Már csak 2
nap és nem csak jogilag, hanem Isten színe előtt is összekötjük az életünket.
Hosszas gondolkodás és szervezés vezetett idáig. Hetekig csak azon
gondolkoztunk, hogy akkor legyen esküvő, ne legyen esküvő, már-már majd
lefújtuk, de akkor szüleim részéről jött a „nyomás”, hogy csak tartsuk meg,
úgyse lesz jobb a helyzet, vagyis nem tudni, jobb lesz-e akár jövőre. Aztán már
én is úgy voltam vele, vagy most vagy soha. Adok még egy esélyt a dolognak, ha
már kiválasztottuk a szolgáltatókat, egyébként is lett volna templomink és
lagzink is, mostmár ne álljunk meg, ne futamodjunk meg. Hogy mit gondolunk a
vírusról és még inkább a körülötte zajló mizériáról, ez egy külön poszt lenne,
így ebbe nem megyek bele. De minden nap azt néztük, hogy nem-e találnak ki
valamit, a rokonok részéről is ment az izgalom, hogy jöhetnek-e vagy sem. Végül
utánajárás után kiderült, hogy bele tartozunk a 30 km-es határsávba, így
elvileg nincs akadálya, hogy jöjjenek. Ennek ellenére is voltak távolabbi
rokonok, akik lemondták, bár nem tudom a pontos okát. Férjem részéről is voltak
lemondások, két gyerekkori barátja, mondvacsinált indokokkal, amit mindenki
nevetséges magyarázatnak tartott. Főleg hogy az egyik még az utcában is lakik,
ahol a templomi lenne, legalább arra el tudott volna jönni. Érdekesség a
dologban, hogy pont azok mondták le, akiken erősen gondolkoztunk, hogy
meghívjuk-e őket egyáltalán. Végül így vagy úgy, de valóban nem lesznek ott és
ennek valószínűleg így is kellett lennie.
Aki akarja, megoldja, szállást keres, szabit vesz ki, segít. Lassan
körvonalazódik, hogy ki mit csinál, mikor hova kell menni. Megvolt egy utolsó
személyes egyeztetés a CM-el, dekorossal, a cukrász többet hívott, mint a
ceremóniamester, nagyon lelkiismeretes, jófej koma 
Az étteremvezetőt még mindig nem zártam a szívembe, de végülis viszonylag
rugalmasnak tűnik és elméletileg vele is szinte mindent leegyeztettem. Azért az
egyes szám, mert lényegében mindenkivel én tartom a kapcsolatot, én egyeztetek
velük. A vőlegény kb. csak sodródik az árral. De hétfőn már sikerült elérni,
hogy másfél év szervezés után azt mondja, hogy kicsit már várja.
A lelkészkérdés elég érdekes volt mindig, de végülis részt vettünk egy két órás
jegyesoktatáson és mindent átbeszéltünk. Ő is rugalmasnak tűnt, a bevonulás és
zene kapcsán is. Remélem, nem fogja hosszúra nyújtani a szertartást, mert utána
sűrű lesz a program és megyünk fotózkodni is. Ami kissé kellemetlen, hogy pont
most jutott el arra a szintre a lelkészi posztja, hogy már a püspöknek lett
bepanaszolva és az esperes jön le vele beszélni. Mindez az esküvőnk előtt.
Remélem, a hangulatát és a hozzáállását nem fogja nagy mértékben befolyásolni a
dolog, mert egyébként lelkesnek tűnt. Tekintve, hogy már 10 éve nem volt a
faluban református esküvő…
A templomot is feldíszítjük, lesz pogácsa, perec, pálinka, víz a templom előtt
a vendégeknek, akik oda mennek először, és nem hozzánk a lányos házhoz. Férjem
egyik barátja fog segédkezni elvileg neki, aki imád pörögni, tenni-venni,
intézkedni. Bár nekik 300 fős esküvőjük volt anno, így talán van némi
tapasztalata…
Már csak a technikai rész kell rendben menjen, a magnó bekapcsolása a
bevonuláskor, hogy a zenénk menjen, illetve elvileg csinál videót a sógorom a
fogadalmunkról, bár arra kíváncsi leszek…
Egyszóval kezdenek összeállni a dolgok szépen-lassan, már a munkára se igen
tudok koncentrálni, mert agyban nem vagyok ott egyáltalán. De holnaptól
szerencsére szabin leszek én is, és férjem is.
Egyik pillanatban várom a pénteket és tudom, hogy gyorsan el fog repülni az a
nap, másik pillanatban meg azon gondolkozok, kell-e nekünk egyáltalán ez a
felhajtás.
Az idő 3 hétig remek volt, 30 fok körül, pont most péntekre fog lehűlni vagy 10
fokot, de ha napos idő lesz eső nélkül, akkor már nem is baj, hogy hűvösebb
lesz. Nem melegednek meg gyorsan az italok, és nem is kell majd annyit inni.
Ellenben az alkohol jobban fog majd fogyni hűvösben, főleg a pálinka. Azért
várom, hogy túl legyünk rajta, de persze van bennem izgalom, hogy fog majd
zajlani a Nagy Nap. Elképzelésem sincs. Azt mondják, habár már közhelyes
tényként, hogy ezt egyszer mindenki át kell élje és hogy jó esetben csak
egyszer adódik ilyen alkalom az ember életében.
Mindenesetre utána is lesz tennivalónk, pakolás, kutyát vinni oltatni (mikor
máskor is lett volna a kötelező, mint most), hűtőt leengedni, kipakolni,
bepakolni bőröndökbe, a kutyust átvinnni anyáékhoz, aztán egy elég hosszú út az
ország másik felébe…
De már nagyon ránk fér a pihenés, illetve szabin is alig voltunk nyáron.
Mindenesetre hamarosan jelentkezek majd a beszámolóval, amire már június óta
várok, hogy megírhassam!
Jelenleg 3 dologért imádkozok biztosan, hogy aznap ne legyen, remélhetőleg az
is megvalósul, de majd megírom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése