Egy nap mamámnál Szentleányfalván

Alacsony, ősz hajú mamám jön nyitni az ajtót nekünk az Arad melletti Szentleányfalván. Mosolygós,tevékeny, egy percre sem áll meg, úgy üdvözöl minket. Nagyon várta, hogy megérkezzünk, kihagyta a templomot is ma, miattunk. De később hozzá tette, hogy legközelebb 11 után jöjjünk vagy szombaton, amikor nincs templom. A gázon fő a húsleves, a kuktában főnek a húsok, odateszi a krumplit is a pürének. Egyből ételt tesz elénk, böf salátát (máskor vineta, azaz padlizsánkrémet), ahogy mi mondjuk otthon, kenyérrel. Együnk addig is, amíg ebéd lesz.

Sokat mozog, dolgozik, pedig reumás, de gyönyörű szép udvara van. Mindenhol virágok, levendula, rózsa, és számtalan, nevét se tudom milyen virág. Megjelenik a kövér cica is, sokadik Cilu. Mióta az eszemet tudom, mama minden macskáját Cilunak hívták. Panaszolja, hogy sok a dolog, délután alig van ideje leülni sorozatot nézni, a Végtelen szerelmet. De legalább addig is pihen.
Vásárolni inkább itt szokott, mert ha Aradra kell bemenni, akkor egy óra busszal, amíg a közeli falvakat megkerüli. Busz menetrend nincs kint a megállóknál, minek is az, majd a sofőr esetleg, ha nem túl bosszús a hangulata, elmondja a menetrendet. Nem lehet könnyű idősen kibírni a hosszas buszozást vagy a város zajában és forgalmában a sétát fájós lábakkal. Mennyit tudnék neki segíteni, ha itt élnék, dehát nem lakunk már Romániában. Azért így is akad szerencsére segítség, még ha nem is minden napra.

Mama makacs, nem engedi, hogy segítsek neki bármit is, hiszen most vendég vagyok. De emlékszem, mikor öcsémmel itt voltunk régebben nyári szünetben, minden napra jutott munka. Kertben, konyhában. Hogy ezeket tudnom kell, hasznos lesz a későbbiekben. Ő szerettette meg velem az olvasást is elalvás előtt.
Ebéd után a Bibliáról beszélünk, elő kerül a Biblia, imakönyvek, füzetek, ezek mind magyar nyelvűek természetesen és majd mind az enyémek lesznek, hiszen az unokák románok inkább már, mint magyarok, csak én és öcsém használjuk a magyart.
Majd szóba kerül az is, hogy amikor Székelyföldről az éhínség miatt elindultak Szentleányfalva felé, akkor két szatyorral indultak neki heten, két szülő és öt gyerek (két féltestvér és két édestestvérrel). Vonat tetején utaztak, árok partján aludtak, majd az apukája épített egy kunyhót nekik. Minden volt, ami csak lehetett, tehenekre vigyázott, sokat dolgozott földeken, zsidó családnál takarított nagyon sokáig, Sternéknél ha jól emlékszek. Megbíztak benne, és mások is hívták takarítani.
Eszembe jut pár dolog: hogy Szentleányfalva helyneve románul van kiírva, mert egy rendelet miatt nem lehet magyarul. Igaz, többségében már románok laknak itt, a takaros magyar házak helyét átvették a román stílusok. Régen németek, magyarok és románok éltek itt nagy egyet értésben, a magyarság összetartott, mulatozott, egy olyan korszak volt, ami már rég letűnt és nem jön vissza többé. Minden szeptemberben van falunap, ami köszönhetően a mostani lelkészüknek is talán még nagyobb hírverést kap, sokszor visszajön pár régen itt élt magyar, elhangzanak a régi magyar nóták, néhányan könnycseppet törölnek le arcukról. Mert ők lélekben még mindig magyarok és azok is maradnak. Párom, aki nem járt itt még korábban, itt értette meg igazán, milyen a kinti magyarságnak és hogy ezek az emberek nagyobb magyarok, mint néhány anyaországban élő.

Ebéd után egy rövid sétát is tettünk a faluban. Néhány tehén legelt csak a földeken,régebben sokkal több volt. Minden reggel kihajtották őket, kolompolt a nyakukban a csengő, alkonyatkor pedig behajtották őket a legelőről. Ez mindig nagy esemény volt, mikor gyerekként megnéztük az utcán végig vonuló teheneket. 

Kaptunk lekvárt, süteményt, borostyán ágat, a maradék salátát, kaját. Olyan nincs, hogy üres kézzel jöjjünk el onnan. Sokáig integetett nekünk, a háta mögött Cilu is feltűnt, aki mindig várja a ház előtt, mikor mama visszaérkezik a templomból.

Tartalmas nap volt, sok emlék visszaidéződött, majd a viszontlátás ígéretével indultunk el haza, román idő szerint 5-kor.

A nagyszülő az egyik legnagyobb érték, csak hallgassuk meg, mit mondanak.