2020. november 1., vasárnap

November 01.

A hétvége ismét gyorsan eltelt, de ez már csak így szokott lenni. Semmi kedvem a holnapi munkához. Ismét új jegyzőnk lesz, új főnökünk, a másikat most pénteken elbúcsúztattuk. Vettek neki a többiek ajándékcsomagot (közös ajándék gyanánt), amiben valamilyen pia volt. Tény, én nem is tudtam róla, hogy kap búcsúajándékot, csak előtte pár perccel, hogy odaadtuk. Mostanában (meg úgy egyébként is) kimaradok infókból, nem osztanak meg velem semmit igazán. Bár lehet, jobb is így. Két kolléganőm jól be is nyalták magukat a régebbi jegyzőnek, most kezdhetik elölről. Igazából meg se lepődök már a stílusukon. Az esküvő után mikor visszajöttem a nászútról, annyit se mondtak, hogy telt, nem említették meg, hogy finom volt a süti,amit direkt bevittem nekik. De nem baj, igazából engem se érdekelnek a dolgaik. Meg hát dolgozni járok be, nem barátkozni. Egyre nehezebben bírom az ügyfeleket, nem érdekel a problémájuk, abszolút érdektelen vagyok. Pesze ezt igyekszem palástolni, de belül így érzek. Már rosszul vagyok, ha kopogtatnak. Szóval főnök ide vagy oda, az ügyfelek is zavarnak. Másnak persze alig vannak vagy nincsenek is, mert olyan munkaköre van. Én meg majd megszakadhatok a munkában, ha jön a szén támogatás. Jó lenne, ha az új jegyző felosztaná a feladatokat és más is kapna az én munkámból, persze hülye remény,tudom... 

 

De inkább nézzük az itthoni dolgokat. Végre megvettük az új autónkat, október 22-én hozta haza férjem. Jó állapotban van, kisebb-nagyobb finomítások kellenek majd rajta, de egyébként így is áron alul vettük. Alapvetően ezek a kocsik 500 ezerrel drágábbak (jó esetben), de mivel ez rendőrségi autó volt és anno liciten vette a kereskedés is (jóval olcsóbban, mint amennyi lenne egy ilyen kocsi), így jól megúsztuk. 2012-es Opel Astra H, szép fehér színben. Persze kényes a fehér szín, de tényleg ez adja vissza igazán az autó kinézetét. Kocsikáztunk vele, elmentünk Makóra a Lombkorona-sétányhoz is, október 23-án. Öröm vele kocsikázni. Tegnap anyáéknak is megmutattuk, apa és öcsém is kipróbálták. Utána a kedvenc éttermünkben vacsiztunk, ahol a lagzink is volt. Még kihasználtuk, hogy maszk nélkül lehet lenni, sajnos nov. 2-től már a vendéglátó helyeken is fel kell venni a maszkot, kivéve ha épp eszik vagy iszik az ember. Nevetséges már az az egész maszkosdi, elegünk is van belőle férjemmel. Mi tényleg csak akkor vesszük fel, ha nagyon muszáj, de ő nem használja a munkahelyén, és én is csak kis mértékben. Párásodik tőle a szemüvegem és alig kapok benne levegőt, nagyon rossz. Egyszer így tartottam esküvőt is, hát rémes volt, arról nem is beszélve, hogy teljesen elrontotta az esküvői hangulatot, legalábbis számomra. már nem is járunk sehova, jó lett volna színházba menni ősszel (tavaszról áttettük), de elvetettük azt is, mert színházban is kell a maszk. Ja és moziban is, de nem gond, mert premierek sincsenek, nincs mit nézni amúgy sem. Remélem, azért a karácsonyi vásár meg lesz tartva Szegeden, oda minden évben elmegyünk, mert olyan hangulatos. Tegnap volt Haloween, keresztfiunk eljött csokit vagy csalunk-ra, kapott egy kis édességet, aminek nagy részét egy ültő helyében be is tolta. Én pedig hangulatvilágításokat csináltam. Idén nem faragtunk tököt, elég macerás, nem is nagy a kézügyességem és hát magamnak kb. minek.

Végre kész lettek a képeink is majdnem 5 hét után, dehát a fotósunk is házasodott, így valamenyire elnéztük neki a kis csúszást. Választani se lehet a képeink közül, annyi tetszik. Facebookra nem sokat raktam fel, persze lehetett volna többet is, de férjem mg ezt is sokallta. Igaz, ő eleve nem rak ki semmit, és profilképet is kb. 2 évente cserél. A lájkok sokaságánál csak az tűnik fel jobban, aki nem lájkolja és még csak hozzá se szól. Nyilván az irigység. Van egy-két régi barátnőm, akik simán lájkolhatnák és biztos látják is, de csakazértse. Mondhatnánk, hohgy ez nem számít semmit, viszont a mai világban ebből sokmindent le lehet már szűrni, mondjon akárki akármit. Hiszen az emberek többsége napjában többször is felnéz Facebookra, mindent egyből lát, észrevesz, kutakodik, keresgél más emberek után. Még ha nem is vallják be. Én bevallom, szoktam nézelődni, kíváncsiskodni. Cserébe engem is biztos sokan megnéznek, rám keresnek, sőt ismeretlenül is írnak a lakosok, anyakönyvvezetői kérdésben, ám ezeket a megkereséseket figyelmen kívül hagyom. Ezekre a kérdésekre ott van a hivatal és a benti munkaidőm. Érdekes, azért előbb-utóbb mindegyik megtalál, csak úgy van vele, hogy rámír, az egyszerű, ki se kell mozdulni, én meg majd biztos válaszolok. Vannak kolléganőim, akik mindenkinek reagálnak messengeren is, de cserébe minden szarral meg is találják őket. Én elválasztom teljesen a magánéletem a munkától, én azt vallom, hogy az átjárásnak általában nincs jó vége. Kihasználhatják az embert, és meg is teszik. Főleg az itteni emberek. Nem mindenki, de sokan. Én sose leszek az a jópofizós, közvetlen személy, ha bejönnek a hivatalba, próbálok segíteni, tisztességesen elvégzem a dolgom, ez minden. Itthon pedig kikapcsolok, próbálok nem gondolni a benti dolgokra. Egyre inkább gondolkozok azon, hogy elkezdem szedni a Femibiont és rá kellene állnunk a baba projektre. Mikor, ha nem most. A munkából már úgy is elegem van. Egy ideig ellennék nélküle. Inkább írnék egy könyvet..

Viszlát 2024

  Idén se sokminden történt,legalábbis velem. A kislányom viszont rengeteget változott, és mivel lassan 3 évemet szinte 0-24 órában neki sze...