Szürke január egy szürke faluban

A  január és a február sosem tartozott a kedvenc hónapjaim közé, mindig alig várom, hogy elteljen. Nincs egy ünnepnap sem, ami megszakítaná a munka menetét, ráadásul hosszabb pihi után kell belevágni az új évbe. Ilyenkor irigylem azokat, akik szeretik a munkájukat, szeretnek dolgozni, mert ritkán bár, de ilyen is van (pl. párom), akiknek az újabb hátköznapi nap nem egy legyünk túl rajta és egy újabb megpróbáltatás, hanem egy hasznosan eltöltött idő. Na nem mintha én nem töltöttem volna hasznosan az időmet a hivatalban..

Megvolt az első esküvőm, amin a pár jobban izgult, mint én, és kisebb bakikat leszámítva jól sikerült. Nem volt nagy létszám, így egész családias volt a légkör, illetve ismerős sem volt szerencsére.
Jól esett túl esni a tűzkeresztségen, utána magabiztosabb lettem. Majd pár napra rá az első apai elismerő nyilatkozattétel is lezajlott. Csak úgy történnek az események.. Minden nap valami újat tartogat, újabb feladatot és általában olyanokat, így kezdőként főleg, ami még nem volt előtte.
Alapvetően jól ugrom meg ezeket, legalábbis eddig. Mégsincs soha kedvem bemenni, jelenleg is táppénzen vagyok, ami sajnos inkább a munkaundornak és a lelkiállapotomnak köszönhető, mint valódi betegségnek. Persze nem sajnos, hogy nem vagyok beteg, csak már úgy érzem, nagyon rám fért némi pihenés, vagyis inkább kiszakadás. Hiszen nem pihenek, fekszek egész nap, hanem itthon takarítok, főzök, boltba megyek. Mindent szívesebben csinálok igazából, mint hogy bemenjek dolgozni.
Ezt még tetőzte az is, hogy nagy havazások kezdődtek, ami egyrészt már a fenének se hiányzik karácsony után, tél ide vagy oda. Nade itt nem képesek letisztítani az utakat sem. Én pedig, aki biciklivel járok, örülök, ha nem esek, csúszok el vele. Valamelyik reggel pl., mikor megláttam a havas utat, amin végig kellene menjek, úgy döntöttem, inkább elmegyek táppénzre. Elegem lett mindenből. A főnökből, akinek sosincs ideje semmire és ezért halasztódik az én munkám is, mert nem képes átnézni, de azért lelép mindig hamarabb, mert nincs kedve a hóban vezetni. Nahát akkor én is így állok hozzá. Tudom, nem kéne, hiszen ezzel keresek pénzt, de abból a sivár, lélekölő környezetből nem kérek, sem a kollégákból...

Ez a  falu nagyon nem jön be, mikor elhagyjuk a községnévtáblát, mindig örülök , még akkor is, ha csak a közeli városba megyünk be. Tegnap Szegedre térhettem vissza, igaz Árkádozás és Mömaxozás erejéig, de jól esett látni a civilizációt. A választás szabadságát a boltokban...
Az embereket javarészt nem bírom, persze elbeszélget velük az ember, aki olyan, de többsége befásult, magának való, olyan bunkó. Meg persze tanulatlan, műveletlen, amit kompenzálhatna akár jófejséggel is, de inkább alpárisággal tetézi.
A falu (bocs, amúgy község, de sztem olymindegy), nem fejlődik, az utak rosszak és még csak nem is takarítják (pl. hóban), oké, hogy én fiatalként még valahogy elbicózok a hófúvásban, nade az idősek?
Meg akiknek nincs kocsijuk?
A kukás autó se képes bejönni a ház elejéig a szar út miatt, ezért vagy kitoljuk a sarokra vagy el se viszik. De azért fizessünk. 
Szóval nevetséges.
Egyedül a házunkat szeretem, mikor nyugiban vagyunk. Szépítgetjük, tervezünk. Tegnap a Mömaxba néztünk be, ahol nagy a választék, találtam végre nekem tetsző, szürke puha szőnyeget, ami illik a szobába és a tv állvány elé.

Új tv új szőnyeggel

Ja igen, január első hetében vettünk végre nagy tévét is, egy 102 centis HD tévét. Nem egy nagy márka, de árban méretéhez képest rendben volt, tök jó a hangszórója és a HD is szépen mutat rajta, mégha nincs is olyan sok HD-s tv csatornánk.Azt mondta a pasi, akitől vettük, hogy karácsony előtt többe került, most mi az utolsót vittük el, bár általában mindennel úgy járunk, hogy az utolsó darabot visszük el :D Hűtő, tévé, szőnyeg, mikró...
Úgyhogy a tavaly leírt dolgokból a lakásberendezés terén kettő már meg is valósult, a többi dolgot már tényleg párom fizetéséből vesszük. Neki egy hete meglett a D-s jogsija is, ezért egyenes már az út (GKI híján) a buszsofőrséghez, amit alig vár és baromi lelkes. Én is várom valamennyire, csak az nem lesz olyan jó, hogy valószínűleg sose fog ráérni. De legalább, talán életében először, egy normális munkája lesz, nem kint kell egy építkezésen mindenféle munkát végezzen.
Ma vendégek jönnek hozzánk, párom haverja és barátnője, akiknél szilveszterkor is voltunk, illetve már kétszer azóta kajálni, aztán illett már őket is megvendégelni. Természetesen nincs sok kedvem hozzá, de azért készülök rá.
Ennyi társaságot talán kibírok :D

A munkával pedig nem tudom, hogy lesz, sztem az nem normális, hogy szorongok munka előtt és ki nem állhatom, hogy inkább itthon ülök kamu betegen, minthogy bemenjek. Valamit ki kellene találnom, na de mit? Valamit dolgozni kell.. És ahhoz képest közelben vagyok...
Na nem baj, valahogy megbírkózom ezzel is, ha az utált CC-t kibírtam 4 évig..