Új albi, új minden?

Immáron a nyolcadik.. Mármint albérlet.
Most nem lányokkal lakok együtt, hanem egy sráccal,aki elég magának való,különc,nem ebben a dimenzióban él néha.. de legalább nem zavar, hiszen sokszor azt se tudom, itthon van-e vagy sem.Egyedül jobb lenne persze,de azért ez se áll messze a jótól. A szobám most kifejezetten nagy, erkélyes, franciaágyas,bőven elférek benne. Egyedül a kinti zaj zavarja meg az "idillt", a bulizó fiatalok hangos szóváltásai, állatias üvöltései szombatonként,illetve a reggeli autózaj,egy pezsgő városi élet hangjai - tudnám nélkülözni, dehát én akartam belvárosba költözni, így hát elviselem. Ahogy minden mást is.

Az utóbbi hetekben mást se csinálok, csak nyelek. Lenyelem, hogy egy hangos környéken kell lakjak, mert nem gondoltam arra, hogy ez a hely nem a csendes pihenések színhelye lesz.
Lenyelem, hogy nem utazhattam el Tihanyba a barátommal, mert még mindig nem vett kocsit, bár tőle már az is nagy dolog, hogy röpke három hónap alatt rájött, mit akar egyáltalán kezdeni a régi autójával. Azóta: júniusban végre elvitte szerelőhöz.

Aztán ott a melóhely, ahol sajnos mostanában a legtöbbet kell lenyelnem. Azzal mindig is tisztában voltam, hogy nem innen fogok nyugdíjba menni és hogy ez a munkakör nem fekszik a személyiségemnek, köze sincs ahhoz, amit elképzeltem magamnak, amivel majd foglalkozni szeretnék.De hogy ez ilyen nyilvánvalóan látszódjon sokak számára, és ennek hangot adjanak, azt nem gondoltam volna. Teszem a dolgom, amit kell, igaz, nem vagyok túl lelkes,és alig várom, hogy leteljen a nyolc óra, de attól még megcsinálom, amit kérnek tőlem. Az,hogy nincs túl nagy kommunikáció, nos, az is egy dolog, de úgy gondolom,ez két emberen múlik, így ha hozzám nem jönnek oda, én nem kerekedek fel. A legtöbbször. Egy olyan melóhelyet azt hiszem nem is kell sokáig fenn tartani, ahol az határoz meg,kinek menyire vagyok szimpatikus vagy hogy kivel mennyit jópofizok, kinek nyalok be (én ugyan senkinek, a gond nyilván ez). Én senkinek nem fogok jópofizni, megjátszani, hogy bírom, miközben egy jó távoli helyre képzelem az illetőt. Ilyen vagyok,nem tudok hazudni. Másik dolog, hogy van egy-két jófej kollégám, akikkel az összeesküvés résztvevőit próbáljuk meg összerakni, és nagyjából tippünk is van, ki nem bír engem és örülne, ha nem lennék itt. Én se sajnálnám az emberek 80%-át,ha innen elmennének, az igaz ugyan,de én nem ások alá senkinek,nem mártom be a főnökei előtt.Ha valaki így akarja önmagát feltolni a ranglétrán, ám tegye,nekem ehhez nincs gusztusom,sem kedvem. Sajnos önzőek az emberek, és minél többen vagyunk egy melóhelyen,annál több önző ember van... Kevés a kedves,jóindulatú ember,és nem mondom,hogy én matyóhímzés vagyok,de legalább nem vagyok kétszínű,és nem ártok senki munkájának. Semmi gond, ezek az emberek úgyis vissza fogják majd kapni az élettől, ha nem is most.
Szóval lehetséges, hogy egy hónap múlva már más munkám lesz vagy épp állást keresek, mert ez így hosszú távon nem mehet tovább. Ugyan kinek van kedve egy olyan helyre bejárni, ahol tudja, hogy nem tartják kompetensnek és azt nézik, hol köthetnének bele? Nekem biztos nem.
Túl rövid az élet, hogy ilyesmire pazaroljam a drága hétköznapjaimat. A fizu jó, azt viszont bánom.Még nem tudom, hogy alakul, de sajnos nem számítok semmi pozitívra. Nem azért, mert egy pesszimista ember vagyok, hanem mert reálisan látom a dolgokat és kezdem átlátni, mi hogy működik a való életben.

Respect az egyenes embereknek, sajnos kevés van belőlük.

Ja,és egyébként szinte semmi nem változott magánéleti téren. Én lepődnék meg a legjobban, ha változna.
Azért fel a fejjel, legalább még élek.

: )