Vége a nyárnak

 A nyarunk talán picit jobb volt, mint a tavalyi. Többet mozdultunk ki, sokat buszoztunk, volt hogy fagyiztunk, bejutottam néha Pepcoba, dm - be. Nekem mostmár szinte ezek jelentik a kikapcsolódást. Eljutottunk Szarvasra is egy napot kirándulni, de a Szegedi Halászlé Fesztiválra is. Azt hittem, majd kellemes lesz kicsit nosztalgiázni, hiszen mégiscsak 11 évet töltöttem el Szegeden, de valahogy az első 10 perc után már alig vártuk, hogy haza induljunk.. Elszoktam már a rengeteg embertől, és forgalomtól. Persze volt nyűgösség is a kislány részéről , és a hosszabb autóutat sem bírja elviselni csendben. Mártélyra is ki mentünk egy nyári délután, kürtős kalácsot ettünk, én pedig lángost is. 

Egyszer eljutottunk Romániába is, mamámhoz és keresztanyámhoz, bár az bántott, hogy keresztapám temetésére nem tudtunk elmenni. Férjem dolgozott és hát gyerekkel igencsak nyűg. 

Persze idén is hiányzott a nyaralás, valahogy több utazás, kaland, de nem így, gyerekkel. Hiába minden erőfeszítés, ő még itthon érzi a legjobban magát. És ezáltal mi is. Nem tudom, mások hogy bírják, hogy akár külföldre utaznak gyerekkel, meg több napra... Vagy kevésbé nyűgös a gyerekük, vagy jobb a tűrőképességük, mint nekünk, nem tudom. Viszont azt tudom, hogy jelenleg csak nyűg lenne akár egy több napos utat bevállalni és az tuti nem a pihenésről szólna. Talán majd jövőre, bár ez mostmár nem tőlünk függ igazán. 

Idén nyáron a szomszédban sem volt vészes a helyzet hangzavar szintjén, eleinte volt több medencézés, de aztán alábbhagyott a lelkesedés. Mi is vettünk egy kisebb medencét, amit leginkább férjem használt ki. A kislánynak nem igazán tetszett, félt benne, így jobbára felváltva fürödtünk benne férjemmel a 40 fokos melegben. Még nekem is jól esett, olyan hőségek voltak. Utána dinnyét ettünk, este jégkrémet. Kimentünk a búcsúra, a falunapra, utóbbin még egy koncert elejébe is bele tudtunk hallgatni, mert a kislány egész jól elvolt, nézegette a színes hintákat. A lakásban sikerült kimeszelni a kamrát, átfesteni az ottani asztalt és a polcokat. Rá két hónapra az előszoba és konyha is ki lett festve, most bodza színnel, a korábbi sárga helyett. Így sokkal modernebb hatást nyújt a lakás. Sikerült végeznem a kép-projekttel is, miszerint ne legyenek üresek a falak. Tele van minden a fotóinkkal, esküvői vászonképpel. De így otthonos igazán minden. Mióta itthon vagyok, kifejezetten törekszem arra, hogy minden szép legyen, és praktikus. Hiszen 0-24 órában itthon vagyok szinte.

Anyóssal sikerült összeveszni nyár végére, bár nyáron szinte rákapott, hogy hetente vagy két hetente jött. Mindig hozott valamit, amit a kutya nem kért tőle, pl tejbegriz a gyereknek, fasírt, krumpli püré, paradicsom főzelék.. Mintha én nem tudnék főzni ilyen kajákat. Meg hozta a borzalmas pogácsáit, amit még férjem se tudott megenni, pedig nem egy finnyás fajta és hát csak az anyja sütötte. Aztán már a sokadik alkalommal jött azzal, hogy adjak tejet a gyereknek, meg márka teát (ami tele van cukorral és minimális a gyümölcs tartalma), mert az finom, ő is azt szereti. Ott szakadt el a cérna, amikor egyik alkalommal, amikor após nálunk festett, ő is eljött, hozott márka teát meg egy 200 Ft-os műanyag bögrét a kislánynak (mintha kB nem lenne pohara), és mondta, hogy adjak azt neki. Mire közöltem, hogy nem fog ilyet kapni, mert egyrészt vannak babateák, azt szokott kapni, meg melegben vizet és üdítőt. Meg amúgy is cukros az a márka tea. Mire ő, de hogy az üdítőben is sok cukor van. Nem kezdtem el inkább ecsetelni, hogy nem a full cukrosat veszem meg neki.. Majd folytatta azzal, hogy olyan vékony a gyerek, mintha diétázna, az ő gyerekei mind ducik voltak. Hozzátettem, hogy talán mert 4 kilóval születtek,nem 970 grammal.. Meg hogy én csak a saját kajáimat adom neki (mintha éheztetném a gyereket kB úgy jött le). Próbáltam sokáig kedves lenni hozzá, és nem hallgatni a sületlenségeit, de hogy az unokáját vékonyozza, és nem tudja elfogadni így ahogy van, azt már nem tűrtem el neki. Mondtam, hogy akkor nem kell ránézni meg akkor el lehet menni, és nem is kell már ide visszajönni. Szerencsére férjem és apósom is a pártomon voltak, tudják, milyen anyósom személyisége, apósom is épp hogy elviseli meg szégyelli.. Ahogy a férjem is.. Tudják, hogy falra hányt borsó amit mondanak neki, és hogy nem hallgat a józan, értelmes szóra. Nála butább embert keveset ismerek.

Azóta nem volt nálunk, sőt legutóbb, amikor a családi napra mentünk ki, és meglátott minket az utcán , ahogy közeledünk, inkább biciklire ült és hazament.. Szégyen az a nő.. Sajnálom a férjemet, hogy ilyen anya jutott neki. El se tudom képzelni, hogy viszonyult a gyerekeihez, ha az unokáját nem hajlandó megfogni vagy felvenni, megpuszilni.. Semmi gyengédséget nem látok rajta...

Amúgy jobb is, hogy nem jön. Ha normális lenne, nagy segítség is lehetne, hiszen közel lakik és ráér. Aki meg tudna segíteni, dolgozik vagy messze lakik... Ez ebben a szomorú. De szerencsére megtanultam segítség nélkül boldogulni, és persze férjem is besegít, ha tud, bár sokat dolgozik.

Mindenesetre végre ősz, lassan vége a melegeknek, ami egyedül arra jó most, hogy nem kell még fűteni. 

Beindulás

Legutóbbi bejegyzésemben még arról számoltam be, hogy várom, hogy végre történjen valami. Legalább valami apró, reményt keltő változás a mozgásában.

Sok mélyponton voltam túl, férjem is, de leginkább én. Amikor már nem tudtam hinni semmiben, és rémképeket láttam a jövőből. Nem tudtam már bizakodó lenni, hiába biztattak. Aztán június 28-án, egy esős szerdai napon, a kislányom elkezdett végre kúszni, 18 hónaposan, korrigáltan 16. Igaz, "csak" fókázott eleinte, azaz csak a kezével tolta magát előre a rojtos szőnyegbe kapaszkodva, és a lábát húzta maga után, két napra rá már a lábait is elkezdte használni. Igaz, utána csak a bal lábát. Hiába próbáltam kúszatni, hogy mindkét lábát használja, valahogy csak az egyik rögzült be neki. De én már ennek is nagyon örültem, hiszen egy hatalmas gát szakadt át. Végre helyet tudott változtatni, el tudta érni, amit akart, elkezdhetett felfedezni. Az utána következő két hétben nagyon kiegyensúlyozott volt, és nagyon jól eljátszott egyedül. Tényleg egy új világ nyílt ki számára. És valahol számomra is. Mivel nyár volt, így szerencsére nem kellett menni a korai fejlesztésnek nevezett mutatványra, amit azóta vissza is mondtunk. Viszont úgy gondoltam, hogy egy normálisabb konduktorra szükség lehet (az állami, negatívkodó, szakmaiatlanunk helyett), így a tsmt terapeutánk segítségével találtam egy fiatal csajt, aki elvállalt minket. Júliusban elkezdtünk hetente járni hozzá, mellette persze maradt a heti egy Vojta és itthon a tsmt. Nagyjából 2 hónapra rá, hogy kúszott a kislány, elkezdett egyre többet négykézláb lenni, hintázni, majd egy mászás félét is produkált. De inkább még szökkelt a lábaival, sőt, volt kB egy hét, hogy nem is akart mászni egyáltalán, visszatért a kúszáshoz. Majd ismét próbálkozott, végül már többet mászott, mint kúszott, és végre sikerült elérni, hogy váltott lábbal, szabályosan másszon. A kúszás esetében ugyanis nem nagy gond, ha nem szabályos, de a mászás viszont az kell legyen, meg kell legyen az alternáló mozgás a két agyfélteke összehangolása miatt. Így ez is hatalmas mérföldkő volt, hogy végre sikerült. És hogy ahhoz képest nem is kúszott sokat, hogy csaknem 10 hónapot vártunk arra, hogy végre elkezdje. Közben még a mászás előtt kiült Z ülésbe egyedül, majd utána egyre stabilabb lett az ülése is. Persze nehogy már stimmeljen minden, W ülésbe ül szinte mindig. Ha előre nyújtom a lábát, hátra veti magát inkább, még nincs meg az ereje vagy egyensúlya a szabályos üléshez.. Viszont legalább ülve játszik, ami sokkal másabb, mint hanyatt fekve. Teljesen más világ nyílik ki így is, azóta pedig értelmesebben is játszik.  Visszapakol a dobozokba, nem csak szétdobál mindent, rárakja a gyűrűket a piramisra, babát etet, kis autót tologat, építő kockázik. A mászás után elkezdett feltérdelni és szeptember 3-án pedig fel is állt az ágy mellett kapaszkodva. Mindössze 2 hónap alatt rengeteg új dolgot produkált és nagyon aktív lett. Mostanra bemássza az egész lakást, szobától szobáig, de még az udvart is. Nagyon sokat fejlődött értelmileg is, nagyjából 40 szót tud, állatok hangját is utánozza. Mondja anya, apa, mutogat, puszit ad,pápázik, köszön. Majdnem mindent ért, amit mondunk neki. Persze elkezdett makacskodni is, vannak néha hisztik. Ételekben is válogat, pedig korábban szinte mindent megevett vagy megkóstolt. Ebédnél is le kell kötni a figyelmét, hogy egyen valamit. De egyedül eszik kézzel, kanállal néha próbálkozik. Inni se igen akar sokszor. Ez főleg a nyári hőségben volt aggasztó. 

Voltunk két hete neurológián, ahol persze megint megkaptuk, hogy ha majd jár, lehet kelleni fog neki segédeszköz.. Mindezt abból szűrte most le a doki, hogy befelé áll a jobb bokája. A gyógytornászunk szerint ez még korrigálódhat természetes módon, később esetleg cipővel.. De látott már ennél rosszabbat is elmondása szerint.. Valahogy neki jobban hiszek, mint az "aggódó" dokinak, aki a régi konduktorunkhoz hasonlóan csak "félni" tud. Mitől fél, nem az ő gyerekéről van szó..  Neki olymindegy, mi lesz, csak a felelősséget akarja magáról lerázni,hogy ő megmondta... 

Én mostmár nagyon bizakodó vagyok és igyekszek is ilyen pozitív maradni. A kislányom igenis járni fog. Igen, neki több idő lesz, nála fiatalabbak is már szaladnak, de ő a mi gyerekünk, és azok fele annyi dolgon nem mentek keresztül, mint a mi kicsikénk. Az is hatalmas csoda, hogy itt van velünk, az meg, hogy itt tart jelenleg, ahol, szintén hatalmas csoda és nagy munka van benne. 

Minden apró fejlődésnek örülni kell, és értékelni kell minden lépést. Mindig saját magához kell őt nézni, nem máshoz viszonyítva. Jó lenne, ha ezt az úgynevezett  "szakemberek" is belátnák végre.