2022. szeptember 21., szerda

Babázós nyár


 

Már hónapok óta nem írtam, de mostanában – talán érthető módon – minden időmet a kislányom köti le. Már a nyáron is túl vagyunk, szerencsére. Nagyon utáltam az egész nyarat, a szárazság, hőség miatt, és persze egy csepp eső sem esett. Idén először- hosszú idő óta először, nyaralni se voltunk. Közben persze végig hallgathattam a szomszédos kölykök medencézését, sikítozásait. Mivel férjem a júniust és júliust is végig dolgozta, volt, hogy 5 napot egybe, így egész nap a picivel voltam. Nem könnyű megoldani, főleg segítség nélkül. Örültem, ha arra van idő, hogy ebédeljek. Aki tudna segíteni, az nem segít, aki pedig szeretne, nem lakik közel vagy dolgozik. Gondolok itt anyósomra, akivel egy településen, egy utcában lakunk, nem dolgozik, mégis hetente jó ha 10, max. 20 percre átjött. Folyton mondogatja a hülyeségeit, meg hogy nyűgös a kislány, biztos éhes, vagy biztos álmos. Meg adjak neki tehéntejet.. Persze pár másodpercnél tovább nem tudja fogni, már teszi le egyből vagy adja át nekünk. Sajnos szándék sincs, hogy legalább megszokja egy kicsit, azt mondja, majd ha nagyobb lesz, pesztrálja… Persze, csak ha a gyerek majd azt se fogja tudni, kicsoda, ha ilyen sokat foglalkozik vele. Az ő gyerekei csak ettek és aludtak, és neki se volt segítsége. Szerencsére mostanában egyre ritkábban jön, a kezdeti lelkesedés hamar lelohadt. Nyilván én meg nem értek egyet azokkal, amiket mond, ennek hangot is adok. Egyébként se vagyok kíváncsi a véleményére, tanácsaira. Anyukám is eljön heti egyszer, de így is többet van a picivel, mint közel lakó anyósom és szerintem a kislányunk is jobban meg fogja ismerni.

Látogatóink is voltak, férjem barátai, nekem eljött nagymamám és keresztszüleim is Romániából. És persze vannak az „ígérgetők”, akik még mindig nem értek ide tavasz óta, pedig nagyon szerettek volna jönni. Pont azok ráadásul férjem barátai közül, akiknek illett volna az elsők között lenniük és még a településen is laknak. De én úgy vagyok vele, hogy aki nem ért ide őszig, az már ne is jöjjön. A munkahelyemre is bementem vele egyszer, persze pont nyűgös volt. De rendesek voltak a többiek, még két játékot is kaptunk, én pedig egy capuccinot. Cickány is aranyos, kezdetben nem volt szimpatikus, még 2019-ben, de pl. ők is eljöttek a férjével baba látogatóba és tök jó dolgokat is hoztak a picinek. Többi kollégám nem jött el, de végülis mindegy is.

Nincs két egyforma napunk, van, hogy a kislány többet alszik, van, hogy szinte alig, vagy csak 20 perceket egy nap. Az a 20 perc pedig semmire nem elég. Az éjszakák is változóak, volt, hogy egybe aludt 7 órát, és olyan is, hogy 2-3 óránként felkel enni. Napjainkat az orvosi vizsgálatok, kontrollok és a Dévény torna teszik ki. Az utazások nem a pici kedvencei, sajnos sokat nyűglődik, főleg ha álmos és nem sikerül elaludnia. Ezért állandó a vita is férjemmel, aki azt mondja, ne vigyük sehova a kislányt, ne vegzálják folyton, meg hogy neki itthon a legjobb. Aztán persze mégis megyünk. De pl. a kora utógondozásról már lemondtunk. Egyszer feleslegesen utaztunk, mert a dokinak el kellett mennie, akkor elégeltük meg a dolgot, nem olcsó a benzin költség sem, plusz idő, plusz a korán kelés. De ezen kívül van kardiológia és neurológia, ahová járnunk kell majdnem havi rendszerességgel. A védőnő kb. háromszor volt nálunk, de még tavasszal, viszont egész nyáron nem volt, és nem is kérdezett a gyerekről semmit. Aztán rácsodálkozott, hogy mekkorát nőtt a pici.

A kislányunk fejlődik ugyan, de lassan, egyelőre a korrigált korának megfelelően. Korrigált 5,5, hónaposan kezdett el forogni, végre hátról hasra is, nem csak fordítva. Pont amikor oda se figyeltünk nagyon, mert az etetőszékét szereltük össze. Most korrigált 7 hónapos, lassan el kellene kezdenie kúszni, próbálkozik vele, ahogy látom, de még nem igazán mozdult meg, esetleg csak körbe-körbe. Szerencsére sem a neurológus, sem a gyógytornász nem említi, hogy le lenne maradva, mindent rendben találnak. A figyelme napról napra nyílik, ahogy az értelme is. Mindig csinál új dolgokat és fedez fel. Egész jól elvan magában is, persze csak rövid ideig, van, hogy egy fakanállal elszórakozik percekig vagy egy vizes palackkal. Nem kellenek a drága játékok sem :D Gagyarászik is, de csak ha olyanja van. A súlya nem gyarapszik túl gyorsan, bár a védőnő szerint rendben van. Most 9 hónapos, mégis „csak” 5400 g és 63 centi körül van.

6 hónaposan, korrigált 4 hónaposan elkezdtem a hozzátáplálását is. Nagyon rákészültem a dologra, könyvet olvasgattam, beléptem egy Facebook csoportba is. Vettem pároló betétet, aprító gépet és egy új botmixert is, valamint jégkocka tartót és kisebb műanyag tároló dobozokat. Kanalak és étkészlet is már volt egy ideje. Almalével kezdtem, majd alma pürével, végül folytattam sütőtök pürével, ami üveges bébiételben volt. Eleinte terveztem, hogy püréket készítek, majd mivel eleinte csak 1-2 kanállal evett mindenből, ezért üveges bébiételt vettem, és 3 napig adtam neki egyfélét, fokozatosan emelve az adagot. Táblázatot is töltöttem le vagy 5félét, de volt, ahol a sorrend nem volt egyforma, meg más hónaptól ajánlották, mint a másik táblázat… Úgyhogy már csak azt néztem inkább, hogy a bébikajákra hány hónap van ráírva és azt adtam neki. 2 hónapig csak kóstolgatott, kisebb adagokat. Szerencsére majdnem mindenre vevő volt, a répa és a spenót volt az, ami kevésbé jött be neki eddig. Majd augusztus végén már elkezdett egyre többet enni, a csirkehús édesburgonyával volta kedvenc, bevágta majdnem a háromnegyed üveggel. Szóval végre kiváltottunk egy étkezést.  Ekkor kezdődött, hogy elkezdett egyre keményebb kakija lenni, majd napokig nem kakilt, holott korábban napi 1,2 mindig volt neki. Szóval szenvedett szegénykém. Elkezdtem kipróbálni mindent, rostos gyümiket adtam neki, széklet lazító kajákat, több folyadékot és olajat tettem a püréibe, mégse használt. Ahogy a Laevolac szirup sem. Elkezdtem én készíteni a püréit, mert a bolti kajákban rizskeményítő és rizsliszt is van (többségében), és ez is okozhat szorulást. Több nap után a glicerines mini klizma segített, ami jobb ,mint a kúp, mert ez egy folyadék, amit be kell fecskendezni a megfelelő helyre. Csak hát ez se lehet hosszútávú megoldás. Így most az aszalt szilvalé és Dulcosoft kombó tűnik úgy, hogy beválik. Reméljük, egy idő után megszokja a pocakja a kajákat, és nem lesz székrekedése. De sok kísérletezést igényel a dolog. Minden napra jut valami, olyan sosincs, hogy ne legyen valami kisebb megoldandó dolog. Persze 3 hónapja a fogzással is küzdünk, de még nem bújt ki neki egy foga sem. Végülis a pocakfájós időszakon is túl voltunk, ezen is túl leszünk előbb, vagy utóbb.

Szóval vannak könnyebb és nehezebb, nyűgösebb napok is. Van, hogy tudok mellette csinálni ezt-azt és van, hogy semmit. A jó idő előnye volt, hogy sokat lehettünk kint, márpedig a kislányom imád a szabadban lenni, ott valahogy mindig megnyugszik és kevésbé nyűgös. Egyedül ez hiányzik a nyárból.

Az augusztusunk már eseménydúsabban telt, minden hétvégére jutott valamilyen program szinte. De ezt egy másik bejegyzésben írom majd le.

2022. április 20., szerda

Hétköznapok a babával

 

Már több, mint egy hónapja itthon vagyunk, nagyon gyorsan telik az idő és gyorsan telnek a napok is úgy, hogy szinte nem is történik semmi. Felkelünk, reggeli etetés, és már arra eszmélek, hogy délután van és lassan jön majd az esti fürdetés. Az etetések mindig máshogy jönnek ki, persze alapvetően 3 óránként, de ez nem ugyanaz az óra minden nap. Éjjel szokott kicsit felborulni, amikor van, hogy 4 óra múlva eszik, mert jót alszik, de van, hogy reggel már hamarabb kért enni másfél órával. A napokban elérte végre a 3 kg-t. Olvastam valahol, hogy ilyenkor talán már igény szerint lehet etetni a babát, amikor kér enni és annyit, amennyit szeretne. Hát nálunk ez a 3 óra tartja magát, az adagok pedig egyre nagyobbak. Többet eszik, mint amit súlya szerint kellene egyen, 60 ml helyett 70, 80-at, egyik nap 100 ml-t is bevágott. Az etetéseket nem szeretem, mert sokat nyűglődik közben. Előtte természetes, hogy sír (vagy inkább ordít), de ha közben büfiztetni akarom, akkor már ordít, így be kell szinte egyszerre nyomni neki az egészet, hogy ne ordítson. Az meg nem jó a pocaknak, mert feszíti, így nagy erőfeszítések árán próbálom büfiztetni legalább egyszer étkezés alatt. De van, hogy utána is sír, pedig már nem kér enni, aztán lassan lenyugszik. Azt gondoltam, hogy már túl vagyunk a pocakfájós időszakon, de pár napja megint nyűglődik késő délutántól és keservesen sír, ezért gondolom, hogy ismét a pocak lehet a ludas. De már gondoltam refluxra is, habár nem bukja vissza a kaját, de van úgynevezett csendes reflux is, amikor nem bukik. Ezt is csak onnan tudom, hogy benne vagyok pár babás Facebook-csoportban. Elvileg a hozzátáplálással megoldódik ez a probléma, meg ha már tud rendesen ülni, meg elindulnak a mozgások. Amúgy napról napra nyílik az értelme, sokat figyel, elkezdett gagyorászni, nem sokat mosolyog ugyan, csak idegenekre… Már leköti rövid időre a kiságy forgó és az elektromos hinta is, amin nézi a mozgó állatkákat. Azt vettem észre, hogy nagyon apás, imádja nézni őt, meg hallgat is rá valamennyire, már amennyire egy ilyen baba tud hallgatni a szép szóra :D Követi a tekintetével, igaz engem is, ha éppen nem fogom, keresgél. A Dévény tornán se vett észre a nő semmit rajta, hogy letapadt izmai lennének..stb. Pénteken megyünk fejlődés neurológiára, kíváncsi leszek, mit vesznek észre rajta vagy mit mondanak.

Igaz amúgy már 4 hónapos, korrigáltan csak 2, és inkább úgy is „viselkedik”, mint egy 2 hónapos baba. Számomra elég lassan nő, és amúgy még tényleg picike, 48 centi. mindenki ezt mondja rá, milyen pici. Hát egyszer csak utoléri a korát, legalábbis remélem. Már egyre kevesebbet alszik napközben, illetve változó, van, hogy szinte alig alszik, de van, hogy 2-3 órát etetések között. Szerencsére éjjel jobb az alvókája, de így is minimum 2x kelünk az etetés miatt. De szerintem ha nem lenne éhes, majdnem végig tudná aludni az éjszakát. Csak hát ennyi adagokkal nem lenne képes végig aludni, legalábbis gondolom.. Csak ha már többet bevágna, olyan 200 milliket, de az még odébb van…

A húsvét is gyorsan eltelt, nagyon készültem rá, hiszen karácsonyunk nem volt. Sütöttem kétféle sütit, amiket anno karácsonyra is terveztem, zserbót és Fanta-szeletet. Eljöttek húsvétvasárnap szüleim öcsémmel, elhozták a tévét Egerbocsról, mert ők vettek nagyobbat a parasztházba.. Itt voltak kb.két órát, megvárták férjemet is. Aztán meg tudtunk vacsizni is, mert a kislány lefáradt a látogatóktól .D Sonka, tojás, torma és sok-sok zöldség. A sonka és tojás is anyáéktól volt. Másnap vártunk látogatókat, illetve nyitva állt az ajtó, hogy jöjjön, aki szeretne, de „csak” azok jöttek, akik be is jelentkeztek előző napokban, így nem ért minket meglepetés. Jött apósom és sógorom locsolkodni, majd férjem régi haverja a barátnőjével (nem kifejezetten a locsolkodás miatt, hanem mert ők mindig eljönnek, ha Pestről hazajönnek), valamint a lelkész is eljött a menyasszonyával. Jót ettek a sonkából. :D Férjem még várta volna, hátha pár haverja felhívja, hogy eljönnének, de nem jöttek és nem is kerestek minket, hogy jönnének. Elég nagy csalódások… Persze én nem lepődtem meg rajtuk. Az egyik haverja a saját gyerekeit se látogatja, nem hogy megnézze a barátja gyerekét… Bár igazság szerint a picinek is elég volt bőven ennyi idegen arcot látnia egy nap. Mostmár inkább felosztjuk, hogy ki hogy jöjjön. Még jön férjem egy gyerekkori haverja a barátnőjével (akik nem jöttek el a lagzinkra, de azóta is próbálnak kicsit teperni, viszont legalább érdeklődnek), és kolléganőm is jön a férjével. Mások csak mondogatják, hogy majd eljönnek… Szóval elég megbízhatatlanok. És mi még gondolkoztunk bizonyos személyeken, hogy ők legyenek a keresztszülők… Aztán felénk se szagolnak … Igaz, mi se látogatjuk a keresztfiunkat túl gyakran, de ezek után meg végképp nem fogjuk, mert a baba tényleg leköti majdnem minden szabad időnket.. Vagy a vizsgálatok miatt, vagy csak úgy itthon. Férjem sokat segít és vigyáz rá, hogy el tudjak menni boltba vagy akár csak biciklizni. Vagy meg tudjak vacsizni, fürödni. Már az is nagy dolog… Nehéz, amikor egész nap oda van. Igazából segítség nem is nagyon kellene, nekem csak rá van szükségem, meg hát őt ismeri is már a pici. Hiába szólnék anyósnak, annak is csak sírna… Meg mint mondtam, nem is bíznám rá a gyereket…

Sokan azt mondják, észre se fogom venni szinte és már felnő a gyerek, meg hogy ez az időszak olyan rövid, mikor ilyen pici, de nekem olyan, mintha örökké tartana ez az időszak.. Főleg így, hogy ő hiába több hónapos, két hónappal „le van maradva” úgymond a kortársaihoz képest. De a lényeg az, hogy rendben legyen vele minden.

 Húsvéthétfő biciklizés, szépek voltak a felhők nagyon: 







2022. április 3., vasárnap

83 nap kórház után otthon


 El se hittem, hogy végre elérkezett az a nap, amikor haza jöhettünk. Végre a pici is saját környezetébe, a kis dolgai köré kerülhetett, a kényelembe, a rideg kórház után. Nem volt bennem félsz, mert a baba-mama szobában töltött 2 hét alatt kellő magabiztosságot szereztem a baba ellátása körül. De furcsa volt itt látni a kislányt. Eleinte majdnem olyan volt a napirend és az étkezések ,mint a kórházban. Egész jól aludt is az első pár napban, így mellette másra is volt időm. Anyáék alig várták, hogy láthassák, így 2 nappal hazajövetelünk után el is jöttek öcsémmel. Hoztak sültes tálat, amiből ettünk is vacsira.Meg egy csomó XS-es pelenkát és kiságyforgót is. Nagyon meg voltak hatódva, hogy végre láthatták az unokájukat. Anya egyből fel is vette. Gondolkoztam is, hogy jó-e a babának, hogy ennyien veszik körül és egyből megfogják, talán kicsit nyűgösebb volt és fura volt neki a sok idegen arc egyszerre. Anyósék 3 egymást követő napon jöttek el, külön após, anyós és sógorom. Legalább beosztották. Mindegyikül hozott valami kaját is, persze a picinek egyikőjük se hozott semmit, ami azért elég furcsa. Legalább egy pelenkát, vagy popsitörlőt, vagy valamit. Anya folyamatosan köt a kislánynak, meg kézműveskedik, hozott neki kis díszt a nevével, amit az ágya felé tettünk, meg külön képet is akar csinálni, amire a kis dolgait felragasztjuk. Nem nagy összegű ajándékra gondolok anyósék esetében, de tényleg legalább valami apróságot hoznának a picinek. Mondjuk mióta haza jöttünk, szinte folyamatosan látnak el kajával, már szinte a hűtőbe se fér sokszor, de ez ugye a miénk, nem az unokáé. Na mindegy, azért remélem nagyobb ünnepekkor csak nem jönnek ide üres kézzel.. Bár ha anyóst nézem, amilyen ajándékot karácsonyra is kaptunk tőle, talán jobb is, hogy nem hoz semmit. WC papírból meg csomagoló papírból csinált ajándék dobozt, meg kis Mikulást, amire először azt hittem, hogy egy óvodás keze munkája. Elég vicces... Meg kijelentette, hogy ő akár minden nap eljönne.Bár nem igazán látom szükségét, sőt.. A kutyust se mertem rábízni,amikor nyaralni mentünk, nem hogy a kislányomat.. 

Anya itt volt tegnap,  az altatásban segített és egyszer meg is etette a kislányt. Addig én takarítottam meg feltettem a húsvéti függönyöket. Meg persze szeretném, ha azért megszokná anyát, tudjon rá vigyázni, ha bármi van vagy mi is el szeretnénk kicsit menni kettesben a férjemmel. Kettőnkre tény, hogy nem sok idő jut és azért ez hiányzik. Bár nyilván első a kicsi lány és az ő igényei.Férjem nagyon sokat segít, amikor itthon van, csak sokszor egész nap dolgozik, így csak estére ér haza, jó esetben fürdetésre, ha olyan járata van éppen. De eteti a kislányt, be is pelenkázza, ha úgy van, bár azt inkább kihagyja, ha nem muszáj :D Ringatja, hintáztatja, sokszor megnyugszik, csendben van a baba a kezében, pár nap alatt megszokta sztem az apját és már tudja is hová tenni. Amikor megfáztam (mikor máskor, mint pont hazajövetel után), ő virrasztott éjjel a picivel, azt mondta, nem aludt semmit. Nagyon szeret foglalkozni a kicsivel és nagyon szereti, látszik rajta. 

Vannak nyűgösebb esték, amikor fáj a pocak, vagy van, hogy csak úgy nyűglődik, de ők nagyon megérzik a frontot. Márpedig abból volt pár a napokban, pedig már kezdett gyönyörű szép tavaszi idő lenni. És persze nehéz, amikor nem tudjuk, miért sírhat. Úgy kell kisakkozni és próbálkozni. Örülünk, mikor rájövünk, mi a baj, de olyan is van, amikor nem derül ki. 

Szóval jól elvagyunk itthon, a pici is hízik, bár volt egy hét, hogy stagnált. A védőnő már kétszer volt nálunk, bár sok értelme nincs, mert beszélgetünk, amit a védőben is meg tudnánk tenni... Tanácsot semmit nem kaptunk, igaz, én már eléggé ki vagyok okosítva és sok újat nem tud mondani. A gyerekorvosunk is egy semmi, megjegyezte első alkalomkor, hogy csoda, hogy él a kicsi azok után, amin keresztül ment. Hát kösz szépen. Ja, és sztem ki is kellett volna neki is jönnie, de nem jött ki. Nem írt fel semmilyen gyógyszert, popsikrémet, fürdetőt a babának, amit azért szoktak. A kötelező védőoltásra is azt mondta, hogy majd ha eléri a baba a 4 kg-t, akkor beadja neki. Még jó, hogy közben voltunk Gyulán az RSV oltás miatt, ahol rákérdeztem, hogy is van ez. Nem a súly vagy korrigált kor szerint kell adni neki, hanem normál kora szerint, így a főorvosnő be is adta neki a 2 hónapos kötelező oltásokat. Mostmár nem mondhatja az orvosnő, hogy nem adja be a következőt. Szóval szörnyű, mennyire el van tájolva az a nő. Ő se mond vagy javasol semmit, csak némán vizsgálgatja a gyereket, nem reagál kb semmire, amit mondunk neki infót, hogy hol jártunk vagy valami. Persze választhatnánk más orvost is (a faluban ő az egyedüli), de akkor át kellene járkálni más településre, és anélkül is bőven elég a járkálásból. Így is már második héten fel kellett utaznunk Debrecenbe (az agyvérzése miatt, MR-t csinálni), de kiderült, hogy az MR-t még nem csinálják meg, külön meg kell kérni és az egy következő alkalom lesz. Szóval kb. a semmiért utaztunk 3 órát, mert itt is csak a hosszát nézték a babának, meg ultrahangozták és kérdeztek egy csomó dolgot. Az a baj, hogy az ilyen vizsgálatok alkalmával felborul a pici egész napirendje, sokszor nem tudom rendesen tisztába se tenni..Sokszor órákig váratják a szülőket a pici gyerekekkel...  Neki se jó a cűgölés, bár a kocsiban jól elalszik. Jövő héten is 3 vizsgálat vár ránk, illetve az egyik torna, ami talán egy az egyetlen hasznos a sok közül, ahova mennünk kell. Kíváncsi vagyok, mit lát rajta a gyógytornász. Őt már rég tornáztatni kellett volna Gyulán is, szomorú, hogy nem tették ... Ha a szülő nem kezdi el és járja ki ezeket az utakat, akkor lehet, csak akkor történne fejlesztés, ha már kiderül  az elmaradás, márpedig én nem szeretnék addig várni és sokszor akkor már késő, és sokkal több idő helyrehozni...

Jönnek majd látogatók is, sokan kíváncsiak a kislányra, a lelkész már volt itt, de őt és párját kértük meg keresztszülőknek. Az ő esküvőjükre vagyunk hivatalosak augusztusban. Mivel férjem barátaiban csalódtunk, és nem is igen lett volna kit megkérni keresztszülőnek, így maradt ez a választás. Legalább ők tényleg a vallásra, hitre fogják nevelni a picit és remélhetőleg nem fogják lesz.rni. 

Készülünk a húsvétra, hiszen nálunk a karácsony kimaradt. Igaz, férjem dolgozni fog két napot, de már ez se érdekel. Legalább együtt vagyunk/leszünk itthon, és ez a lényeg.





2022. március 30., szerda

Dolgok, amiket a kórházban töltött időszak alatt tanultam

 -Beadni magamnak injekciót (30 napig vérhígítót kellett használjak)

-Nem riadok vissza semmilyen, a pici körül végzett feladattól, tanulékony vagyok és meg mertem fogni egészen piciként is, holott egy másik anyuka pl. nem is merte meztelenül megfogni. Különböző gépek működését és szavakat, amiket eddig nem tudtam. Pl. szaturáció, apnoé.

-Hogy mennek a dolgok egyes kórházakban és mekkora különbségek lehetnek

-Majdnem mindig maszkban lenni (egyedül a saját kórtermemben lehettem maszk nélkül)

-Kitartó vagyok és lélekben sokkal erősebb, mint gondoltam. Mások pár nap kórházi lét alatt sírtak és megtörtek, én sírni se tudtam ...Sokszor én biztattam a mindössze pár napja ott lévő anyukákat, hogy hamarosan mehetnek haza, miközben tudtam, ránk még hetek várnak.

-Minden kellemetlen szituból és helyzetből is ki tudom alakítani a magam szokásait, próbálom kihozni a jót a helyzetből

-Értékelni dolgokat, amiket korábban nem tettem és elengedni a felszínességet, mint pl. kinézet vagy hogy mások mit gondolnak rólam

-Hogy ne ítélkezzek mindig negatívan elsőre, mert sok esetben pozitívan csalódtam, akár nővérkében, vagy anyukában. Persze volt aki többedjére se lett szimpatikusabb.

-Értékelni a férjemet még jobban, mint eddig, felnézni rá azok után, amit értünk tett (felvette a harmadik oltást is, hogy bármikor beengedhessék őt hozzánk), főleg aznap, amikor szültem és másnap, ahogy bejutott hozzánk ebben a hülye Covidos világban, ha kidobták az ajtón, bemászott az ablakon... 

-Kik azok az emberek, akikre számíthatunk, ha baj van és kik azok, akik nem és akik tojnak ránk magasról. Sokan imádkoztak, drukkoltak nekünk, pont olyan emberek, akikről nem is gondoltuk volna.Nagyon sokan kérdezgették a faluban a férjemet, és küldtek biztató szavakat. Míg párom barátaiban megint csalódnom kellett, egyikük kb. 2 hónap után hívta fel, hogy mi van velünk és még neki állt feljebb, hogy férjem nem szólt neki a piciről. Volt aki szinte nem is érdeklődött, pedig az esküvőnkön is ott voltak és nyaralni is elmentünk velük.Egyik haver barátnője se írt volna rám, hogy mi újság, hogy vagyunk. Mindketten pozitívan csalódtunk a kollégáinkban, tőlük több segítséget vagy érdeklődést is kaptunk, mint úgynevezett ismerősöktől vagy barátoktól (vagy én akár a főnökömtől), nem csak a kórházban töltött idő alatt, hanem mai napig, akár a picivel kapcsolatban is. 

-Megtanultam a koraszülöttségről mindent, és kiderült az is, hogy többen koraszülöttek, csak nem volt róla tudomásunk, nem mondták és sokaknak van koraszülött gyermeke is. Csak ez nem forog közszájon, titkolják vagy nem derül ki, nem kérkednek vele nyilván. Azt hittem még szülés előtt, hogy legtöbbször minden szuper, sok kisbaba egészségesen jön a világra, hiszen csak ezt hallani mindenfelől. Közben az újszülött intenzív osztályon láttam, hogy mennyi minden történhet. Fertőzések terhesség idején, szívbetegen született babák, ja és minden 10. szülés koraszülés. Nem ritka egyáltalán, hogy 24. hétre születnek babák, egyik héten kettő ilyen baba is jött világra. Többségüket sikerül is megmenteni. 

Megismertem sok kedves anyukát, akikkel hébe-hóba üzenetet is váltunk. Olyan embereket, orvosokat, akikkel egyébként nem találkoztam volna. A kecskeméti főorvosnőre nagyon felnézek, illetve az ottani intenzívesekre, mert amit ott csinálnak, és tesznek a picikért, az emberfeletti. A főorvosnő szigorú ugyan, de csak a babák érdekeit nézi és tartja szem előtt. Sokszor éjjel is vagy délután is bejött, hogy ránézzen egy-egy picire, látszik, hogy neki ez az élete.

Nem tagadom, valószínűleg más ember lettem, mint mielőtt még bekerültem volna a kórházba. Talán hazatérve nyitottabbnak érzem magam mások felé. De majd idővel talán kiderül még, mit adott nekem, nekünk ez az időszak. Ahogy mondani szokás, ami nem öl meg, az megerősít. 





Viszlát 2024

  Idén se sokminden történt,legalábbis velem. A kislányom viszont rengeteget változott, és mivel lassan 3 évemet szinte 0-24 órában neki sze...