Egy hónap után

Közel egy hónapja költöztem el Szegedről és váltottam munkát, a nagyvárosi nyüzsgés és multicégek után egy község hivatalába kerültem.
Nehéz volt megszokni és még mai napig nem igazán találom a helyem. Itt mindenki ismer mindenkit, én szinte senkit. Még nem vagyok rutinos a munkámban, igaz egy hónap után ez aligha várható el sztem, viszont mivel maximalista vagyok magammal szemben, ezért frusztrációt okoz bennem, ha úgy érzem, nem vagyok az adott pillanatban penge. Mindig jönnek új kérelmek, helyzetek, amikkel még nem találkoztam és természetesen elmagyarázva sem lett, merthát a főnöknek minden más dolga van és csak hadarva darálja el az infókat anélkül, hogy azokat felfognám és többségében csak akkor, amikor az ügyfél már ott toporog az ajtóban. Ma a gyámhivatal megbízásából ki kellett menjek egy helyre, de utólag mondta el, mikor már visszaértünk, hogy ja, azzal is elvégezhettük volna a tanulmányt, akit ott találtunk. Kiismerhetetlen egy nő, a klimax jelentősen hamarabb érhette el, vagy csak szimplán nem volt megollózva régóta, merthogy gyaníthatóan leszbi, amivel nincs is gond, ha mellette egy kedves, szimpatikus alak lenne, nem egy kétszínű hárpia. Nem is lenne gond az sem, ha legalább az ügyintézőkben lenne némi humorérzék vagy úgy némi nyitottság. De összességében itt mindenkire az jellemző, hogy nagyon zárkózottak, nehezen nyílnak meg idegenek előtt, nehezen befogadóak és távolságtartással néznek az emberre. Nem csak a munkahelyen, a faluban is, kevés kivételtől eltekintve és ők is inkább a párom miatt nyíltak meg jobban, mivel őt régóta ismerik.
Hiába próbálok Cickánnyal is közlékenyebb lenni, kérdezgetem, ezt sose kapom vissza (legalábbis eddig), poénkodni is próbáltam, de nem igazán veszi az adást. Olyan semmilyen az a csaj vagy inkább fura. Mint a többség.
Talán még a polgival is jobban el lehet beszélgetni, mint itt némelyekkel.
Mindenesetre a napok gyorsan telnek, a tanfolyamom miatt legközelebb csak 6 nap múlva kell menjek a hivatalba, de ennyi elég is lesz belőle azt gondolom. És legalább sokmindenben tapasztalatot szerzek, ki tudja, ugródeszkának még jól jöhet...

De akkor nézzük a jó oldalát.
A páromhoz azt hiszem, egyre jobban kötődök, múltkor a másik szobában kezdtem el filmet nézni, nem kötött le és hiányzott is az uracskám, így inkább bementem hozzá. Jó dolog vele feküdni és hogy minden nap látom. Hogy mindenki teszi a maga dolgát, elvagyunk. Főzök, kipróbálok új ételeket, először csináltam szárazbablevest, zöldbab levest és főzeléket, fasírtot,tejbegrízt, mindezt azért, mert párom szereti az ilyen kajákat.  Megvan a kis rituálénk, gyógyteát főzök este, vacsizunk vagy együtt vagy külön, még jó idő volt, kiültünk este beszélgetni a fenyőfa alá.
A vendégszobában már itt van az íróasztalom, beizzítottuk a hangtechnikát, ezért tök jól szólnak a zenék is. A 4 napos hosszú hétvégén nem terveztünk semmi különöset, hiszen sok tervünk mégse úgy alakult, ahogy gondoltuk, így többségében inkább majd azt csináljuk sztem, amihez kedvünk lesz.
De legalább együtt vagyunk és ez az, ami számít.

A mi kis falunk - a valóságban

Ahogy a fent nevezett sorozatban, itt is megvannak azok a szokásos karakterek.
Részegek ülnek a kocsmában vagy előtte, szinte mindig ugyanazok. Lehet hajnal vagy késő este, mindig ott ülnek, és bámulják, aki csak elmegy mellettük. Amúgy a bámulást már megszoktam, meg talán már annyira nem is jellemző, mint kezdetben, egy idő után meg ha ismerős leszek, már nem is lesz olyan érdekes. A hivatalról külön fejezetet tudnék írni, hiszen ott dolgozok, de legyen elég annyi, hogy ott se minden arany, ami fénylik.Az emberek meg aztán főleg... Sok infóhoz jutok el nap mint nap, akaratlanul is, és egyre jobban kezdem átlátni a dolgokat és megalkotni a saját álláspontomat. Két ember nem mondja ugyanazt, attól függ, kinek mi áll érdekében. Az egyik azt mondja, hogy nem egy bizonyos személy miatt mentek el a régi ott dolgozók, csak több pénzt ajánlottak nekik máshol. Erre egy másiktól kiderül, hogy még most sincs munkájuk, úgy hagyták ott a hivatalt.. A közvetlen főnököm kétszínű, a hátam mögött azt mondta, semmit se csinálok, holott ő adja a feladatokat, tehát ha nincs dolgom, az csak azért van, mert nem adott semmit. De már megtanultam ezeken a dolgokon nevetni vagy túllendülni, nem veszem zokon, ez még mindig csak egy személy, nem mondjuk 5-6, aki nem bír vagy akit nem bírok. A munkaügyis koma, akiről írtam, hogy szar poénjai vannak, már jófej, egész beszédessé vált, mert múltkor ő vitt kocsival tanfolyamra. Többet beszélgettem vele, mint bárkivel a hivatalból, beleértve a velem egyidős csajt is, akit magamban Cickánynak hívok a neve miatt. Szóval sokan kétszínűek, mindenkinek megvan a saját véleménye, de már lassan megtanulom, kinek lehet hinni és kinek nem. Én nem nagyon szeretném senkinek kifejteni a véleményem vagy meglátásom, mert még a falnak is füle van. Jobb, ha még meghúzom magam és csendben figyelek, elemzek. Max. a páromnak elmondom este, és ő is hozzáteszi a maga részét. Ő nagy lokálpatrióta, de mostmár lassan eljutunk arra a szintre, hogy már így 2 hét után többet tudok a községről, mint ő. Persze nem azért, mert tudni akarom, hanem mert előttem vannak az infók.

A hivatalt kb. pont ugyanúgy kell elképzelni, mint az ominózus sorozatban, egy jelentéktelen kis épület, olyan szocreál feelingű. Még a szokások is olyanok, mint 50 éve..
Egyébként ez az egész községre értendő, ugyanis fejlesztés nem sok történt azalatt az 5 év alatt sem, mialatt csak néha fordultam meg itt párom miatt. Pedig lehetne befektetni új dolgokba, még igény is lenne rá, szépíteni lehetne a teret, kisebb lakosú településeken is vannak jobban működő dolgok, mint itt. Az utak állapota szörnyű, pár főbb utca le van aszfaltozva, de többsége nincs, mert az annak idején erre szánt pénzt szépen eltüntették másra, és ugyan papíron köves út, de a valóságban korántsem. Nem is fűzök nagy reményt hozzá, hogy valaha előttünk aszfaltos út lesz. A ligetben sok fa van meg padok, de virág pl. egy se.
Egy kompetens személy kellene ide, de többségét hatalomvágy hajtja és persze a pénz.
Szóval a mi kis falunk a valóságban korántsem vígjáték, sok vicces kaland nem ért eddig, persze más lenne, ha lennének olyan emberek, akikkel nevetéssel túl tudnánk lendülni a hétköznapok nehézségein, mint anno a call centerben. Igaz, a call centert egy porcikám se kívánja vissza, amiket olvasgatok a csoportbeszélgetésben róla, korántsem tetszik, és örülök, hogy nem kell ott lennem.
Inkább írok határozatokat, ami egyébként tetszik, csak sajnos másoktól függ, hogy jóvá hagyják, át kell nézzék, mit csinálok, ezért nem haladhatok a saját, egyébként gyors és hatékony tempómban, mivel hátráltatnak.
Kapok plusz feladatokat is, az egyiket pl. a hirdető tábláról tudtam meg, ami a buszmegállóba volt kifüggesztve, hogy ja, ezt is én kell majd csináljam? Mondjuk ez a része olyan gáz volt, hogy én már nevettem rajta.
Nem hiszem, hogy ha mindent rám zúdít majd a kedves főnök, sok időm lesz, inkább minden szart én kell megcsináljak, amihez neki nincs kedve... Azért annak örülök, hogy a pénz  mégsem olyan kevés, mint gondoltam, igaz, nem is annyi, mint amit Szegeden kaptam. De erre a kis településre ez még nem is rossz, főleg ha a párom is már teljes munkaidős lenne, egész jól ellenénk.
Addig is kínlódok a régi szar gáztűzhellyel, ami alig akar működni és sok türelem kell hozzá.
Viszont mamám is eljött megnézni a házat, mert épp erre voltak apával, tehát aki számít úgymond, már látta a házat.
De hogy ne csak a negatívumot írjam a faluval kapcsolatban, múltkor elmentünk mézért, 2 óra lett belőle. Beszélgettünk a csávóval, aki 12 gyereket nevel, vallásosak, és szép gyerekei vannak. Majd összefutottunk párom haverjával, akit egyszer ki nem állhatok, egyszer bírok, beszélgettünk vele fél órát, majd egy másik útvonalon újabb haverra bukkantunk, vele is fél órát csevegtünk, majd egy újabb haverja hívta páromat és hozzá is el kellett ugorjunk. Szóval majdnem csak elugrottunk mézért.
Vannak jó és vannak rossz oldalai is, kb. úgy kell elképzelni, hogy ami hiányzott a városban, az itt megvan, amit pedig innen hiányolok, az a város sajátossága, olyan nincs, hogy tökéletes minden szempontból.
De már szokom, úgy ahogy.