Mi történt tavasz óta?

Akik esetleg olvasták előző bejegyzéseimet, emlékeznek, hogy írtam, egy közeli férfi kollégám felmondott, ami elég szomorúan érintett. Helyére érkezett egy másik csoportvezető, aki szinte még gyerek, tapasztalatlan, szétszórt, de az önbizalma szerencsére nagy, és könnyen manipulálható erősebb személyiségek által. Nem igazán beszélek vele sokat, megtartjuk a távolságot, csak a szükségeseket beszéljük meg. Még mindig úgy gondolom, hogy alkalmatlan, de ezen már túlléptem és bízom abban a csoporttal együtt, hogy talán benő a feje lágya és mutat némi kompetenciát magából...
Alapvetően elvagyok most, kaptunk laptopot és a még márciusban beígért telefont is. Pedig már tervezgettem, hogy veszek magamnak új készüléket, de türelmemnek ismét meglett a gyümölcse, mint ahogy már sokszor.

A mostmár volt kollégámmal azóta is majdnem napi szinten beszélek, szinte mindent tud, ami a melóhelyen és persze velem zajlik, barátnője révén is, aki még mindig itt dolgozik. Jóban vagyok a csajjal is, de néha elviselhetetlen, sőt, még energiavámpír is. Most képzeljük el azt az embertípust, aki folyton csak magáról beszél és sosem kérdezget rólad, ha igen, az is ritkaság. Nem veszi észre, hogy csak ő beszél és nem hagy érvényesülni másokat, sőt, még kérkedik is vele, hogy mindig csak ő beszél. Minden mondata szinte úgy kezdődik, hogy "én"...A legjelentéktelenebb témákról képes órákig beszélni, ami persze szinte csak őt érdekli, én meg már hallottam a sztorit háromszor, de már elsőre se volt érdekes. Ráadásul, mivel a barátja nem tud elmenni szabira, inkább lement egyedül a tengerre, sőt, vissza is akar menni egy hónap múlva szintén egyedül. Furcsa egy csaj, ráadásul az önzősége egyszerűen taszító. Főleg hogy nem gondol a barátjára. Persze az ő dolguk, de nálunk ez nem hiszem, hogy beleférne a kapcsolatunkba. Szóval az ő barátjával vagyok én jóban. Volt, hogy két hetente pénteken beültünk iszogatni, beszélgetni, és olyan is, hogy elmentem hozzájuk. Furcsa kapcsolat a miénk, de én valahogy hiszek a férfi-nő barátságban, és ezt hiába magyarázom páromnak is, hogy ez a volt kollégám abszolút nem vonz, egyszerűen nem akarja elhinni. Illetve azt még elhiszi, hogy engem nem vonz, de azt már nem, hogy fordítva ez nem áll fenn. Ezt mondjuk én nem gondolom, bár sosem merült fel köztünk ilyen jellegű téma.  Lehet  neki furcsának tűnik, hogy naponta ír meg néha felhív, de a barátok is ugyanezt csinálják. Kár, hogy lányban nem találtam ilyen értelmes és hasonló érdeklődésű személyt, mint ő. Akivel feltölt egy-egy beszélgetés, és nem a hülyeség és irigység zajlik, hanem az őszinte öröm a másik sikere miatt és a bátorítás. Jó lenne több ilyen barát, mint ő.

És akkor a nyár: a meleget nehezen viselem, most legalább már biztos lettem benne, hogy a kedvenc évszakom az ősz vagy mindenképp a késő vagy korai nyár. Az albérletben meg lehet szinte fulladni, utálom, hogy a betonból tör fel a meleg és nem kint a zöldben kell átvészeljem a meleget, hanem a négy fal között. Ha egyszer lesz saját házam, mindenképp kerteset szeretnék.
Olvasással töltöm az időmet és az alábbi sorozatok megnézésével: Poldark, A férfi a lefjobb orvosság, Géniusz, A szolgálólány meséje és mostmár a Trónok harca.
És időnként sikerül egy-egy jó filmet is találnom, bár azt hiszem, A számolás joga nálam az év filmje (eddig). Na jó, meg még az Arrival is jó. Meg a többi Oscar-jelölt film se volt rossz, kivéve a Manchester by the Sea.De azt hiszem, a filmes élményeimnek egy külön posztot kellene szenteljek.

Sokan vagy Balcsin, vagy Görögben, Montenegróban nyaralnak.  A Balcsira visszamennék szívesen egy hétre, de már Eger is hiányzik. Vágyok a Bükkbe, az erdő közé a természetbe, a nyugalomba, mindentől nyugodtan. Augusztus elején ott töltünk pár napot. De ahogy látom, Eger is nagyon népszerű, mert sok ismerős nyaral vagy nyaralt ott szintén.

A távolodó Kékes

Repülés Hollandiába

Ha választani lehetett volna az európai országok között, hova utazzak, valószínűleg nem Hollandiát választottam volna, de a lehetőség adott volt párom unokatesója révén, akit meg tudtunk látogatni végre.

Először ültünk mindketten repülőn. Persze új és érdekes élmény volt számomra is, és kényelmesebb volt a több órás zötykölődés helyett, még a ha fapados járatként kicsit zsúfoltnak is éreztem a teret, na meg persze a nyomáskülönbség is kissé kényelmetlen volt. A rémhírekkel ellentétben nálunk semmi gond nem volt a csomagokkal és az ellenőrzésnél,a kutya se nézte meg, hogy beleférnek-e a táskáink a követelménybe és másnál se láttuk, hogy kekeckedtek volna vele.Hamar ott voltunk Eindhovenben, majd másfél órára rá kocsival Apeldoornban, ami egy nyugodt kisváros. Ami egyből tetszett, hogy tisztaság van az utcákon, gyönyörűek a kertek,az ablakuk olyan mint egy igényes üzletkirakat, és sok barna kockaház van,ami számomra teljesen "angolos" volt. Furcsa volt, hogy nincs redőny és függöny az ablakokon, illetve itt-ott gandzsa szag áradt, az utcákon is úgy szívták, mint ahogy mi itthon cigizünk. Furcsa, hogy a nagy igényességük mellett ez a dolog mennyire elterjedt náluk. Rengeteg kutya volt, és mivel úgy hallottam, nem tarthatják kertben, folyton sétáltatják őket, szerintem napjuk sok része telik el ezzel. Nehéz volt megszokni azt is, hogy még este 11-kor is olyan világos volt, mint nálunk otthon 8 órakor. Sötétben nem is láttam Hollandiát,mert általában hamar lefeküdtünk és korán keltünk, de már 5-kor világos volt.

Két teljes napot tudtunk ott eltölteni, de ebbe a két napba is sokmindent bezsúfoltunk, hála párom unokatesójának és az ő barátjának, akik minél többmindent meg szerettek volna mutatni nekünk. Megnéztük a pékséget, ahol dolgoznak, majd egy közeli kastélyt, a Palais Het Loo-t, ami szintén nagyon angolos volt és gyönyörű angolkertje van. Be is lehetett menni, így sok szobát végig tudtunk járni, nekem nagyon tetszett. A kastély mögött egy hatalmas erdő terült el, a Királyné Erdeje, ahol sok útvonalat végig lehet járni, útközben tavakat is látva, de mi csak egy órát töltöttünk el itt, lévén, hogy már este 8 volt, mire elkezdtük.

Másnap pedig elutaztunk Amszterdamba, ami szintén másfél óra tőlük. Párom vezetett, lévén a tapasztaltabb sofőr,  hát elsőre sikerült kilyukadni Amszterdam legzsúfoltabb utcáin kocsival. Nagyjából a csodával volt határos, hogy sikerült parkolóhelyet találnunk. Rengeteg ember volt, nagy zsúfoltság és rengeteg biciklis, több, mint autós. Folyton dudálás és csengetés hallatszódott, alig fértünk az utcákon is a másik embertől. Nem igazán fogott meg a főváros, ráadásul az utcák is szinte ugyanolyannak tűntek, folyó, átívelő hidak, hasonló épületek...

 Megnéztük a piros lámpás negyed egy részét, ahol a falakon valóban piros lámpák sorakoznak végig, mögöttük a kirakattal, ahol a nőket láttuk. Ilyet valóban nem látni itthon, így hát idegenkedve mentünk végig, nekem szinte szürreális volt az élmény, ahogy elhaladtunk az agyonsminkelt, szinte meztelen nők mellett.
Végighaladtunk bazárokon, ami a turistáknak kínált tulipánhagymákat és megannyi csecsebecsét, hűtőmágnest.A kedvenc üzletem a Christmas Market volt, ahol minden karácsonyi díszben pompázott, úgy éreztem, mintha december lett volna egy kis ideig. Illetve a sajtüzletek is jól néztek ki. Én mindössze sajtot vettem és egy holland papucsos hűtőmágnest. Az egyik szintén turistáknak kialakított üzletben még füves sütit is lehetett volna venni, de inkább nem éltünk a lehetőséggel. Én sosem éltem ilyesmivel. Talán régen hajtott a kíváncsiság, de ma már nem.

Végigsétáltunk hát a zsúfolt főváros régebbi részén, majd elindultunk Zandvoort felé, ami egy tengerparti kisváros. Párom még nem látott tengert sem, én meg már régen, ezért ennek jobban örültem szinte, mint Amszterdamnak. Itt nyugi volt, hullámzott a tenger, kagylókat gyűjtöttünk és egy csomó képet csináltunk.

Itt jó lett volna még sok időt eltölteni, de már késő délután volt, és másnap reggel indult a repülőnk Budapestre. Hamar itthon voltunk.

Élménynek jó volt, csak rövid ideig tartott.

Amire még rájöttem, hogy nem szeretnék külföldön dolgozni, és olyan életet élni, mint akiknél kint voltunk.
Oké, több pénzt keres, mint itthon, de a bérleti díj sokkal több és nem tudnak félretenni igazán saját elmondásuk szerint sem. Ilyenkor nem tudom, megkérdezik-e maguktól, miért vannak kint? Itthon van az összes családtag, barát, és még a várost is szerették, ahol laktak, sőt mi több, nem rossz munkájuk is volt.

Nem látom értelmét ennek és sok más külföldi munkának sem. Nyilván mindenkinek a saját döntése ez, bennem sajnos vagy nem sajnos több a honérzet ennél. Már egy hét külföld után jó érzés volt magyar szót hallani, nem is tudom, hogy bírnám ott ki hetekig, hónapokig...

Mindenesetre ennek köszönhetően mi utazhattunk kicsit és reményeink szerint talán nem utoljára. :)

Eljegyezve

Nem derült égből villámcsapásként ért a dolog, de erről majd később.

Már februárban lefoglaltam a szállást erre a hétvégére Tihanyba,lévén hogy én már rég voltam és akkor is csak egy fél napot, párom pedig még nem volt a Balcsin. Tavaly is úgy volt, hogy elmegyünk, de akkor a kocsija miatt le kellett mondanom a foglalást ugyanitt és ez elég szomorúan érintett. Most rájöttem, hogy ez se hiába történt így, és hogy minden így volt odafent megtervezve, hiszen akkor még nem lett volna belőle komoly dolog, csak egy szimpla utazás.

Tihany gyönyörű, az erkélyünkről a Belső-tóra és az apátságra is kilátás nyílt, este csak a békák kuruttyolását és a madarakat hallottuk. Csend volt, béke, nyugalom és csak ketten voltunk.

 Mindkét este étteremben ettünk, esténként borozgattunk és sörözgettünk, napközben pedig mindent megnéztünk, amit szerettünk volna. Az időjárás is kedvezett nekünk, az ország nagy részében leszakadt az ég, itt csak apróbb rövid zivatarok voltak, de még az is kellemesen hűsítő volt.
A szombati nap átlagosan és borúsan indult, de azért elindultunk kirándulni. Persze akkor elkezdett esni (beálltunk az egyik barlanglakásba). Ahogy hazafelé indultunk utána, felszakadozott a felhőzet és ragyogó napsütéses időnk lett. Elindultunk ismét sétálni, most már a Belső-tó felé, megnézni az Aranyházat, erdős utakon haladtunk keresztül.

(Azt még tudni kell a sztorihoz, hogy a gyűrű már két hete megvolt, az Árkádban néztük ki, nem kaptam még meg, megbeszéltük,hogy majd a megfelelő pillanatban.)

És ahogy ott sétáltunk, volt egy pillanat, amikor a kulcsot kezdte el keresni a zsebében, ami fura volt, mert azt én raktam el magamhoz. És akkor ahogy kotorászott, valahogy leesett, hogy a zsebében van valami (nyilván nem a kulcs). Megjegyeztem, hogy az nálam van, és azt hittem, már valami mást keres, erre sejtelmesen mosolygott. Ahogy végig sétáltunk, mondogatta, hogy ez romantikus hely, és meg akart állni mindig. Megéreztem, hogy hamarosan meg fog történni, hiszen furcsán viselkedett. Majd megkérdezte, hogy vélekedek a kapcsolatunkról, és amíg visszasétáltunk a tóig, ezt fejtettem ki neki, hogy én nem vagyok olyan, hogy toporzékolok, mikor kapom meg már a gyűrűt, amikor igazán megérdemlem és ő úgy érzi, akkor kérjen meg. Ere azt válaszolta, hogy nagy kő esett le a szívéről,  mert ő se akarja elsietni. Utána leültünk egy padra, és előadta ismét, hogy gondolt arra, hogy egy tárgy révén kifejezi a kapcsolatunk komoly szándékát, de.. és az a helyzet, hogy már nem is emlékszek, mit mondott, mert letérdelt elém, és megkérte a kezem. Mivel sejtettem, mi készül, így nem ért váratlanul a helyzet, így nem volt sírás meg akkora meghatódás, de ettől függetlenül örültem, miután igent mondtam. Ahogy ő is mondta, gondolkozott, hol kérjen meg, milyen szituban. Mindenképp itt akart, közönség nélkül, egyszerűen, kettesben, egyszerű, kirándulós ruhában, mert ez illik hozzá, hozzánk, ez csak ránk tartozik, nem a világra.

És ujjamra húzta a kis gyönyörűséget, ami számomra a legértékesebb mind közül.

Csak a közeli hozzátartozóknak mondtuk el eddig, nincs szándékunkban kiírni sehova, én is csak anonim osztottam meg, hogy emlékezzek erre a jegyességem első napján :)

Még jó, hogy holnap nem megyek dolgozni, ezt amúgy is meg kell emésszem.

És még valamire rájöttem. Amikor a leglazább az ember, nem vár el semmit, nem feszül neki semminek, akkor történnek a legváratlanabb  - vagy régóta várt - események.

Tihany számomra ezzel még értékesebb lett. Ha visszamegyünk egyszer, mindig emlékezni fogok arra a padra,ahol megkért. 

Tavasz - és egyéb újdonságok

Végre a héten 4 hónap után utazok! Már hiányzott, hogy kiszabaduljak ebből a benzinszagú betontengerből és az uncsi hétköznapokból. Húsvétkor Bocsin leszünk (Egerbocs) 4 napig, végre a gyönyörű természetben. Júniusig bezárólag van pár program, és hétvégi utazási tervek, amelyekről majd akkor írok bővebben, ha megvalósul. Munkahelyen megtanultam, már csak az a biztos, ami elmúlt, így nem szaladok ennyire előre, de van közte repülőút is. :)

A melóhelyen újabb változás következett be, ami az én munkahelyi kedvemet is biztos befolyásolni fogja, mert felmondott az a kollégám, aki talán túlzás nélkül kijelenthetem - a legközelebb állt hozzám. Személyében olyan ritka jó vezetőt ismerhettem meg (nem az én felettesem volt), aki mindenkiben megtalálta a pozitívumot, aki azoknak az embereknek is bizalmat szavazott az elején, akikről más csoportvezető már rég lemondott volna. Megmondom őszintén, 4 napig emésztettem az információt, hogy felmond (velem közölte másodikként) ami együtt járt gyomorgörccsel is és a folytonos aggódással, hogy mi lesz most? Olyan jól dolgoztunk együtt, annyit segített, jobban ismert mint bárki más, megnyíltam neki, nem lesz még egy ilyen, mint ő. Ami igaz is, de próbálok ezen nem rágódni, továbblépni, hiszen neki ez jó lesz, és mivel emberileg is kedvelem, így minden jót kívánok neki és teljesen megértem a döntését. Ha lehetne, én is mennék .. csak hát hova?

Az én felettesem személye is változott, de évente már ez is megszokott dolog. Sajnos nem a legjobb irányba változik a helyzet, akármennyire izzadságszagúak is a próbálkozások. Van káosz bőven, szinte olyan,, mint a legelején. A rendelkezések nagy része nevetséges, logikátlan, érthetetlen.
Így ahogy ez a kollégám is mondta, úgy látja rajtam, hogy már én se leszek itt sokáig.
Viszont mi kellene ahhoz, hogy változás történjen? Nos, ki kellene hoznom a legjobbat magamból,elsősorban nyelvet kellene tanulnom, önfejlesztő könyveket olvasnom.

És persze keresnem kéne helyeket, amiket eddig hiába tettem meg, mert sok helyről vissza se hívtak/írtak, nem hogy bemenjek interjúra. Végülis azzal nyugtatgattam magam, hogy biztos nem az volt a nekem való hely, nem volt hiába, és valószínűleg még dolgom van itt, fejlődnöm kell. Tudom, hogy sokkal több van bennem annál, aki most vagyok, és amilyen arcomat jelenleg megmutatom. De őszinte legyek, nem is vágyok rá, hogy megmutassam, mert sajnos olyan szinten hidegen hagy az egész, hogy még ahhoz sincs kedvem, hogy kreatívkodjak, holott van bennem kreativitás. Csak már belefásultam az egészbe.

Ezért remélem, rám mosolyog egyszer majd a szerencse, a lehetőség, bármi.

És ami miatt talán nem vagyok már olyan feszült, az Echkart Tolle könyvének köszönhető, A most hatalmának. A könyv sajnos nincs meg, online olvastam el az elejét, de nagyon bejött.

Ha elolvasom végig, lehet, hogy bejegyzést is írok róla, de addig álljon itt egy idézet a könyvből:

"Mi lehetne ostobább, mint szembeszegülni magával az élettel, ami most van, és mindig csak most van? Add meg magad annak, ami van! Mondj igent az életre, és meglátod, az hirtelen elkezd érted, s nem pedig ellened működni!" 

Valentin-nap - a kényszer romantika

A Valentin-nap az összes nap közül mindig is az utolsó helyen állt nálam  - ha szingli voltam, ha nem. A szingliknek egy kellemetlen, de egyébként közömbös nap, a pároknak pedig egy kényszeresség, hogy most valami romantikusat kell csinálni, venni..stb.

Felnéztem a Facebookomra az előbb, amit megmondom őszintén,már csak megszokásból látogatok,hónapok óta nem posztolok semmit. Hát az üzifal nagy része azzal volt tele, hogy ki mit kapott. Egy szál rózsát, de még egy tök átlag bonbont képesek kitenni az egocentrikus emberek.Lényeg az, hogy ki legyen téve, hogy őt mennyire szeretik, milyen szerelmes.
És nem az irigység beszél belőlem, mert én is kaptam ajándékot, de sose jutna eszembe, hogy feltegyem, mert senkinek semmi köze hozzá, mivel lepett meg a párom vagy hogy mi hogy éljük meg ezt az ünnepet egymás között. Ez magánügy.

Egyébként is az a meglátásom, hogy azok posztolnak émelyítően sokat a romantikus kapcsolatukról, akiknél valami nagyon nincs rendben vagy pedig éppen féltékennyé vagy iriggyé akarnak tenni valakit, exet, kiszemeltet, barátokat. Ez abszolút nem a valós érzelmekről szól, de ezt az értelmesebb emberek belátják.És nem is posztolnak ki ilyesmiket, csak szépen, csendben élik hétköznapi életüket. Ezekre az emberekre mindig is jobban felnéztem, mint az ilyen álca életet élőkére.

Egyébként nekem egy teljesen átlagos nap volt, nem is különösebben érdekelt, hogy milyen nap van ma. Mivel ez a kereskedelemnek olyan jó, úgyse lesz beszüntetve, pedig nem hinném, hogy ezen kívül bárkinek is hiányozna. Arról nem is beszélve, hogy nem a hagyományaink része, csak majmolás az egész.

Mindenesetre aki szereti, érezze jól magát benne, hátha csak ezen az egy napon kap virágot. Mert végülis akkor érthető - és szomorú is - miért szereti ennyire ezt a napot. 

Egerbocs - ahol a csend és nyugalom lakozik

Igaz, sok település elmondhatja magáról, hogy csendes és nyugodt és nekem is sok-sok hegyes, dombos vidék tetszik,ahova szívesen visszatérek. Ilyen Mátrakeresztes,Lillafüred,Szarvaskő, Zebegény, Bükkszentkereszt. Ezek mind-mind egykor gyerek - és ifjúkori nyaralásaim helyszínei voltak és közel kerültek a szívemhez. Hogy miért? Mert a Mátra és Bükk közelségében vannak, és alföldi lányként a hegyek számomra mindig varázslatosak és ritkán látottak, még ha nem is magasabbak 1000 méternél. Már az is tetszik, ha dombok vannak, de az még jobban, hogy teljesen más a feeling, mint nálunk.

Egyrészt kevesebb a kocsma, sok itteni saját bort, pálinkát iszik, ha van is kocsma, akkor is csak egy a faluban. Az emberek kedvesebbnek, beszédesebbnek tűnnek, nyitottabbak. Nem tudom, minek köszönhető, de már ettől jobban éreztük magunkat, mint otthon.
Másrészt a környezet. Erdők, dombok, mindig van hova menni kirándulni, vagy van a közelben egy tiszta vizű forrás, ahonnan vizet meríthetsz vagy patak, amelynek hallgathatod csobogását.

Sose felejtem el Mátrakeresztest, ahol háromszor is nyaraltunk. Eleinte nem voltam oda érte, de aztán fokozatosan megkedveltem a meredek domboldalakat, a kis kocsmát, ahol nyáron frissítőt ihatsz, ahogy letérsz a hegyi ösvényről egy kirándulás után. Apukám itt mesélte el, amikor katona korában ilyen hegyeken kellett sötétben felmennie.  Közben hallgattuk az erdei fülesbagoly huhogását, a szél susogását a közelgő vihar előtt és a patak is erősen csobogott. Néha villámok cikáztak az égen. Az ember sokszor egy-egy ilyen hangulatot zár a szívébe, egy apró emlékfoszlányt, amire aztán mindig szívesen gondol vissza a hétköznapok őrlő unalmában.

Szüleim már itt is tervezték, először 2008-ban, hogy vesznek egy parasztházat, igazi fehérre meszeltet egy szép magyar településen, ahol szívesen töltenék majd nyugdíjas éveiket és nyaralónak is használnánk. Végül sok-sok település után (Mátrakeresztesen nem találtak megfelelő házat), Egerbocsra esett a választásuk 2015-ben, egy jó állapotú parasztházra, berendezéssel együtt. Egerbocs talán kevésbé ismert, pedig nagyon jó helyen fekszik. Egertől 21 km-re, Szarvaskőtől 7 km-re, Szilvásváradhoz is közel van. Nincsenek olyan magas hegyek, mint Szarvaskőn, hanem inkább dombos. De ami a legfontosabb, csendes, nyugodt, nem hemzseg a turistáktól, mert közvetlenül a településen nincs ismert látnivaló. Pedig annál többet lehet sétálni, át a dombokon, ahol mindig egy másik ösvényre térsz, és akár egy fenyvesbe is kerülhetsz vagy észrevehetsz  egy elhagyatott erdész kunyhót vagy szarvasokat. Tavaly nyáron és ősszel is voltunk itt (szüleim többet), míg végül egy takaros belsőt is varázsoltak a házba, tipikus paraszt hálószobával, étkezővel. Amikor először itt voltam napokig, októberi hűvös volt és szakadt az eső, de még így is sétálni indultam. Szüleim sok kedves szomszédot ismertek meg itt, közvetlen embereket. Úgy volt, tavaly itt karácsonyozunk, de végül mégsem. Otthon nem volt hó, de itt Szenteste nagy pelyhekben hullt. Majdnem elsírtam magam, mikor megtudtam, mert nekem a karácsony már régóta nem olyan hangulatos hó nélkül.

Kilátás a dombokról

Amikor itt vagyok, akkor mindig lenyugszok, nincs stressz, csak madárének, a közeli templom harangozása, kutyaugatás. Itt elfelejtem, hogy vannak teendőim, kicsit megáll az élet, és a finom egri bor ivása közben az ember belefeledkezik önmagába. Néha legszívesebben fognám magam és hetekig ott lennék.

Fakereszt a dombon, rálátás a falura

Tavasszal

Nyáron

Persze nyáron a legjobb,mert olyankor kint lehet maradni szalonnát sütni, sörözgetni, amíg csak le nem megy a nap és tervezgetni a következő napi kirándulást.

Ősszel

Tudom, ide bármikor visszatérhetek, nyugalmat ad ez a hely.

Biztos mindenkinek a szívében van egy ilyen hely, ahol úgy érzi, igazán önmaga lehet és nem kell megfelelnie az elvárásoknak. Nekem ez az.

Új év, új gondolatok és 10 pont

Az ünnepek csendben és gyorsan teltek. Karácsonykor otthon voltam, mindenki csodás ajándékokat kapott,én is mindazt, amit szerettem volna, és ezért hálás vagyok. Nálunk nagyjából megvan, hogy mit szeretne a másik,nálam általában könyv van terítéken (idei volt Fábián Janka: Az utolsó boszorkány története).  Finomakat ettünk, ittunk. Hó persze nem volt, legalábbis nálunk. Az Alföldet mostanában egyébként is nagy ívben elkerüli a havazás.
Az eredeti terv még az volt,amikor szüleim megvették a nyaralót, hogy majd karácsonykor Egerbocson leszünk, de ez végül füstbe ment egyéb okok miatt. Viszont az ottani szomszédok mondták, hogy Szenteste nagy pelyhekben hullt a hó ebben a békés, dombos, Bükk közeli faluban, ami a nyugalom szigete számomra. (Erről később még írok egy bejegyzést). Bántam, hogy nem ott vagyunk,egy kis változatosság, mert már a  hó is különlegesnek számítana karácsonykor.
És egyszer kipróbálnám, hogy Szenteste kettesben vagyunk a párommal,bár az otthoni hangulat azt hiszem,pótolhatatlan, ezért amíg lehet,én a december 24-et otthon ünneplem.
A szilveszter is csendes volt, persze nem az utcán. Kettesben voltunk,iszogattunk,zenét hallgattunk,már egykor aludtunk,illetve volna, mert én csak 4-kor tudtam elaludni.
A 2016-os évem, ahogy írtam is korábbi bejegyzésekben, nem volt túl mozgalmas vagy változatos, de legalább nyaralni voltunk (ha nem is sokat), egy jobb albiba kerültem. A közeli ismerősök számát annyira redukáltam,amennyit egy kezemen meg tudok számolni.Igaz,nem bánom. A minőség fontos, nem a mennyiség. Egyébként sem vagyok túl társaságkedvelő mostanában,tökéletes,mikor magamban lehetek végre,a sok hülyeségtől távol vagy szeretteim körében. Nem vágyok kétszínű kapcsolatokra és emberekre.Sokszor kezdeményeztem,mostanában nem,de nem is vágyok rá.Amúgy is introvertált vagyok (melankolikus szem.típus), így ez talán nem is csoda.

Decemberben újabb változást jelentettek be a melóhelyen,új főnököket kaptunk,akiket eddig csak látásból ismertünk,de az elvárás több és a kivitelezés is más lesz.Lassan 3. éve, hogy itt dolgozok,és mindig év végén történt változás,így szinte már nem is csodálkoztunk,hogy ismét van egy. Fizu is több lesz januártól,bár nem sokkal.Spórolni jól tudok jelen körülményeim között és szeretném is ezt megtartani,csak a szükségesre költeni,ritkán elcsábulok persze, de akkor se költök olyan rengeteget. Szerencsére barátomnak is új munkahelye lett,ahol sokkal jobban keres és így legalább ő se kell kiszámoljon minden forintot. Persze hétköznap semmire sincs ideje, hajnalban elmegy, este hazajön,ha együtt laknánk is csak már úgy látnám, hogy alszik.

És hogy mit hoz 2017?
Fogadalmakat nem tettem, bár terveim vannak. Ezt még nem írom le, de ha valamelyik megvalósul,ígérem,megírom.
Barátom írt egy 10 parancsolatot nekem, hogy viselkedjek aszerint,ahogy ő gondolkozik.
Persze átnevelni nehéz bárkibe is egyfajta gondolkodásmódot,de pontjai azt hiszem,sokak számára lehetnének mérvadóak. 

Íme a pontok:

1.  Ne ítéljük meg egymás körülményeit. 
2. Ne egymásban keressük a hibát, hiszen közel se vagyunk tökéletesek.
3.  Tiszteljük meg azt a helyet, ahol terített asztallal várnak bennünket!.
4. Ne a körülmények befolyásoljanak!
5. Fogadjunk el mindenkit úgy, ahogy van.
6. Legyünk szeretetteljesek és hálásak. 
7. Szeressük Istent, keressünk, beszélgessünk vele, hiszen ő úgy szeret minket,ahogy vagyunk.
8. Fogadjuk el mások értékeit, szokásait. (lényegében az 5.pont)
9. Ne legyél büszke vagy "felsőbbrendű", hanem mindig légy alázatos. 
10. Tudjunk örülni mások sikereinek, ne legyünk irigyek. 

Sokszor előfordult, hogy nem a fenti pontok szerint gondolkodtam, nyilván nem hiába vannak kiemelve pont ezek a mondatok. Nagyon nehéz így gondolkodni, persze a páromnak sikerülni szokott, még ha néha ő is meginog.

Senki se tudja, mi vár rá, én se tudom, mi következik. Néha úgy érzem, elveszek a hétköznapokban, gondolkodni sincs erőm és csak a munkán jár még az eszem.
Aztán egy békésebb hétvége után  minden kezdődik elölről. De ahogy egy barátom is mondta, ha a helyzetet nem tudod megváltoztatni, változtasd meg a gondolkodásodat, a hozzáállásodat.

Ha nincs motiváció a munkában, gondolj arra, hogy pénzt kapsz ezért. Ha nehezen indulsz meg, gondolj arra, hogy   valaki hiába keres munkát hónapok vagy évek óta és hogy irigyelne téged, hogy van hova menned.
Ha kicsit fázol otthon, gondolj arra, hogy valaki az utcán kénytelen élni, és nem tud fűteni.

Minden helyzetnél van rosszabb. Vehetsz bármit, a pozitív gondolkodást és hozzáállást neked kell megteremtened.