jól érzi magát.

 Ne másoknak akarj megfelelni, hanem magadnak. 

Kommunikáció - erőltessük-e, ami nem megy?

Sose voltam az a kommunikatív típus, ha kellett, beszéltem, ha nem, akkor inkább csendben maradtam.
Nem bírom a szószátyár, semmiről nem beszélő embereket, sokszor a csend többet ér.
Persze (ha most nem számítjuk a közvetlen környezetünket) azzal mindig egyszerűbb beszélgetni, aki szimpatikus és aki nyit feléd. Van, amikor rám van bízva, kit szólítok meg, de van olyan, amikor muszáj beszélgetnem valakivel, és ez nagyon kényelmetlen szitut tud teremteni.
Az elmúlt két napban tréningünk volt, az egyik nap végén az empatikus kommunikációt gyakoroltuk. A másik elmondott egy szitut, mi figyeltünk és az érzéseire vonatkozó, visszacsatoló kérdéseket kellett feltegyünk, mint hogy pl. hogy érezted magad ettől? Frusztrált voltál? Felszabadított ennek a kimondása? Érdekes volt, hiszen az emberek alapból a cselekményre összpontosítanak beszélgetés közben, nem a másik érzéseire. Aztán olyan jól sikerült a tréning, hogy még ma is a kollégákkal, bármit mondtak, visszakérdeztünk, hogy és hogy érzed magad ettől? Persze elvicceltük, mert nem egy kényelmes beszélgetés, mégis ha a másik őszinte, sokmindent meg lehet tudni róla.
A melóhelyen kevés emberrel találom meg a közös hangot. Affelé tudok nyitni, aki szimpi, de aki annyira nem vagy van bennem egy rossz érzés iránta vagy akár régi élmény, sérelem, azzal inkább nem kerülök kontaktba. Pont olyan munkatársammal kellett beszélgessek egy szituáció során, akivel a legkevesebbet beszélgettem mostanában. Megállapítottam én is, és ő is, hogy szinte semmit nem tudunk egymásról. Ő is elég introvertált meg én is. Egyikünk se nyitott a másik felé, csak ha muszáj volt. Aztán egy másik kollégám is kijelentette, hogy ő se tud rólam semmit, de igazából nem zavart a dolog, hiszen ha annyira akarnám, hogy tudjon rólam, már beszéltem volna magamról. Amit persze nem sűrűn teszek meg.
Aztán ott van az a kolléga, akivel beszélgetnem kellene, tapasztalatokat kellene egymással megosszunk, híreket, egyebet, de ő még nálam is kevésbé nyitott. Próbáltam nyitni, igaz, nem vehemensen, de amikor én megadtam a kezdő lökést egy szitu alkalmával, ő ezt nem viszonozta máskor. Nem oszt meg velem szinte semmi infót, csak amit muszáj, de eljutottam oda, hogy már én is ugyanígy kommunikálok vele, szinte sehogy. Akinek a helyére került, azzal baráti viszonyt ápoltam, de ő még  egy átlag kommunikációra se nyitott. Ez elég kellemetlen, de nem meglepő egy multinál.
Mindenki azt hirdeti, hogy nyíltan és őszintén kommunikáljunk egymással, osszunk meg mindent, közben ez csak a felszín, mindenki jópofizik, kevés az őszinte, szókimondó hang. Inkább a kétszínűsködés megy, mint a legtöbb munkahelyen.

Szóval kérdés: erőltessem-e azt a beszélgetést, amit egy porcikám se kíván?
Ilyenkor mérlegelni kell azt, hogy mennyire fontos vagy hasznos a beszélgetés. Ha az, akkor erőltetni kellene.
Ha pedig csak egy olyan személyről van szó, akinek nincs közölnivalód igazán, nincs meg a kémia, azt úgyis megérzi a másik, és jó esetben ő se szól hozzád, békén hagy.Ebben az esetben a beszélgetés azt hiszem, hanyagolható. Hiszen minek beszélgessünk valakivel, aki valójában nem érdekel? Én legalábbis biztos nem, mert nem tartom magam kétszínűnek.

Sose voltam kommunikatív, és azt hiszem, nem egy munkahely fog azzá tenni engem. Sajnos a multiknál az introvertált emberek nem nyerők, nem szimpatizálnak annyira velük, mert nem tudják eladni magukat, nincs mindig önbizalmuk, nem tolják előtérbe magukat, így a főnök meg se jegyzi, hogy a világon vannak.
De attól még ilyen vagyok, és ezt nem bánom. Nem a főnöknek vagy más embereknek akarok megfelelni, hanem csakis magamnak. És  ha ettől jól érzem magam, hát maradok ilyen.

Nem azt kapod, akit elképzeltél... Elvárások és ideálok

Amikor gimis voltam, minden lány a helyes és népszerű srácokra bukott, akik vagányak voltak, na nem annyira, hogy kicsapják őket, de azért jó volt velük nevetni és időnként lázadozni. Saját motorral jártak, volt jogsijuk. Nagy dumákat nyomtak, a buliban ők jelentették a középpontot és az a csaj is menő lett velük, aki a barátnőjük volt. 

Amikor egyetemre jártam, már nem a jóképűség volt az elsődleges, hanem az intelligencia. Minél okosabbat mondott valaki az órán, annál többen néztek fel rá, és persze az is fontos volt azért, hogy ne legyen teljesen magának való, benne legyen a bulikban. Olyasvalaki, akivel együtt lehetett tanulni, bulizni, majd lustulni egész nap. Egy srác, aki tele volt önbizalommal, karrier tervekkel, és elképzelte, hogy milyen gazdag lesz majd, ha végre lediplomázik.

Majd következett a munka világa, amikor rájövünk arra, hogy 1. a tanulásodnak végre megérett a gyümölcse vagy 2. feleslegesen tanultál annyit, mert nem dolgozol jó helyen, és hogy egész életedben csak az a pár nap szabadság tesz függetlenné, ami évente adatott. És akkor rájössz arra, hogy fontos az egzisztencia, a saját lábra állás, méghozzá minél hamarabb. A pénzes pasik a nyerők, akikre fel lehet nézni, és akikkel ha szerencséd van, már saját lakásuk és persze kocsijuk is van és neked más dolgod sincs, mint bevágódni náluk és el van rendezve az életed. Az se fontos, ha nem néz ki jól, még jobb, ha a főnök az, ezért még talán irigyelni is fognak. Már megtaláltad önmagad, nem akarsz keresgélni, és reméled, hogy a pasinak is hasonló tervei vannak veled.

Ezután több verzió is lehetséges. Vagy valóban létrejön egy Csipkerózsika-álom, vagy kidobtak, megcsaltak, veszekedtetek, a pasinak fontosabb volt a pénz, mint te. És akivel azt hitted, közös életet tervezhetsz és gyerekeket, akár utcára is tenne. Vagy csak csendben elváltatok, mert valami hiányzott, nem volt meg az a plusz, és nem számíthattál már rá.

Utána már nem fog érdekelni, hogy ő legyen a leghelyesebb, a legintelligensebb, vagy neki legyen a legtöbb pénze. Már egyedül az fog számítani, hogy hűséges legyen, tisztességes, őszinte, megbízható, és legfőképpen olyan pasi legyen, aki jó férj lesz később és szerető apa. Akivel sokat nevetsz és jókat beszélgetsz,  és mindent megosztasz vele, aki jobban ismer téged, mint te magad. Aki egyben a legjobb barátod is és életed értelme.

És eljön az idő, amikor már beéred a gimi legérdektelenebb és legcsendesebb fiújával is, akit régen észre sem vettél, és nem azért, mert nincsenek mások, hanem mert rájössz arra, hogy mi jelenti az igazi értéket.

A külcsín és az anyagiak már nem számítanak, pedig ugyanúgy te vagy csak több évvel idősebb és bölcsebb…  

Már eldobtad ifjúkori elvárásaidat, hiszen csak az a fontos, hogy legyen valaki melletted, akinek kezedet nyújthatod.

És közben arra is rájössz, hogy teljesen felesleges elvárásokat támasztani, mert nem azt kapod, akit elképzeltél, hanem akire szükséged van.

Év végi összefoglaló 2017

Úgy tűnik, van ebben a hetes számban valami, ami miatt az ilyen végű évek igencsak izgalmasra sikerednek. Pl. a 2007-es évem volt mozgalmas, amikor érettségiztem és szeptembertől már Szegeden folytattam az életem.

Az idei évben sokminden történt, és ehhez költözködnöm és munkát váltanom sem kellett.

Tegnap végre megvolt az utolsó céges ajándékozás is, és az idei év utolsó munkanapja számomra.
Már három hete csak karácsonyi vacsik, ajándékozás megy, meg egy rakat karácsonyi üdvözlet, képeslap, szaloncukrok, tegnap még bejgli is volt a melóhelyen.
Két karácsonyi céges vacsink volt, két külön étteremben, más-más csoporttal. Mindkettő elég erőltetett volt, látszott, hogy szinte mindenki csak kényszerből ment el,  mert hát ingyen kaja (az italt nem állták),  de a hangulat pár vicces beszóláson kívül elég lapos volt. Három éve, mikor a cég még másik néven futott, volt egy tök jó partink, kajával, zenével, bulival, sajnos azóta nem rendeznek ilyet. Pedig nem kis cégről beszélünk. Több helyen is azt hallom, hogy nagy parti van ilyenkor, ingyen kaja, pia, zene, buli,  meglepetés sztárvendég...stb.  Ezek után nem is csoda, hogy senki sincs oda ezért a vacsis dologért. Persze örüljünk, hogy van valami. Ajándékot is kaptunk, díszgömböt a cég logójával és egy kalendáriumos tolltartót, ami végülis jól néz ki. A főnök is írt egy személyre szóló képeslapot mindenkinek, hát az enyém egyáltalán nem hatott meg, pedig kedveset írt, hogy sokat fejlődtem, és még pár hónap és én leszek a legjobb. Ez csak nekem hangzik úgy, mintha azt írta volna le, hogy mínuszból indultam, most vagyok nullán és pár hónap múlva jó leszek? Mindenesetre kidobtam a képeslapot, mert csak felhúztam magam rajta. Alapvetően jóindulatú a főnökünk, csak hát abszolút nem ismer, mert csak azt ismeri, aki odamegy hozzá nyalni, ő nem megy oda pl. hozzám, hogy na hogy vagy, mi újság.

Tegnap pedig a közelebbi kollégákkal ültünk be a Pixelbe inni, itt is volt ajándékozás, de már valamivel meghittebb, hiszen évek óta ismerjük egymást, és napi szinten beszélgetünk. Mindenki elég testhez álló ajándékot kapott és talán most először én is örültem az enyémnek. Baglyos hógömböt és egy karácsonyi karkötőt kaptam, ami igazán fancy. :) Bár itt is 11kor már asztalbontás volt.
Összességében a cégnél is voltak pozitív változások, kaptunk mobilt, lett céges számunk és laptopunk is, dolgozhatunk otthonról, home office-ban is.  Sok szarság is volt persze, de többé-kevésbé összetartottunk,a társaság néha fárasztó, de azért jó és legalább nem teszünk keresztbe egymásnak a közeli kollégákkal. Ami negatív volt, hogy elment az a kollégám, akivel a legjobban voltam, aki a legjobban ismert és sajnos azóta se lépett és nem is fog lépni a helyére hasonló személy a melóhelyen. Mai napig hiányzik onnan a jelenléte, de már annyira nem fájó, mint eleinte.



Magánélet terén is voltak változások. Májusban megkérték a kezem, menyasszony lettem, augusztusban pedig elkezdtük intézni a saját házunkat és novemberben a miénk is lett. Ha tavaly valaki azt mondja nekem, hogy ez fog velem történni idén, valószínűleg nem hittem volna neki.
Sok helyre utaztunk (már magunkhoz képest), és most először utasszállító repülőn is ülhettünk.


November végén igencsak lelkes szoktam lenni, várom a karácsonyt, így nem is csoda, hogy mire oda kerülök, hogy élvezzem az ünnepet, annyira telítődtem mindennel, karácsonyi fények, filmek, adventi vásár, munkahelyi karácsony, hogy már nincs is annyira extra kari hangulatom.Erre persze még az is "rásegít", hogy évek óta nincs normális hó errefelé karácsonykor, már csak a filmekben látok havazást. Azért a hó sokat dobna mindenki hangulatán.
Az ajándékokat már megvettem, én inkább az a típus vagyok, aki nem hagyja utolsó napokra a dolgokat, illetve már azt a nagy tömegnyomort is nehezebb elviselni a boltokban így kari előtt pár nappal. Holnap indulok haza, de jövőre valószínűleg már a saját házunkba és ott töltjük az ünnepeket.
Na de addig még van idő.

Aki véletlenül a blogomra tévedt év közben vagy elolvasta ezt a bejegyzést, annak köszönöm és kellemes ünnepeket kívánok neki! :)

Karácsonyi hangulat asztalka

Kedvenc karácsonyi filmjeim - ismertek és kevésbé ismertek

Nem tudom, ki hogy van vele, de én már december elején elkezdek hangolódni karácsonyi filmekkel. Igaz, a tévé is tömve játssza őket már novembertől, de azok mindig csak a szokásos filmek: Télapu, Kelekótya karácsony, Beethoven karácsonya.. stb. Nem mondom, hogy nem szeretem őket, de legalább elővehetnének valami újat is, amit mondjuk nem gyakran látni tévében.

Az én nagy karácsonyi film kedvencem az Igazából szerelem a sok angol színész meg az egész feeling miatt, de akár a Bridget Jones naplóját is ide sorolhatnám.
Mesében pedig a Polar Expresszt szeretem, annál jobb téli-karácsonyi hangulatú mesét nemigen láttam és még a zenék is szépek benne.
Vígjátékban a Tapló Télapó a kötelező nálam, nagyon jókat szoktam nevetni rajta, és a második rész sem lett rossz.

Kevésbé ismert filmek, de nagyon jól lehet velük hangolódni:


Csillaghercegnő - Journey to the Christmas Star 

Igazi családi mozi, amit a gyerekek is szerethetnek. Egy kislány mesebeli története. Sonja, az árva kislány, sanyarú körülmények között él. Mostohaszülei és mostohatestvérei folyton kihasználják, a legalantasabb munkákra kényszerítik és még a házuk küszöbét sem lépheti át. A kislány egy jobb élet reményében már régóta tervezi a szökést, amely a véletlenek szerencsés összejátszása révén sikerül is neki. Üldözői elől menekülve a királyi palotában találja magát, ahol fültanúja lesz a király elkeseredett fohászának, akinek birodalmát szörnyű veszély fenyegeti. Királysága felett a gonosz veszi át a hatalmat, ha karácsonyig nem találja meg, s nem gyújtja újra lángra a Karácsony csillagot, amely újra beragyoghatja a palotát és a királyságot. Sonja felajánlja, hogy vállalva a rá leselkedő veszélyek sorát, segít a királyon és megkeresi az elveszett Karácsony csillagot, ám kalandos útja során számos akadályt kell leküzdenie.


A Karácsony története - Joulutarina  

Szintén gyerekeknek ajánlott. Sok száz évvel ezelőtt, Lappföldön, a 7 éves Nikolas szülei és testvére egy tragikus balesetben meghalnak. Az árván maradt fiú így senkire nem számíthatna, de a falubeliek megsajnálják, és elhatározzák, hogy szűkős lehetőségeik ellenére felnevelik őt, úgy hogy minden család befogadja egy évre. Nikolas, amellett hogy jól viselkedik és szorgalmasan tanul, hálából apja bicskájával apró ajándékokat készít a többi gyereknek, amit karácsony este rak le a házaik elé. Amikor a fiú a mogorva asztaloshoz, Isakkihoz kerül, mégis úgy tűnik, hogy ismét rosszra fordul a sorsa. Hamarosan azonban kiderül, hogy a zord külső mögött érző szív rejtőzik, és Isakki úgy dönt, segít Nikolasnak a hagyományos ajándékosztásban...

Egy különös éjszaka 

 Inkább idősebb és felnőtt korosztály lelheti benne kedvét, a csodás Julie Andrews-al.
Két korosodó idegen véletlenül találkozik a karácsony előtti éjszakán. Eleinte sokat vitatkoznak, majd fokozatosan nyílnak meg egymás előtt egy hófútta, eltorlaszolt, ám mégis meleggé varázsolt elhagyatott hétvégi házban.

Karácsonyi angyal 


Egy habosmázas-és klisé halmazoktól mentes karácsonyi film, ami számomra valóban a szeretetről és adományozásról szól. Ashleynek, a magányos munkanélküli nőnek  egyik szomszédja munkát ajánl. Segít az új főnökének, aki névtelenül tesz jót másokkal. Amikor azonban egy helyi magazin újságírója megtudja, mit is csinál a páros, döntenie kell, hogy felfedje-e az igazságot, miközben a nőnek óvnia kell főnöke titkát és a saját szívét.




Fehér karácsony - White Christmas 

És végül egy valódi klasszikus 84-ből, Bing Crosby-val. Ebben a filmben hangzik el a mesés, mindenki által ismert White Christmas muzsika,  de sok zene, tánc van benne, hiszen két tehetséges énekes-táncos komikus párosról szól,  akik  egy téli napon két fiatal hölggyel találkoznak össze, és együtt indulnak Vermontba, hogy együtt töltsék a karácsonyt. Természetesen nagyon jól szórakoznak a hölgyek társaságában, de az igazi kaland akkor kezdődik el, amikor Wallace és Davis rájönnek, hogy a vendéglő tulajdonosa nem más, mint egykori tábornokuk. Az öregúr szörnyű anyagi gondokkal küzd. A kis csapat elhatározza, hogy egy show-műsorral megpróbálnak enyhíteni az öreg tábornok gondjain...

 

Persze ezeken kívül még sok filmet szeretek, de mindet szinte lehetetlen is lenne felsorolni, hiszen évente gyártanak kettőt-hármat legalább.Mindenesetre a Reszkessetek, betörők örök film marad már, sztem ez a végzetünk, hogy ezt minden karácsonykor lássuk, még ha csak kapcsolgatva is két csatorna között. Szerintem a kosztümös filmeket is ilyenkor a leghangulatosabb újra nézni, a Jane Austen-filmeket, a Kisasszonyokat, a Boldog karácsonyt, Hetty nénit, na és persze a Sissit vagy A muzsika hangjait. 

Mindenesetre, választék szerencsére van és biztos mindenkinél akad egy-két klasszikus, amit sosem hagyna ki. 

Decemberi kezdetek

Végre december van, Szegeden ma leesett az első hó is, és ma van Advent első vasárnapja. Az adventi koszorúm már múlt héten kész lett, és megvolt az első karácsonyi vásározás is, forralt borozással meg egy kevés ajándék vásárlással.

A karácsony a kedvenc ünnepem és ez a kedvenc időszakom, ahogy a zenében is van: "It's the most wonderful time of the year"

Habár még nem a házunkban ünnepelünk, de jövőre remélhetőleg, és ha Isten is úgy akarja, minden adott lesz hozzá.

Az év utolsó szakasza máris változással kezdődött. Párom végre felmondott azon a munkahelyen, ahol nem becsülték meg, ahol annak ellenére, hogy az egész napját ott töltötte, nem fizették meg, sokszor éjjel 2-kor kellett keljenek és négy órát utazzanak, hogy aztán 10 órákat dolgozzanak. Sosem volt itthon, ott aludt, hétvégén meg nem volt ideje, sem ereje semmihez. Kitalálta, hogy mit szeretne csinálni helyette, azt, ami már gyerekkori álma és habár még tanfolyamokon kell részt vegyen, hogy teljesüljön, én teljes mértékben mellette állok. Remélem, összejön neki és karácsonyra magamnak is azt kívánom, hogy egy olyan munkám legyen egyszer, amit szeretek és kamatoztathatom egyszer, amit évekig tanultam.
Már nem vágyok házra, hiszen van, igazából a munka része kellene már vége jó legyen, hogy azt csinálhassam, amiért úgy érzem, érdemes minden nap felkelnem.

Munkahelyen ismét húztunk neveket (jaj, de iskolás már ez), úgyhogy ismét egy embert legalább úgy kell megajándékozzak, hogy nem ismerem...Na mindegy, remélhetőleg utolsó ilyen karácsonyi bohóckodásom lesz ez. 
Örülük, ha a szeretteimnek megtalálom a megfelelő ajándékot, nem hogy egy idegennek..

Persze a karácsony a szeretetről szól, tehát nem kellene ilyennek lennem, tudom.

Lassan eljön a karácsony közeledtével csináljuk lista mellé a filmek megtekintése, amelyekkel igazi karácsonyi hangulatba hozhatjuk magunkat. Ezért következő bejegyzésben összegyűjtöm az én kedvenceimet.

Az idei adventi koszorúm