Túrázgatások

A hosszú hétvégét Egerbocson töltöttük, ahol végre szép helyen, nyugalomban és zöldben tudtam sétálni. Igaz, első este eláztunk (na nem a bor mennyiségtől), hanem a szakadó esőtől. Ezt leszámítva a vasárnap és hétfő már ígéretesebbnek ígérkezett az időjárás terén.
Vasárnap Szarvaskőn túráztunk, a Vodafone-kilátóhoz gyalogoltunk fel egy igen meredek hegyoldalon, szűk ösvényen az erdőn keresztül. Korábban már voltunk a kilátónál, de akkor kocsival jöttünk egy ideig. Szerencsére jó jelzésen haladtunk végig, így ismét megcsodálhattuk Szarvaskőt felülről. Szarvaskőről mintáztam anno egy regényem egyik fő színhelyét (csak átneveztem), ez a település egy kincs, bár nem olyan nyugalmas, mint Bocsi, hiszen ismertebb hely és látnivalók révén több a turista/túrázó is.
Mikor visszaértünk, párom bográcsost készített, én pedig a saját lecsómat bulgurral. Ugyebár diéta... Dehát azért itt nehéz volt ellenállni a kísértésnek, főleg a borivás terén.. Kajálás után ismét sétálni indultunk, fel a dombokra, de már izomlázunk volt. Aznap 15ezer lépést tettünk meg, a telefonom számolta. Én pedig örültem, hogy végre mozgással is hozzájárulok a diétámhoz, hiszen nagyon lusta vagyok szinte bármilyen sporthoz, viszont a sétálás, túrázás (még ha le is fáraszt), új élményekkel és friss oxigénnel is gazdagít. Nem beszélve a csodás madárcsicsergésről, ami végigkísérte utunkat. Nyilván Alföldön is hallható, de itt páratlan gazdaságban fordulnak elő.

Szarvaskő

A másnapunk se volt sokkal nyugisabb, bőséges rántotta reggeli után indultunk meg, akkor még nem volt konkrétum, de Tarnalelesz, Szentdomonkos irányába, onnan Bekölcére, majd végül Bélapátfalván kötöttünk ki, ahol már tavaly és előtte is meg akartam nézni a tavat. Ccsodás látványt nyújtott, háttérben a Bél-kővel.Körbe sétáltuk, majd mivel több túraútvonal is indult meg onnan, ezért elindultunk a legrövidebbnek tűnő felé. Elvileg 2,2 km volt a katonasírokig, de kb. 4-nek tűnt, valószínűleg a felfelé nehezebb és meredek útszakasz miatt, hiszen közben többször megpihentünk. A katonasírok nem volt nagy szám, két sír, az egyik egy ismeretlen német katonáé, meg egy emlékmű.
Innen aztán még több útvonal indult ki, akár Felsőtárkány felé (röpke 14 km) vagy Szilvásváradra, ami csak háromnegyed óra lehetett onnan gyalog.
Mi inkább visszaindultunk, majd ebéd után Egerbocson is sétáltunk, egy korábban kinézett útszakaszon, ami a temető után kezdődött, fenyvesekkel. Nyugalom és szél volt odafent, a mellettünk lévő dombon két őz is megjelent. Ott ültünk a fűben ki tudja meddig, és hallgattuk a csendet.

Egerbocsról látkép

Bélapátfalva

Majd másnap reggel, kedden vissza is indultunk az Alföld felé. Ilyenkor mindig olyan rossz, mert nem azt érzem, hogy végre indulunk haza, hanem hogy ezek a helyek mennyivel szebbek az otthoninál, ahol csak szántóföldek vannak és síkság. Hát hiába, nem vagyok Petőfi, aki inkább az Alföldet méltatta a nagy hegyek helyett.. Alföldi lányként mindig is a hegyekbe vágytam és ez azt hiszem, sosem fog megváltozni...

Én is diétázok

Egészen 25 éves koromig nem lehetett panaszom a súlyomra, mert a 175 centimhez kb. 60 kiló társult, amivel elégedett is voltam és még vékonynak is mondtak. Sosem diétáztam, nem is érdekelt a téma, a női magazinokban mindig ellapoztam ennél a témánál. Sosem sportoltam, sőt nem is szerettem, így mozogni se mozogtam.
Aztán 25 év felett valami történt. Vagy az ülőmunka vagy a mozgásszegény életmód és persze a tény is, hogy már nem vagyok tizenéves. Enni ugyanúgy és ugyanannyit ettem, bár mióta a páromat ismerem, talán még többet is. Ő a magyar konyha híve, pörkölt kenyérrel, babgulyás, minél csípősebb és kb. egészségtelenebb, annál jobb. Mellette eltunyultam én is.Aztán nyilván én is észrevettem, hogy a mérleg mutatója már 70-nél kezdődik, és mikor hónapról hónapra több lett az a kiló, már kezdtem elgondolkozni: hova hízok még? Sok ruhámat kihíztam, megjelent a pocakom, néha úgy nézek ki, mint egy 3 hónapos terhes nő. Persze  párom sose mondta, hogy nem tetszek így neki és a családban se mondta senki, hogy hova hízok, de éreztem, hogy ez így nem lesz jó, a végén még 80 kiló leszek és ettől megrémültem. Na meg attól, hogy az áprilisi ruha szelektálásnál két szatyornyi ruha gyűlt össze, amik már nem jók rám.
Kolléganőmtől hallottam egy csoportról a Facebookon, aminek segítségével 10 kilót fogyott és az eredmény tényleg látványos is volt. Így hát kíváncsiságból én is csatlakoztam a csoporthoz és amiket ott olvastam, rávettek arra, hogy még aznap megrendeljek egy csomagot, aminek segítségével elindíthatom a folyamatot. Nem fogyi csodabogyók, amelyeket beszedsz, de ugyanúgy eszel és fogysz vagy hasmenést kapsz tőle, vagy csodatea egyebekre kell gondolni, hanem egy tudatosan összeállított csomagra, amiben igaz, vannak kapszulák, de azok csak az anyagcserét segítik. Az egész program életmód váltást követel, hiszen mindenki étrendet kap, amit mértékre pontosan követni kell (és nem olyat, amivel koplalsz), valamint edzésterv is jár bizonyos csomagokhoz. Láttam, ahogy naponta posztoltak nők hogy X hónap alatt leadtak 10-20 kilókat. Na én már egy 5 kilónak is örülnék kezdetben.
Szóval megjött a csomagom, bevásároltam, és rájöttem, mennyi egészséges és finom dolog van, amire nem is gondoltam.
Jelenleg már a 7. napnál tartok, tehát pont 1 hete kezdtem. Nem tudom sajnos a pontos kilót, mert habár vettem egy digitális mérleget, tönkrement.
Viszont azóta napi 5x eszek, próbálok itthon tornázni, minden nap a saját kajámat eszem, hiszen én főzök és azóta csokit és édességet sem fogyasztottam. Kibírtam egy ballagási zabálást, ami tele volt jobbnál jobb husikkal, de én csak salit és csirkemellet ettem. Még az epres tortából sem ettem, csak pár szem epret külön. Párom mellettem fagyizik, de már az se érdekel.

Egyszóval úgy érzem, jó úton haladok. Már a csoki sem érdekel, nem vagyok éhes sem, pedig az első három napban este az voltam. Aztán rájöttem, hogy azért, mert mindig este ettem a legtöbbet. Ráadásul minden nap csoki vagy nasi is társult az estékre, hiszen valljuk be, nincs is jobb, mint chipsezni esti film nézés közben. Mostmár inkább tele vagyok, mint hogy éhes legyek és nem zavar, ha csak kefír a vacsora 5 szem keksszel. És inkább iszok fehérjét esténként, mint hogy megegyek egy tábla csokit. Sőt, azon gondolkozok, hogy veszek még más ízesítésű fehérjét is. Ami a proteint illeti, mindig azt hittem, hogy ez a tipikus sportolók itala, akiknek életük az edzés, de azóta olvastam és érzékelem, hogy másra is jó. Pl. csökkenti az éhség utáni vágyat és az édességet is pótolja, legalábbis számomra.
Tehát most ott tartok, ha vége az étrendemnek (mert sajnos nem tart ki 1-2 hónapig), akkor újra kezdem az egészet, és nem szeretnék vissza állni a na csak még egy kis csokit estére életmódomra.
A mozgást ha még jobban beiktatnám, biztos hatékonyabb lenne, dehát bevallom, lusta vagyok a mozgáshoz, de ki tudja, talán ez is változni fog.
Jó, hogy végre valamiben kitartó vagyok és ha valami, ez igazán fontos, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Mert nem, nem más miatt csinálom, hanem csakis magamért. És nem csak a külsőmért, hanem az egészségemért is.

Ebédek

Egy nap mamámnál Szentleányfalván

Alacsony, ősz hajú mamám jön nyitni az ajtót nekünk az Arad melletti Szentleányfalván. Mosolygós,tevékeny, egy percre sem áll meg, úgy üdvözöl minket. Nagyon várta, hogy megérkezzünk, kihagyta a templomot is ma, miattunk. De később hozzá tette, hogy legközelebb 11 után jöjjünk vagy szombaton, amikor nincs templom. A gázon fő a húsleves, a kuktában főnek a húsok, odateszi a krumplit is a pürének. Egyből ételt tesz elénk, böf salátát (máskor vineta, azaz padlizsánkrémet), ahogy mi mondjuk otthon, kenyérrel. Együnk addig is, amíg ebéd lesz.

Sokat mozog, dolgozik, pedig reumás, de gyönyörű szép udvara van. Mindenhol virágok, levendula, rózsa, és számtalan, nevét se tudom milyen virág. Megjelenik a kövér cica is, sokadik Cilu. Mióta az eszemet tudom, mama minden macskáját Cilunak hívták. Panaszolja, hogy sok a dolog, délután alig van ideje leülni sorozatot nézni, a Végtelen szerelmet. De legalább addig is pihen.
Vásárolni inkább itt szokott, mert ha Aradra kell bemenni, akkor egy óra busszal, amíg a közeli falvakat megkerüli. Busz menetrend nincs kint a megállóknál, minek is az, majd a sofőr esetleg, ha nem túl bosszús a hangulata, elmondja a menetrendet. Nem lehet könnyű idősen kibírni a hosszas buszozást vagy a város zajában és forgalmában a sétát fájós lábakkal. Mennyit tudnék neki segíteni, ha itt élnék, dehát nem lakunk már Romániában. Azért így is akad szerencsére segítség, még ha nem is minden napra.

Mama makacs, nem engedi, hogy segítsek neki bármit is, hiszen most vendég vagyok. De emlékszem, mikor öcsémmel itt voltunk régebben nyári szünetben, minden napra jutott munka. Kertben, konyhában. Hogy ezeket tudnom kell, hasznos lesz a későbbiekben. Ő szerettette meg velem az olvasást is elalvás előtt.
Ebéd után a Bibliáról beszélünk, elő kerül a Biblia, imakönyvek, füzetek, ezek mind magyar nyelvűek természetesen és majd mind az enyémek lesznek, hiszen az unokák románok inkább már, mint magyarok, csak én és öcsém használjuk a magyart.
Majd szóba kerül az is, hogy amikor Székelyföldről az éhínség miatt elindultak Szentleányfalva felé, akkor két szatyorral indultak neki heten, két szülő és öt gyerek (két féltestvér és két édestestvérrel). Vonat tetején utaztak, árok partján aludtak, majd az apukája épített egy kunyhót nekik. Minden volt, ami csak lehetett, tehenekre vigyázott, sokat dolgozott földeken, zsidó családnál takarított nagyon sokáig, Sternéknél ha jól emlékszek. Megbíztak benne, és mások is hívták takarítani.
Eszembe jut pár dolog: hogy Szentleányfalva helyneve románul van kiírva, mert egy rendelet miatt nem lehet magyarul. Igaz, többségében már románok laknak itt, a takaros magyar házak helyét átvették a román stílusok. Régen németek, magyarok és románok éltek itt nagy egyet értésben, a magyarság összetartott, mulatozott, egy olyan korszak volt, ami már rég letűnt és nem jön vissza többé. Minden szeptemberben van falunap, ami köszönhetően a mostani lelkészüknek is talán még nagyobb hírverést kap, sokszor visszajön pár régen itt élt magyar, elhangzanak a régi magyar nóták, néhányan könnycseppet törölnek le arcukról. Mert ők lélekben még mindig magyarok és azok is maradnak. Párom, aki nem járt itt még korábban, itt értette meg igazán, milyen a kinti magyarságnak és hogy ezek az emberek nagyobb magyarok, mint néhány anyaországban élő.

Ebéd után egy rövid sétát is tettünk a faluban. Néhány tehén legelt csak a földeken,régebben sokkal több volt. Minden reggel kihajtották őket, kolompolt a nyakukban a csengő, alkonyatkor pedig behajtották őket a legelőről. Ez mindig nagy esemény volt, mikor gyerekként megnéztük az utcán végig vonuló teheneket. 

Kaptunk lekvárt, süteményt, borostyán ágat, a maradék salátát, kaját. Olyan nincs, hogy üres kézzel jöjjünk el onnan. Sokáig integetett nekünk, a háta mögött Cilu is feltűnt, aki mindig várja a ház előtt, mikor mama visszaérkezik a templomból.

Tartalmas nap volt, sok emlék visszaidéződött, majd a viszontlátás ígéretével indultunk el haza, román idő szerint 5-kor.

A nagyszülő az egyik legnagyobb érték, csak hallgassuk meg, mit mondanak.