Mostanában többször tört rám a vágy és a gondolat, hogy elmenjek innen. Tévedés ne essék, nem a kapcsolatommal vagy a házzal van bajom vagy magával a vidéki, kertes ház gondolatával. Az egyik szomszéd a zenélésével kiakaszt, hangosan hallgatják a hangfal zenéjüket (bár most másik, kevésbé mély hangú hangfaluk van, de akkor is szar). És persze nem normális hangerőn hallgatják, vagy pl. rádión vagy csak akkor, amikor az udvarban, kertben munkálkodnak, mint ami pl. itt jellemző, és az nem is különösebben zavar. De ezek nem dolgoznak kint, sőt, csak bekapcsolják hangosan a zenét, a gyerekek közben üvöltöznek, ordítanak, sikoltoznak, és még mellette a hülye gyerekzene is szól max hangerőn. Igazából tavaly óta játsszuk ezt, akkor is lehetett hallani sokszor a zenét. Néha nyugalom van napokig és csend, máskor meg hangzavar, járkálás. Nem érik fel ésszel, hogy nem csak ők élnek itt, hanem mások is. Nem normális, primitív, alja emberek. Főleg a nő. Elméletileg elköltözött, gyakorlatilag itt szokott lenni időnként, nyilván a gyerek miatt. Utálja őt mindenki, tavaly ki is rúgták a munkahelyéről a kedves stílusa miatt, azóta nincs normális munkahelye. Még a vécére is kocsival jár mióta vett magának egy olcsó autót, sztem azzal is a felszarvazott férjét lejmolta le. Egyszóval gyűlölöm őket, talán ezért is van nulla tűrőképességem feléjük és a kölykük felé. Ha meghallom a zenét, görcsbe rándul a gyomrom, és inkább bemegyek a házba a jó idő ellenére is. Férjemet annyira nem zavarja állítólag, csak miattam, mert hogy mindig mondom neki, hogy szólni kellene ennek a csürhének. Jó, majd szól, ha többször hallgatják, meg ha még hangosabb lesz a zene. Ez megy már egy éve. Én a rendőröket hívnám ki, nem beszélnék velük. Már csak azért is hangosan hallgatnák a zenét és sztem nekik állna feljebb. Szerencsére a törvény alapján már nem csak este 10 után van csendháborítás, ahogy ezek a majmok gondolhatják, hanem már napközben is. Úgyhogy érik a rendőrség kihívása. Ja persze nekik már több rendőri ügyük volt, magánlaksértés és a nőnek a kocsiját is összekarcolták valamivel. Én azt mondom megérdemelte, bár én tettem volna. Isten nem ver bottal.
Ma hosszú idő után ismét elmentem templomba. Szerencsére a régi lelkésznő végleg elment, most egy férfi helyettese van. Ő sokkal jófejebb és jobban is érdeklik az egyház dolgai, mint azt a nőt. Na és a mai prédikációban volt ez az Isten nem ver bottal, miszerint mindenki megkapja majd egy idő után, ami neki jár. Vagy legalábbis én ezt szűrtem ki belőle. Templomba csak férjem miatt mentem el, akivel kicsit össze is kaptunk emiatt. Rám akarja erőltetni, hogy elmenjek, én meg szerettem volna itthon főzni, bár végülis nyilván így is kész lett az ebéd, csak nem délben ettünk. Szóval össze is szoktunk kapni nem csak emiatt, hanem másért is. Engem pl. az is rettentően kezd idegesíteni, hogy az apja napjában vagy 6x hívja, főleg, amikor kórházban volt. De semmi nem történik az égvilágon azalatt az idő alatt, amikor újra hívja, csak többször elmondja ugyanazt. Nyilván máshogy szocializálódtunk, én pl. anyával egy héten egyszer, max kétszer beszélek, és ennyi. Még ekkor is van, hogy nem igazán tudunk mit mondani egymásnak. Én már ilyen szempontból elszakadtam a köldökzsinórtól, de ő nem igazán.
Apropó, köldökzsinór. Barátnőm, akinek tavaly voltunk az esküvőjén, megszülte kislányát a napokban. Egy volt egyetemi szobatársam meg szintén gyereket vár. Neki májusban lesz az esküvője. Szóval kezd egyre több terhesség, baba lenni körülöttünk. Én úgy vagyok ezzel, hogy egyik nap szeretnék, másik nap meg inkább még kiélném magam és utazgatnék. A szülés meg maga a terhesség gondolata egyáltalán nem vonz, csak maga a nevelés része. Meg persze érdekes lehet egy emberke, aki belőlünk és őseinkből áll össze. Hogy vajon kitől mit örökölne és kire hasonlítana jobban. Ezek mind érdekes, izgalmas dolgok. De úgy vagyok vele jelenleg, hogy lesz ami lesz. Ha Isten úgy akarja, hogy gyerekünk lehessen, úgyis lesz. Ha meg nem, akkor kínlódhatunk akárhogy.
Régi kolléganőm, akinek a helyére 2 és fél évvel ezelőtt kerültem, most hétfőn visszajött. Nem volt jó érzés átadni az irodámat, kipakolni a dolgaimat. És persze külön irodám volt, ahol ha nem volt kedvem az emberekhez (gyakran előfordult), akkor csak becsuktam az ajtót és zenét hallgattam, közben csináltam a dolgomat. Most pedig Cickánnyal kerültem egy irodába. Ő egy rettentően világi, felszínes, nagydarab nő, aki egész álló nap csak eszik, lángost, péksütit, chipset, csokit, és ha épp nem, akkor is azon jár az esze, hogy mit kéne rendelni, pl pizzát vagy hova kéne elmenni kajálni.
És persze egyáltalán nincs közös témánk a munkát leszámítva. Irtó unalmas sztem. Vagy túl átlagos hozzám képest, én pedig mindig a kicsit furább emberekkel jöttem ki jobban. És hát nem is túl intelligens, józan paraszti esze van ugyan, és irtó okosnak képzeli magát, de így ennyi. Egyetlen szempontból (na jó, talán többől is) jó, hogy más munkaköröm és helyem lett. Az egyik, hogy kevésbé ügyfelezős és stresszes. Amiket nem szerettem, átvette volt kolléganőm én meg kaptam új dolgokat, néhány régit megtartva. A másik meg, hogy mivel központi iroda és ott van közvetlen a polgármesteré mellett, így kb. mindent látok és hallok, első kézből tudom meg az infókat.
Másrészt azért kissé olyan érzés, mintha le lettem volna ejtve, 2 és fél évig csináltam valamit, aztán mintha mi se történt volna, félredobnak. Úgyhogy kicsit magam alatt voltam emiatt is. És persze sok pozitívat nem hallottam a régi kolléganőről. De végülis nem olyan rémes, viszont nem leszünk kebelbarátnők, az biztos.
A másik dolog, amiatt gondolkoztam mostanában sokat az elköltözésen, az maga a falu, ez az egész közeg. A primitív, buta, kétszínű, pletykás, önző emberek. Nem mind az, de többség igen. Férjemen kívül senki nincs, akit megkedveltem volna itt. A barátai is idegesítőek, néhány viccesebb pillanatot leszámítva. Anyóssal semmilyen kapcsolatom nincs, kb. 10 év után munkába állt (közmunka), amit nettó másfél hónapig bírt. Nagy teljesítmény. Sógorommal úgyszintén semmi kapcsolatom nincs, bár néha vele összefutunk. Apósom talán az egyedüli jófej, ő legalább segít is nekünk ebben-abban, de nyilván vele se beszélek sokat. Férjem eleget beszél vele helyettem is. J
Szóval igazság szerint én amúgy is nehezen barátkozok, introvertált vagyok, úgyhogy kizárt, hogy itt barátokat szereznék. De tulajdonképpen jobb is így. Munkából egy se kéne barátként, meg amúgy se keverném a kettőt egymással. Ja, meg arról nem is beszélve, hogy ezek mind érdekbarátságok.
Érdekes, Cickány 2 és fél évig kb. semmit se beszélt a régi kolléganővel, most meg már étterembe mennek. :)D Igazi őszinte kapcsolat.
Végülis sztem a laza embereknek van igazuk, akik inkább kiröhögik ezeket és nem foglalkoznak velük, csak azzal, ami fontos.
Ugyanannyi pénzt kapok, mint eddig egy viszonylag nyugisabb munkáért. Ez az, ami számít. És a férjem persze. A szeretteink. A közös céljaink, vágyaink.
Minden másra hogy őszinte legyek, tojok magasról.
