Helyzetjelentés

Házhelyzet:
Az udvarban kinőtt pár virág, kár, hogy aztán lefagytak szegények a hóban. Az egyik fenyőfára kikerült egy madáretető, pont jókor, amikor havas volt a táj.
A két hálószoba glettelése és festése befejeződött, mindkét szoba barackvirág színű lett, fehér mennyezettel. Ebben talán volt némi félreértés, mert én az egyik szobát sötétebb színűnek szántam, de végül mindkettő ugyanolyan színű lett. Igaz, jobban néz ki, mint korábban és a szín is kellemes hatású, így végülis maradt. Nehéz, hogy én Szegeden vagyok és naprakészen nem tudtam nyomon követni, a barátomnak meg elmondása szerint nem említettem, hogy a másik szobát nem ilyen színűre akarom. Készültek előtte-utána képek, de majd egyszer jövök egy teljessel, ha a teljes belső tér meglesz.
Az előtérben is elkezdődött a glettelés, ott már alaposabban átbeszéltük a színeket, konyha, előszoba, meg hogy legyen tapéta csík is. Az ajtók és ablakok fehérek lesznek, így az egész eddigi sötét beltér jóval világosabb lesz, sőt már most az állítólag glettelés után.
Szóval elég lassan, de azért halad a dolog. Nyilván függ attól, hogy apósom mennyit tud átmenni, hogy van szabadsága, mert közben dolgozik is, de legalább ezt szereti csinálni, ez neki nem csak hivatás, hanem hobbi is.
A bútorok készítése is elkezdődik majd tavasszal (illetve jó időben) papám révén, és barátom egy asztalos haverját is megkérte, hogy az apácarácsos bejáratot elkészítse. Nekem is egyre több ötletem támad, ahogy alakul a házikó. Eddig szinte mindig hidegben mentem ki oda, majd szétfagytam, de már melegben sokkal kellemesebb lesz.

Munkahelyzet:
A "vezetők" még jobban képtelenek a felelősségre és önállóságra, mint eddig, amit csak tudnak munkát, ránk bíznak. Hangoztatják, hogy ők a főnökök, de képtelenek bármi olyat tenni, ami kicsit is kizökkenti őket a komfortzónájukból vagy a kényelmes fenék vakargatásból. Számomra egyébként sem az volt soha az igazi főnök, aki mondta, hanem aki úgy is viselkedett.
Persze alakulóban van ismét egy változás, ami már amióta itt vagyok, többször bekövetkezett a cég életében, és eddig szinte csak jót hozott. Így reménykedjünk, hogy ez a változás se lesz rossz. Nemrég volt egy csapatépítőnk egy háromcsillagosban. Ami pozitív volt benne, hogy többet beszélgettem olyan emberekkel, akikkel egyébként nem szoktam. Persze megnyílni így se nagyon tudtam.Többség kiütötte magát, de én már rég nem tudok berúgni, igaz, nem is iszom magam taccsra. Voltak jobb részei, a szófosó kolléganőm szerencsére szabin volt, így nem kellett elviselnem a társaságát. Csak a többieknek. Igaz, az annyira elég volt, hogy már másnap délben alig vártam, hogy indulhassak (velük ellentétben, akik még maradtak volna pletyizni). Bírom én őket, de vágytam a pihenésre négy óra alvás után. Az egyik közelebbi kolléganőm terhes, így sajnos hamarosan más kerül a helyére, tehát vagy így vagy úgy, de megbomlik a csapat. Aztán csak hogy maradjunk a csapatépítőknél, lesz majd még egy április végén, nem tudom, hogy fogom azt is elviselni, mert azokat az embereket még kevésbé ismerem.

Magánélet:
Párom végre talált egy mellékállást, amit csinálhat tanfolyam mellett és örömmel is végez. A visszajelzések is jók rá és tényleg illik hozzá a sofőrködés. A sok kinti állványozó meg építkezési munkálatok, hóban-esőben-melegben kint lét után nem csodálom, hogy ez sokkal komfortosabb neki. Mellette tanfolyamra jár és alig várja, hogy abban dolgozhasson, amire titkon mindig is vágyott. Össze-vissza találkozunk, de így már nem csak hétvégén, hiszen a hétköznapjai is szabadak, meg a sofőri munka is Szegedhez köti, de legalább rugalmas a munkabeosztása és akkor megy, amikor tud.
Terveztem volna egy tavalyihoz hasonló hétvégét Vele kettesben, de amit kinéztem, megdrágult (Dobogókő), és hát aztán beláttam én is, hogy a házra kell majd költenünk. Fürdő berendezések, laminált padló, nem beszélve a sok bútorról és használati tárgyról. Végeláthatatlan szinte.
Úgyhogy talán valóban jobb, ha ezekre spórolunk utazás helyett. Március 15-én elmentünk Pestre, igaz nem Orbán beszédére, hanem a Tropicariumba. Már rég meg akartam nézni, és nem csalódtam benne, páromnak is nagyon tetszett. Aztán már a szakadó esőben elmentünk repülőket is nézni, de az szerencsére nem tartott túl sokáig. Este pedig elmentünk a kedvenc pizzázónkba, ahol már rég voltunk és tök jót ettünk. Másnap pedig elmentünk hozzájuk, akkor néztem meg, hogy áll a ház. Aztán siettem is vissza, mert nem érzem magam túl jól náluk és persze nem is nagyon tudtunk mit csinálni. Inkább átmentem egy volt kollégámhoz filmet nézni. Mivel srác, így a párom kissé féltékenykedett, de aztán megenyhült. Hiszen akármennyire is bírom ezt a srácot és sok bennünk a közös, külsőleg nem jön be még pia hatására sem. Mivel nemrég lett szingli (elhagyta a szószátyár kolléganőm), ezért minden lehetőséget megragad a kimozdulásra, talikra, mert hülyére unja magát. Bulizni is elmenne, de azt azért ő is belátta, hogy fura lenne kettesben. Na majd a Dejavu fesztiválra.. Ott legalább egy barátnőm is ott lesz és nem kettesben kell lennünk. :)

Hogy várom-e, hogy itt hagyjam Szegedet, ami valószínűleg, ha a ház munkálatai is úgy állnak, hamarosan bekövetkezik több mint 10 év után?

Igen is meg nem is.

Most úgy érzem magam, hogy kapaszkodni akarok mindenbe, ami Szegeden van, még elmenni egyet bulizni vagy kimenni a rakpartra ..stb
De vágyom a saját házra, a természetre és csendre is. A zaj szennyezésnek káros hatásai vannak, és ennek nem szeretném már sokáig kitenni magam.  Még mindig fenntartásaim vannak a településsel, bár elvileg várhatóak fejlesztések, pl. egy pizzázó is nyílik majd.

Hamarosan Húsvét, megyünk fel Egerbocsra, jó lesz kiszakadni a betondzsungelből és valami szépet is látni.

Megfelelési kényszerek

Nehéz másoknak megfelelni, de még nehezebb magunknak.

Nehéz megfelelni magunknak, de még nehezebb másoknak.



Régebben mindig másoknak akartam megfelelni. Volt bennem persze egy kép magamról, de valahogy mindig másoktól tettem függővé. Ha mások azt mondták rám, szerencsétlen vagyok, én elhittem magamról. Vagy ha azt, hogy csúnya, azt is, holott legbelül igazából mindig is szépnek láttam magam. Azzá váltam, amit mások gondoltak rólam. Persze még naiv voltam. Igyekeztem úgy viselkedni, úgy tenni, ahogy azt mások elvárják tőlem. Aztán mikor úgy tettem, persze abban is talált valaki mindig valami kivetnivalót. És az nem én voltam.

Meg akarunk felelni az embereknek, de vajon mi is számíthatunk rájuk, ha baj van?
Meg akarunk felelni a szülőknek, de vajon akkor nem szeretnének minket, ha a saját utunkat járnánk? Nem lennének talán még büszkébbek, mert önállóak vagyunk vagy mert végül ráleltünk önmagunkra?
Meg akarunk felelni a társadalomnak, aki kiontja magából azokat, akik öntörvényűek, de vajon mi a morál és ki számít már manapság normálisnak?
Itt persze nem a törvénytelenségről van szó, hanem pl. arról, hogy elvárják tőlünk, így a harminchoz közeledve,hogy családot alapítsunk,  házat vegyünk, gyerekünk legyen vagy fényes karrierünk,amiért annyit küzdöttünk. Persze az emberek többségének ez a vágya,de mi van azokkal, akik nem akarnak gyereket, akik a saját nemükhöz vonzódnak, akik szeretnek szinglik lenni vagy nem vágynak saját házra? Talán pont ettől boldogak, és tök jó, hogy nem akarnak megfelelni senkinek. Mindenki úgy éli az életét, ahogy szeretné, és senkinek semmi joga nem lenne beleszólni vagy lenézni a másikat.
Hiszen ha lehull a lepel, mindenkiről kiderülhet előbb-utóbb, hogy végig csak szerepet játszott, és azt hitte, amiben él, az a normális, az jelenti a boldogságot számára. Pedig csak meg akart felelni. Valakinek. Egy képnek, amit magáról hitt. Másoknak. szülőknek, férjnek, a világnak. És mi lett belőle élete végén? Egy megkeseredett valaki.

Ahogy egyre idősebb leszek, lassan rájövök arra, hogy abszolút nem akarok megfelelni másoknak, csak magamnak. És minden erőmmel arra fókuszálok, hogy magamnak megfeleljek. De nem úgy, hogy az utolsó szuszt is kihajtsam magamból, ugyanis nem vagyok maximalista, szeretem magam jól érezni a bőrömben. És ha ez azzal jár, hogy most csokit akarok enni, akkor azt eszek. Ha nincs kedvem szépen felöltözni, nem teszem. Ha nem szeretnék kimozdulni otthonról, és inkább filmet néznék, akkor lemondom a találkákat. Sőt, nem is szervezek, mert tudom, hogy úgyis kényszer lenne az egész. Olyan helyzet, amiben nem érzem magam komfortosan.
Nem vágyok sok ember társaságára, ahogy le tudom a munkahelyi kötelességeimet, csak azoknak a dolgoknak szeretnék időt és figyelmet szentelni, amiket szeretek.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy olyan dolgokat tegyek, amiket nem szeretnék vagy hogy olyan emberekkel legyek, akikről tudom, hogy a hátam mögött kibeszélnek, holott nem is ismernek igazán.

Szóval mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne másoktól függjön, élvezze, amíg szabad lehet, ha van rá lehetősége. Azokat a dolgokat tegye, amiket szeret, amiben jól érzi magát.

 Ne másoknak akarj megfelelni, hanem magadnak.