Júliusi mindennapok

Úgy tűnik, hogy a nyár nem igazán akar jönni, eddig kb. 2 hét volt, ami nyáriasnak és melegnek volt tekinthető, aztán a hét szinte minden napján jött vagy eső vagy lehűlés. Valamelyik hétvégén is 18 fok  ha volt, hosszú ruhákban járkáltunk….

Az elmúlt hetekben gyümölcsöket, almát és meggyet szedtünk, amiből majd pálinka lesz. A meggy és az alma egy része már kész van, már be is öntöttük őket demizsonokba és üvegekbe, felcímkézve…

Férjem csinált kovászos uborkát, és meggy, valamint cseresznye befőttünk is van már. Lesz majd szilvánk és birsalmánk is,amiből szintén pálinkát tervezünk főzetni, ha meg sok összegyűlik, majd eladjuk. Literje azért, főleg egy tiszta pálinkának, több ezer Ft is lehet.

Hátköznapjaink munkával telnek, nekem augusztusban 7 esküvőm is lesz, egyik héten pl. 3-at tartok, az egyiket a 60 éves lelkész asszonynak, akit jobban érdekel a saját magánélete, mint a gyülekezet, meg úgy eleve bármi más…

Ráadásul elvárja, hogy 5 perces művelet miatt menjek át a parókiára, mert amúgy nem akarnak nagy felhajtást, sem pezsgőt, sem gyűrűt, semmit, azt mondja, még zene se lesz… Hát ezért igazán kár átmennem, de legalább pénzt kapok érte a hivataltól, hiszen hivatali helyiségen kívüli, még ha 1 percre van is a hivataltól. A jegyző egész normális, bár sokat nem beszélgetek vele, épp a kötelezőket. Kissé furcsa személyiség, lazának tűnik, de közben meg karótnyelt, már ami a szokásokat illeti. De legalább nincs minden nap gyomorgörcsöm a munka miatt, ráadásul kifejezetten örül, ha szabadságra megyünk, mert hogy nagyon sok van mindenkinek.Igaz, a munkámba nem lát bele, az alapján adott teljesítményértékelést is, de legalább a fizetésem nem ettől függ, így addig teszek rá magasról. Sok mindenbe nem szól bele és ez jól is van így. Egy darabig még kihúzom így.

Sokan kérdezik és ez a legidegesítőbb kérdés, hogy milyen a házasélet. Ja, meg a másik, amit kollégám és főnököm is megkérdezett, ami sztem elég pofátlan dolog, hogy mikorra tervezünk gyereket meg tervezünk-e egyáltalán. Sztem ez 2 ember magánügye amúgy, mellesleg meg úgy kérdezik, mintha ez egy kérvény lenne, amit egyből megkapunk. Honnan tudjuk, mennyire lesz könnyű, másrészt meg ahhoz aktívnak is kéne lenne az ágyban, ami hát finoman szólva sem valósul meg. Ami nem baj, mert mindkettőnknek jó így, szeretjük egymást, egy gyerekben jelenleg több nyűgöt látok, mint jót, plusz csak amiatt lehetne jó, hogy nem kell addig se dolgoznom… De közben meg elnézem a szomszéd gyereket, aki üvölt, akire nem figyelnek a szülei és szakadó esőben, mezítláb vagy napos időben full meztelen sétál az utcán és még csak rá se néznek a szülei.. És rájövök arra, hogy ilyeneknek van gyerekünk, én meg férjem azért mennyivel jobban figyelnénk erre.. Szóval ilyenkor mondom azt, hogy szaporodni könnyű, de gyereket felnevelni az a nehéz. Jelenleg úgy látom, hogy a neveléstől nem is félek vagy tartok, várom, hogy taníthassam a gyerekem, vegyek neki fejlesztő játékokat, foglalkozzak vele, együtt nézzük a mesét… Csak maga a szülés, meg terhesség része nincs egyáltalán ínyemre  és nem is igazán vágyok rá.

A házasélet pedig pont olyan, mint előtte, tök jól elvagyunk és jó érzés férjemnek hívnom Őt-

Idén nem mozdultunk ki szinte sehova, ezért valamennyire vártuk, hogy végre elmenjünk szüleim nyaralójába. Viszont rájöttünk arra, hogy ennek csak akkor volt igazán varázsa, amikor én még Szegeden éltem, illetve még távkapcsolatban voltunk párommal. Itt végre kettesben lehettünk férjemmel, nem zavart se lakótárs, se szülők. Most viszont, lévén hogy már megvan a saját kuckónk, ahol szintén ketten vagyunk, ráadásul vidéken és egy csendes környezetben, már szinte ugyanaz, csak a környezet más. Nem is olyan kényelmes, mivel ott közel van az út a házhoz és arra néz a vendégszoba, minden zaj felhallatszódik, plusz az ágy is nagyon recseg, ezért ha már megmozdul a másik, igen hangos. Persze az udvar szép, a parasztház is nagyon autentikus, mintha egy skanzenben lennénk. Első este szalonnát és kolbászt,meg virslit sütöttünk nyárson (ami alig akart meggyulladni), mellé saját zöldségeket vittünk, uborkát, paprikát és paradicsomot. Férjem a rossz fűnyíróval kínlódott, de aztán ráhagyta, így tudtunk kicsit sétálni a faluban. Másnap szerencsére jó idő volt, a füvet is sikerült lenyírni, így megindultunk Egerszalókra, ahol a sódombot néztük meg és a barlanglakásokat. Gondolkoztuk még, hogy bemegyünk Egerbe, de nem  volt hozzá kedvünk. Megebédeltünk egy étteremben Egerszalókon, ami egész jó volt. Majd mentünk is vissza Bocsira, de sajnos eleredt az eső, így az ottani sétából megint nem lett semmi… Mivel tudtuk, hogy másnapra esőt és szar időt mond, plusz mivel Spuri kutyus is nagyon hiányzott, akit otthon hagytunk (apósom adott neki enni meg napi 2x ránézett), így a tervezettnél egy nappal hamarabb indultunk haza. Még megálltunk a Szarvasi Halászcsárdában halászlevet enni, aztán indultunk is haza. Alig vártuk, hogy láthassuk a kutyust. Furcsa számunkra, hogy mennyire a szívünkhöz nőtt ez a kis lény, de férjem is teljesen kivolt, merthogy biztos ott vár minket a szőlők alatt a kapunál.. De hát hiába, akármilyen rossz is sokszor meg vakkant össze-vissza, mégiscsak szeretjük és nem tudunk rá haragudni….

Szóval így telnek napjaink. Közeledik barátnőm lánybúcsúja, ami sétahajókázás lesz, meg beülünk majd valahova, de asszem az anyja is jön, ami nekem elég furcsa, meg nem hiszem, hogy így túl nagy buli lesz a dolog.Én aznap esküvőt is tartok, bár délelőtt. Aztán meg az esküvő, de oda is egy itteni esküvőről megyek.Na nem baj, legalább az ő esküvőjük sínen van, ha már a miénk nem is.. Jelenleg egyikünket se érdekli a téma, szinte nem is tervezzük, nem beszélünk róla. Főleg hogy Románia jelenleg sárga zóna és macerás átjönni, így meg mégúgyse. Plusz lehet a lelkész se utazik el, de azt nem bírnám ki, hogy ő tartsa a templomi esküvőnket.. Ki nem állhatom szegényt. Gratulálni se tudott mai napig, kihasználja azt a kevés embert is, aki még segítene neki, de cserébe meg se hálálja nekik.A lelkészek szégyene. Zene tehetsége meg mínusz 2. Jegyesoktatást se hozta szóba, mi meg nem kérdezgetjük.Amúgy is a lényeg megvolt, házasok vagyunk. Egyetlen dolog miatt lenne rossz, ha az egészet lefújnánk, az pedig az,  hogy igazi  menyasszonyi ruhában nem voltam.De lehet még azt is elengedem.. Bizonytalan az egész megint.. Jövőre se akarjuk már, megint húzni az időt, szólni megint mindenkinek… stb.  Más terveink vannak és másra is kell a pénz. Felújítás, férjem új kocsit is akar venni, meg aztán esetleg ha tényleg babaprojekt lenne… De ez majd eldől egyszer….

Egyelőre jó így és nem hiányzik a banzáj.

Ui.: A polgári esküvős képeinkre igaz 3 hetet kellett várjunk, de nagyon jók lettek, minden fontos pillanat meg lett ragadva.

 

 

A polgári esküvőnk napja

1 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ez a nap ilyen gyorsan eljön és főleg, hogy nem pont úgy lesz, ahogy azt megterveztük. A koronavírus a mi számításainkat is keresztülhúzta, ezért hosszas gondolkodás után ketté választottuk a két eseményt. Korábban el se tudtam volna képzelni, de a sok pozitív beszámoló a menyasszonyi csoportban és a tény, hogy két Nagy Napunk lehet és így nem lesz egy napba minden belezsúfolva, végül meggyőzött. És utólag már nem bántam. Sőt. Még óvatosan azt is mondanám, hogy ez is elég lett volna.

Viszont az idő miatt egyáltalán nem bántam, hogy nem ez lett a lagzis-menyasszonyi ruhás, fotózós napunk, ugyanis egész héten zuhogott az eső, spontán felhőszakadások voltak országszerte, nem sok nap sütött és meleg sem volt igazán. Olyan április végi időnek elment volna. Szombaton szerencsére nem esett (talán egyedül ezen a napon nem a héten), de be volt borulva, fújt a szél és csak néha sütött ki a nap. Viszont így legalább nem sültünk meg, a fiúk sem érezték magukat kellemetlenül az öltönyükben. Igaz az én ruhám rövid volt, de nem fáztam, vagy legalábbis nem éreztem, annyira el voltam foglalva minden mással. Reggel párom (mostmár férjem, még szokni kell :) átvitt szüleimhez, elmentünk a hivatalba bevinni a virágostól a szülőköszöntőket és elhoztam a kis csokromat, ami pont úgy nézett ki, ahogy elképzeltem. Még amikor kiválasztottam a fodrászt és egyben sminkesemet is, nem is tudtam, hogy csupán pár utcányira lakik szüleimtől, így kényelmesen még akár bicajjal is elmehettem volna hozzá, de a fiúk elvittek. A csaj barátságos volt. a szalon is kellemes. A hajam egyszerű volt, fonat oldalt és be volt göndörítve, bár nem tartott sokáig a hullám sajnos. Mivel nem sminkelem magam, csak minimálisan, furcsa volt rajtam az a sok vakolat és alapozó, mintha maszkot viselnék, de a végeredmény tetszett. Kb. két óra alatt meg is voltunk. Otthon ebédeltem. Anyu tök cuki volt, készült kisebb dekorációkkal, sóssal és golyókkal. Közben ment hangfalról a zene, mulatós meg amihez kedvünk volt. Kis szalagokat tettünk a kocsira, de nem akartunk nagy faksznit.  Én két ruha között vacilláltam, de végül a komolyabb csipkés győzött a kislányos tüllös helyett. Sokan dicsérték a ruhámat és én is olyan felnőttesnek, nőnek éreztem magam benne.

Kettő után már lázban voltam, ugyanis férjem elindult anyósékkal és a tanúval. Úgy terveztem, hogy majd én utoljára megyek ki, a Nyisd ki babám az ajtót zenére. Na párom meg is lepődött rendesen, még sose látott így kisminkelve, elkerekedtek a szemei, meg se tudott szólalni, amikor meglátott. Jó kis pillanat volt, a "first look." Mi lesz majd, ha a menyasszonyi ruhámban lát meg?

Volt egy kis beszélgetés, iszogatás, majd negyed 4-kor elkezdtek szüleim is öltözni, csináltunk pár képet az udvaron, Szofi kutyus mindig beleállt a képbe, irtó cuki volt a kis masnijával :)

Végül elindultunk, kíváncsiak voltunk, kik jönnek el, de párom részéről és az én részemről is egy barát jött el a párjával. Persze én nem is számítottam másra, de párom azért még örült volna egy-kettőnek, főleg, hogy mindegyik kb. a maga ura és nem is laknak messze, sőt említették is, hogy majd megnéznek minket. De egy tanulságnak legalább jó volt. Én csöppet se hiányoltam senkit, meghitt és családias volt a légkör így, hogy nem voltunk sokan. Érdekes módon nem izgultam, férjem öccse eléggé izgult, pedig még pálinkázott is előtte :D

Öcsém egész laza volt, mint mindig, én is csak humorizáltam, de férjem is feszengett :D Hát hiába, én, aki azt gondoltam hónapokkal ezelőtt, hogy kb be fogok tojni, halál nyugodt voltam és full nyugodtan, meghatódás nélkül vonultam be a zenénkre, a Rómeó és Júlia Szívből szeretni -re. Pedig amikor itthon válogattuk, akkor megkönnyeztem. Érdekes volt az egész szertartás, mert kicsit szakmailag is néztem, az anyakönyvvezető ugyan kedves  és mosolygós volt és jó beszédet tartott (mások szerint), de nekem közhelyes volt, hiszen én tucatnyi ilyen szöveget olvastam és hallottam már. Ráadásul verset se szőtt bele és a Szeretet himnuszát sem, pedig megemlítettem neki egyeztetéskor. De erről ennyit.. Férjem viszont azt mondta, mikor utólag kikérdeztem, hogy alig bírta ki, hogy ne könnyezzen, nagyon meg volt hatódva és azon drukkolt, ne csesszen el semmit... Én meg csak ültem és mosolyogtam, mint egy kő. Pedig mindennél jobban vártam ezt a pillanatot. Persze szép volt, jó volt, bármikor újrajátszanám, mert ez egy olyan pillanat, ami csak egyszer adódik (jó esetben) az ember életében. Anyu is szipogott, apus is meg volt hatódva, anyósékon nem vettem észre semmit, de ők azok a belülről érezzük típusok. A homokszórásunk vicces volt, alig ment le a tölcsérből a homok, férjem elkezdte rázogatni, mint egy jó ipari munkás és a praktikusság embere.  Ezen mindenki nevetett. A szülőköszöntőt vártam a legjobban, az is jól sikerült. A kiválasztott dal a Kárpátia: Örökségem volt. A gyűrűt kővel lefelé fordítva húzta a párom az ujjamra, és én is alig tudtam felhúzni az ujjára. :D De mindezeket leszámítva minden csodálatos volt. Utána fotózkodtunk, csoportképek és a Főtéren is lőttünk pár kreatív fotót. Fotós ismerősöm lelkes volt, még többet is csináltunk volna, csak nem akartuk, hogy addig a többiek a padon ülve unatkozzanak. Így elköszöntünk barátainktól és elindultunk az étterembe. Mindenki azt rendelt, amit szeretett volna. Én Jagert ittam és csirkét ettem, anyus is azt választotta, amit én. Minden kötetlen volt. Az étteremben lesz a lagzi is, a kertje nagyon szép, ott is csinált sógorom pár képet. A hivatalos képekre még várnunk kell, de már alig várom, hogy láthassam őket.

Még egy érdekesség: annyi lett a számlánk a végén, mint amennyit visszakaptunk a nászutas foglalásunkból előlegként előtte pár nappal, mivel lemondtuk a júniusi foglalást. Micsoda véletlen..

Hét körül haza is értünk és ez így pont elég volt. Pedig azt hittem, hogy majd hiányérzetem lesz, hogy nem iszunk, ünneplünk, de semmi. Az idő se volt a legjobb. Így is alig tudtuk feldolgozni a történéseket, de megállapítottuk, hogy jó kis nap volt és mindenki a maximumot hozta ki magából. Egész este beszélgettünk és pakoltam. Igaz, bennünk volt az, hogy ez nem a lagzi volt, de valahogy mégis elég volt ennyi, még azon is elgondolkoztunk, hogy még talán ez is sok volt a reflektorfényből.

Ám pár nap múlva azért én elkezdtem filózni azon, hogy ha csak ennyi lett volna, bántam volna.. Se menyasszonyi ruha, se egy kis mulatás.. Végülis házasok vagyunk.

De kihoztuk a maximumot a helyzetből. Este kitettük a Facebookra, sokan meglepődtek sztem, mert még azt se tudták, hogy tervben van vagy jegyesek lennénk, de hiába, mi nem vagyunk azok a magamutogató típusok. Rengeteg lájkot (már magunkhoz képest) és gratulációt kaptunk, csak másnap este kezdtünk válaszolni, miközben zuhogott az eső és ittuk a pálinkát.

Mindenesetre ez lesz életem egyik legszebb napja, ezt már most tudom.

Minden perce megérte.