Csillagjegyek társaságában

Tegnap elemzést végeztem magamban arra vonatkozóan, hogy melyik csillagjeggyel mennyire jöttem ki, kb. mi a véleményem ezekről az emberekről és sok hasonlóságot fedeztem fel az azonos csillagjegyű emberek között.
Természetesen nem tartom szentírásnak az asztrológiát, de elgondolkoztat, ahogy az ezotéria más elemei is.

Barátságok

A legmélyebb beszélgetéseket és őszinte barátságokat a Vízöntőkkel tudtam tartani. Volt, hogy nem kerestem a társaságukat, de ők mindig megtaláltak, hűségesek és lehet rájuk számítani. Jót lehet velük beszélgetni és nekik mondtam el a legtöbb dolgot magamról és az életemről, olyan dolgokat is, amit mások előtt cikinek tartanék. Nem túl szenvedélyes emberek, bár a hangulatuk elég változékony, és sokszor ok nélkül tartanak távolságot, de aztán újra megtalálnak. Szóval barátság terén ők nyertek nálam. A Kosokkal, nem csak egyik barátnőmmel, hanem úgy általában elég felszínes beszélgetéseket lehetett csak folytatni, nem mutatják ki érzelmeiket, nem szeretnek beszélni mélyebb dolgokról, az anyagiakról már annál jobban. Persze makacsok is mellette, ha valamit kigondolnak, legyen az bármilyen hülyeség is, hat lóval sem lehet őket visszatartani, jó szóra nem hallgatnak, nem is akarnak. Tűz jegyűek, de én hatalmas tűzzel nem találkoztam esetükben, ám ha egyszer kitörnek, akkor minden bizonnyal minden borul. Öcsémre is többnyire ez jellemző, Tűz jegyű, mint én, így nem is csoda, hogy sokszor különböztünk össze. A Halakat az érzelmeik irányítják, kapcsolatfüggőnek tűnnek, és lehetnek bármilyen szar kapcsolatban is, inkább tűrnek és nyelnek némán, mint hogy változtassanak és lépjenek. Változtatni talán ők változtatnak a legnehezebben, félnek minden újtól. Alapvetően túl önállónak sem tartom őket és könnyen befolyásolhatóak. Intuitívnak is tartják őket, a megérzéseik talán tényleg jól működnek.
Nyilas volt az a csaj, aki a szobatársam volt 4 évig, így jól megismerhettem, illetve egy óvodakorból ismert lány is. Bulizósak, beszédesek, pörgősek, sok emberrel veszik körül magukat, és mindig több vasat (érts: pasit) tartanak a tűzben, ha az egyik nem válna be, legyen ott egy másik.
Talán a szókimondás az, ami olyan idegesítő bennük, ami a szívükön, az a szájukon, sajnos akkor is, ha dühösek és ezzel megbántanak másokat. Én is Nyilas vagyok és tudom magamról, hogy én is ilyen vagyok és engem is bántott meg régi barátnőm, pont a szókimondása miatt. Viszont bulizni, kikapcsolódni jól lehet velük, szinte minden hülyeségre kaphatóak, érdeklődési körük pedig elég változatos, így szinte mindenről lehet velük beszélni.
Ikrek volt még egy fiúbarátom, de a környezetemben vannak ilyen jegyűek, így kb. megvannak a jellemzőik. Sokminden érdekli őket és sokmindenbe kezdenek bele, de ezeket a dolgokat ritkán viszik végig. Bulizósak, társaságiak és kreatívak is, de nem hagynak olyan mély nyomot az emberben. Legalábbis bennem nem hagytak. Szeretik magukat előtérbe helyezni, kizárva ezzel mást, illetve sokszor elég körülményesek is, sokszor túlszervezik magukat.

Kapcsolatok

Két csillagjegy maradt meg bennem a pasik révén és ez azért is érdekes, mert szinte mindenhol azt írták: nem illenek össze a Nyilassal.
Skorpió jegyű volt az első plátói szerelmem, akit nem is tudom milyen okból szerettem meg, hiszen csak emailen keresztül kommunikáltunk. Én vontam köré tévképzeteket, a képbe szerettem bele, amit őriztem magamban róla, mivel nem ismertem egyáltalán. A fiú aztán bunkón visszautasított, mikor erőt vettem végre magamon, hogy színt valljak neki. Úgyhogy ez megmaradt a Skorpiókról, hogy bunkók, és ez a feltevés később se igen hagyott alább. Ugyanis az első komolyabb barátom, exem is Skorpió volt. Majd megfojtott a szeretetével, ami a Tűz jegyű Nyilast, engem, természetesen elriasztott. Minden lehetséges módon magához akart kötni, haza is alig akart engedni, rajtam lógott, hívogatott és hatalmas lelki harcokat vívott magában, ha nem voltam épp vele. Persze szexmániásak is emellett, nagyon szenvedélyesek az ágyban.  Bosszúállóak is, később bármikor a fejedhez vág bármit, a múltból is. Viszont nagyon vonzóak, vonzottak, nem egyszer derült ki egy pasiról, aki vonzott és egyszerre taszított is közben, hogy Skorpió jegyű. Úgyhogy utólag nem baj, hogy megszabadultam tőlük. Bár van egy Skorpió jegyű barátnőm, akire ezek nem jellemzőek,szóval lehet, hogy nőben jobban kijövök velük, ám mégse olyan belsőséges a viszony, mint a korábbiakban felsoroltaknál.

A Szűz jegyűekről is azt írták, hogy nem valóak a Nyilashoz, viszont én mégis velük találtam meg inkább a közös hangot, a lelki társat. Illetve mostani párommal, de korábban volt egy szintén Szűz pasi, akivel szintén nagyon jól lehetett beszélgetni, humoros volt, vagány, és emellett kedves, udvarias. Igaz, kissé visszafogottak, nem túl szenvedélyesek, kivéve persze, ha felrázzák őket, mert akkor tudnak azok lenni, csak nem egyből megy nekik. Kommunikációban tehát csillagos ötös, lehet lelkizni velük és érdeklődőek is, nem csak magukat helyezik a központba.Talán azért is találom meg velük jobban a közös hangot, mert az aszcendensem Szűz.

Tudom, hogy nem csak a napjegyünk a meghatározó, sőt, inkább az aszcendens hat ránk, de mégis azért tudok hasonlóságokat találni így is.

Ezek persze az én szemszögemből vannak leírva, az én tapasztalataim szerint ilyenek, de nyilván nincs kőbe vésve, hogy minden ilyen csillagjegyű hasonló kell legyen. Ez a saját ismerőseimre vonatkozik.

Gyerekkori hétvégék

Milyen jó is volt még suliba járni, amikor nem nyomasztott más, csak a leckék és dolgozatok, felelések gondja, de otthon, a lecke megírása és tanulás után az ember szabad lehetett, játszhatott. kimehetett az udvarra jó időben.
Szerencsésnek mondhatom magamat, mert jó gyerekkorom volt, nem árnyékolta be igazán semmi, csak néha a durvább viták öcsémmel, amikor nem egyeztünk.
A hétvégék általában jól teltek. Reggelente mesét néztünk, anyu elment a boltba, hozott nekünk fincsi joghurtot, ami mellé színes cukorkák voltak. Vagy chipset, különösen a Cheetos és Lays chips ízei maradtak meg bennem, hiszen ezekben voltak tazók emlékeim szerint, amiket sok velem egyidős gyerekhez hasonlóan gyűjtöttem. Aztán volt, hogy legóztunk, kirakóztunk vagy iskolásat játszottunk, mindig öcsém volt a rossz fiú, a babáim pedig a jó tanulók. Anyuék már akkor mondták, hogy szeretek dirigálni és nevelni, jó tanár lenne belőlem. Igaz, türelmem nem volt sok, ezért ez a gondolat szerintem annyira mégsem állta meg a helyét.  Amikor rosszabb idő volt és már volt számítógépünk, akkor játszottunk, én a Tarzant szerettem a legjobban, öcsém a Need for speedet. Képesek voltunk egész délután ott ülni a gép előtt és nézni a másikat, ahogy játszik. Amikor lett videólejátszónk végre, akkor apukám hozott videókazettákat a kollégájától. Emlékszem, egy csomó állatos dokumentumfilmet néztünk meg akkor és a Disney-mesék többségét is így láttam. Akkoriban nem volt, csak három tv csatornánk, kevés műsorválasztékkal, így érthetően tetszett, hogy végre mást is láthatok, mint az uncsi tv műsorokat.
Anyukám mai napig szeret sütni, főzni, a sütést pedig javarészt hétvégén végezte el, nemegyszer isteni illatok jöttek a konyhából. Na meg persze ebédre fincsi kaják voltak, főként vasárnap, és nem csak a szokásos rántott hús, sült krumpli, hanem sok egyéb különlegesség is.
Ahogy nőttem, egyre kevésbé játszottam öcsémmel, lekötött a tanulnivaló, na és persze az olvasás, a könyvek világa. Volt, hogy csak olvastam másfél napon keresztül, csak aludtam közben, és  enni mentem ki. Ez a Harry Potter könyv volt természetesen, amit nem tudtam letenni.
Most már luxusnak számít, ha egy napot csak olvasással tölthetek el. Hiszen a hétvége napjai is javarészt takarítással, bevásárlással, főzéssel telnek, néha látogatóval vagy barátlátogatásokkal.
Dehát ilyen a felnőttek élete.
De azért szeretnék újra gyerek lenni, sőt, lélekben még mai napig az vagyok.

Szürke január egy szürke faluban

A  január és a február sosem tartozott a kedvenc hónapjaim közé, mindig alig várom, hogy elteljen. Nincs egy ünnepnap sem, ami megszakítaná a munka menetét, ráadásul hosszabb pihi után kell belevágni az új évbe. Ilyenkor irigylem azokat, akik szeretik a munkájukat, szeretnek dolgozni, mert ritkán bár, de ilyen is van (pl. párom), akiknek az újabb hátköznapi nap nem egy legyünk túl rajta és egy újabb megpróbáltatás, hanem egy hasznosan eltöltött idő. Na nem mintha én nem töltöttem volna hasznosan az időmet a hivatalban..

Megvolt az első esküvőm, amin a pár jobban izgult, mint én, és kisebb bakikat leszámítva jól sikerült. Nem volt nagy létszám, így egész családias volt a légkör, illetve ismerős sem volt szerencsére.
Jól esett túl esni a tűzkeresztségen, utána magabiztosabb lettem. Majd pár napra rá az első apai elismerő nyilatkozattétel is lezajlott. Csak úgy történnek az események.. Minden nap valami újat tartogat, újabb feladatot és általában olyanokat, így kezdőként főleg, ami még nem volt előtte.
Alapvetően jól ugrom meg ezeket, legalábbis eddig. Mégsincs soha kedvem bemenni, jelenleg is táppénzen vagyok, ami sajnos inkább a munkaundornak és a lelkiállapotomnak köszönhető, mint valódi betegségnek. Persze nem sajnos, hogy nem vagyok beteg, csak már úgy érzem, nagyon rám fért némi pihenés, vagyis inkább kiszakadás. Hiszen nem pihenek, fekszek egész nap, hanem itthon takarítok, főzök, boltba megyek. Mindent szívesebben csinálok igazából, mint hogy bemenjek dolgozni.
Ezt még tetőzte az is, hogy nagy havazások kezdődtek, ami egyrészt már a fenének se hiányzik karácsony után, tél ide vagy oda. Nade itt nem képesek letisztítani az utakat sem. Én pedig, aki biciklivel járok, örülök, ha nem esek, csúszok el vele. Valamelyik reggel pl., mikor megláttam a havas utat, amin végig kellene menjek, úgy döntöttem, inkább elmegyek táppénzre. Elegem lett mindenből. A főnökből, akinek sosincs ideje semmire és ezért halasztódik az én munkám is, mert nem képes átnézni, de azért lelép mindig hamarabb, mert nincs kedve a hóban vezetni. Nahát akkor én is így állok hozzá. Tudom, nem kéne, hiszen ezzel keresek pénzt, de abból a sivár, lélekölő környezetből nem kérek, sem a kollégákból...

Ez a  falu nagyon nem jön be, mikor elhagyjuk a községnévtáblát, mindig örülök , még akkor is, ha csak a közeli városba megyünk be. Tegnap Szegedre térhettem vissza, igaz Árkádozás és Mömaxozás erejéig, de jól esett látni a civilizációt. A választás szabadságát a boltokban...
Az embereket javarészt nem bírom, persze elbeszélget velük az ember, aki olyan, de többsége befásult, magának való, olyan bunkó. Meg persze tanulatlan, műveletlen, amit kompenzálhatna akár jófejséggel is, de inkább alpárisággal tetézi.
A falu (bocs, amúgy község, de sztem olymindegy), nem fejlődik, az utak rosszak és még csak nem is takarítják (pl. hóban), oké, hogy én fiatalként még valahogy elbicózok a hófúvásban, nade az idősek?
Meg akiknek nincs kocsijuk?
A kukás autó se képes bejönni a ház elejéig a szar út miatt, ezért vagy kitoljuk a sarokra vagy el se viszik. De azért fizessünk. 
Szóval nevetséges.
Egyedül a házunkat szeretem, mikor nyugiban vagyunk. Szépítgetjük, tervezünk. Tegnap a Mömaxba néztünk be, ahol nagy a választék, találtam végre nekem tetsző, szürke puha szőnyeget, ami illik a szobába és a tv állvány elé.

Új tv új szőnyeggel

Ja igen, január első hetében vettünk végre nagy tévét is, egy 102 centis HD tévét. Nem egy nagy márka, de árban méretéhez képest rendben volt, tök jó a hangszórója és a HD is szépen mutat rajta, mégha nincs is olyan sok HD-s tv csatornánk.Azt mondta a pasi, akitől vettük, hogy karácsony előtt többe került, most mi az utolsót vittük el, bár általában mindennel úgy járunk, hogy az utolsó darabot visszük el :D Hűtő, tévé, szőnyeg, mikró...
Úgyhogy a tavaly leírt dolgokból a lakásberendezés terén kettő már meg is valósult, a többi dolgot már tényleg párom fizetéséből vesszük. Neki egy hete meglett a D-s jogsija is, ezért egyenes már az út (GKI híján) a buszsofőrséghez, amit alig vár és baromi lelkes. Én is várom valamennyire, csak az nem lesz olyan jó, hogy valószínűleg sose fog ráérni. De legalább, talán életében először, egy normális munkája lesz, nem kint kell egy építkezésen mindenféle munkát végezzen.
Ma vendégek jönnek hozzánk, párom haverja és barátnője, akiknél szilveszterkor is voltunk, illetve már kétszer azóta kajálni, aztán illett már őket is megvendégelni. Természetesen nincs sok kedvem hozzá, de azért készülök rá.
Ennyi társaságot talán kibírok :D

A munkával pedig nem tudom, hogy lesz, sztem az nem normális, hogy szorongok munka előtt és ki nem állhatom, hogy inkább itthon ülök kamu betegen, minthogy bemenjek. Valamit ki kellene találnom, na de mit? Valamit dolgozni kell.. És ahhoz képest közelben vagyok...
Na nem baj, valahogy megbírkózom ezzel is, ha az utált CC-t kibírtam 4 évig..