Egerbocs - ahol a csend és nyugalom lakozik

Igaz, sok település elmondhatja magáról, hogy csendes és nyugodt és nekem is sok-sok hegyes, dombos vidék tetszik,ahova szívesen visszatérek. Ilyen Mátrakeresztes,Lillafüred,Szarvaskő, Zebegény, Bükkszentkereszt. Ezek mind-mind egykor gyerek - és ifjúkori nyaralásaim helyszínei voltak és közel kerültek a szívemhez. Hogy miért? Mert a Mátra és Bükk közelségében vannak, és alföldi lányként a hegyek számomra mindig varázslatosak és ritkán látottak, még ha nem is magasabbak 1000 méternél. Már az is tetszik, ha dombok vannak, de az még jobban, hogy teljesen más a feeling, mint nálunk.

Egyrészt kevesebb a kocsma, sok itteni saját bort, pálinkát iszik, ha van is kocsma, akkor is csak egy a faluban. Az emberek kedvesebbnek, beszédesebbnek tűnnek, nyitottabbak. Nem tudom, minek köszönhető, de már ettől jobban éreztük magunkat, mint otthon.
Másrészt a környezet. Erdők, dombok, mindig van hova menni kirándulni, vagy van a közelben egy tiszta vizű forrás, ahonnan vizet meríthetsz vagy patak, amelynek hallgathatod csobogását.

Sose felejtem el Mátrakeresztest, ahol háromszor is nyaraltunk. Eleinte nem voltam oda érte, de aztán fokozatosan megkedveltem a meredek domboldalakat, a kis kocsmát, ahol nyáron frissítőt ihatsz, ahogy letérsz a hegyi ösvényről egy kirándulás után. Apukám itt mesélte el, amikor katona korában ilyen hegyeken kellett sötétben felmennie.  Közben hallgattuk az erdei fülesbagoly huhogását, a szél susogását a közelgő vihar előtt és a patak is erősen csobogott. Néha villámok cikáztak az égen. Az ember sokszor egy-egy ilyen hangulatot zár a szívébe, egy apró emlékfoszlányt, amire aztán mindig szívesen gondol vissza a hétköznapok őrlő unalmában.

Szüleim már itt is tervezték, először 2008-ban, hogy vesznek egy parasztházat, igazi fehérre meszeltet egy szép magyar településen, ahol szívesen töltenék majd nyugdíjas éveiket és nyaralónak is használnánk. Végül sok-sok település után (Mátrakeresztesen nem találtak megfelelő házat), Egerbocsra esett a választásuk 2015-ben, egy jó állapotú parasztházra, berendezéssel együtt. Egerbocs talán kevésbé ismert, pedig nagyon jó helyen fekszik. Egertől 21 km-re, Szarvaskőtől 7 km-re, Szilvásváradhoz is közel van. Nincsenek olyan magas hegyek, mint Szarvaskőn, hanem inkább dombos. De ami a legfontosabb, csendes, nyugodt, nem hemzseg a turistáktól, mert közvetlenül a településen nincs ismert látnivaló. Pedig annál többet lehet sétálni, át a dombokon, ahol mindig egy másik ösvényre térsz, és akár egy fenyvesbe is kerülhetsz vagy észrevehetsz  egy elhagyatott erdész kunyhót vagy szarvasokat. Tavaly nyáron és ősszel is voltunk itt (szüleim többet), míg végül egy takaros belsőt is varázsoltak a házba, tipikus paraszt hálószobával, étkezővel. Amikor először itt voltam napokig, októberi hűvös volt és szakadt az eső, de még így is sétálni indultam. Szüleim sok kedves szomszédot ismertek meg itt, közvetlen embereket. Úgy volt, tavaly itt karácsonyozunk, de végül mégsem. Otthon nem volt hó, de itt Szenteste nagy pelyhekben hullt. Majdnem elsírtam magam, mikor megtudtam, mert nekem a karácsony már régóta nem olyan hangulatos hó nélkül.

Kilátás a dombokról

Amikor itt vagyok, akkor mindig lenyugszok, nincs stressz, csak madárének, a közeli templom harangozása, kutyaugatás. Itt elfelejtem, hogy vannak teendőim, kicsit megáll az élet, és a finom egri bor ivása közben az ember belefeledkezik önmagába. Néha legszívesebben fognám magam és hetekig ott lennék.

Fakereszt a dombon, rálátás a falura

Tavasszal

Nyáron

Persze nyáron a legjobb,mert olyankor kint lehet maradni szalonnát sütni, sörözgetni, amíg csak le nem megy a nap és tervezgetni a következő napi kirándulást.

Ősszel

Tudom, ide bármikor visszatérhetek, nyugalmat ad ez a hely.

Biztos mindenkinek a szívében van egy ilyen hely, ahol úgy érzi, igazán önmaga lehet és nem kell megfelelnie az elvárásoknak. Nekem ez az.

Új év, új gondolatok és 10 pont

Az ünnepek csendben és gyorsan teltek. Karácsonykor otthon voltam, mindenki csodás ajándékokat kapott,én is mindazt, amit szerettem volna, és ezért hálás vagyok. Nálunk nagyjából megvan, hogy mit szeretne a másik,nálam általában könyv van terítéken (idei volt Fábián Janka: Az utolsó boszorkány története).  Finomakat ettünk, ittunk. Hó persze nem volt, legalábbis nálunk. Az Alföldet mostanában egyébként is nagy ívben elkerüli a havazás.
Az eredeti terv még az volt,amikor szüleim megvették a nyaralót, hogy majd karácsonykor Egerbocson leszünk, de ez végül füstbe ment egyéb okok miatt. Viszont az ottani szomszédok mondták, hogy Szenteste nagy pelyhekben hullt a hó ebben a békés, dombos, Bükk közeli faluban, ami a nyugalom szigete számomra. (Erről később még írok egy bejegyzést). Bántam, hogy nem ott vagyunk,egy kis változatosság, mert már a  hó is különlegesnek számítana karácsonykor.
És egyszer kipróbálnám, hogy Szenteste kettesben vagyunk a párommal,bár az otthoni hangulat azt hiszem,pótolhatatlan, ezért amíg lehet,én a december 24-et otthon ünneplem.
A szilveszter is csendes volt, persze nem az utcán. Kettesben voltunk,iszogattunk,zenét hallgattunk,már egykor aludtunk,illetve volna, mert én csak 4-kor tudtam elaludni.
A 2016-os évem, ahogy írtam is korábbi bejegyzésekben, nem volt túl mozgalmas vagy változatos, de legalább nyaralni voltunk (ha nem is sokat), egy jobb albiba kerültem. A közeli ismerősök számát annyira redukáltam,amennyit egy kezemen meg tudok számolni.Igaz,nem bánom. A minőség fontos, nem a mennyiség. Egyébként sem vagyok túl társaságkedvelő mostanában,tökéletes,mikor magamban lehetek végre,a sok hülyeségtől távol vagy szeretteim körében. Nem vágyok kétszínű kapcsolatokra és emberekre.Sokszor kezdeményeztem,mostanában nem,de nem is vágyok rá.Amúgy is introvertált vagyok (melankolikus szem.típus), így ez talán nem is csoda.

Decemberben újabb változást jelentettek be a melóhelyen,új főnököket kaptunk,akiket eddig csak látásból ismertünk,de az elvárás több és a kivitelezés is más lesz.Lassan 3. éve, hogy itt dolgozok,és mindig év végén történt változás,így szinte már nem is csodálkoztunk,hogy ismét van egy. Fizu is több lesz januártól,bár nem sokkal.Spórolni jól tudok jelen körülményeim között és szeretném is ezt megtartani,csak a szükségesre költeni,ritkán elcsábulok persze, de akkor se költök olyan rengeteget. Szerencsére barátomnak is új munkahelye lett,ahol sokkal jobban keres és így legalább ő se kell kiszámoljon minden forintot. Persze hétköznap semmire sincs ideje, hajnalban elmegy, este hazajön,ha együtt laknánk is csak már úgy látnám, hogy alszik.

És hogy mit hoz 2017?
Fogadalmakat nem tettem, bár terveim vannak. Ezt még nem írom le, de ha valamelyik megvalósul,ígérem,megírom.
Barátom írt egy 10 parancsolatot nekem, hogy viselkedjek aszerint,ahogy ő gondolkozik.
Persze átnevelni nehéz bárkibe is egyfajta gondolkodásmódot,de pontjai azt hiszem,sokak számára lehetnének mérvadóak. 

Íme a pontok:

1.  Ne ítéljük meg egymás körülményeit. 
2. Ne egymásban keressük a hibát, hiszen közel se vagyunk tökéletesek.
3.  Tiszteljük meg azt a helyet, ahol terített asztallal várnak bennünket!.
4. Ne a körülmények befolyásoljanak!
5. Fogadjunk el mindenkit úgy, ahogy van.
6. Legyünk szeretetteljesek és hálásak. 
7. Szeressük Istent, keressünk, beszélgessünk vele, hiszen ő úgy szeret minket,ahogy vagyunk.
8. Fogadjuk el mások értékeit, szokásait. (lényegében az 5.pont)
9. Ne legyél büszke vagy "felsőbbrendű", hanem mindig légy alázatos. 
10. Tudjunk örülni mások sikereinek, ne legyünk irigyek. 

Sokszor előfordult, hogy nem a fenti pontok szerint gondolkodtam, nyilván nem hiába vannak kiemelve pont ezek a mondatok. Nagyon nehéz így gondolkodni, persze a páromnak sikerülni szokott, még ha néha ő is meginog.

Senki se tudja, mi vár rá, én se tudom, mi következik. Néha úgy érzem, elveszek a hétköznapokban, gondolkodni sincs erőm és csak a munkán jár még az eszem.
Aztán egy békésebb hétvége után  minden kezdődik elölről. De ahogy egy barátom is mondta, ha a helyzetet nem tudod megváltoztatni, változtasd meg a gondolkodásodat, a hozzáállásodat.

Ha nincs motiváció a munkában, gondolj arra, hogy pénzt kapsz ezért. Ha nehezen indulsz meg, gondolj arra, hogy   valaki hiába keres munkát hónapok vagy évek óta és hogy irigyelne téged, hogy van hova menned.
Ha kicsit fázol otthon, gondolj arra, hogy valaki az utcán kénytelen élni, és nem tud fűteni.

Minden helyzetnél van rosszabb. Vehetsz bármit, a pozitív gondolkodást és hozzáállást neked kell megteremtened.

Miértek válasz nélkül

Miért nem teszünk meg olyan dolgokat, amikről tudjuk, hogy meg kellene?

Miért nem állok neki nyelvet tanulni, amikor tudom, hogy ez milyen fontos lenne? Nem csak a nyelvvizsga miatt, hanem azért is, mert ez kell a mai világban, főleg ha utazgatni is szeretnék?

Miért nem tudom ott hagyni azt a helyet, ami idegileg felőröl, ahol nem tudok előre jutni, nem tanulok újat és nem fejlődök? Vagy talán fejlődök, csak én nem érzem úgy?

Miért nem tudunk lemondani emberekről, akikről úgy érezzük, hogy nincs közünk hozzá, de mégis erőltetjük a kapcsolatot? Vagy azokról, akik már lemondtak rólunk és nem gondolnak ránk?

A jövőt nem ismerhetjük, de tervezhetünk. Én miért nem tervezek manapság szinte semmit, csak élek bele a "vakvilágba" , sodorjon az élet?

Egy nagy bölcs talán azt mondaná, hiába tervezel, ha a sors más sodor az utadba és hogy anélkül is vannak változások, hogy mi azt észlelnénk. Csak úgy tűnik, mintha mindig minden ugyanolyan lenne.

És igaza van.

Most, így belegondolva, napról napra megváltozhat valami, vagy akár évről évre.

Van, amiről kevesen tudnak, ide se fogom leírni, mert nem szeretném és nem is tudnám. De egyik napról a másikra változhat az idill. Amiről ma azt hiszed, nálatok nem következhet be, sajnos lehet, hogy pont a családtagodat fogja érinteni, ahogy nálunk is történt. És nem tudsz ellene tenni SEMMIT. Viszont csak RAJTAD múlik, hogy éled át. Pozitívan állsz hozzá, hogy minden rendben lesz, halkan imádkozol, és reméled, minél hamarabb túl lesz rajta.

Változhat nem csak körülmény, hanem érzések is. Aki tegnap még idegesített, ma már hiányzik, és szeretnék beszélgetni vele. Akit hónapokkal ezelőtt a fenébe kívántam, valamelyik nap rájöttem, hogy valójában még tetszik is.  Vagy akire barátnőm megjegyezte vihogva, hogy még a végén lesz köztünk valami, ő úgy érzi, és én kinevettem, hogy dehogy. Eszembe jutott, mostanában tényleg úgy érzem, hogy ez az illető tényleg egyre közelebb kerül hozzám, és ennek nem tudom megmondani az okát. Hiszen máskor is olyan kedves volt hozzám, mint most és még közeledett is.

Az emberek többsége, így én is, folyton csak válaszokat keresek. Miért van ez vagy az. És sokszor évek múlva jövök rá, hogy miért kellett így történnie.

Talán mert nem volt itt az ideje?  Vagy azért alakult ki egy kellemetlen helyzet, mert ebből tanulok majd és megváltozik a látásmódom? Jobban figyelek magamra és a szeretteimre? Nagyobb becsben tartom őket, mint valaha?

Valószínűleg így lesz.

Mostanában történt pár dolog, amit nevezhetek negatívnak és pozitívnak is, attól függően, hogy állok hozzá.

De abban már biztos vagyok, hogy egyszer meg fogom érteni azt a sok-sok miértet. Mindennek megvan az ideje, helye.

Talán ezeknek a nagyobb változásoknak még nincs.

Idővel
Mindenre
Lesz
Válasz.

És amire nem lesz?

Az talán nem is volt soha kérdés.

Új albi, új minden?

Immáron a nyolcadik.. Mármint albérlet.
Most nem lányokkal lakok együtt, hanem egy sráccal,aki elég magának való,különc,nem ebben a dimenzióban él néha.. de legalább nem zavar, hiszen sokszor azt se tudom, itthon van-e vagy sem.Egyedül jobb lenne persze,de azért ez se áll messze a jótól. A szobám most kifejezetten nagy, erkélyes, franciaágyas,bőven elférek benne. Egyedül a kinti zaj zavarja meg az "idillt", a bulizó fiatalok hangos szóváltásai, állatias üvöltései szombatonként,illetve a reggeli autózaj,egy pezsgő városi élet hangjai - tudnám nélkülözni, dehát én akartam belvárosba költözni, így hát elviselem. Ahogy minden mást is.

Az utóbbi hetekben mást se csinálok, csak nyelek. Lenyelem, hogy egy hangos környéken kell lakjak, mert nem gondoltam arra, hogy ez a hely nem a csendes pihenések színhelye lesz.
Lenyelem, hogy nem utazhattam el Tihanyba a barátommal, mert még mindig nem vett kocsit, bár tőle már az is nagy dolog, hogy röpke három hónap alatt rájött, mit akar egyáltalán kezdeni a régi autójával. Azóta: júniusban végre elvitte szerelőhöz.

Aztán ott a melóhely, ahol sajnos mostanában a legtöbbet kell lenyelnem. Azzal mindig is tisztában voltam, hogy nem innen fogok nyugdíjba menni és hogy ez a munkakör nem fekszik a személyiségemnek, köze sincs ahhoz, amit elképzeltem magamnak, amivel majd foglalkozni szeretnék.De hogy ez ilyen nyilvánvalóan látszódjon sokak számára, és ennek hangot adjanak, azt nem gondoltam volna. Teszem a dolgom, amit kell, igaz, nem vagyok túl lelkes,és alig várom, hogy leteljen a nyolc óra, de attól még megcsinálom, amit kérnek tőlem. Az,hogy nincs túl nagy kommunikáció, nos, az is egy dolog, de úgy gondolom,ez két emberen múlik, így ha hozzám nem jönnek oda, én nem kerekedek fel. A legtöbbször. Egy olyan melóhelyet azt hiszem nem is kell sokáig fenn tartani, ahol az határoz meg,kinek menyire vagyok szimpatikus vagy hogy kivel mennyit jópofizok, kinek nyalok be (én ugyan senkinek, a gond nyilván ez). Én senkinek nem fogok jópofizni, megjátszani, hogy bírom, miközben egy jó távoli helyre képzelem az illetőt. Ilyen vagyok,nem tudok hazudni. Másik dolog, hogy van egy-két jófej kollégám, akikkel az összeesküvés résztvevőit próbáljuk meg összerakni, és nagyjából tippünk is van, ki nem bír engem és örülne, ha nem lennék itt. Én se sajnálnám az emberek 80%-át,ha innen elmennének, az igaz ugyan,de én nem ások alá senkinek,nem mártom be a főnökei előtt.Ha valaki így akarja önmagát feltolni a ranglétrán, ám tegye,nekem ehhez nincs gusztusom,sem kedvem. Sajnos önzőek az emberek, és minél többen vagyunk egy melóhelyen,annál több önző ember van... Kevés a kedves,jóindulatú ember,és nem mondom,hogy én matyóhímzés vagyok,de legalább nem vagyok kétszínű,és nem ártok senki munkájának. Semmi gond, ezek az emberek úgyis vissza fogják majd kapni az élettől, ha nem is most.
Szóval lehetséges, hogy egy hónap múlva már más munkám lesz vagy épp állást keresek, mert ez így hosszú távon nem mehet tovább. Ugyan kinek van kedve egy olyan helyre bejárni, ahol tudja, hogy nem tartják kompetensnek és azt nézik, hol köthetnének bele? Nekem biztos nem.
Túl rövid az élet, hogy ilyesmire pazaroljam a drága hétköznapjaimat. A fizu jó, azt viszont bánom.Még nem tudom, hogy alakul, de sajnos nem számítok semmi pozitívra. Nem azért, mert egy pesszimista ember vagyok, hanem mert reálisan látom a dolgokat és kezdem átlátni, mi hogy működik a való életben.

Respect az egyenes embereknek, sajnos kevés van belőlük.

Ja,és egyébként szinte semmi nem változott magánéleti téren. Én lepődnék meg a legjobban, ha változna.
Azért fel a fejjel, legalább még élek.

: )

Templom és kocsma

Azt hiszem, mostanában megváltoztam. A folytonos önkeresés, válaszkeresés, önmarcangolás kálváriájából lassan-lassan kilépek. Úgy tűnik, az önelemzésről nehéz leszoknom, máskülönben blogot se vezetnék. Viszont már nem marcangolom magam nap, mint nap azon, mi lett volna, ha, vagy mi lenne, ha. Rábíztam magam valamire vagy inkább valakire, aki odafentről vigyáz ránk, akit ha keresünk, talán megleljük a választ - önmagunkban. Ő egyébként is jobban tudja, mint mi, ezért hát miért is feszengenék folyton, ezzel csak gyomorgörcsöt és fejfájást okozva magamnak. Ha belerokkanok, sem fogom megérteni azt, amit éppen akkor MÉG nem kell megértsek. Belenyugodtam abba, hogy a válaszokat később találom majd meg, a kellő időben. Pár hónapja meglepődtem volna a mostani magamon, amikor mindenféle nógatás nélkül indulok el a templomba, sőt, érdekel, hogy aznap mit fogok hallani. És aztán egész nap átjár valami - azt hiszem, a hit érzése, hogy nem vagyunk egyedül ezen a világon, és ha Isten velünk van, ki van ellenünk? És napokig tart és erőt ad. Persze nem nem nevezném magam elvakultnak, csupán próbálom ezt az utat járni és hiszem, hogy ahogy sok más embernek, nekem is sikerül majd megváltoztatnia az életemet. Már most képes vagyok máshogy gondolkozni. Hálát adok minden napért, és erőt kérek minden másnaphoz.
Mert megvan az életem, mert ezt nem vették el tőlem. Ritka, amikor az ember képes az életet értékelni, amikor hálát ad annak, hogy dobog a szíve, és nem azért zsörtölődik, mert ma se kapott fizetésemelést. Hiszek abban, hogy ez a jó út, sőt, érzem is.

Mi volt korábban?

Bevallom, pár hete megint elmentem abba a közeli kocsmába, ahová régebben jártam minden pénteken. Ismerős arcok köszöntöttek, persze akkori barátnőm nem volt ott éppen.
Viszont találkoztam egy régi ismerős fiúval, aki most is örült nekem, mint mindig, amikor félévente egyszer felbukkanok ott, jót beszélgettünk. Neki is van párja, nekem is, de még erről is tudtunk feszengés nélkül beszélni. Látom rajta, hogy még mindig bír, de én is bírom őt. Barátként el tudnám képzelni... de ő engem nem tudna barátként elképzelni, csak barátnőként, ahogy ezt többször is hangoztatta. Így végül maradtunk ismerősök.. egy nagyvárosban.



Érdekes érzés volt ismét elmenni oda, elnézni a sok törzsvendéget. Sokan járnak kocsmába, az ismerősük vagy csak szimplán az ivás miatt. Elvannak, beszélgetnek, de közben legbelül szenvednek és üresek. Nem sugároznak magukból semmi pozitívumot, elrontják családjuk vagy önmaguk életét és közben vészesen fogy a pénzük. Sokan ateisták, és még büszkén hangoztatják is. Mindenkinek megvan a joga hinni valamiben vagy akár nem hinni semmiben. Sokaknak az jelenti a hétvégét, ha leihatják magukat. Talán tiniként még érdekes, de hogy valakinek ennyi legyen az életcélja felnőtt korban is? Én is akkor jártam ide, amikor rossz lelki állapotban voltam, sokszor hiába várva egy-egy telefonhívást, vagy kocadohányosként pár szál cigit elszívtam bánatomban, hogy aztán másnap üresen és egyedül keljek fel. Semmi értelme nem volt az egésznek, még rosszabbul éreztem magam, mint előtte. 


Ezektől a dolgoktól nem épül a lelkem, és könnyen lerombolhatják, amit felépítettem. Mostmár feltöltődni szeretnék, nem pedig másnaposan kínlódni az ágyban, azon siránkozva, hogy elrontottam az életem.

Viszont ha elrontottam is, megvan az ÉLETEM. És amíg tudok lélegezni, addig talpra is tudok állni. És hálát adok. Minden egyes napért.

Az igazi férfi számomra

Nekem az a férfi számít, aki mellettem van, amikor rossz kedvem van, türelemre int, ha türelmetlen vagyok, gondoskodó, ha elhagyottnak érzem magam, erős szavú, ha valami butaságot csinálok, észhez térít, ha letértem a helyes útról. 

Nekem az a férfi számít, aki nem a pénztárcája vastagságában és kocsija típusában méri az élet értékét, aki segít az embereknek és nem azt nézi, éppen kit tudna kihasználni céljai elérésében. 

Nekem az a férfi számít, aki nem izmokban és kondizásban mutatja meg férfiúi erejét, hanem aki erős hittel újra és újra talpra tud állni, akárhányszor esik is földre.  

Nekem az a férfi számít, aki szájhősködés helyett  gondolkodásával és viselkedésével példát mutat.

Nekem az a férfi számít, aki elfogad engem gyengeségeimmel együtt, akit nem érdekel a súlyom vagy ha épp nem vagyok kifestve, sőt, akkor tetszek neki a legjobban, amikor természetes vagyok. 

És ha azt kérdezitek, hogy létezik- e egyáltalán ilyen férfi, akkor a válasz: igen. 

R.  

Legyetek erősek... ha nehéz is

Rájöttem,hogy minél többet szenved az ember,annál erősebb lesz.Megtörhetnék.. de ugyan mi értelme lenne? Ha sírok, tétlenkedek, csak még rosszabbul érzem magam.

 Azokat szánom,akiknek mindene megvan, mert jön egy szellő,és elfújja őket.Míg aki megedződik, és megtapasztalja a nélkülözést, az a vihart is kiállja...



Mostanában úgy érzem, nem jutok egyről a kettőre... De tudjátok mit gondolok?
Azt, hogy NEM ÉRDEKEL! Inkább piszmogás helyett csinálok 50 felülést vagy többet és teszem a dolgom. A dolgom, vagy amit annak hiszek.

Hogy jön majd-e valami jó? Biztos fog. És ha nem jön, akkor ugyan mi történik?
Majd sírok, és azt mondom, elegem van, meg akarok halni?

Nem! Nevetek egyet, megnézek egy bugyuta vígjátékot akár tizedjére is. Hogy halljam magam nevetni, hogy emlékeztessem magam arra, hogy TUDOK nevetni, és van értelme élni. Ha másért nem azért, hogy röhögj saját magad bénaságán.

Keressük az élet értelmét? Ugyan minek?
Az élet te vagy, az értelme meg az, amit annak hiszel! És egyébként is, ki mondta, hogy az ÉLETBEN van értelem? Mi van, ha csak érzelem van benne? És logikátlanság?

Éljen mindenki, ahogy akar. És legyen erős. Ha nem is vagy az, tegyél úgy, játszd el.
Higgy magadban, ha más nem is hisz benned.