December 28.

Már csak pár nap van hátra az évből, de az év végi beszámolóm még egy kicsit várat magára.

Először írnék pár dolgot arról, ami legutóbbi bejegyzésem óta történt.

Végre szabadságon vagyok, igaz, ma 12-ig bent voltam a hivatalban (a jegyzővel együtt, de akár egyedül is lehettem volna).  A szén már karácsony előtt elfogyott szerencsére, ezért ezzel már nem lesz dolgom januárban. A szokásos adjunk segélyt a közmunkásoknak kör is megvolt, de most először mi is kaptunk egy kis bónuszt, igaz, 20 ezer Ft-ot egységesen. A semminél jobb, tavaly ennyi se volt. Illetve idén volt karácsonyi ebédünk is, szintén a hivatalban (nem mintha be lehetne ülni étterembe mostanában). Mindenki hozott valami kaját vagy üdítőt, én hókenyeret készítettem, amit sütni se kell, hamar megvan és finom. Más is hozott sütit, sósat, valaki salátát, a polgi pedig sült húst, sült krumplit és forralt bort. A tarjából nem ettem, mivel nem szeretem, de a bor finom volt. A hangulat meglepően jó volt, pedig azt hittem, erőltetett lesz. Csatlakozott hozzánk a katolikus atya is, aki tök jófej, közvetlen, fiatal pasi. Gyakran benéz hozzánk kávézni. Ő pálinkát hozott. Még ez is jobb, mivel a jegyzőnk meg nyers krumplit és gombát. Nem tudom, mit gondolt, hogy majd megsütjük a konyhában, ahol még tűzhely sincs? Nagyon fura az a nő, egyszerűen nem tudom megszokni a stílusát, és idegesít. De nem úgy, hogy gyomorgörcsöm van tőle, hanem egyszerűen butának tartom és rettentően furának. Nem tudom eldönteni, hogy barátságos vagy némileg gyengeelméjű az emberi kapcsolatokat illetően. Nem vagyok ezzel egyedül, kolléganőim se bírják, közigazgatási zseninek nevezi az egyik, mivel sajnos jegyző létére alap jogszabályokkal nincs tisztában és egy jogi fórumról tájékozódik, ahelyett, hogy a jogszabályokat olvasná el és saját maga értelmezné. Nem vagyok benne biztos, hogy csinál bármi hasznosat is az irodájában, amikor bezárkózik, ha ül is egy iraton vagy határozaton, azt csak azért, hogy kidíszítse a betűket vagy fejlécet csináljon. Én már meg se mutatok neki semmit. Egyszer teljesen átformázta a határozatomat, mintha ezt vártam volna tőle, szóval köszi, inkább maradok a sajátomnál. Esküvőt is tartottam a karácsony előtti szombatom, nemzeti színű szájmaszkban. Nagy élmény volt. Igaz, a beszédem dicsérték és most nem is volt olyan rövid, mint ahogy szoktam…

A karácsonyi készülődés hasonlóan telt, mint minden évben. Fát vettünk, ajándékokat, 24-én délelőtt férjem halászlét főzött, én sütöttem zserbót és Fanta-szeletet, és csináltam majonézes salátákat. Ebédre mákos guba volt, majd délután eljöttek anyósék ajándékozni. Kivételesen egész jó ajándékokat hoztak, bár anyósom és apósom szatyrokban, árcímkével ellátva adták ide. Bár amit após hozott, az tuti használt, elvileg hagymapucoló, de még nem próbáltam ki. Sógorom adta a legjobb ajándékot, a kedvenc cukormentes mogyorókrémemet, kis Fütyülőst, és egy levendulával megtöltött bagolyformát. Anyós vett egy könyvet férjemnek, A fény, ami összeköt-Történetek  a mennyből földi halandóknak, holott ő nem szeret olvasni, én viszont 2 nap alatt kiolvastam. Egy látnok és médium csajról szól (a médium, aki kapcsolatot tud teremteni a túlvilág és az élők között), és a képességeiről, valamint szeánszairól. Eléggé a hatása alatt voltam, ráadásul most jól is esett olvasni. Papám sajnos nincs túl jól, alig eszik, gyenge, morfiumot kap a fájdalmára. Nem tudjuk, még mennyi van hátra neki, de nehéz elfogadni ezt a tényt, hogy beteg és már nem lesz jobban. De sajnos ez az élet rendje, nem mi döntünk életről és halálról. Ez a könyv segített egy kicsit pozitívabban látni a körülöttünk zajló dolgokat.  

 

 Nade visszatérve a Szentestére, 5re elmentünk a templomba, ahol maszkban voltunk, távolságot tartva. Bár így is bőben volt hely a templomban, kb. 20an, ha voltunk, gyerekekkel együtt. Nem voltak énekek, és 40 perces volt az istentisztelet, a járványhelyzet miatt. Elég nevetséges, mintha az a plusz 10-20 perc számítana, meg persze hogy énekekkel jobban terjed a vírus… Szóval nem volt egy nagy karácsonyi hangulat, de férjem miatt elmentem.

Esett az eső is. Utána elmentünk keresztfiunkhoz, átadtuk az ajándékokat neki és a tesójának. Ők tündéri, és értelmes gyerekek. Nem vagyok nagy gyerekbarát, de ezek a kölykök tényleg zabálnivalóak és egyáltalán nem idegesítőek. A kicsi most nem ijedt meg tőlünk, sőt, hurcolta oda a játékait, és folyton csintalankodott, hogy ráfigyeljünk. Tiszta olyan volt, mint öcsém kiskorában.  Jól elvoltunk ott egy másfél órát, de alig vártam, hogy hazaérjünk vacsizni. Itthon átadtuk az ajándékokat, férjemtől Jagermeistert kaptam, legalább nem kellett magamnak megvegyem. Én neki meleg papucsot, sapkát és Opeles kulcstartót vettem az új autónk slusszkulcsához. Utána következett a halászlé, előtte egy füstölt lazacos előétel. Szívesebben ettem volna lazacot, mint halászlét, jövőre már lehet, hogy nem is csinálunk. Legalábbis én így szálkákkal nem igazán szeretem. Sütiket azért ettem rendesen, sajnos a kilóimon is már meglátszik…

Este pedig megnéztük a szokásos Reszkessetek, betörőket, de most nem tudott úgy lekötni. Másnap a Télaput töltöttük le, na az pl. jobban tetszett most. 

 

Másnap, december 25-én anyáékhoz mentünk kajálni, ahol mint mindig, fenséges ebéd volt, de sajna alig tudtam enni, el voltam telve még a reggeli salátáktól. Aminek örültem, hogy Tata is kijött többször is a szobájából, beszélgettünk vele egész sokat és volt kedve is odaülni hozzánk. Lehet, hogy fáj neki és gyenge, de nagyon sokat számít, ha az emberrel beszélgetnek és biztatják. Persze mit lehet mondani egy beteg embernek… Mivel bátorítod.. De mindig meg lehet találni a pozitív dolgokat, ha más nem, a múlt emlékeit, amelyek többsége jó. Naptárat adtam neki, ami kicsit talán fura ebben a helyzetben, de a képek miatt tetszett neki. Mi is jó ajándékokat kaptunk, kuktát, én könyveket, férjem pedig egy üveg whisky-t. Valszeg a sok pálinka miatt is, amit Apunak vitt, mindenesetre meglepődött, mert nem igazán számított ajándékra. Szóval jól elbeszélgettünk ,tévéztünk nálunk, Szofi kutyus is tündéri volt, mint mindig, de valami miatt már az utóbbi pár alkalommal „félt” tőlem, holott eleinte nagyon rajongott értem. Nem is értem. Lehet, hogy Spuri szagát érzi rajtunk és vele nincsenek jó élményei.

26-án férjem dolgozott, nekem pedig végre volt egy egész napom,amikor semmit nem csináltam az ebéd melegítésen kívül, csak olvastam (Bogar bárd meséi) és sorozatokat néztem (Netflixen a Bridgerton családot). Ritka az ilyen, hogy nem kell valamit csinálnom, gyakrabban lehetne ilyen, bár alapvetően itthon is tevékeny vagyok és szeretem hasznosan tölteni az időmet.

Még egy hétig itthon leszek, most szerencsére a január 1. is péntekre esik, így még utána van egy egész hétvége és párom is sokat itthon lesz.

Szilveszterkor is még kijárási korlátozás lesz, nem mintha amúgy elmentünk volna bárhova is. Sajnos tűzijátékozni magánterületen idén is lehet, ezért rákészülünk a kutyus nyugtatására. Neki a Jézuska egy cuki Tappancs fekhelyet hozott, ami tetszett neki nagyon, így abban vészelheti át az óév utolsó napját.

 

 

December 06.

Már decembert írunk, de az idő nem mutatja téli arcát, valószínűleg, ahogy tavaly is, enyhe decemberünk lesz és a havat is elfelejthetjük karácsonykor. Egyébként az ajándékok többsége már megvan (fotókönyv, naptár), most javarészt online rendeltem mindent. Mivel november közepe óta korlátozások vannak, és kb már mindenhol kell maszk (pl. Szegeden az egész városban), ezért nem szívesen mozdulok ki. Nem is lehet hova, éttermek, mozik is bezártak. Este 8 után kijárási tilalom, hajnali 5-ig. Nem tudni, ünneppekkor fennmarad-e a korlátozás, de nem túl nagy a valószínűsége, hogy enyhítenek. Jövő héten kiderül. De igazából már úgyis mindegy. Annyi helyre mentünk volna, pl. étterembe Márton-nap körül, helyette rendeltünk libamájat és mellet, itthon megettük ,de nem volt ugyanaz a feeling. Szaunázni is szoktunk menni novemberben, most az is elmaradt. Karácsonyi vásárok se lehetnek, ezért idén nem megyünk Szegedre. Még a kivilágított várost csak-csak megnéznénk, de maszk kell az utcán is legyen rajtunk ,így elvetettük ezt a programot is. Örülök, hogy falun lakok, itt legalább csak a boltba kell maszk. A hivatalba is kellene, de csak akkor veszem fel, ha kopog az ügyfél, egyébként az államon van. Sajnos esküvőt is kell tartanom decemberben, úgyhogy megint kínlódhatok a maszkkal beszéd közben. Szülinapomkor se tudtunk már étterember menni. De legalább anyáék eljöttek, főztem gyöngyöslevest, sült karajt, édesburgonyapürét lilahagyma lekvárral. Anyu hozott gesztenyés roládot. Nem voltak túl jól már akkor sem, anyának hőemelkedése volt valszeg, fájt a torka. Aztán apának is. Kiderült, hogy apukám is koronavírusos, ezért ő és anya, tesóm, valamint tata is karanténab kerültek. Ők ma szabadultak a karanténból. Mi nem kaptuk el férjemmel, vagy legalábbis tüneteink nincsenek. Én ugyanúgy mentem dolgozni, mintha mi se történt volna, pedig találkoztam is velük. De nem éreztem magam szarul, plusz a munkám senki se csinálja meg helyettem, home office-ba nem tudok lenni, így mentem. Kolléganőm volt karanténba, de azért az nehéz lehet bírni. Ok, hogy itthon van az ember, de nem lehet boltba elugrani, kutyát sétáltatni, sőt, semmit. Úgyhogy egyelőre jó, hogy megúsztuk. Persze ha tesztelnének, nem kizárt, hogy pozitívak lennénk... Csakhogy én nem igazán bízok a tesztekben, főleg mikor full tünetmentes emberben is kimutatják. 

Napjainkat így nulla program híján kutyasétáltatással töltjük, csinosítgatjuk az otthont, én előszedtem pár karácsonyi dolgot, pl. rénszarvas ágynemű, rénszarvasos függöny. Most épp kipróbálom az ingyenes 1 hónapos Netflixet, de már most rá vagyok kattanva, találtam pár jó sorozatot, ami tetszik, és filmeket is. Plusz egy csomó újdonság jön mindig, több, mint a tévében. Főzőcskézek is, egyre több olyan kaját, amit előtte még nem készítettem és férjem csak dicséri őket folyton :) Szerencsére férjem haverjai se igen jelentkeznek, mindenki elvan magában. A nagy haverja, aki az esküvőnkün nem volt képes legalább a templomba eljönni, ígérte, hogy telefonál, de azóta se. A barátnője pitizett férjemnek a buszon, hogy ne haragudjunk, hogy nem jöttek meg ..stb. Valahogy nem bírom azt a csajt, sztem kétszínű. Bár ez a legtöbb emberről elmondható ebben a faluban. Dolgozunk ugyanúgy,mint eddig, ezt a vírus nem befolyásolta szerencsére. Férjem még bónuszt is kap, novemberbe már kapott és decemberbe állítólag dupla bónuszt kapnak. Legalább valamit. Mi a hivatalba semmit, örüljünk, hogy az 50ezres szociális keretet megkapjuk... Szülinapomra végre megvettem a rég áhitott huawei p30 lite telefonomat, mert a régi már nagyon gyorsan merült. 68ezer Ft-ba került Black Friday miatt (emag). Azóta se láttam sehol ilyen olcsón. 

 

 Mukahelyen: 

Új jegyzőnk van, ismét. Ezúttal egy nő, aki külsőre és korban kicsit olyan, mint a vérmes régi főnök, de belsőleg szerencsére nem, sőt. Emberileg nem lenne vele baj, de szakmailag nincs a topon, nagyon sok dologban. És ami a legjobb, hogy még csak nem is érdekli különösebben, elüldögél egy rendelet felett is 2 hétig, úgy, hogy a tavalyit csak át kellene írni, és tök felesleges dolgokon akad fenn, pl. nincs levélbontó, betűtípusok, fejléc...stb. De hogy megnézze, hogy helyesek-e a jogszabályi hivatkozásaim, na az nem megy... Úgyhogy ha itt valami újdonság lesz, eléggé meg leszek lőve, mert ő dolgozni helyettem nem fog, illetve hogy pontos legyek, az ő dolgát, de mindent, mi kell majd megcsináljunk. Amúgy legalább annyi pozitív van a dologban, hogy nem gyomorideggel járunk dolgozni, a munkaidőnk vége nem fél 5, hanem 4 óra. Cserébe hamarabb kellene beérni, úgy fél 8 körül, de mivel ő csak 9-re érkezik meg, ezért a kutya se nézi, ki hányra ér be. Ja, és elmenni is hamarabb szokott. Nem sajnálja a pénzt olyan dolgokra, amire a régi sajnálta. Csapatépítőt is akar szervezni. Azok persze annyira nem hiányoznak, főleg nem ezzel a társasággal. Nincs úgy velük baj, csak nem szeretem a társaságot, nem vagyunk egy világ, és ha ott van a nagydumás kolléganőnk, akkor csak az ő hangját hallani, más szóhoz se jut. Visszajön jövőre a kolléganőm, aki elment szülni és akinek a helyére kerültem, mint anyakönyvvezető. Az új jegyzőnek viszont más tervei vannak vele, nem biztos, hogy pont azt fogja csinálni, mint amikor elment. Ezt persze lehet, hogy ő nem tudja, de majd rájön. Én elvagyok az irodámban, berendeztem, ott vannak a baglyaim is már. Nem szívesen adnám oda neki. Ja és hogy teljes legyen a beszámoló, elkezdődött a szén támogatás és a karácsony előtt segélyt osztogat a polgármester szezon is. Viszont ha minden igaz, két ünnep között nem lesz hivatal, ezért egy hosszú pihi vár rám. Már alig várom. Nem tudom még, mennyiben lesz másabb az idei karácsony, talán a vásárt leszámítva semennyire, kivéve, ha utolsó adventet és karácsonyi istentiszteletet sem lehet majd tartani, az mondjuk elég gáz lenne... Már megszoktam, hogy elmegyünk 24-én... Legalább ezt ne vennék el tőlünk...

 Update: karácsonyi vásárokat sem lehetett tartani,így Szegeden is elmaradt idén.

November 01.

A hétvége ismét gyorsan eltelt, de ez már csak így szokott lenni. Semmi kedvem a holnapi munkához. Ismét új jegyzőnk lesz, új főnökünk, a másikat most pénteken elbúcsúztattuk. Vettek neki a többiek ajándékcsomagot (közös ajándék gyanánt), amiben valamilyen pia volt. Tény, én nem is tudtam róla, hogy kap búcsúajándékot, csak előtte pár perccel, hogy odaadtuk. Mostanában (meg úgy egyébként is) kimaradok infókból, nem osztanak meg velem semmit igazán. Bár lehet, jobb is így. Két kolléganőm jól be is nyalták magukat a régebbi jegyzőnek, most kezdhetik elölről. Igazából meg se lepődök már a stílusukon. Az esküvő után mikor visszajöttem a nászútról, annyit se mondtak, hogy telt, nem említették meg, hogy finom volt a süti,amit direkt bevittem nekik. De nem baj, igazából engem se érdekelnek a dolgaik. Meg hát dolgozni járok be, nem barátkozni. Egyre nehezebben bírom az ügyfeleket, nem érdekel a problémájuk, abszolút érdektelen vagyok. Pesze ezt igyekszem palástolni, de belül így érzek. Már rosszul vagyok, ha kopogtatnak. Szóval főnök ide vagy oda, az ügyfelek is zavarnak. Másnak persze alig vannak vagy nincsenek is, mert olyan munkaköre van. Én meg majd megszakadhatok a munkában, ha jön a szén támogatás. Jó lenne, ha az új jegyző felosztaná a feladatokat és más is kapna az én munkámból, persze hülye remény,tudom... 

 

De inkább nézzük az itthoni dolgokat. Végre megvettük az új autónkat, október 22-én hozta haza férjem. Jó állapotban van, kisebb-nagyobb finomítások kellenek majd rajta, de egyébként így is áron alul vettük. Alapvetően ezek a kocsik 500 ezerrel drágábbak (jó esetben), de mivel ez rendőrségi autó volt és anno liciten vette a kereskedés is (jóval olcsóbban, mint amennyi lenne egy ilyen kocsi), így jól megúsztuk. 2012-es Opel Astra H, szép fehér színben. Persze kényes a fehér szín, de tényleg ez adja vissza igazán az autó kinézetét. Kocsikáztunk vele, elmentünk Makóra a Lombkorona-sétányhoz is, október 23-án. Öröm vele kocsikázni. Tegnap anyáéknak is megmutattuk, apa és öcsém is kipróbálták. Utána a kedvenc éttermünkben vacsiztunk, ahol a lagzink is volt. Még kihasználtuk, hogy maszk nélkül lehet lenni, sajnos nov. 2-től már a vendéglátó helyeken is fel kell venni a maszkot, kivéve ha épp eszik vagy iszik az ember. Nevetséges már az az egész maszkosdi, elegünk is van belőle férjemmel. Mi tényleg csak akkor vesszük fel, ha nagyon muszáj, de ő nem használja a munkahelyén, és én is csak kis mértékben. Párásodik tőle a szemüvegem és alig kapok benne levegőt, nagyon rossz. Egyszer így tartottam esküvőt is, hát rémes volt, arról nem is beszélve, hogy teljesen elrontotta az esküvői hangulatot, legalábbis számomra. már nem is járunk sehova, jó lett volna színházba menni ősszel (tavaszról áttettük), de elvetettük azt is, mert színházban is kell a maszk. Ja és moziban is, de nem gond, mert premierek sincsenek, nincs mit nézni amúgy sem. Remélem, azért a karácsonyi vásár meg lesz tartva Szegeden, oda minden évben elmegyünk, mert olyan hangulatos. Tegnap volt Haloween, keresztfiunk eljött csokit vagy csalunk-ra, kapott egy kis édességet, aminek nagy részét egy ültő helyében be is tolta. Én pedig hangulatvilágításokat csináltam. Idén nem faragtunk tököt, elég macerás, nem is nagy a kézügyességem és hát magamnak kb. minek.

Végre kész lettek a képeink is majdnem 5 hét után, dehát a fotósunk is házasodott, így valamenyire elnéztük neki a kis csúszást. Választani se lehet a képeink közül, annyi tetszik. Facebookra nem sokat raktam fel, persze lehetett volna többet is, de férjem mg ezt is sokallta. Igaz, ő eleve nem rak ki semmit, és profilképet is kb. 2 évente cserél. A lájkok sokaságánál csak az tűnik fel jobban, aki nem lájkolja és még csak hozzá se szól. Nyilván az irigység. Van egy-két régi barátnőm, akik simán lájkolhatnák és biztos látják is, de csakazértse. Mondhatnánk, hohgy ez nem számít semmit, viszont a mai világban ebből sokmindent le lehet már szűrni, mondjon akárki akármit. Hiszen az emberek többsége napjában többször is felnéz Facebookra, mindent egyből lát, észrevesz, kutakodik, keresgél más emberek után. Még ha nem is vallják be. Én bevallom, szoktam nézelődni, kíváncsiskodni. Cserébe engem is biztos sokan megnéznek, rám keresnek, sőt ismeretlenül is írnak a lakosok, anyakönyvvezetői kérdésben, ám ezeket a megkereséseket figyelmen kívül hagyom. Ezekre a kérdésekre ott van a hivatal és a benti munkaidőm. Érdekes, azért előbb-utóbb mindegyik megtalál, csak úgy van vele, hogy rámír, az egyszerű, ki se kell mozdulni, én meg majd biztos válaszolok. Vannak kolléganőim, akik mindenkinek reagálnak messengeren is, de cserébe minden szarral meg is találják őket. Én elválasztom teljesen a magánéletem a munkától, én azt vallom, hogy az átjárásnak általában nincs jó vége. Kihasználhatják az embert, és meg is teszik. Főleg az itteni emberek. Nem mindenki, de sokan. Én sose leszek az a jópofizós, közvetlen személy, ha bejönnek a hivatalba, próbálok segíteni, tisztességesen elvégzem a dolgom, ez minden. Itthon pedig kikapcsolok, próbálok nem gondolni a benti dolgokra. Egyre inkább gondolkozok azon, hogy elkezdem szedni a Femibiont és rá kellene állnunk a baba projektre. Mikor, ha nem most. A munkából már úgy is elegem van. Egy ideig ellennék nélküle. Inkább írnék egy könyvet..

Visszatérés az őszi hétköznapokba

Az esküvő és a nászút után kellemes volt visszatérni hétköznapi teendőinkhez, persze nem a munkahelyre gondolok, hanem az itthoni dolgokra. Végre elvégezhettük azokat, amiket már régebb óta szerettünk volna, csak épp nem volt időnk rá. Vettünk egy nagyobb ruhásszekrényt, amire már régóta szükség volt, hiszen nagyon sok kabátunk csak székeken hevert, nekem pedig több cuccom is szatyrokban. A másik szobánk úgy nézett ki, mint valami raktár. Most végre rendet tettünk benne, felesleges holmik felkerültek a padlásra, vagy épp a kukába, a maradékot pedig szekrénybe, polcokra tettem. Ha még lesz egy kanapéágyunk is, akkor teljes lesz a bútorzat a vendégszobában. A kamrában is igyekeztem rendet csinálni, a polcokra díszpapírt tettem, igazi parasztos hangulata lett így a kamránknak. Még a kinti kertnél lévő kerítést kell megcsináltatni (egy teljesen újat), de akit megkért férjem, az tele van munkával, úgyhogy sztem abból se mostanában lesz valami.

Mivel egész sok pénzünk összejött a várthoz képest az esküvőből, ezért úgy döntöttünk, hogy veszünk belőle egy új kocsit, persze nem az összeset elköltve. Hozzá tesszük a bankszámlánkról a mi részünket is, kicsit abból is elveszünk, és így kp-ban ki tudjuk fizetni. Nem szerettünk volna erre is hitelt felvenni, bőven elég a ház is. Férjem ki is nézett egy kocsit neten, amit ha minden jól megy, jövő héten már meg tudunk nézni. Már most szombaton elmentünk volna Kiskunhalasra, de pont aznap nem voltak nyitva. Reméljük, sikerül jó vásárt csinálnunk. A régit nem adjuk el, jó lesz az is futkározni, és persze annyira férjem szívéhez nőtt, hogy nem is tudna tőle megválni, mert már eszmei érték.

Itthon jól elvagyunk, de a munkát mindketten nyűgként éljük meg. Nyilván a pénzért csináljuk, mert ha lenne pénzünk, biztos nem dolgoznánk. Vagy legalábbis csak olyat, amit szeretünk és örömünket leljük benne. Nálunk is változni fog a helyzet, elmegy az új jegyzőnk, kb. fél évet volt csak itt. Kapott egy jobb ajánlatot. Nyilván sejthető volt, hogy az úri ficsúr, aki egyébként jófej és kedves volt, nem innen fog nyugdíjba menni. Úgyhogy ismét jöhet a bizonytalanság, hogy kit kapunk helyette. Mindenesetre a polgármesterünket szerényen megfenyegettük, hogyha rosszat hoz, mind dobbantunk. Az egyik kolléganőm, Cickány amúgy is el akar menni minél hamarabb, bár ő szülni szeretne. A munkából én is szívesen elmennék, de szülni még úgy érzem, nem szeretnék. Pedig igencsak benne vagyok a korban, de valahogy úgy érzem, nem hiányzik egy gyerek. 0-24 órát csak vele foglalkozni, közben magunkra semmi időnk, nyűg. Biztos sok öröm is, de én eleve nem vagyok nagy gyerekrajongó, engem idegesít a legtöbb gyerek, ez mindig is így volt. Nyilván azért a sajátom nem fog idegesíteni, remélhetőleg. :)

Most kiélvezzük a friss házasok életét, magunkba vagyunk, bár nagy különbség nincs, ahhoz képest, mint házasság előtt, hiszen már akkor is együtt éltünk. Levágattam a hajamat is, mos vállamig se ér, de így nagyon kényelmes, jól is áll, úgy érzem, ez vagyok én igazán. Amúgy se tudtam a hosszú hajammal bánni, zavart és mindig fel volt kötve.

Kiélvezzük az őszt, ami a kedvenc évszakunk. Almás pitét sütök és kidíszítem tökökkel a lakást. A Halloweent is szerettem mindig is, erről már írtam korábbi bejegyzéseimben.

Első rácsos almás pitém :) 

 

 

Csak az a fránya munka ne lenne, de hát talán így tudjuk igazán értékelni az itthonlétet.

Nászút Sopronban

 

Tavaly még szóba jött külföld is nászutunk kapcsán, leginkább Nápoly és Amalfi-part, Capri szigete, de most már így utólag örülünk, hogy a koronavírus miatt belföldre eljutottunk. Mivel a SzÉP kártyámon is volt még pénz, ezért belföldi hoteleket kezdtünk el nézegetni, én leginkább kastélyszállókat, illetve pl. a bikali Puchner kastélyszállót, de végül a soproni Lövér Hotelre esett a választásunk apáék ajánlása miatt. Ez volt egyben az egyik nászajándékunk is tőlük. Nem bántuk meg a választásukat, bár nagyon messze volt, főleg egy régi kocsival, mint amilyen a miénk is. 8 órás volt az odaút, igaz, nem a legrövidebb útvonalon mentünk, kis szaros falvakon haladtunk keresztül, amelyek hiába voltak sokkal Nyugatabbra, sőt a legnyugatibb részén az országnak, mégse éreztük azt, hogy annyival fejlettebbek vagy szebbek lennének. Persze lehet, csak mi mentünk rossz felé. Zirc része és a Cseszneki vár látványa persze gyönyörű volt, illetve tök jó volt, hogy a Balaton partján kocsikáztunk végig. Aztán a végére már nagyon meguntuk az utat, ezért nagyon megkönnyebbültünk, amikor végre megpillantottuk a Hotel Lövér feliratot. A hotel tök jó fekvésű, egy erdő közepén, Sopron erdős részén található, ahol érezhetően is nagyon jó, tiszta a levegő. Csendes, nyugis környezet, sok sétalehetőséggel, kilátóval a közelben. Nem írom le, hogy minden nap hol jártunk és mit csináltunk, inkább csak nagy vonalakban.

Voltunk a Fertő-tavon hajókázni, megnéztük Fertőrákoson a középkori pellengért, majd a Páneurópai Piknik emlékhelyet, a Vasfüggöny és a Berlini fal egy darabkájával. Ironikus volt kissé a Vasfüggöny emlékművel a háttérben, ahol a normál világban még határ sem volt, simán át lehetett kocsikázni Ausztriába, most ideiglenesen felállított sátor és rendőrautók, rendőrök voltak. Sajnos nem mentünk át Ausztriába, mert már amúgy is elegünk van minden ilyen álintézkedésből.

Sopronba bebuszoztunk, révén hogy férjem buszsofőr, neki nagyobb kaland volt, plusz még kifogtunk egy tanulóvezetőt is, akinek férjem sok sikert kívánt. Idegenvezetővel mentünk, ami a hotel programjához tartozott, eleinte még tudtuk is követni, de aztán meguntuk és alig vártunk, hogy egyedül felfedezhessük a várost. Tetszett a sok templom, a rengeteg műemlék. Felmentünk a Tűztoronyba, ezt ki se lehetett hagyni természetesen. Még utolsó napunkon is bejöttünk egyszer körülnézni. 

 

 

Nekem a legjobban a fertődi Eszterházy-kastély tetszett, rengeteg képet csináltam, a termek lenyűgözőek voltak a pompájukkal, habár elég kevés termet lehetett sajnos megnézni, és nagy részében múzeum volt. A Rózsakert is tetszett, a franciapark is rendezett volt, és angolpark is tartozik a kastélyhoz, de nekem kevésbé tűnt angolosnak. Utána Sarródra mentünk a Lászlómajorba, ahol csak mi voltunk. Egy ittas állatgondozó bácsi tartott kiselőadást nekünk és engedte, hogy bemenjünk a tyúkok közé, miközben azok szökdöstek kifelé. Elég vicces volt, alig bírtuk lerázni. A major nem volt túlzottan rendben tartva, sok gaz volt és nagy fű, illetve az állatok se voltak meglepőek főleg nekünk falusiaknak :D De legalább férjem simogatott kis szürke marhát.

Sokat sétálunk a hotel közelében, mivel ott volt a Ciklámen-tanösvény, felmentünk a Károlyi-kilátóba és a Sörházdombi-kilátóba is. Mindkét helyről lehetett volna látni tiszta időben a Schneeberget az Alpokban, de csak a körvonalait láttuk. Pár napra rá, hogy elmentünk, persze már lehetett látni és hó is fedte :D Tetszett a közelben lévő Villa-sor is, gyönyörű villákkal, amikhez hasonlót nem is láttam Magyarországon még.

És akkor a hotelről:

A kaja bőséges volt és változatos. Reggelire minden volt, amit az ember csak el tud képzelni, többféle tojás, bundáskenyér, többféle kenyér, abonett, pirítós, felvágottak, sajtok..stb. Rostos lé, tea, kakaó és kávék. Ebédelni nem ott ettünk (csak egyszer), de akkor csak leves van és valamilyen tészta, vagy főzelék. A vacsorán kétféle leves, előételek, desszertek és sokféle meleg kaja, salátákkal. Volt, hogy alig tudtunk választani és hiába szedtem mindenből egy keveset, így is volt, amit még megkóstoltam volna. Férjem alig tudta megemészteni azt a rengeteg kaját, mert persze ő nehezen fogta vissza magát :D 

 

A szoba és az ágy kényelmes volt, volt lapostévé, erdőre néző erkélyünk. Az idő is pont jó volt a szobában,  se túl hideg, se túl meleg. Alapvetően csendes. Rengeteg idős, és kevés velünk egyidős pár volt a hotelben abban az időben, szerencsére gyereke csak 1-2. A wellness nem túl nagy, 1 jacuzzi van és egy hideg vizű úszómedence, amibe én nem szívesen mentem bele, mivel a hideg víz miatt hamar felfázok. Így a jacuzziban üldögéltem, mikor épp volt hely, illetve szaunáztunk is. Wellness után jobban esett a vacsora, vacsi után pedig általában sétáltunk vagy leültünk a buszmegálló padra és nézelődtünk. Férjem a közelben alacsonyan szálló repülőket figyelte többnyire. Neki ez volt izgalmas :D

Szerencsénk volt, mert napos időt fogtunk ki, kb. 16-25 fokokkal, bár estére és reggelre lehűlt. Az eső csak csütörtök este fordult rosszabbra, és pénteken kezdődött a rossz idő sok esővel, amikor indultunk. (Már időben, 8-kor.). A hazaút csak 6 órás volt, de izgultunk, hogy a kocsi kibírja és hogy jófelé menjünk, ugyanis férjem még sosem járt ezen az útvonalon, pedig sokat ismer az országban (régi vidéki munkái révén).  

Én kissé elszontyolodtam utolsó este, hogy most eszünk ott utoljára (főleg, mikor még élőzene is volt-zongora), mert ezen a környéken nem hiszem, hogy mostanában járunk. Persze azért jó volt haza is indulni, egyrészt Spuri kutyus miatt, aki hiányzott, másrészt hogy végre legyen időnk a hétköznapi dolgokra, mivel 2 hete folyamatos pörgésben voltunk az esküvő, majd az utazás miatt.

Most először voltunk kettesben hotelben, és ezen a környéken is, úgyhogy jó volt ott és megérte elmenni. Nekem nagyon tetszett ez a hoteles dolog, így várom már, hogy menjünk a következőre, de valószínűleg már csak ennél közelebb.