Legutóbbi bejegyzésemben még arról számoltam be, hogy várom, hogy végre történjen valami. Legalább valami apró, reményt keltő változás a mozgásában.
Sok mélyponton voltam túl, férjem is, de leginkább én. Amikor már nem tudtam hinni semmiben, és rémképeket láttam a jövőből. Nem tudtam már bizakodó lenni, hiába biztattak. Aztán június 28-án, egy esős szerdai napon, a kislányom elkezdett végre kúszni, 18 hónaposan, korrigáltan 16. Igaz, "csak" fókázott eleinte, azaz csak a kezével tolta magát előre a rojtos szőnyegbe kapaszkodva, és a lábát húzta maga után, két napra rá már a lábait is elkezdte használni. Igaz, utána csak a bal lábát. Hiába próbáltam kúszatni, hogy mindkét lábát használja, valahogy csak az egyik rögzült be neki. De én már ennek is nagyon örültem, hiszen egy hatalmas gát szakadt át. Végre helyet tudott változtatni, el tudta érni, amit akart, elkezdhetett felfedezni. Az utána következő két hétben nagyon kiegyensúlyozott volt, és nagyon jól eljátszott egyedül. Tényleg egy új világ nyílt ki számára. És valahol számomra is. Mivel nyár volt, így szerencsére nem kellett menni a korai fejlesztésnek nevezett mutatványra, amit azóta vissza is mondtunk. Viszont úgy gondoltam, hogy egy normálisabb konduktorra szükség lehet (az állami, negatívkodó, szakmaiatlanunk helyett), így a tsmt terapeutánk segítségével találtam egy fiatal csajt, aki elvállalt minket. Júliusban elkezdtünk hetente járni hozzá, mellette persze maradt a heti egy Vojta és itthon a tsmt. Nagyjából 2 hónapra rá, hogy kúszott a kislány, elkezdett egyre többet négykézláb lenni, hintázni, majd egy mászás félét is produkált. De inkább még szökkelt a lábaival, sőt, volt kB egy hét, hogy nem is akart mászni egyáltalán, visszatért a kúszáshoz. Majd ismét próbálkozott, végül már többet mászott, mint kúszott, és végre sikerült elérni, hogy váltott lábbal, szabályosan másszon. A kúszás esetében ugyanis nem nagy gond, ha nem szabályos, de a mászás viszont az kell legyen, meg kell legyen az alternáló mozgás a két agyfélteke összehangolása miatt. Így ez is hatalmas mérföldkő volt, hogy végre sikerült. És hogy ahhoz képest nem is kúszott sokat, hogy csaknem 10 hónapot vártunk arra, hogy végre elkezdje. Közben még a mászás előtt kiült Z ülésbe egyedül, majd utána egyre stabilabb lett az ülése is. Persze nehogy már stimmeljen minden, W ülésbe ül szinte mindig. Ha előre nyújtom a lábát, hátra veti magát inkább, még nincs meg az ereje vagy egyensúlya a szabályos üléshez.. Viszont legalább ülve játszik, ami sokkal másabb, mint hanyatt fekve. Teljesen más világ nyílik ki így is, azóta pedig értelmesebben is játszik. Visszapakol a dobozokba, nem csak szétdobál mindent, rárakja a gyűrűket a piramisra, babát etet, kis autót tologat, építő kockázik. A mászás után elkezdett feltérdelni és szeptember 3-án pedig fel is állt az ágy mellett kapaszkodva. Mindössze 2 hónap alatt rengeteg új dolgot produkált és nagyon aktív lett. Mostanra bemássza az egész lakást, szobától szobáig, de még az udvart is. Nagyon sokat fejlődött értelmileg is, nagyjából 40 szót tud, állatok hangját is utánozza. Mondja anya, apa, mutogat, puszit ad,pápázik, köszön. Majdnem mindent ért, amit mondunk neki. Persze elkezdett makacskodni is, vannak néha hisztik. Ételekben is válogat, pedig korábban szinte mindent megevett vagy megkóstolt. Ebédnél is le kell kötni a figyelmét, hogy egyen valamit. De egyedül eszik kézzel, kanállal néha próbálkozik. Inni se igen akar sokszor. Ez főleg a nyári hőségben volt aggasztó.
Voltunk két hete neurológián, ahol persze megint megkaptuk, hogy ha majd jár, lehet kelleni fog neki segédeszköz.. Mindezt abból szűrte most le a doki, hogy befelé áll a jobb bokája. A gyógytornászunk szerint ez még korrigálódhat természetes módon, később esetleg cipővel.. De látott már ennél rosszabbat is elmondása szerint.. Valahogy neki jobban hiszek, mint az "aggódó" dokinak, aki a régi konduktorunkhoz hasonlóan csak "félni" tud. Mitől fél, nem az ő gyerekéről van szó.. Neki olymindegy, mi lesz, csak a felelősséget akarja magáról lerázni,hogy ő megmondta...
Én mostmár nagyon bizakodó vagyok és igyekszek is ilyen pozitív maradni. A kislányom igenis járni fog. Igen, neki több idő lesz, nála fiatalabbak is már szaladnak, de ő a mi gyerekünk, és azok fele annyi dolgon nem mentek keresztül, mint a mi kicsikénk. Az is hatalmas csoda, hogy itt van velünk, az meg, hogy itt tart jelenleg, ahol, szintén hatalmas csoda és nagy munka van benne.
Minden apró fejlődésnek örülni kell, és értékelni kell minden lépést. Mindig saját magához kell őt nézni, nem máshoz viszonyítva. Jó lenne, ha ezt az úgynevezett "szakemberek" is belátnák végre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése