Valentin-nap - a kényszer romantika

A Valentin-nap az összes nap közül mindig is az utolsó helyen állt nálam  - ha szingli voltam, ha nem. A szingliknek egy kellemetlen, de egyébként közömbös nap, a pároknak pedig egy kényszeresség, hogy most valami romantikusat kell csinálni, venni..stb.

Felnéztem a Facebookomra az előbb, amit megmondom őszintén,már csak megszokásból látogatok,hónapok óta nem posztolok semmit. Hát az üzifal nagy része azzal volt tele, hogy ki mit kapott. Egy szál rózsát, de még egy tök átlag bonbont képesek kitenni az egocentrikus emberek.Lényeg az, hogy ki legyen téve, hogy őt mennyire szeretik, milyen szerelmes.
És nem az irigység beszél belőlem, mert én is kaptam ajándékot, de sose jutna eszembe, hogy feltegyem, mert senkinek semmi köze hozzá, mivel lepett meg a párom vagy hogy mi hogy éljük meg ezt az ünnepet egymás között. Ez magánügy.

Egyébként is az a meglátásom, hogy azok posztolnak émelyítően sokat a romantikus kapcsolatukról, akiknél valami nagyon nincs rendben vagy pedig éppen féltékennyé vagy iriggyé akarnak tenni valakit, exet, kiszemeltet, barátokat. Ez abszolút nem a valós érzelmekről szól, de ezt az értelmesebb emberek belátják.És nem is posztolnak ki ilyesmiket, csak szépen, csendben élik hétköznapi életüket. Ezekre az emberekre mindig is jobban felnéztem, mint az ilyen álca életet élőkére.

Egyébként nekem egy teljesen átlagos nap volt, nem is különösebben érdekelt, hogy milyen nap van ma. Mivel ez a kereskedelemnek olyan jó, úgyse lesz beszüntetve, pedig nem hinném, hogy ezen kívül bárkinek is hiányozna. Arról nem is beszélve, hogy nem a hagyományaink része, csak majmolás az egész.

Mindenesetre aki szereti, érezze jól magát benne, hátha csak ezen az egy napon kap virágot. Mert végülis akkor érthető - és szomorú is - miért szereti ennyire ezt a napot.