Megfelelési kényszerek

Nehéz másoknak megfelelni, de még nehezebb magunknak.

Nehéz megfelelni magunknak, de még nehezebb másoknak.



Régebben mindig másoknak akartam megfelelni. Volt bennem persze egy kép magamról, de valahogy mindig másoktól tettem függővé. Ha mások azt mondták rám, szerencsétlen vagyok, én elhittem magamról. Vagy ha azt, hogy csúnya, azt is, holott legbelül igazából mindig is szépnek láttam magam. Azzá váltam, amit mások gondoltak rólam. Persze még naiv voltam. Igyekeztem úgy viselkedni, úgy tenni, ahogy azt mások elvárják tőlem. Aztán mikor úgy tettem, persze abban is talált valaki mindig valami kivetnivalót. És az nem én voltam.

Meg akarunk felelni az embereknek, de vajon mi is számíthatunk rájuk, ha baj van?
Meg akarunk felelni a szülőknek, de vajon akkor nem szeretnének minket, ha a saját utunkat járnánk? Nem lennének talán még büszkébbek, mert önállóak vagyunk vagy mert végül ráleltünk önmagunkra?
Meg akarunk felelni a társadalomnak, aki kiontja magából azokat, akik öntörvényűek, de vajon mi a morál és ki számít már manapság normálisnak?
Itt persze nem a törvénytelenségről van szó, hanem pl. arról, hogy elvárják tőlünk, így a harminchoz közeledve,hogy családot alapítsunk,  házat vegyünk, gyerekünk legyen vagy fényes karrierünk,amiért annyit küzdöttünk. Persze az emberek többségének ez a vágya,de mi van azokkal, akik nem akarnak gyereket, akik a saját nemükhöz vonzódnak, akik szeretnek szinglik lenni vagy nem vágynak saját házra? Talán pont ettől boldogak, és tök jó, hogy nem akarnak megfelelni senkinek. Mindenki úgy éli az életét, ahogy szeretné, és senkinek semmi joga nem lenne beleszólni vagy lenézni a másikat.
Hiszen ha lehull a lepel, mindenkiről kiderülhet előbb-utóbb, hogy végig csak szerepet játszott, és azt hitte, amiben él, az a normális, az jelenti a boldogságot számára. Pedig csak meg akart felelni. Valakinek. Egy képnek, amit magáról hitt. Másoknak. szülőknek, férjnek, a világnak. És mi lett belőle élete végén? Egy megkeseredett valaki.

Ahogy egyre idősebb leszek, lassan rájövök arra, hogy abszolút nem akarok megfelelni másoknak, csak magamnak. És minden erőmmel arra fókuszálok, hogy magamnak megfeleljek. De nem úgy, hogy az utolsó szuszt is kihajtsam magamból, ugyanis nem vagyok maximalista, szeretem magam jól érezni a bőrömben. És ha ez azzal jár, hogy most csokit akarok enni, akkor azt eszek. Ha nincs kedvem szépen felöltözni, nem teszem. Ha nem szeretnék kimozdulni otthonról, és inkább filmet néznék, akkor lemondom a találkákat. Sőt, nem is szervezek, mert tudom, hogy úgyis kényszer lenne az egész. Olyan helyzet, amiben nem érzem magam komfortosan.
Nem vágyok sok ember társaságára, ahogy le tudom a munkahelyi kötelességeimet, csak azoknak a dolgoknak szeretnék időt és figyelmet szentelni, amiket szeretek.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy olyan dolgokat tegyek, amiket nem szeretnék vagy hogy olyan emberekkel legyek, akikről tudom, hogy a hátam mögött kibeszélnek, holott nem is ismernek igazán.

Szóval mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne másoktól függjön, élvezze, amíg szabad lehet, ha van rá lehetősége. Azokat a dolgokat tegye, amiket szeret, amiben jól érzi magát.

 Ne másoknak akarj megfelelni, hanem magadnak.