2017. május 14., vasárnap

Eljegyezve

Nem derült égből villámcsapásként ért a dolog, de erről majd később.

Már februárban lefoglaltam a szállást erre a hétvégére Tihanyba,lévén hogy én már rég voltam és akkor is csak egy fél napot, párom pedig még nem volt a Balcsin. Tavaly is úgy volt, hogy elmegyünk, de akkor a kocsija miatt le kellett mondanom a foglalást ugyanitt és ez elég szomorúan érintett. Most rájöttem, hogy ez se hiába történt így, és hogy minden így volt odafent megtervezve, hiszen akkor még nem lett volna belőle komoly dolog, csak egy szimpla utazás.

Tihany gyönyörű, az erkélyünkről a Belső-tóra és az apátságra is kilátás nyílt, este csak a békák kuruttyolását és a madarakat hallottuk. Csend volt, béke, nyugalom és csak ketten voltunk.


 Mindkét este étteremben ettünk, esténként borozgattunk és sörözgettünk, napközben pedig mindent megnéztünk, amit szerettünk volna. Az időjárás is kedvezett nekünk, az ország nagy részében leszakadt az ég, itt csak apróbb rövid zivatarok voltak, de még az is kellemesen hűsítő volt.
A szombati nap átlagosan és borúsan indult, de azért elindultunk kirándulni. Persze akkor elkezdett esni (beálltunk az egyik barlanglakásba). Ahogy hazafelé indultunk utána, felszakadozott a felhőzet és ragyogó napsütéses időnk lett. Elindultunk ismét sétálni, most már a Belső-tó felé, megnézni az Aranyházat, erdős utakon haladtunk keresztül.

(Azt még tudni kell a sztorihoz, hogy a gyűrű már két hete megvolt, az Árkádban néztük ki, nem kaptam még meg, megbeszéltük,hogy majd a megfelelő pillanatban.)

És ahogy ott sétáltunk, volt egy pillanat, amikor a kulcsot kezdte el keresni a zsebében, ami fura volt, mert azt én raktam el magamhoz. És akkor ahogy kotorászott, valahogy leesett, hogy a zsebében van valami (nyilván nem a kulcs). Megjegyeztem, hogy az nálam van, és azt hittem, már valami mást keres, erre sejtelmesen mosolygott. Ahogy végig sétáltunk, mondogatta, hogy ez romantikus hely, és meg akart állni mindig. Megéreztem, hogy hamarosan meg fog történni, hiszen furcsán viselkedett. Majd megkérdezte, hogy vélekedek a kapcsolatunkról, és amíg visszasétáltunk a tóig, ezt fejtettem ki neki, hogy én nem vagyok olyan, hogy toporzékolok, mikor kapom meg már a gyűrűt, amikor igazán megérdemlem és ő úgy érzi, akkor kérjen meg. Ere azt válaszolta, hogy nagy kő esett le a szívéről,  mert ő se akarja elsietni. Utána leültünk egy padra, és előadta ismét, hogy gondolt arra, hogy egy tárgy révén kifejezi a kapcsolatunk komoly szándékát, de.. és az a helyzet, hogy már nem is emlékszek, mit mondott, mert letérdelt elém, és megkérte a kezem. Mivel sejtettem, mi készül, így nem ért váratlanul a helyzet, így nem volt sírás meg akkora meghatódás, de ettől függetlenül örültem, miután igent mondtam. Ahogy ő is mondta, gondolkozott, hol kérjen meg, milyen szituban. Mindenképp itt akart, közönség nélkül, egyszerűen, kettesben, egyszerű, kirándulós ruhában, mert ez illik hozzá, hozzánk, ez csak ránk tartozik, nem a világra.


És ujjamra húzta a kis gyönyörűséget, ami számomra a legértékesebb mind közül.



Csak a közeli hozzátartozóknak mondtuk el eddig, nincs szándékunkban kiírni sehova, én is csak anonim osztottam meg, hogy emlékezzek erre a jegyességem első napján :)

Még jó, hogy holnap nem megyek dolgozni, ezt amúgy is meg kell emésszem.

És még valamire rájöttem. Amikor a leglazább az ember, nem vár el semmit, nem feszül neki semminek, akkor történnek a legváratlanabb  - vagy régóta várt - események.

Tihany számomra ezzel még értékesebb lett. Ha visszamegyünk egyszer, mindig emlékezni fogok arra a padra,ahol megkért. 





2017. április 11., kedd

Tavasz - és egyéb újdonságok

Végre a héten 4 hónap után utazok! Már hiányzott, hogy kiszabaduljak ebből a benzinszagú betontengerből és az uncsi hétköznapokból. Húsvétkor Bocsin leszünk (Egerbocs) 4 napig, végre a gyönyörű természetben. Júniusig bezárólag van pár program, és hétvégi utazási tervek, amelyekről majd akkor írok bővebben, ha megvalósul. Munkahelyen megtanultam, már csak az a biztos, ami elmúlt, így nem szaladok ennyire előre, de van közte repülőút is. :)

A melóhelyen újabb változás következett be, ami az én munkahelyi kedvemet is biztos befolyásolni fogja, mert felmondott az a kollégám, aki talán túlzás nélkül kijelenthetem - a legközelebb állt hozzám. Személyében olyan ritka jó vezetőt ismerhettem meg (nem az én felettesem volt), aki mindenkiben megtalálta a pozitívumot, aki azoknak az embereknek is bizalmat szavazott az elején, akikről más csoportvezető már rég lemondott volna. Megmondom őszintén, 4 napig emésztettem az információt, hogy felmond (velem közölte másodikként) ami együtt járt gyomorgörccsel is és a folytonos aggódással, hogy mi lesz most? Olyan jól dolgoztunk együtt, annyit segített, jobban ismert mint bárki más, megnyíltam neki, nem lesz még egy ilyen, mint ő. Ami igaz is, de próbálok ezen nem rágódni, továbblépni, hiszen neki ez jó lesz, és mivel emberileg is kedvelem, így minden jót kívánok neki és teljesen megértem a döntését. Ha lehetne, én is mennék .. csak hát hova?

Az én felettesem személye is változott, de évente már ez is megszokott dolog. Sajnos nem a legjobb irányba változik a helyzet, akármennyire izzadságszagúak is a próbálkozások. Van káosz bőven, szinte olyan,, mint a legelején. A rendelkezések nagy része nevetséges, logikátlan, érthetetlen.
Így ahogy ez a kollégám is mondta, úgy látja rajtam, hogy már én se leszek itt sokáig.
Viszont mi kellene ahhoz, hogy változás történjen? Nos, ki kellene hoznom a legjobbat magamból,elsősorban nyelvet kellene tanulnom, önfejlesztő könyveket olvasnom.

És persze keresnem kéne helyeket, amiket eddig hiába tettem meg, mert sok helyről vissza se hívtak/írtak, nem hogy bemenjek interjúra. Végülis azzal nyugtatgattam magam, hogy biztos nem az volt a nekem való hely, nem volt hiába, és valószínűleg még dolgom van itt, fejlődnöm kell. Tudom, hogy sokkal több van bennem annál, aki most vagyok, és amilyen arcomat jelenleg megmutatom. De őszinte legyek, nem is vágyok rá, hogy megmutassam, mert sajnos olyan szinten hidegen hagy az egész, hogy még ahhoz sincs kedvem, hogy kreatívkodjak, holott van bennem kreativitás. Csak már belefásultam az egészbe.

Ezért remélem, rám mosolyog egyszer majd a szerencse, a lehetőség, bármi.



És ami miatt talán nem vagyok már olyan feszült, az Echkart Tolle könyvének köszönhető, A most hatalmának. A könyv sajnos nincs meg, online olvastam el az elejét, de nagyon bejött.

Ha elolvasom végig, lehet, hogy bejegyzést is írok róla, de addig álljon itt egy idézet a könyvből:


"Mi lehetne ostobább, mint szembeszegülni magával az élettel, ami most van, és mindig csak most van? Add meg magad annak, ami van! Mondj igent az életre, és meglátod, az hirtelen elkezd érted, s nem pedig ellened működni!" 



2017. február 14., kedd

Valentin-nap - a kényszer romantika

A Valentin-nap az összes nap közül mindig is az utolsó helyen állt nálam  - ha szingli voltam, ha nem. A szingliknek egy kellemetlen, de egyébként közömbös nap, a pároknak pedig egy kényszeresség, hogy most valami romantikusat kell csinálni, venni..stb.

Felnéztem a Facebookomra az előbb, amit megmondom őszintén,már csak megszokásból látogatok,hónapok óta nem posztolok semmit. Hát az üzifal nagy része azzal volt tele, hogy ki mit kapott. Egy szál rózsát, de még egy tök átlag bonbont képesek kitenni az egocentrikus emberek.Lényeg az, hogy ki legyen téve, hogy őt mennyire szeretik, milyen szerelmes.
És nem az irigység beszél belőlem, mert én is kaptam ajándékot, de sose jutna eszembe, hogy feltegyem, mert senkinek semmi köze hozzá, mivel lepett meg a párom vagy hogy mi hogy éljük meg ezt az ünnepet egymás között. Ez magánügy.

Egyébként is az a meglátásom, hogy azok posztolnak émelyítően sokat a romantikus kapcsolatukról, akiknél valami nagyon nincs rendben vagy pedig éppen féltékennyé vagy iriggyé akarnak tenni valakit, exet, kiszemeltet, barátokat. Ez abszolút nem a valós érzelmekről szól, de ezt az értelmesebb emberek belátják.És nem is posztolnak ki ilyesmiket, csak szépen, csendben élik hétköznapi életüket. Ezekre az emberekre mindig is jobban felnéztem, mint az ilyen álca életet élőkére.

Egyébként nekem egy teljesen átlagos nap volt, nem is különösebben érdekelt, hogy milyen nap van ma. Mivel ez a kereskedelemnek olyan jó, úgyse lesz beszüntetve, pedig nem hinném, hogy ezen kívül bárkinek is hiányozna. Arról nem is beszélve, hogy nem a hagyományaink része, csak majmolás az egész.

Mindenesetre aki szereti, érezze jól magát benne, hátha csak ezen az egy napon kap virágot. Mert végülis akkor érthető - és szomorú is - miért szereti ennyire ezt a napot. 






2017. január 20., péntek

Egerbocs - ahol a csend és nyugalom lakozik

Igaz, sok település elmondhatja magáról, hogy csendes és nyugodt és nekem is sok-sok hegyes, dombos vidék tetszik,ahova szívesen visszatérek. Ilyen Mátrakeresztes,Lillafüred,Szarvaskő, Zebegény, Bükkszentkereszt. Ezek mind-mind egykor gyerek - és ifjúkori nyaralásaim helyszínei voltak és közel kerültek a szívemhez. Hogy miért? Mert a Mátra és Bükk közelségében vannak, és alföldi lányként a hegyek számomra mindig varázslatosak és ritkán látottak, még ha nem is magasabbak 1000 méternél. Már az is tetszik, ha dombok vannak, de az még jobban, hogy teljesen más a feeling, mint nálunk.

Egyrészt kevesebb a kocsma, sok itteni saját bort, pálinkát iszik, ha van is kocsma, akkor is csak egy a faluban. Az emberek kedvesebbnek, beszédesebbnek tűnnek, nyitottabbak. Nem tudom, minek köszönhető, de már ettől jobban éreztük magunkat, mint otthon.
Másrészt a környezet. Erdők, dombok, mindig van hova menni kirándulni, vagy van a közelben egy tiszta vizű forrás, ahonnan vizet meríthetsz vagy patak, amelynek hallgathatod csobogását.

Sose felejtem el Mátrakeresztest, ahol háromszor is nyaraltunk. Eleinte nem voltam oda érte, de aztán fokozatosan megkedveltem a meredek domboldalakat, a kis kocsmát, ahol nyáron frissítőt ihatsz, ahogy letérsz a hegyi ösvényről egy kirándulás után. Apukám itt mesélte el, amikor katona korában ilyen hegyeken kellett sötétben felmennie.  Közben hallgattuk az erdei fülesbagoly huhogását, a szél susogását a közelgő vihar előtt és a patak is erősen csobogott. Néha villámok cikáztak az égen. Az ember sokszor egy-egy ilyen hangulatot zár a szívébe, egy apró emlékfoszlányt, amire aztán mindig szívesen gondol vissza a hétköznapok őrlő unalmában.

Szüleim már itt is tervezték, először 2008-ban, hogy vesznek egy parasztházat, igazi fehérre meszeltet egy szép magyar településen, ahol szívesen töltenék majd nyugdíjas éveiket és nyaralónak is használnánk. Végül sok-sok település után (Mátrakeresztesen nem találtak megfelelő házat), Egerbocsra esett a választásuk 2015-ben, egy jó állapotú parasztházra, berendezéssel együtt. Egerbocs talán kevésbé ismert, pedig nagyon jó helyen fekszik. Egertől 21 km-re, Szarvaskőtől 7 km-re, Szilvásváradhoz is közel van. Nincsenek olyan magas hegyek, mint Szarvaskőn, hanem inkább dombos. De ami a legfontosabb, csendes, nyugodt, nem hemzseg a turistáktól, mert közvetlenül a településen nincs ismert látnivaló. Pedig annál többet lehet sétálni, át a dombokon, ahol mindig egy másik ösvényre térsz, és akár egy fenyvesbe is kerülhetsz vagy észrevehetsz  egy elhagyatott erdész kunyhót vagy szarvasokat. Tavaly nyáron és ősszel is voltunk itt (szüleim többet), míg végül egy takaros belsőt is varázsoltak a házba, tipikus paraszt hálószobával, étkezővel. Amikor először itt voltam napokig, októberi hűvös volt és szakadt az eső, de még így is sétálni indultam. Szüleim sok kedves szomszédot ismertek meg itt, közvetlen embereket. Úgy volt, tavaly itt karácsonyozunk, de végül mégsem. Otthon nem volt hó, de itt Szenteste nagy pelyhekben hullt. Majdnem elsírtam magam, mikor megtudtam, mert nekem a karácsony már régóta nem olyan hangulatos hó nélkül.

Kilátás a dombokról


Amikor itt vagyok, akkor mindig lenyugszok, nincs stressz, csak madárének, a közeli templom harangozása, kutyaugatás. Itt elfelejtem, hogy vannak teendőim, kicsit megáll az élet, és a finom egri bor ivása közben az ember belefeledkezik önmagába. Néha legszívesebben fognám magam és hetekig ott lennék.



Fakereszt a dombon, rálátás a falura
Tavasszal

Nyáron
Persze nyáron a legjobb,mert olyankor kint lehet maradni szalonnát sütni, sörözgetni, amíg csak le nem megy a nap és tervezgetni a következő napi kirándulást.
Ősszel

Tudom, ide bármikor visszatérhetek, nyugalmat ad ez a hely.

Biztos mindenkinek a szívében van egy ilyen hely, ahol úgy érzi, igazán önmaga lehet és nem kell megfelelnie az elvárásoknak. Nekem ez az.








2017. január 12., csütörtök

Új év, új gondolatok és 10 pont

Az ünnepek csendben és gyorsan teltek. Karácsonykor otthon voltam, mindenki csodás ajándékokat kapott,én is mindazt, amit szerettem volna, és ezért hálás vagyok. Nálunk nagyjából megvan, hogy mit szeretne a másik,nálam általában könyv van terítéken (idei volt Fábián Janka: Az utolsó boszorkány története).  Finomakat ettünk, ittunk. Hó persze nem volt, legalábbis nálunk. Az Alföldet mostanában egyébként is nagy ívben elkerüli a havazás.
Az eredeti terv még az volt,amikor szüleim megvették a nyaralót, hogy majd karácsonykor Egerbocson leszünk, de ez végül füstbe ment egyéb okok miatt. Viszont az ottani szomszédok mondták, hogy Szenteste nagy pelyhekben hullt a hó ebben a békés, dombos, Bükk közeli faluban, ami a nyugalom szigete számomra. (Erről később még írok egy bejegyzést). Bántam, hogy nem ott vagyunk,egy kis változatosság, mert már a  hó is különlegesnek számítana karácsonykor.
És egyszer kipróbálnám, hogy Szenteste kettesben vagyunk a párommal,bár az otthoni hangulat azt hiszem,pótolhatatlan, ezért amíg lehet,én a december 24-et otthon ünneplem.
A szilveszter is csendes volt, persze nem az utcán. Kettesben voltunk,iszogattunk,zenét hallgattunk,már egykor aludtunk,illetve volna, mert én csak 4-kor tudtam elaludni.
A 2016-os évem, ahogy írtam is korábbi bejegyzésekben, nem volt túl mozgalmas vagy változatos, de legalább nyaralni voltunk (ha nem is sokat), egy jobb albiba kerültem. A közeli ismerősök számát annyira redukáltam,amennyit egy kezemen meg tudok számolni.Igaz,nem bánom. A minőség fontos, nem a mennyiség. Egyébként sem vagyok túl társaságkedvelő mostanában,tökéletes,mikor magamban lehetek végre,a sok hülyeségtől távol vagy szeretteim körében. Nem vágyok kétszínű kapcsolatokra és emberekre.Sokszor kezdeményeztem,mostanában nem,de nem is vágyok rá.Amúgy is introvertált vagyok (melankolikus szem.típus), így ez talán nem is csoda.

Decemberben újabb változást jelentettek be a melóhelyen,új főnököket kaptunk,akiket eddig csak látásból ismertünk,de az elvárás több és a kivitelezés is más lesz.Lassan 3. éve, hogy itt dolgozok,és mindig év végén történt változás,így szinte már nem is csodálkoztunk,hogy ismét van egy. Fizu is több lesz januártól,bár nem sokkal.Spórolni jól tudok jelen körülményeim között és szeretném is ezt megtartani,csak a szükségesre költeni,ritkán elcsábulok persze, de akkor se költök olyan rengeteget. Szerencsére barátomnak is új munkahelye lett,ahol sokkal jobban keres és így legalább ő se kell kiszámoljon minden forintot. Persze hétköznap semmire sincs ideje, hajnalban elmegy, este hazajön,ha együtt laknánk is csak már úgy látnám, hogy alszik.

És hogy mit hoz 2017?
Fogadalmakat nem tettem, bár terveim vannak. Ezt még nem írom le, de ha valamelyik megvalósul,ígérem,megírom.
Barátom írt egy 10 parancsolatot nekem, hogy viselkedjek aszerint,ahogy ő gondolkozik.
Persze átnevelni nehéz bárkibe is egyfajta gondolkodásmódot,de pontjai azt hiszem,sokak számára lehetnének mérvadóak. 

Íme a pontok:
  1.  Ne ítéljük meg egymás körülményeit. 
  2. Ne egymásban keressük a hibát, hiszen közel se vagyunk tökéletesek.
  3.  Tiszteljük meg azt a helyet, ahol terített asztallal várnak bennünket!.
  4. Ne a körülmények befolyásoljanak!
  5. Fogadjunk el mindenkit úgy, ahogy van.
  6. Legyünk szeretetteljesek és hálásak. 
  7. Szeressük Istent, keressünk, beszélgessünk vele, hiszen ő úgy szeret minket,ahogy vagyunk.
  8. Fogadjuk el mások értékeit, szokásait. (lényegében az 5.pont)
  9. Ne legyél büszke vagy "felsőbbrendű", hanem mindig légy alázatos. 
  10. Tudjunk örülni mások sikereinek, ne legyünk irigyek. 

Sokszor előfordult, hogy nem a fenti pontok szerint gondolkodtam, nyilván nem hiába vannak kiemelve pont ezek a mondatok. Nagyon nehéz így gondolkodni, persze a páromnak sikerülni szokott, még ha néha ő is meginog.



Senki se tudja, mi vár rá, én se tudom, mi következik. Néha úgy érzem, elveszek a hétköznapokban, gondolkodni sincs erőm és csak a munkán jár még az eszem.
Aztán egy békésebb hétvége után  minden kezdődik elölről. De ahogy egy barátom is mondta, ha a helyzetet nem tudod megváltoztatni, változtasd meg a gondolkodásodat, a hozzáállásodat.

Ha nincs motiváció a munkában, gondolj arra, hogy pénzt kapsz ezért. Ha nehezen indulsz meg, gondolj arra, hogy   valaki hiába keres munkát hónapok vagy évek óta és hogy irigyelne téged, hogy van hova menned.
Ha kicsit fázol otthon, gondolj arra, hogy valaki az utcán kénytelen élni, és nem tud fűteni.

Minden helyzetnél van rosszabb. Vehetsz bármit, a pozitív gondolkodást és hozzáállást neked kell megteremtened.








2016. november 3., csütörtök

Miértek válasz nélkül

Miért nem teszünk meg olyan dolgokat, amikről tudjuk, hogy meg kellene?

Miért nem állok neki nyelvet tanulni, amikor tudom, hogy ez milyen fontos lenne? Nem csak a nyelvvizsga miatt, hanem azért is, mert ez kell a mai világban, főleg ha utazgatni is szeretnék?

Miért nem tudom ott hagyni azt a helyet, ami idegileg felőröl, ahol nem tudok előre jutni, nem tanulok újat és nem fejlődök? Vagy talán fejlődök, csak én nem érzem úgy?

Miért nem tudunk lemondani emberekről, akikről úgy érezzük, hogy nincs közünk hozzá, de mégis erőltetjük a kapcsolatot? Vagy azokról, akik már lemondtak rólunk és nem gondolnak ránk?

A jövőt nem ismerhetjük, de tervezhetünk. Én miért nem tervezek manapság szinte semmit, csak élek bele a "vakvilágba" , sodorjon az élet?

Egy nagy bölcs talán azt mondaná, hiába tervezel, ha a sors más sodor az utadba és hogy anélkül is vannak változások, hogy mi azt észlelnénk. Csak úgy tűnik, mintha mindig minden ugyanolyan lenne.

És igaza van.

Most, így belegondolva, napról napra megváltozhat valami, vagy akár évről évre.

Van, amiről kevesen tudnak, ide se fogom leírni, mert nem szeretném és nem is tudnám. De egyik napról a másikra változhat az idill. Amiről ma azt hiszed, nálatok nem következhet be, sajnos lehet, hogy pont a családtagodat fogja érinteni, ahogy nálunk is történt. És nem tudsz ellene tenni SEMMIT. Viszont csak RAJTAD múlik, hogy éled át. Pozitívan állsz hozzá, hogy minden rendben lesz, halkan imádkozol, és reméled, minél hamarabb túl lesz rajta.

Változhat nem csak körülmény, hanem érzések is. Aki tegnap még idegesített, ma már hiányzik, és szeretnék beszélgetni vele. Akit hónapokkal ezelőtt a fenébe kívántam, valamelyik nap rájöttem, hogy valójában még tetszik is.  Vagy akire barátnőm megjegyezte vihogva, hogy még a végén lesz köztünk valami, ő úgy érzi, és én kinevettem, hogy dehogy. Eszembe jutott, mostanában tényleg úgy érzem, hogy ez az illető tényleg egyre közelebb kerül hozzám, és ennek nem tudom megmondani az okát. Hiszen máskor is olyan kedves volt hozzám, mint most és még közeledett is.

Az emberek többsége, így én is, folyton csak válaszokat keresek. Miért van ez vagy az. És sokszor évek múlva jövök rá, hogy miért kellett így történnie.

Talán mert nem volt itt az ideje?  Vagy azért alakult ki egy kellemetlen helyzet, mert ebből tanulok majd és megváltozik a látásmódom? Jobban figyelek magamra és a szeretteimre? Nagyobb becsben tartom őket, mint valaha?

Valószínűleg így lesz.

Mostanában történt pár dolog, amit nevezhetek negatívnak és pozitívnak is, attól függően, hogy állok hozzá.

De abban már biztos vagyok, hogy egyszer meg fogom érteni azt a sok-sok miértet. Mindennek megvan az ideje, helye.

Talán ezeknek a nagyobb változásoknak még nincs.

Idővel
Mindenre
Lesz
Válasz.

És amire nem lesz?

Az talán nem is volt soha kérdés.






2016. május 18., szerda

Új albi, új minden?

Immáron a nyolcadik.. Mármint albérlet.
Most nem lányokkal lakok együtt, hanem egy sráccal,aki elég magának való,különc,nem ebben a dimenzióban él néha.. de legalább nem zavar, hiszen sokszor azt se tudom, itthon van-e vagy sem.Egyedül jobb lenne persze,de azért ez se áll messze a jótól. A szobám most kifejezetten nagy, erkélyes, franciaágyas,bőven elférek benne. Egyedül a kinti zaj zavarja meg az "idillt", a bulizó fiatalok hangos szóváltásai, állatias üvöltései szombatonként,illetve a reggeli autózaj,egy pezsgő városi élet hangjai - tudnám nélkülözni, dehát én akartam belvárosba költözni, így hát elviselem. Ahogy minden mást is.

Az utóbbi hetekben mást se csinálok, csak nyelek. Lenyelem, hogy egy hangos környéken kell lakjak, mert nem gondoltam arra, hogy ez a hely nem a csendes pihenések színhelye lesz.
Lenyelem, hogy nem utazhattam el Tihanyba a barátommal, mert még mindig nem vett kocsit, bár tőle már az is nagy dolog, hogy röpke három hónap alatt rájött, mit akar egyáltalán kezdeni a régi autójával. Azóta: júniusban végre elvitte szerelőhöz.

Aztán ott a melóhely, ahol sajnos mostanában a legtöbbet kell lenyelnem. Azzal mindig is tisztában voltam, hogy nem innen fogok nyugdíjba menni és hogy ez a munkakör nem fekszik a személyiségemnek, köze sincs ahhoz, amit elképzeltem magamnak, amivel majd foglalkozni szeretnék.De hogy ez ilyen nyilvánvalóan látszódjon sokak számára, és ennek hangot adjanak, azt nem gondoltam volna. Teszem a dolgom, amit kell, igaz, nem vagyok túl lelkes,és alig várom, hogy leteljen a nyolc óra, de attól még megcsinálom, amit kérnek tőlem. Az,hogy nincs túl nagy kommunikáció, nos, az is egy dolog, de úgy gondolom,ez két emberen múlik, így ha hozzám nem jönnek oda, én nem kerekedek fel. A legtöbbször. Egy olyan melóhelyet azt hiszem nem is kell sokáig fenn tartani, ahol az határoz meg,kinek menyire vagyok szimpatikus vagy hogy kivel mennyit jópofizok, kinek nyalok be (én ugyan senkinek, a gond nyilván ez). Én senkinek nem fogok jópofizni, megjátszani, hogy bírom, miközben egy jó távoli helyre képzelem az illetőt. Ilyen vagyok,nem tudok hazudni. Másik dolog, hogy van egy-két jófej kollégám, akikkel az összeesküvés résztvevőit próbáljuk meg összerakni, és nagyjából tippünk is van, ki nem bír engem és örülne, ha nem lennék itt. Én se sajnálnám az emberek 80%-át,ha innen elmennének, az igaz ugyan,de én nem ások alá senkinek,nem mártom be a főnökei előtt.Ha valaki így akarja önmagát feltolni a ranglétrán, ám tegye,nekem ehhez nincs gusztusom,sem kedvem. Sajnos önzőek az emberek, és minél többen vagyunk egy melóhelyen,annál több önző ember van... Kevés a kedves,jóindulatú ember,és nem mondom,hogy én matyóhímzés vagyok,de legalább nem vagyok kétszínű,és nem ártok senki munkájának. Semmi gond, ezek az emberek úgyis vissza fogják majd kapni az élettől, ha nem is most.
Szóval lehetséges, hogy egy hónap múlva már más munkám lesz vagy épp állást keresek, mert ez így hosszú távon nem mehet tovább. Ugyan kinek van kedve egy olyan helyre bejárni, ahol tudja, hogy nem tartják kompetensnek és azt nézik, hol köthetnének bele? Nekem biztos nem.
Túl rövid az élet, hogy ilyesmire pazaroljam a drága hétköznapjaimat. A fizu jó, azt viszont bánom.Még nem tudom, hogy alakul, de sajnos nem számítok semmi pozitívra. Nem azért, mert egy pesszimista ember vagyok, hanem mert reálisan látom a dolgokat és kezdem átlátni, mi hogy működik a való életben.

Respect az egyenes embereknek, sajnos kevés van belőlük.

Ja,és egyébként szinte semmi nem változott magánéleti téren. Én lepődnék meg a legjobban, ha változna.
Azért fel a fejjel, legalább még élek.

: )

Augusztus - és új lehetőségek

 Gyorsan telik a nyár, immáron két hét, és kezdődhet az ovi. Nagyon nem várom, pedig korábban, amikor még itthon voltam a gyerekkel, alig vá...