Eljegyezve

Nem derült égből villámcsapásként ért a dolog, de erről majd később.

Már februárban lefoglaltam a szállást erre a hétvégére Tihanyba,lévén hogy én már rég voltam és akkor is csak egy fél napot, párom pedig még nem volt a Balcsin. Tavaly is úgy volt, hogy elmegyünk, de akkor a kocsija miatt le kellett mondanom a foglalást ugyanitt és ez elég szomorúan érintett. Most rájöttem, hogy ez se hiába történt így, és hogy minden így volt odafent megtervezve, hiszen akkor még nem lett volna belőle komoly dolog, csak egy szimpla utazás.

Tihany gyönyörű, az erkélyünkről a Belső-tóra és az apátságra is kilátás nyílt, este csak a békák kuruttyolását és a madarakat hallottuk. Csend volt, béke, nyugalom és csak ketten voltunk.

 Mindkét este étteremben ettünk, esténként borozgattunk és sörözgettünk, napközben pedig mindent megnéztünk, amit szerettünk volna. Az időjárás is kedvezett nekünk, az ország nagy részében leszakadt az ég, itt csak apróbb rövid zivatarok voltak, de még az is kellemesen hűsítő volt.
A szombati nap átlagosan és borúsan indult, de azért elindultunk kirándulni. Persze akkor elkezdett esni (beálltunk az egyik barlanglakásba). Ahogy hazafelé indultunk utána, felszakadozott a felhőzet és ragyogó napsütéses időnk lett. Elindultunk ismét sétálni, most már a Belső-tó felé, megnézni az Aranyházat, erdős utakon haladtunk keresztül.

(Azt még tudni kell a sztorihoz, hogy a gyűrű már két hete megvolt, az Árkádban néztük ki, nem kaptam még meg, megbeszéltük,hogy majd a megfelelő pillanatban.)

És ahogy ott sétáltunk, volt egy pillanat, amikor a kulcsot kezdte el keresni a zsebében, ami fura volt, mert azt én raktam el magamhoz. És akkor ahogy kotorászott, valahogy leesett, hogy a zsebében van valami (nyilván nem a kulcs). Megjegyeztem, hogy az nálam van, és azt hittem, már valami mást keres, erre sejtelmesen mosolygott. Ahogy végig sétáltunk, mondogatta, hogy ez romantikus hely, és meg akart állni mindig. Megéreztem, hogy hamarosan meg fog történni, hiszen furcsán viselkedett. Majd megkérdezte, hogy vélekedek a kapcsolatunkról, és amíg visszasétáltunk a tóig, ezt fejtettem ki neki, hogy én nem vagyok olyan, hogy toporzékolok, mikor kapom meg már a gyűrűt, amikor igazán megérdemlem és ő úgy érzi, akkor kérjen meg. Ere azt válaszolta, hogy nagy kő esett le a szívéről,  mert ő se akarja elsietni. Utána leültünk egy padra, és előadta ismét, hogy gondolt arra, hogy egy tárgy révén kifejezi a kapcsolatunk komoly szándékát, de.. és az a helyzet, hogy már nem is emlékszek, mit mondott, mert letérdelt elém, és megkérte a kezem. Mivel sejtettem, mi készül, így nem ért váratlanul a helyzet, így nem volt sírás meg akkora meghatódás, de ettől függetlenül örültem, miután igent mondtam. Ahogy ő is mondta, gondolkozott, hol kérjen meg, milyen szituban. Mindenképp itt akart, közönség nélkül, egyszerűen, kettesben, egyszerű, kirándulós ruhában, mert ez illik hozzá, hozzánk, ez csak ránk tartozik, nem a világra.

És ujjamra húzta a kis gyönyörűséget, ami számomra a legértékesebb mind közül.

Csak a közeli hozzátartozóknak mondtuk el eddig, nincs szándékunkban kiírni sehova, én is csak anonim osztottam meg, hogy emlékezzek erre a jegyességem első napján :)

Még jó, hogy holnap nem megyek dolgozni, ezt amúgy is meg kell emésszem.

És még valamire rájöttem. Amikor a leglazább az ember, nem vár el semmit, nem feszül neki semminek, akkor történnek a legváratlanabb  - vagy régóta várt - események.

Tihany számomra ezzel még értékesebb lett. Ha visszamegyünk egyszer, mindig emlékezni fogok arra a padra,ahol megkért.