A március nem tudja, hogy járvány van

Csendesek az utcák, terek, parkok, az épületek. De a tavasz és a március nem tudja, hogy ez miért van, csak ontja virágait, csicseregnek a madarak, rügyeket hajtanak a fák.... Minden zöldbe borul, megjelennek az első méhek és visszarepülnek a gólyák... Az ember ilyenkor vágyik ki a szabadba, a levegőre. A levegőre, ami most ki tudja, mit tartogat. És távolságot kell tartani az emberektől.  Olyanoktól is, akik legközelebbi hozzátartozóink. Mert olyan természetes az érintés, az ölelés, a társaság ígérete.. De most ezek nincsenek. Helyette bizonytalanság van, és csend, és halk imák. És erkélyzene, tapsok az ablakból és udvarokból... És ki tudja még, mi jön.. És igen, ez ugyan nem spanyolnátha, de korunk mégsem ért meg hasonlót mostanában és ha nem is félünk, de érezzük, hogy ez most valahogy más, mint az eddigi életünk. És ez nem játék. Felvesszük a maszkot, mert fel kell venni, közben éljük az életünket tovább, mert mindig van miért élni, még ha most kilátástalannak is tűnik a helyzet. Dobog a szívünk, tudunk lélegezni. Ez hatalmas dolog...