Kommunikáció - erőltessük-e, ami nem megy?

Sose voltam az a kommunikatív típus, ha kellett, beszéltem, ha nem, akkor inkább csendben maradtam.
Nem bírom a szószátyár, semmiről nem beszélő embereket, sokszor a csend többet ér.
Persze (ha most nem számítjuk a közvetlen környezetünket) azzal mindig egyszerűbb beszélgetni, aki szimpatikus és aki nyit feléd. Van, amikor rám van bízva, kit szólítok meg, de van olyan, amikor muszáj beszélgetnem valakivel, és ez nagyon kényelmetlen szitut tud teremteni.
Az elmúlt két napban tréningünk volt, az egyik nap végén az empatikus kommunikációt gyakoroltuk. A másik elmondott egy szitut, mi figyeltünk és az érzéseire vonatkozó, visszacsatoló kérdéseket kellett feltegyünk, mint hogy pl. hogy érezted magad ettől? Frusztrált voltál? Felszabadított ennek a kimondása? Érdekes volt, hiszen az emberek alapból a cselekményre összpontosítanak beszélgetés közben, nem a másik érzéseire. Aztán olyan jól sikerült a tréning, hogy még ma is a kollégákkal, bármit mondtak, visszakérdeztünk, hogy és hogy érzed magad ettől? Persze elvicceltük, mert nem egy kényelmes beszélgetés, mégis ha a másik őszinte, sokmindent meg lehet tudni róla.
A melóhelyen kevés emberrel találom meg a közös hangot. Affelé tudok nyitni, aki szimpi, de aki annyira nem vagy van bennem egy rossz érzés iránta vagy akár régi élmény, sérelem, azzal inkább nem kerülök kontaktba. Pont olyan munkatársammal kellett beszélgessek egy szituáció során, akivel a legkevesebbet beszélgettem mostanában. Megállapítottam én is, és ő is, hogy szinte semmit nem tudunk egymásról. Ő is elég introvertált meg én is. Egyikünk se nyitott a másik felé, csak ha muszáj volt. Aztán egy másik kollégám is kijelentette, hogy ő se tud rólam semmit, de igazából nem zavart a dolog, hiszen ha annyira akarnám, hogy tudjon rólam, már beszéltem volna magamról. Amit persze nem sűrűn teszek meg.
Aztán ott van az a kolléga, akivel beszélgetnem kellene, tapasztalatokat kellene egymással megosszunk, híreket, egyebet, de ő még nálam is kevésbé nyitott. Próbáltam nyitni, igaz, nem vehemensen, de amikor én megadtam a kezdő lökést egy szitu alkalmával, ő ezt nem viszonozta máskor. Nem oszt meg velem szinte semmi infót, csak amit muszáj, de eljutottam oda, hogy már én is ugyanígy kommunikálok vele, szinte sehogy. Akinek a helyére került, azzal baráti viszonyt ápoltam, de ő még  egy átlag kommunikációra se nyitott. Ez elég kellemetlen, de nem meglepő egy multinál.
Mindenki azt hirdeti, hogy nyíltan és őszintén kommunikáljunk egymással, osszunk meg mindent, közben ez csak a felszín, mindenki jópofizik, kevés az őszinte, szókimondó hang. Inkább a kétszínűsködés megy, mint a legtöbb munkahelyen.

Szóval kérdés: erőltessem-e azt a beszélgetést, amit egy porcikám se kíván?
Ilyenkor mérlegelni kell azt, hogy mennyire fontos vagy hasznos a beszélgetés. Ha az, akkor erőltetni kellene.
Ha pedig csak egy olyan személyről van szó, akinek nincs közölnivalód igazán, nincs meg a kémia, azt úgyis megérzi a másik, és jó esetben ő se szól hozzád, békén hagy.Ebben az esetben a beszélgetés azt hiszem, hanyagolható. Hiszen minek beszélgessünk valakivel, aki valójában nem érdekel? Én legalábbis biztos nem, mert nem tartom magam kétszínűnek.

Sose voltam kommunikatív, és azt hiszem, nem egy munkahely fog azzá tenni engem. Sajnos a multiknál az introvertált emberek nem nyerők, nem szimpatizálnak annyira velük, mert nem tudják eladni magukat, nincs mindig önbizalmuk, nem tolják előtérbe magukat, így a főnök meg se jegyzi, hogy a világon vannak.
De attól még ilyen vagyok, és ezt nem bánom. Nem a főnöknek vagy más embereknek akarok megfelelni, hanem csakis magamnak. És  ha ettől jól érzem magam, hát maradok ilyen.