Fluor-életérzés a Lájk
című költeményben
A Lájk Fluor legújabb költeménye, amely hasonlóan a Mizu című vershez, mély filozófiai
gondolatokat tartalmaz. A vers tematikája a pozitív (Fluor-féle) életérzés és a
diszkrét tivornyák hangsúlyozása. Már maga a cím, (ami egy idegen eredetű szó
magyar átírása) is ezt fejezi ki, miszerint a lírai én mindent kedvel, és
hasonlóképpen szeretné – sőt, elvárja, - hogy őt is kedveljék.
Az első versszak megadja a mű
alaphangulatát, elhelyezi időben a verset. „Buli volt az éjjel”, tehát a
hangulat nagy valószínűséggel már akkor a tetőfokára hágott, ez pedig a mai
napon csak fokozódni fog. A lírai én kedves szavakat fűz a másik nemhez (bár a
műből nem derül ki egyértelműen, hogy a másik nemről van szó, ez csupán
feltételezés). „Olyan szép a szemed”. A versszakban (ahogy a többiben is), a lájk szó refrénszerűen ismétlődik a
strófák végén, undorító túlzásba halmozva az egyébként nem túl összetett
költeményt. A lírai én identifikációja hangsúlyossá válik, hiszen kijelenti,
hogy ő egy visszafogott fiú, holott az előzőek tekintetében mindezt nehéz
elhinni. A szakasz központi mondanivalója az ünnepre való várakozás
izgatottsága, amikor is megint buli készülődik.
A következő szakasz meglehetősen
expresszív, újabb időmeghatározást ad, az idő csak telik, és már nem csak az
órák, hanem a tél és a nyár is elmúlik. Méghozzá magányosan. „A szívem pont jó
rád” érdekes képzavar a műben, amellyel a lírai én ruhaként aggatná magára a
szerelmes női szíveket, ám mindezek után kijelenti, hogy „lépj tovább”, vagyis
az ilyesfajta szívműtét csupán ideiglenes.
A következő szakasz visszatér a
pozitív életérzéshez, úgy mutatva be azt, mintha ez előre meg lenne írva, tehát
mintegy sorsszerű mindaz, amit a lírai én a bulizás címszava alatt minden éjjel
elkövet. A tegnap tovatűnik, a ma veszi át a helyét, azzal az eleve meddő
reménnyel, hogy az jobb lesz a múltnál. Remélhetőleg mindenki kedvelni fogja
majd ezt az új életérzést, azaz belájkolja,
amely, ha a további sorokat elolvassuk, a lehető leghalványabb mértékben sem
tér el a korábbiaktól. Így a mától megváltozik az életem kijelentése eleve
felesleges, a mű szempontjából felejthető szakasz.
A következő versszakban hosszasan
ismétli a címet, ezzel mintegy keretet adva a költeménynek. Ahogy a vers vége
felé közeledünk, úgy egyre kevésbé érthető, hogy végülis mi az, amit kedvelni
(lájkolni) kell, és tulajdonképpen mennyire pozitív ez az életérzés. A vers
talán az előző költeménynél is kevesebb mondanivalót tükröz, továbbviszi a buli
motívumát, de nem ad új információkat. Így a vers csupán egy darabja a
ciklusnak, kétségkívül nem éri el a Mizu,
valamint a Nekem kukim van, neked nunid van című költemények
magas színvonalát.
Eszmei értéke nulla, további
kifejtésre és elemzésre érdemtelen alkotás. Csak zenével együtt ajánlott. Vagy
úgy sem.
A Bulibáró
A vers Fluor költeményeihez hasonlóan a buli motívumát
állítja középpontba.
A mű elején a Mulatási
szó felütéssel ráhangolódhatunk a tematikára. A lírai én meghatározza önmagát,
ő a „bulibáró”. Saját rangot ad magának, magával húzva mindent, ami ezzel jár,
luxus, ékszerek. A mű idegen kifejezésektől sem mentes, ami elengedhetetlen a
mulatozós stílushoz.
A szubjektum ruhát ölt magára „felöltöztem rajosan” és
bulizni indul. Valahogy így beszélhetnek a tizenévesen először buliba induló fiatalok
is, akik már izgatottan várják, milyen új kulturális élményekkel gazdagodhatnak
az éj folyamán. Az én megjelöli partnerét, a Pixát, külön kihangsúlyozva
határozott névelővel, amellyel tájnyelvi közeget is teremt a műnek.
A versben többször ismétlődik a legyen „buli bárhol”, a helymeghatározás tehát
mellékes, a hangsúly a csöppet sem diszkrét, exkluzív pezsgővel és konyakkal
tarkított éjszakára terelődik.
Gyere mulass velünk,
nem sajnálom rá
Minden szép lány szíve csak miértünk fáj
Ahogy a Pixa húzza az nagyon király
nem sajnálom rá
Minden szép lány szíve csak miértünk fáj
Ahogy a Pixa húzza az nagyon király
Az alkoholgőzös elméből olykor-olykor előretörő és egész
értelmes mondat összetételeket idézik elő a fenti sorok. A hangsúly a lányokon
van – természetesen – és azon, ahogy a társa húzza, igaz, hegedű nélkül. És az
se derül ki, hogy mit húz, hiszen gyakran maradnak ki az igék a sorokból (pl. „nem
sajnálom rá”), rábízva az olvasóra, hogy mit képzel a szavak mögé.
Én a bulibáró,
sálomálomálo
legyen buli bárhol Sálomdilomdálom,
legyen buli bárhol Sálomdilomdálom,
Az én a Sálomálomálo birodalomban folytatja mókázását. A
Sálom szó alapvetően "békét, békességet" jelent, ám a művet nem hatja át a
békesség, sokkal inkább a gatya rohasztó bulizás élménye. A bulizást idéző
szóismétlésekkel a költő sajátos ritmust ad a műnek. Majd végül mindenkit, köztük az olvasót is belevonva „pam-pam” van, azaz mindenki bulizzon hajnalig, amíg ki nem folyik
belőle minden.
A bulibáró az utolsó versszakban felértékeli önmagát,
többször is kiemelve az „én” névmással önnön fontosságát.
Ez a tízéves
korosztály szókincsét idéző és
helyesírási hibáktól sem mentes mű sokaknak mutathat példát arra vonatkozóan, hogy
a bulizásnál talán felemelőbb dolgok is léteznek.
Persze bulibárónak azért jó lehet lenni. Az élet nagyon
változatos, egész éjjel pam-pam, zsámó, sálomálomálo. Bármit is jelentsen ez.