Szülinapom hete

A hét igen zsúfoltan telt és ráadásul új kihívásokkal kellett szembenéznem 29.évem utolsó napjain. Először is az egyik vizsgámon kellett túlesnem, amely szerencsére jól sikerült és nem is izgultam miatta, csak gyakorolnom kellett azért rá. Majd a munkahelyi viszontagságok, amelyek ugyan nem durvák, de mégis jöttek újabb feladatok. Aztán pedig a névadó megtartása, amire szombaton került sor. 10 perc alatt megtartottam az egészet, és ahogy közeledett az időpont, még kevésbé izgultam, mint pl. egy héttel ezelőtt.Úgy voltam vele, nem lesz nagy szám, nem is voltak sokan és hát mégsem egy házasságról van szó. Legalább gyakorlom az emberek előtti beszédet, ami egyébként sem ment soha jól és nem is szerettem. De muszáj belerázódnom, hiszen ez is a munkám része.
Pénteken vásárolni mentünk, kaják beszerzése mellett tányérok és evőeszközök megvétele is kellett, hogy legyen elég, valamint egy szebb asztalterítőre is szükség volt. 

Az egész szombat délután főzéssel telt, egy egész (igaz, konyhakész) fácánt kellett feldolgozzak, amit még tyúkkal sem csináltam soha, nem hogy fácánnal.. De végülis ez is könnyebben ment, mint gondoltam. Isteni levest sikerült belőle főznöm.

Az ünnepi menü

Majd elkészítettem a párolt almás-vörösboros lilakáposztát, amihez szintén kellett bőven idő, illetve a baconos csirkemellet is összeállítottam őzgerincformában, hogy majd csak sütni kelljen. Úgy éreztem magam, mintha legalábbis karácsony közeledne, dehát 6 személyre kellett főznöm most, nem a szokásos pár főre.
Estére el is készültem párommal, aki inkább kuktáskodott meg mosogatott, de ez is jobb, mint a semmi, biztos vagyok benne, hogy vannak pasik, akik még ennyit se tesznek meg a konyhában.
Másnap pedig szüleim, tesóm és papám már negyed 12-kor itt voltak.
Hoztak sok ajándékot, csokikat (amivel párom szülei is elláttak, úgy tűnik, senkit se nagyon érdekel, hogy már nem táplálkozok úgy, mint régen, amikor meg kellett legyen a mindennapi csokibetevőm,de a szándékot kell néznem).
egy nagyon ötletes Táblácskát, amin a személyes motívumaink jelentek meg páromal, a kis házunk és ők, mint velünk ünneplők. Nagyon cuki kis rajz lett, úgy készíttették. Meg persze a szokásos könyv sem hiányozhatott, illetve pénz ajándék sem. Egy hatalmas, baglyos, könyvtorta formájú gesztenyés tortával köszöntöttek, amin még görögtűz is volt. Sose volt ilyen tortám emlékezetem szerint, de nagyon örültem neki, hogy így kedveskedtek. Végülis, nem minden nap lesz 30 éves az ember, még ha lélekben 25-nek is érzi magát.

De elmondhatom legalább, hogy így 30 éves koromra sikerült végre összeköltöznöm a párommal SAJÁT házba, amiről sokan még csak álmodnak ennyi idősen is.
Azokkal lehettem ezen a napon, akik FONTOSAK nekem és akiknek én is az vagyok, akik ismernek és szeretnek,  úgy, ahogy vagyok. Ezért ez volt a legjobb szülinapom, nem voltam depis, mint előző években, hogy egyedül kell lennem az albiban és jó esetben pár kolléga vagy facebookos, ismeretlen, amúgy köszönni nem képes ismerős  felköszönt. Végre olyan nőnek éreztem magam, aki háztartást vezet, ahol én gondoskodom mindenről.
Igaz, facebookon most köszöntöttek fel a legkevesebben, olyanok sem írtak, akiktől azért vártam volna, de végülis kit érdekel. Most először, nem hatott meg, a Facebook csak egy oldal. Viszont mégis... ilyenkor jön rá arra az ember, ki az, aki vagy épp haragszik rá vagy épp teljesen figyelmen kívül hagyja... Biztos sokan irigyek rám, de persze az is lehet oka, hogy én se írok senkinek, mivel nem ott élem az életem és nem ott kommunikálok emberekkel.
Már ha egyáltalán kommunikálok...
Párom azt mondja mindig, ne ítélkezzek és ne könyveljek előre mindent...

Az ideális pillanat

Most azt mondanám, hogy ezt a települést sose fogom a szívembe zárni, sem az itteni embereket, akik nem is törekednek arra, hogy befogadjanak bármilyen szinten, de tudjátok mit.. nem is érdekel már az egész. Én jól elvagyok a házamban, a cicáim társasága sokkal jobban felderít a legtöbb ember társaságánál.. Itt van velem a párom, akit szeretek és viszontszeret, akivel MINDENT meg tudok beszélni, aki a legjobb barátom is egyben.
Sokszor keresem önmagam, talán még most is, de egyben biztos vagyok: nem vágyok társaságra, csak nagyon ritkán és hogy igazi introvertált típus vagyok.

Az ideális délután számomra egy jó könyv olvasása, egy forró kávéval vagy cappucinóval a kezemben vagy a kedvenc teámmal, miközben egy vagy több cica dorombol a lábamnál. Kint esik az eső vagy inkább hull a hó.
És ennyi.
Lehet, öregasszony vagyok ilyen gondolatokkal, de én mindig így képzeltem az ideális pillanatot.
Ehhez nem kell sok pénz, felszínesség, vagyon.
Csak annyi, amennyit szívemből szeretnék. És az nem mérhető pénzben.

Novemberi napok

A november sokáig kora őszi időt mutatott, ami inkább jó, mint rossz, hiszen lehetett az udvaron tevékenykedni, és nem fagyok még reggelente hozzá a biciklihez munkába menet.
A munka olyan, mint volt, illetve a kollégákkal való kapcsolatom, ami inkább a semmihez közelít, a kötelező dolgokon kívül nem beszélünk, az is kelletlen sokszor számomra. Nem igazán nyitok én sem, ők sem, de talán jól is van ez így. Hiszen nyugodtan dolgozhatok, ritkán zavarnak meg az irodámban. Már inkább csak apróbb hibáim vannak, gyorsan elvégzem a feladataimat, hatékony vagyok, de a CC-n is az voltam, pedig ott jóval nagyobb volt a pörgés, de hát ez nem újdonság számomra.
Nem vagyok az a csevegős fajta, de ezekkel az emberekkel nem is igazán lehet cseverészni... Ha a hangulat jobb lenne és humorosabbak lennének a kollégák, akkor talán jobb lenne a légkör is. A munkával magával nem is lenne gond, eltekintve persze az alkesz emberektől, akik segélyért jönnek és azt hiszik, ez alanyi jogon jár nekik, és még ők kérik ki maguknak, ha valami nem tetszik nekik. Szerencsére sosem voltam szociálisan érzékeny, így nem hatnak meg ezek a dolgok, nem veszem a szívemre, legyintek egyet és haladok tovább. Mert valljuk be, ezek az emberek 90%-ban maguknak köszönhetik helyzetüket, szegényen, egyedülállóként, apai segítség nélkül szülnek gyereket, isznak és azt hazudják, hogy élelmiszerre kell a pénz, de mire hazaér, már az összes támogatás a kocsmapult pénztárában van. Egyszóval nem sajnálom őket, mert mindenki magának köszönheti a sorsát, minden okkal van, én ezt gondolom és vallom.
Új feladat is vár, méghozzá pont a vizsgák és szülinapom közeledtével, nem is jöhetett volna jobbkor, egy névadó megtartása. Amit őszintén szólva hatalmas hülyeségnek tartok. A keresztelő az egy dolog, bár már az se azt jelenti, amit jelentenie kellene. Na de a névadó.. Mindenesetre fel kell készüljek erre is. Igaz, két vizsga között lesz, ami a főnökömet nem igazán hatotta meg, úgy tűnik, nem különösebben érdekli, hogy teljesítek. Ma még annyit se tudtak benyögni, hogy na ügyes legyél kedden vagy valami hasonló..

Viszont ami tök nagy öröm, hogy végre vannak CICÁIM! Két tüneményes pofa, a fekete kandúr MirrMurr, és tesója, a szürkés színű kislány Zafírka.
Persze nem egyszerű a dolog velük se, ugyanis a kis fekete 5 nap után eltűnt, csak a tesója jött haza.
Már biztos voltam benne, hogy elpusztult vagy valaki elvitte, erre fel ma reggel csak úgy felbukkant, mintha el se ment volna, másfél hét után. Kész csoda volt!
Mint kiderült, három házzal odébb volt, jobban körül kellett volna néznünk múlt héten, hogy hol van. Van egy nyomi fejű csaj a szomszédban, aki köszönni se tud, hiába lakunk egymáshoz közel, még csak rá se néz az emberre, ha közlekedik. Ma meg átjött cicázni a kislányával, aki idegesítő kérdéseket tett fel, miszerint bejöhet-e a házba ő is, meg hogy hazaviheti-e a macskáimat.
Az anyja annyit se tudott benyögni, hogy na szia, mikor elmentek. Eleve úgy tódultak be a házba, mintha hívtam volna őket. Nem különbb ez se, mint a nővére, akivel egyszer beszélgettem csak, amikor pofátlanul betódult a ház belsejébe, mikor még csak festettünk. Azóta az se köszön. Biztos látta rajtam, hogy nem tetszik, hogy hívatlanul bejön pofátlankodni.
Szóval az emberek többsége nem szimpatikus, viszont van pár társaság, akik páromat és engem el szoktak hívni, már szilveszterre is meg vagyunk hívva. Múltkor érdekes volt, mert olyan buliban voltam, ahol a polgi is ott volt és előtte ittam a feleseket, ráadásul párom is vicces dolgokat nyögött be,amiket nem biztos, hogy kellett volna... Dehát mindegy, ez van. Ha már nem akar csapatépítőt tartani, tartom magamnak.. Furcsa, mert a csapatépítők mindig idegesítettek a CC-n és nem szerettem őket, de most jó lenne egy...

A kis csavargó Mirr Murr

Cica válogatás

Amit mostanában megtanultam:
Nem mindig attól jön a segítség és a kedvesség, akitől várnád,akitől pedig evidens lenne, csalódnod kell benne.
Sokszor azok a dolgok hiányoznak, amelyek korábban zavartak és idegesítettek...