Tavasz - új remények

Nem írtam egy ideje, de nem szerettem volna éppen akkor, amikor rossz passzban voltam. Hiszen minek panaszkodjak, egy idő után úgyis jobbra  fordulnak a dolgok vagy változnak, mert minden rossz után jön jó is.
Február elején sokszor voltam magam alatt, megvolt az első halottam anyakönyvezése, ráadásul egy ismerős srác édesanyja. Egyrészt váratlan volt, másrészt lelkileg is hatott rám a dolog, főleg mikor az elhunyt szeretteivel kellett egyeztessek pár nappal halál után, de ezen is túl voltam, nekik nehezebb helyzet volt ez, de engem se hagyott érzéketlenül. A főnököm szokás szerint hülye hangulatban volt sokszor, a kollégáim se igen szóltak hozzám, szóval úgy mentem be többször is, hogy na, ma felmondok. Már a következménye is se érdekeltek (milyen munkát találok utána...stb.),  csak legyen vége.
Közben párom is vizsgákon kellett keresztül menjen, hogy közelebb kerüljön a céljához, egy szombati nap pedig végre véget ért a folyamat a sikeres GKI vizsgával. Aznap kedvenc pizzázónkban ünnepeltünk Szegeden, hiszen aznap én is ott voltam, igaz, shoppingoltam és találkoztam egy barátnőmmel. Aki végig arról beszélt, hogy képzeli el a 2020-ban esedékes esküvőjét, neki is 2017-ben kérte meg a kezét a párja, igaz, ők régebb óta vannak együtt. Aztán bennem is felötlött ez a gondolat, hogy na, jó lenne már nekünk is kitalálnunk egy időpontot, meg hogy hol tartsuk, szóval annyit nyaggattam párom, hogy 2020-ra kitaláltunk egy tök jó időpontot nyárra. És azt is körvonalaztuk, hol legyen, hiszen saját magunkat nem tudom összeadni, egyedül vagyok a településen anyakönyvvezetőként.
Úgyhogy valamennyire megnyugodtam, hogy párom se veszi annyira félvállról a dolgot és már említettük is pár embernek a jövő nyári esküvőt.
A munkában ugyanaz a helyzet, de minden attól függ, hogy állok hozzá. Talán a kollégák se olyan gázak, kettővel tök jól elvoltunk most egy pár napos tanfolyam alatt. Ha nem vagyunk bent az irodában, ők is jobban megnyílnak. Nem is csoda, ahol az a hárpia főnököm jelen van, elszívja az életenergiát is. Amúgy lehet, jó kis csapat tudnánk lenni, csak nem ezzel a főnökkel... Viszont ők is ugyanannyira "kedvelik" a főnököt, mint én.
Azóta még egy esküvőt tartottam, igaz egyik hétről a másikra, mert sürgős volt a párnak.
Névadóm is lesz májusban, majd keresztelő is, de ott már én leszek a keresztanya. Érdekes lesz a saját keresztfiamnak névadót tartani.... Még mindig nem értem, mi értelme mindkettőnek, dehát nem én döntöm el...
A hétköznapok gyorsan és változatosan telnek, párom elkezdte a buszozást és holnap egyedül visz már egy járatot öt nap vonalbejárás után... Nem izgul annyira, inkább már várja...
Mivel ma szuper idő volt, ezért az udvaron munkálkodtunk, virágot ültettünk, szemetet szedtem (mai napig találok a kertben oda nem illő dolgot még a volt tulaj után). Szeretnénk majd veteményezni is.
Én pedig rájöttem, hogy szeretem a virágokat, Szegeden a 8 év alatt kb. jó, ha volt három cserepes virágom, itt meg nem tudok leállni azzal, hogy vegyek, egyelőre bentre szobanövényt, de már ki is ültetünk tavaszi virágokat és nyílnak is ki a tavaly elültetettek. Ma is inkább kint voltam a levegőn, mint hogy bent olvassak. Furcsa, ezt se gondoltam volna magamról még évekkel ezelőtt. Ahogy azt se, hogy főzni is szeretek, és új házias ételeket is jól esik kipróbálni.
Más vagyok itt, mint a városban voltam, sokkal nyugodtabb, hatékonyabb is. Úgy érzem, hogy van értelme annak, amit csinálok. A kinti munkálatnak, hiszen sokkal szebb lesz utána minden. A benti takarításnak, hiszen saját házamat szépítem, nem másét egy albérletben. A munkám is hasznosabb, mint a CC-s munkám volt, akárhogy is nézem. A majdnem mindennapos biciklizés is jót tesz, hiszen mozgok, miközben anno a heti egy óra spinning is nehezemre esett.
Szóval vannak jó és rosszabb napok, minden csak attól függ, hogy állok hozzá.
Hiszen nem az számít, hol vagyunk, hanem hogy jól érezzük magunkat.