A karácsonynak is gyorsan vége lett. Most először kellett úgy készülődjek rá, hogy mellette gyerek és munka is van,és hát nem volt túl egyszerű, de megoldottam. Szinte minden ajándékot internetről rendeltem,más lehetőségem nem is igazán lett volna. De sikerült beszerezni amiket akartam. A fánk sokkal szebb lett,mint az előző években és illatos is, bár már most rengeteg tűlevél van alatta. Úgyhogy jövőre lehet műfenyő lesz (ha meg tudom győzni erről férjemet).
Szerencsére idén férjem pont az ünnepek alatt nem dolgozik, csak közötte meg előtte és utána. De legalább itthon volt karácsonykor. Szenteste hármasban telt,most még apósék se jöttek át, mert após jó egy hónapja gyengélkedik, szó szerint, ki se mozdul a házból, és ha már pár lépést tesz,akkor elfárad. El is hagyta magát, kb már szinte temeti magát... Idén másodszor került be a kórházba, pont karácsonyra időzítette a második alkalmat, holott előtte is ramatyul volt hetekig. Csak tudnám, minek húzta az időt. Különben nagyon a kezelés se érdekli vagy hogy jobban utána járjon annak,hogy mi ez. Elvileg vérszegény, de biztos megvan ennek is az oka. Mivel após nincs jól, igy férjem kitalálta,hogy akkor ne is ajándékozzanak idén. Ezt komolyan is vették, olyannyira,hogy a 4 éves unokájuk se kapott semmit. Igaz,mit várok, apósnak erre ereje se volt, sógorom meg anyósom pedig nem normálisak, és akkor még szépen fogalmaztam. Még jó, hogy a kislányom ezt fel se fogja és nem kérdezősködik, de amikor Szenteste napján átmentek hozzájuk férjemmel, elég távolságtartó volt. Érzi,hogy az nem egy pozitív hely. Sajnálom szegényt, meg férjemet még inkább,hogy ilyen család jutott neki. Sajnos minden rokona az apját leszámitva (bár az se egyszerű eset) defektes,nagynénje se dolgozott soha életében, segélyeken tengődik .stb. Már csak emiatt is százszorosan hálás vagyok a saját családomért, akik férjem szerint is amúgy ritka normálisak. Persze nekem mindig ez volt a természetes, én azzal nem tudok megbékélni és megszokni,ami férjem családjával van. Igaz, nemigen veszek tudomást róluk és szerencsére nem is látom őket sokat.25-én mentünk hozzánk,ahol szokás szerint igazi karácsonyi hangulat uralkodott, tele fényekkel, finom ételekkel, ajándékokkal. Nem volt erőltetett,mert mi tényleg szeretjük egymást és tudjuk,minek örülne a másik.
Ami még történt a téli szünet előtt, hogy közölték, akkor ha nem vállalom a másik munkakört, megszünik a jogviszonyom, igy az utolsó hétre meg is beszéltük,hogy január 31-el mehetek. Szép kis karácsonyi ajándék... ja,és mikozben ezt közölte velem a jegyző hosszan tarto,barokkos körmondatokban,bejört a polgi,hogy rendelt nekünk ebédre sültes tálat, hát sok kedvem volt az egészhez. Amúgy is erőltetett volt az egész kajálás, kb fél óra alatt, nem sok beszélgetéssel meg is ebédeltünk. Nem vagyunk sokan,ha olyanok lennének az itteni kollégák, egesz családias, összetartó légkör is lehetne, de ez itt nyilván sose lesz lehetséges. Cickány január közepén jön vissza abba az irodába,ahol amúgy csak ketten férünk, igy fogalmam sincs,hogy ülünk addig hárman, vagyis de,annyit mondtam a főnöknek,hogy mentesüljek már a munkavégzés alól, ami amúgy ha nekem mondanak fel,járna minimum 30 nap. Igaz,közös megegyezésbe mentem bele,de csak mert amúgy is megkapom a plusz 2 havi illetményem. Szóval papíron leszek,fizikailag pedig itthon vagyok. Legalábbis én igy tudom elképzelni. Pár kollégám sajnálja,hogy megyek,mások annyit se mondtak,mikor megtudták, hogy pitymallat. Na őket aztán nem fogom sajnálni egy percig sem. De én hiszem azt,hogy megnyílnak majd új lehetőségek. Egy majd lehet, hogy lesz,csak ahhoz önéletrajzot kellene még formáljak. Illetve egy másik , ami tanulás lenne (de köze van a diplomámhoz). Egyelőre ezek a tervek. De most még nem bánom, hogy nemet mondtam a másik munkakörre, inkább olyat tanulok,ami érdekel is és aminek több haszna van. Férjem szerint még vissza fognak egyszer hívni. Én ezt erősen kétlem. Cickány inkább meggebedne, sem mint hogy ezt a munkát otthagyja, igaz nem is értene máshoz...a másik kolléganőm ,aki időközben közelebb került hozzám a többiekhez képest és akinek anno a munkakörét csináltam,szintén nem fog lelépni és már szülni se fog. Más munkakört pedig nem csinálnék.
Ami még változás volt idén, hogy végre leaszfaltozták a földes utunkat, amire nagyjából 3 éve várunk. Azóta mentek az ígérgetések, de most végre nem kell azon izguljunk, hogy tudunk kimenni autóval a sárban..stb. szóval szinte hihetetlen még most is az egész.
Idén kicsit ki is kapcsolódtunk, igaz gyerekkel együtt, októberben lagziban voltunk (ahol az esküvőt én tartottam), majd novemberben ovibálban Az esküvő, amit tartottam a szomszédunké volt és meg is hivtak minket a lagziba,de amúgy már együtt sincsenek, sőt a csaj el is költözött innen. Furcsa kapcsolatok vannak,az biztos. Az ovibál nem is volt olyan rossz. Igaz, egyik eseményen se voltunk száz százalékosak, mert folyton kerülgetnek minket a betegségek, mióta a kislányunk oviba jár. De ez valószínűleg egy darabig még igy lesz. Kétszer eljutottam bulizni is, férjem maradt addig itthon a kislánnyal. Már nagyon rám fért így 3 év után, egyszer sógorommal buliztam,elég ciki volt ,de legalább nem tűnt úgy, hogy egyedül vagyok (az egyik anyuka nem ért rá), másodszor pedig keresztfiunk anyjával és annak barátaival mentem,de irtó unalmasak voltak nekem,illetve ők össze szokott társaság, én meg nem igazán ismerem őket, ezért fura volt. Ha többet iszok, már nem zavart volna a dolog,de nem akartam sokat inni.
Férjem is folyamatosan munkahely váltáson gondolkozik , ahol jobb a munkaidő esetleg,dehát egyszer ezt már meglépte és akkor se talált semmi érdemlegeset.
Az biztos,hogy jövőre a változások éve lesz. Egyrészt választások is lesznek, amin szerencsére most úgy tűnik, nem kell részt vennem hvi tagként.
Illetve vár rám egy musical és egy kiállítás is,ezekre már megvannak a jegyek. Én szeretnék utazást is,de nem tudom,hogy pénzügyileg mennyire fér majd bele,ha én nem dolgozok. És egyelőre talán nem is szeretnék, vagy legalábbis olyat nem,ahova be kell járni, mert a kislányom mellett ezt nem tudnám sajnos kivitelezni.
Apukám ugyan nyugdíjas lesz áprilistól hivatalosan is (de már felmentési idejét tölti),de ő se tudna gondolom napi szinten reggel, délután jönni segíteni. Meghát a kislányunkkal nem is egyszerű. Sokszor ketten se bírunk vele a férjemmel, pedig mi ismerjük őt a legjobban.
De reménykedjünk a jóban, legyünk pozitívak. Én kicsit örülök is,hogy nem kell dolgoznom és nem kell majd akár betegen is bevigyem az oviba a kislányomat, hanem addig tartom itthon,amíg csak szeretném. Ha lehetne,oviba se járatnám, mert semmi értelme még pár évig biztos,de sajnos muszáj vinni.
Viszont mindezen betegségek ellenére nem igazán látszódik rajta,hogy anno milyen megpróbáltatásokon ment keresztül, okos, értelmes,ügyes kislány. Persze neki mindenhez több idő kellett,mint a kortársainak, de legalább normál oviba járhat, ami közel van hozzánk. Pár évvel ezelőtt még abban sem voltam biztos,hogy itt lehet majd. Mai napig hiszünk benne és reméljük sok örömet is lelünk majd benne a sok nehézség mellett is. Gyereket nevelni nem könnyű, ha tudnám, mivel jár, nem csinálnám újra. De legyen elég ennyi...
Aki esetleg erre tévedt az év folyamán,kívánok neked boldog új évet! :)
