Utolsó bejegyzésem óta igencsak sok idő eltelt. És persze sokminden történt.
A kislányom, akiről írtam korábban, sajnos nem fejlődik mozgásban olyan ütemben, ahogy az kellene, és sajnos nem kicsit van lemaradva. Nem csak a kortársaihoz, hanem még a fiatalabb társaihoz képest is. Jelenleg 17 hónapos, korrigáltan 15,és még mindig nem kúszik, mászik vagy ül.
Azóta, hogy hazajöttünk anno a kórházból, heti egyszer jártunk Dévény tornára, amit szinte mindenki dicsér és egy csodának tart, hát nálunk nem vált be sajnos. Az első pár hónapban segített, de utána 6 hónapig lényegében semmilyen változást nem hozott. Még egy kicsit sem. Oké, türelmes az ember, tudom, hogy a kislányomnál lassabban indulnak be a dolgok, de ennyire? Szóval egyre jobban nőtt bennem az aggodalom és főként a kétely, hogy nem kellene-e váltanunk.
Végül a dévényes is megerősítette, hogy kislányomnak nem feltétlen szükséges a Dévény, mivel nem feszes. A neurológus is azt mondta, hogy nem szükséges. Igaz, a neurológia egy vicc, konkrétan semmilyen tanácsot, ötletet nem kaptunk, hogy hova vigyük fejlesztésre a gyereket.. Amit én mondtam, hogy szeretném megpróbálni, arra rá mondta, hogy próbáljuk. Úgyhogy ez volt a nagy segítség..
Így február vége felé elkezdtük az úgynevezett Vojta - terápiát, ami talán kevéssé ismert, mint a Dévény, viszont más országokban sikeresen alkalmazzák. A gyógytornász már első alkalommal több dolgot mondott a kislányomról, hogy mit lát nála, mint a Dévényesünk fél év alatt. Amikor elkezdtük a terápiát, a pici lány szinte mindig csak a hátán feküdt, nem forgolódott, holott elvileg tudott volna, de hónapokig nem gyakorolta... A lábát szinte alig használta, mindig csak nyújtva volt neki. Nem tett semmilyen erőfeszítést, hogy elérjen pl egy játékot. Legszivesebben csak a hátán feküdt.. Meg időnként hasalt, ha úgy tettük le.
Pedig akkor már korrigáltan is elmúlt 1 éves. A torna után elkezdett picit erősödni, pl a lába..
Aztán hallottam egy másik terapeutáról, aki Tsmt tornát csinál, így hozzá is bejelentkeztünk. Valahogy úgy éreztem, nem elég egy terápia, illetve jó lenne még valami a manuál terápia mellé, így március végén el is mentünk az első tsmt tornára. Ez volt az első olyan foglalkozás, amit a kislányom nem ordított végig, sőt, még élvezte is. Kaptunk egy feladatsort, amit itthon kell csinálnunk, meghatározott alkalommal adott héten. Pl első 2 hétben 3x, utána 5x, és így tovább. Ez a terapeuta is alapos volt, mindent kikérdezett és látszik rajta, hogy nagyon szereti a gyerekeket, és ért a nyelvükön. Így nagy lelkesen vágtam bele a tornába, remélve, hogy segíteni fog. És a picikémnek tetszett, még nevetett is sokszor. Igaz, itt a munka nagy részét mi végezzük, szülők, merthogy ketten kell csináljuk férjemmel a gyakorlatokat. Lepedőben hintáztatás, nagy labdán gurigázás, gördeszkán fel-le, közben pedig mondókákat énekelünk. Igazából ez a központi idegrendszerre van hatással, és később fejti ki az eredményét.
Tehát nagyjából 3 hónapja vojtázunk és 2 hónapja tsmt - zünk. Így együtt a kettő szerintem hatásos. Mindegyik máshogy segít. De a gyerek sokkal többet mozog, forgolódik, emelgeti a popóját, volt, hogy felülni is próbált. A kúszás lehet, hogy kimarad, mert szinte mindig tenyértámaszba van, de az biztos, hogy a karjai erősek. Szóval magához és az előzményekhez képest sokat fejlődött. Szellemileg pedig nap mint nap mutat valami újat. Bármit mondunk neki, érti, a passzív szókincse nagy, tapsol, mutogat, puszit ad, mutatja a nyelvével, hogy csinál a kutyus, utánoz szavakat és hangokat, jelzi, ha kakilt, tudja, hol a haja, orr, száj. Kiveszi a szekrényből a fogmosó poharát. Kihúz fiókokat, szekrényt nyit és nyúl a kilincsért, hogy kinyissa az ajtót, elhúzza a függönyt. És ez most csak az, ami hirtelen eszembe jutott. Nyilván ha megindulna a mozgása, még több mindent tudna és értene.
Úgy tartja a könyvet, mint aki tud olvasni, percekig lapozgatja oda-vissza.
Sajnos pl a neurológust ez nemigen érdekelte, mert csak azt nézi, hogy mozgásban el van maradva, és így fennáll a CP, azaz a cerebral paresis lehetősége,a megkésett mozgásfejlődés miatt.
De persze nem javasol vagy segít semmit.
A szülőnek kell kijárni az utat, ami a gyerekének jó lehet.
És persze ott van az államilag támogatott korai fejlesztés a pedagógiai szakszolgálatnál, amit nem igazán neveznék fejlesztésnek. A konduktor hölgy nem csinál sokmindent, a gyerekhez is csak ritkán ér, néha eszébe jut egy-két mondóka, közben mondja, hogy mit csináljunk a gyerekkel, pl karkörzés, buborékat fúj néha, meg kitesz vagy 20 játékot a gyerek elé és várja, hogy elinduljon értük. Otthoni feladatot vagy hogy mit gyakoroljunk még eleinte mondott, már nem.
Mikor kérdeztem tőle, hogy tsmt-re mehetnénk - e a szakszolgálat által, annyit mondott, hogy majd ha a szakvélemény kimondja. Szóval a szakszolgálat se segítség. Ha nem tudnám, hogy máshol a konduktorok végig tornáztatják a gyerekeket, és az egész tényleg a fejlesztésről szól, még azt hinném, mindenhol így megy. De ahova területileg tartozunk, ott sajnos tényleg nem folyik fejlesztés.. És ezt nem csak én látom így, más anyukák is. Így nagyon ritkán megyünk, mert nem fogok időt pazarolni olyasmire, ami nem segít a gyerekemnek. Lényegében itthon több hasznos dolgot csinálok vele mint ott, és legalább itt nem nyafog közben.
Habár azt látom, hogy ez a két terápia hasznos, mégis mindig elfog a kétely, hogy elég - e ennyi, nem kellene-e még valamit kipróbálnunk. Hiszen a kislány még mindig nem indult be igazán. Nyilván egy normális korai fejlesztés segítene, de mit tehetek ha mi ezt kaptuk? Persze messzebb lenne biztos normális vagy magánban. De fizessek azért, ami ingyen járna?
De csak bízni és remélni tudok, hogy lesz pozitív változás. Sokan hisznek benne, nekem is ezt kellene tennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése