Erdélyi gyökerek

Talán kevesen tudják,de negyedrészt székely vagyok apai ágon,illetve erdélyi magyar.
Aradon születtem,ott élnek a rokonaim,de szüleimmel és nagyszüleimmel Magyarországra költöztünk.
Mai napig visszamegyünk néha.
Ilyenkor különös érzések fognak el,és arra gondolok,hogy mi lett volna,ha ott növök fel? Vajon ugyanaz a lány lennék,aki ma vagyok?
Nyilván tudnék románul. Román iskolába jártam volna,románok lettek volna a barátaim,és talán a szerelmem is. De sosem felejtettem volna el,hogy magyar vagyok.Kisebbségben ugyan,de magyar. És örülök,ha magyarokkal találkozok,ha magyar szót hallok valahol.És büszke is lennék rá.
Mint ahogy most is büszke vagyok a származásomra,és tudom,hogy ez pluszt ad nekem.
Szüleim és nagyszüleim sokat meséltek arról az időről,a Ceausescu-diktatúráról,amikor alig volt mit enni,a boltok üresek voltak,már este tízkor leoltották a lámpákat.És a kis magyar faluról Arad mellett,ahol nagymamám mai napig  lakik.Ahol románok,németek és magyarok egy közösségben éltek,ahol a magyarok összetartottak,mindenki ismerte egymást,összejöveteleket tartottak,magyar nótákat énekeltek.Többen próbáltak megszökni,egy szebb és jobb világról álmodtak.Magyarokat fogtak el és lőttek le a határon,akik át akartak szökni.Apukám is meg akart szökni,de szerencsére mégsem tette.1989-ben zajlott a román forradalom,amikor a lövöldözéseket ebben a faluban is hallani lehetett.

Román forradalom 1989.

A magyarok manapság külföldben látják a reményt,akkoriban a szüleim Magyarországban látták a reményt. Mindent arra tettek fel, hogy Magyarországon élhessenek.Ott hagyták rokonaikat,barátaikat,a munkájukat,és neki vágtak. Fiatalabbak voltak,mint én most.Irigylem a bátorságukat,ami nélkül ma nem lennék itt.

Ceausescu halála után átköltöztünk,és azt hiszem,ezt senki nem bánta meg a mai napig.
Itt van az otthonunk.Én magyar óvodába,iskolába járhattam,magyarok a barátaim,az ismerőseim.Öcsém már itt született.

 Nem értem azokat,akik Magyarországon a magyarokat szidják,magyar létükre.Hogy nem büszkék,hogy megtagadják nemzetisügeket.Talán a politikát nézik.
De én nem azt nézem.A múltat nézem,azt,hogy én ki vagyok,honnan jöttem.
Én azt nézem,hogy a  rokonaim mennyire örültek,amikor megkapták a magyar állampolgárságukat.És nem arra gondoltak,hogy de jó,szavazhatnak,hanem hogy dokumentálva van,hogy ők hova tartoznak.

Talán az sem véletlen,hogy magyar szakra vettek fel (habár a véletlenekben nem hiszek!).

El kell még mennem Erdélybe, Székelyföldre.Mert ismernem kell a hazámat.