Ügyfélszolgálati aranyköpések I.

Mivel már lassan három éve ügyfélszolgálaton dolgozok, ezért össze tudtam gyűjteni néhány érdemes aranyköpést, amelyek mai napig megnevettenek.
Ügyfelek, ügyintézők egyaránt tudnak érdekeseket mondani...


Ügyfelek:

-Ez vezetékes szolgáltatás?

-Nem, kábeltévé.

Ez vezetékes vagy mobiltelefon?

Ügyfél: Samsung Galaxy… 

Ügyintéző: Csak kapcsolni tudom önt..

Ügyfél: Akkor ezek szerint magával lószart sem érek..

a telefonomhoz tartozó micsodát szeretném megbeszélni 

Rendelt tabletet a lányom… olyan alma előfizetést

Ügyintéző: Milyen ügyben hívott minket?

Ügyfél: Ez személyes, nem fogom elmondani…

Ügyfél: én képbe vagyok maguk felé, csak nekem nincs képben a tv…

Jött elektromos levél  önöktől…

Olyan a hangja a telefonnak, mint amikor serceg a zsír. 

Ügyfél elköszön: Nyalom a hangod.   

A modemhez elromlott a távirányító…

Kifutott alólunk a tv és az internet… 

A plusz jel az kicsi vagy nagy?   

Discovery Hammer csatorna.. 

Milyen windows-t használ?

-Firefox… 

Akkor kapcsoljuk vissza a modemet, ha kihűl?   

Zúg a telefon, mint a győzelmi zászló…

-A helyszínen tartózkodik?

-Igen

5 perc múlva: De nem vagyok ott.

-Az előbb azt mondta, ott van a helyszínen..

-Egy másik helyszínen, igen…

Jou napot kívánok, én le akarom mondani a facebookos internetet, mert anyám nem tud se írni, se olvasni, így nincs szükség rá…   

Én egy ezressel többet szeretnék fizetni… 

Én díjcsoportot váltottam…

Ügyintéző: További szép napot!

Kissé panaszkodó ügyfél: Hát ennél csak szebb lehet!

 

 

  Ügyintézők:


Ez előfizetéses vagy  dominóval működik?   (telefon)

Várjon egy kicsit,mert még puskáznom kell… 

-Elnézést, nagyon rosszul hallom, elúszik az éterben… 

Tetszik hallani? Jó... csúcs. 

ez beltéri internet? 

Ez a mobiltelefonján lévő szolgálat?   

oksa,oksa, csak ezt meg kellett kérdeznem…

Remélem jó helyre kapcsolom… 

Itt van a vonalban? Mert elmentem másfele,akkor mégegyszer megpróbálom.

Az internet vezetékes telefonról működik?   

Valószínűleg ő száz százalékosan tud segíteni önnek...

Műelemzések - Lájk és Bulibáró

A Lájk-féle műelemzést két éve írtam, a Bulibárót most. Épp az előbb láttam a klipet és rájöttem, hogy micsoda lehetőségeket tartogat ez a szöveg. Persze mindez csak poén, de azért időtöltésnek nem volt rossz megírni. Csak hogy a humoros énemet is megmutassam.

Fluor-életérzés a Lájk című költeményben

A Lájk Fluor legújabb költeménye, amely hasonlóan a Mizu című vershez, mély filozófiai gondolatokat tartalmaz. A vers tematikája a pozitív (Fluor-féle) életérzés és a diszkrét tivornyák hangsúlyozása. Már maga a cím, (ami egy idegen eredetű szó magyar átírása) is ezt fejezi ki, miszerint a lírai én mindent kedvel, és hasonlóképpen szeretné – sőt, elvárja, - hogy őt is kedveljék.

Az első versszak megadja a mű alaphangulatát, elhelyezi időben a verset. „Buli volt az éjjel”, tehát a hangulat nagy valószínűséggel már akkor a tetőfokára hágott, ez pedig a mai napon csak fokozódni fog. A lírai én kedves szavakat fűz a másik nemhez (bár a műből nem derül ki egyértelműen, hogy a másik nemről van szó, ez csupán feltételezés). „Olyan szép a szemed”. A versszakban (ahogy a többiben is), a lájk szó refrénszerűen ismétlődik a strófák végén, undorító túlzásba halmozva az egyébként nem túl összetett költeményt. A lírai én identifikációja hangsúlyossá válik, hiszen kijelenti, hogy ő egy visszafogott fiú, holott az előzőek tekintetében mindezt nehéz elhinni. A szakasz központi mondanivalója az ünnepre való várakozás izgatottsága, amikor is megint buli készülődik.

A következő szakasz meglehetősen expresszív, újabb időmeghatározást ad, az idő csak telik, és már nem csak az órák, hanem a tél és a nyár is elmúlik. Méghozzá magányosan. „A szívem pont jó rád” érdekes képzavar a műben, amellyel a lírai én ruhaként aggatná magára a szerelmes női szíveket, ám mindezek után kijelenti, hogy „lépj tovább”, vagyis az ilyesfajta szívműtét csupán ideiglenes.

A következő szakasz visszatér a pozitív életérzéshez, úgy mutatva be azt, mintha ez előre meg lenne írva, tehát mintegy sorsszerű mindaz, amit a lírai én a bulizás címszava alatt minden éjjel elkövet. A tegnap tovatűnik, a ma veszi át a helyét, azzal az eleve meddő reménnyel, hogy az jobb lesz a múltnál. Remélhetőleg mindenki kedvelni fogja majd ezt az új életérzést, azaz belájkolja, amely, ha a további sorokat elolvassuk, a lehető leghalványabb mértékben sem tér el a korábbiaktól. Így a mától megváltozik az életem kijelentése eleve felesleges, a mű szempontjából felejthető szakasz.

A következő versszakban hosszasan ismétli a címet, ezzel mintegy keretet adva a költeménynek. Ahogy a vers vége felé közeledünk, úgy egyre kevésbé érthető, hogy végülis mi az, amit kedvelni (lájkolni) kell, és tulajdonképpen mennyire pozitív ez az életérzés. A vers talán az előző költeménynél is kevesebb mondanivalót tükröz, továbbviszi a buli motívumát, de nem ad új információkat. Így a vers csupán egy darabja a ciklusnak, kétségkívül nem éri el a Mizu, valamint a Nekem kukim  van, neked nunid van című költemények magas színvonalát.

Eszmei értéke nulla, további kifejtésre és elemzésre érdemtelen alkotás. Csak zenével együtt ajánlott. Vagy úgy sem. 

A Bulibáró

A vers Fluor költeményeihez hasonlóan a buli motívumát állítja középpontba.

A mű elején a Mulatási szó felütéssel ráhangolódhatunk a tematikára. A lírai én meghatározza önmagát, ő a „bulibáró”. Saját rangot ad magának, magával húzva mindent, ami ezzel jár, luxus, ékszerek. A mű idegen kifejezésektől sem mentes, ami elengedhetetlen a mulatozós stílushoz.

A szubjektum ruhát ölt magára „felöltöztem rajosan” és bulizni indul. Valahogy így beszélhetnek a tizenévesen először buliba induló fiatalok is, akik már izgatottan várják, milyen új kulturális élményekkel gazdagodhatnak az éj folyamán. Az én megjelöli partnerét, a Pixát, külön kihangsúlyozva határozott névelővel, amellyel tájnyelvi közeget is teremt a műnek.

A versben többször ismétlődik a  legyen „buli bárhol”, a helymeghatározás tehát mellékes, a hangsúly a csöppet sem diszkrét, exkluzív pezsgővel és konyakkal tarkított éjszakára terelődik.

Gyere mulass velünk,
nem sajnálom rá
Minden szép lány szíve csak miértünk fáj
Ahogy a Pixa húzza az nagyon király

Az alkoholgőzös elméből olykor-olykor előretörő és egész értelmes mondat összetételeket idézik elő a fenti sorok. A hangsúly a lányokon van – természetesen – és azon, ahogy a társa húzza, igaz, hegedű nélkül. És az se derül ki, hogy mit húz, hiszen gyakran maradnak ki az igék a sorokból (pl. „nem sajnálom rá”), rábízva az olvasóra, hogy mit képzel a szavak mögé.

Én a bulibáró, sálomálomálo
legyen buli bárhol Sálomdilomdálom,

Az én a Sálomálomálo birodalomban folytatja mókázását. A Sálom szó alapvetően "békét, békességet" jelent, ám a művet nem hatja át a békesség, sokkal inkább a gatya rohasztó bulizás élménye. A bulizást idéző szóismétlésekkel a költő sajátos ritmust ad a műnek.  Majd végül mindenkit, köztük az olvasót is belevonva „pam-pam” van, azaz mindenki bulizzon hajnalig, amíg ki nem folyik belőle minden.

A bulibáró az utolsó versszakban felértékeli önmagát, többször is kiemelve az „én” névmással önnön fontosságát.

Ez a  tízéves korosztály szókincsét  idéző és helyesírási hibáktól sem mentes mű sokaknak mutathat példát arra vonatkozóan, hogy a bulizásnál talán felemelőbb dolgok is léteznek.

Persze bulibárónak azért jó lehet lenni. Az élet nagyon változatos, egész éjjel pam-pam, zsámó, sálomálomálo. Bármit is jelentsen ez.

 

 

Szabadság

Végre egy hétig a munkahely közelébe se kell mennem.
Habár nem utazok sehová, de legalább jut időm azokra a dolgokra, amikre hétköznap nem. Elmentem vásárolni, vettem új mobiltokot (amit már hónapok óta szerettem volna), táskát, felsőt(utóbbi kettőből szeretem, ha minél több van, nem csak akkor veszek, ha már muszáj), és végre elintéztem az új szemüveget is, jövő hétre el is készül. Nem válogattam sokat az optikusok között, kolléganőm mondta, hol van az egyik legolcsóbb hely Szegeden, így én is oda mentem, így annyiba kerül a szemcsim kb., mint három éve. Sőt, ez még akciós is.
Kitaláltam, hogy megújulok, kívül-belül. Persze nem radikálisan, csak épp amennyire jól érzem majd magam.

Pár lépés mindehhez:

1. vettem magamnak pár új cuccot (lásd fentebb)

2. végre megnéztem azokat a filmeket, amikre egyébként nem volt időm / kedvem. Most pl. A beavatott című filmet, ami az Alkonyatnál ugyan jobb, de Az éhezők viadalát nem veri kenterbe. Az alapsztori jó, de a kivitelezés olyan Éhezők viadalás. Sajnos. Elolvastam Oravecz Nóra Összekötve című könyvét is. Nem mondom, hogy unalmas volt, tényleg pörögtek az események, de hogy őszinte legyek, sok pluszt nem adott. Érdekes volt benne ez a karkötős dolog, de már-már túlzásba vitt. A bölcs gondolatok pedig mind vagy Eckhart Tollétól vagy pedig Müller Pétertől származtak (vagy legalábbis olyan érzésem volt, mintha M.P. könyvéből olvastam volna, ő ír így). A könyvről összességében: Vagy túl cukormázas volt vagy pedig túl drámai. A blogja sokkal jobb.

3. takarítás a szobámban, szelektálás, ruhák (amiket majd elviszek egy gyűjtő konténerbe, remélem, valaki majd örülni fog nekik), füzetek és papírok, helyet csináltam magamnak és éreztem, hogy végre rend van és lélegzik a szoba, áramlik a chí. Még egy füstölőt is meggyújtottam.

Takarítás kívül és belül.
Próbálok kedves lenni, nem megbántani senkit, ha nem muszáj, fel akarok venni egy olyan alap lelki nyugalmat, hogy ezt nehéz legyen megtörni. Hogy a jóra gondoljak, hogy ne feszengjek a jövő miatt, és felejtsem el a múltat vagy legalábbis már ne rágódjak rajta.

Ha most jól érzem magam, annak örüljek. Remélem, ez a gondolkodásmód is ki fog tartani, mint a Facebook-elhagyásom.

Vicces, tavaly a barátom miatt tűntem el róla, most meg ő mondja, hogy hiányol onnan, nem tud megosztani a falamon semmit.

Most már azon se aggódok, hogy nem tudok találkozni a barátommal. Lesz, ahogy lesz. Ha valóban egymásnak szánt minket a sors, akkor sok időt tölthetünk még el együtt. Ha meg nem, akkor ez a néhány kihagyott nap nem jelent semmit.

És végül egy idézet, Echkart Tollétól, akitől majd el akarom olvasni A most hatalmát. 

"Soha semmi nem történt a múltban: minden a mostban történt.
Soha semmi nem fog történni a jövőben: minden a mostban fog történni."

Belefáradtam...

Túl sok nyári mókáról nem számolhatok be. A munka lefoglalja a hétköznapjaimat, a hétvégéimet a barátommal való találkozások kötik le. Barátok szinte sehol, a netről megismert lánnyal se találkozok már, pedig azt mondta, ő nem olyan, hogy egyszer csak eltűnjön. Nos, úgy tűnik, de, pont olyan.
Már múltkor is volt köztünk feszültség, nem tetszik, mikor visszaszólnak, kioktatnak, alig ismer pár hete, és olyanokat kérdez, hogy a barátom előtt is ennyit nyavalygok-e? Persze voltak jófej beszólásai is, és persze én is voltam bunkó, ez igaz. Tehát mindent összevetve - amúgy is furcsa volt ez a netes barátság, és jobb is, hogy hanyagoljuk, mert nem vagyunk egy szinten. Életkorban sem, és néha gondolkozásban sem. Neki nem barátnő kellett, hanem valaki, akivel eljárogathat ide-oda, nem érdekelte, mi van velem, folyton csak ő beszélt. Meg amúgy is, hogy beszéljek meg bármit is egy tapasztalatlan lánnyal, aki mintha nem is ebben a dimenzióban élne?

Vannak csajok, akikre számíthatok, tudok velük találkozni, persze ritkábban, de már csak olyanokat tartok magam mellett, akikkel jól érzem magam, akik ismernek, akik kezdeményeznek is, nem csak én érdeklődök utánuk.

A napokban kaptam egy negatív kritikát, így a melóhelyen már szinte üldözési mániám lett, olyan érzésem van, hogy mindenki a hátam mögött kibeszél, ha nem is mindenki, néhányan, és hogy mindenből kimaradok.
Kollégám  - aki néha úgy viselkedik, mint egy pszichológus - elmondta őszintén, hogy van pár ember, aki úgy érzi, nem vagyok segítőkész, nem tudok mindent megmondani és nem is mindig mondok jó infókat.

Biztos van benne igazság, és tény, ha rossz passzban vagyok, akkor nagyon hárpiává tudok változni.
Kiakaszt az emberi butaság és a tiszteletlenség. Ha ez nincs meg, persze hogy nem leszek túl kedves. Aki kedves velem, annak szívesen segítek, aki egy eszköznek tart - hát szó, szó.
De igyekszek kedves lenni mindenkihez mostmár, ha valaki elkönyvelt magának, így jártam, de próbálom helyre hozni valahogy.
Minden héten felmond vagy négy-öt ember, tehát nem egy álommunkahely. Nem is értem, Szegeden hol találnak munkát.

A barátom hétvégén megint többféle tervvel jött a jövőre vonatkozóan, hogy ő németül tanul, külföldön akar dolgozni, pedig két hete még Szegedet emlegette. Annyira bírom, hogy ilyen határozott, komolyan. Ennek ellenére totál szerelmesnek éreztem magam hétvégén, és tényleg szeretem őt, de egyszerűen kiakaszt néha.
Jövő héten végre egy hétig szabadságon leszek. Direkt akkorra kértem, amikor ők is leállnak a cégnél, erre ma közli, hogy mégis kell menni jövő héten. Most komolyan! Teljesen kiakadtam, dühös lettem, régi sérelmek megint előjöttek, nála is,nálam is. Le írtam neki, hogy belefáradtam abba, hogy mást se csinálok ebben a kapcsolatban, csak várok. Így köszöntem el tőle. Kissé talán szakítós szöveg, de nem érdekel.
Kettőnk miatt akartam, hogy legyen egy hetünk együtt, de szabit se kér, mert ez milyen már, meg nem lehet..stb. Ha ennyi áldozatot nem tud hozni értünk, akkor az már rég rossz. És főleg az, hogy ezt az egészet áldozatnak veszi.  Nekem természetes, hogy hozzá igazítom magam, neki annyira nem, úgy tűnik. Arról már letettem, hogy nyaralásom lesz idén.

Persze lehetne rosszabb helyzet is. Nem lenne munkám, nem lenne pasim. Az egész egy napba kerülne, és mindkettő elszállna. Ha úgy akarnám.

Hangok a csendben

Visszaolvasva az előző bejegyzéseimet, igen sokszor csak azért írok, hogy panaszkodjak.
Nos, most nem szeretnék negatív lenni.
Most egy olyan szakaszban van az életem, amikor nem az ismerősök, barátok vesznek körül, hanem magamba kell fordulnom. Elmélyültnek kell lennem, gondolkodónak. Meg kell álljak, hogy körülnézzek az életemben. Rájöttem, a csend és a magány nem azért van, hogy antiszocializálódjunk. Éppen ellenkezőleg. Kell egy nyugalmi állapot, csend a vihar előtt. Amikor átgondoljuk, hogyan tovább. Kik azok, akikre szükségünk van, és mi az, amin tovább kell lépnünk.

Amikor otthon voltam szabin, ismét jósoltam magamnak a Ji-Kingből (Müller Péter Jóskönyvében). És a könyv, mint már oly sokszor, ismét eltalálta a jelenlegi állapotomat. Pont azt a helyzetet írta le, amiben vagyok. MUNKÁLKODÁS AZ ELROMLOTTON. Egy bezápult helyzet, amelyben a feladatom, megtalálni a bajok okát, és meg kell szabadulnom a múlt nyomasztó emlékeitől, a mérgektől. Nem szabad ítélkeznem mások felett, ez nem sorsszerűség, amiben vagyok, csupán emberi hiba. Tiszta lappal kell indulni. Sorsom jó fordulata előtt állok.

Tehát el kell engedjek, meg kell bocsássak. Amikor a kollégám mondja, "engedd el", bármire, ami bosszantó. Igaza van. Így kell hozzá állni, máskülönben felőröl minden.

Nem vádolok senkit, és nem szabad úgy gondolkodnom, hogy nem érdekel, mi van vele. Ugyanis pont ez a berögzült gondolat volt az, ami miatt mások is eltávolodtak tőlem.
Nehéz visszafordítani, nem is lehet. Megpróbálhatok kedves lenni, ha valaki már beskatulyázott magának (pl. melóhelyen vagy  más ismeretségi körben). De legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. Sokszor viselkedtem úgy, ahogy nem kellene. Nem mondom, hogy ezután nem lesznek ballépések, hiszen amíg az ember él, téved.
Viszont tanulok belőlük. Most megpróbálok így gondolkozni. Ha változik valami, jó. Ha nem, hát akkor megpróbálom másképp.

Tudom, ez is csak egy próbatétel.

A csendben jönnek a legerősebb, leghangosabb hangok. Úgy nem jó, ha közben tévézek vagy olvasok, hiszen önmagammal kell lennem. Közvetlenül alvás előtt előtörnek a

gondolatok.
Tegnap például eszembe jutott pár ember, hogy vajon ők gondolnak-e rám? Eszükbe jutok-e néha?
És arra gondoltam, ha csak annyira, mint néha ők nekem, akkor már megérte megismernem őket.
Én mindig úgy gondoltam, ha valaki eszembe jut, nem véletlen. Most leírhatnám, hogy elküldte felém a gondolat rezgéseit tudattalanul, de ez talán nagy hülyeség lenne.


Én azt ajánlanám, mindenkinek, akinek csak tudnám, hogy maradjon csendben magával pár percre és gondolja át, mi az, ami igazán számít.

Kivonulás a társadalomból... Út a vadonba film

Több mint egy hete facebook nélkül vagyok. Nagy dolog ez olyasvalakinek,aki már szinte facebook függő volt,és folyton felnézett az oldalra, hogy jött-e értesítése. És persze szinte sose jött.
Gáz ilyen dolgokon pörögni,én bevallom. De mostmár legalább ilyesmin nem jár az agyam, nem esek kétségbe, ha nem kapok lájkot.Én ennél értelmesebb vagyok.

És hogy azóta ki vette észre, hogy nem vagyok fent?
Hát, szinte senki. Valakinek mondtam is,de most nem volt az, mint tavaly,amikor kerestek emiatt.Látszik,mennyire letojnak engem,dehát végülis magasról tettem rájuk én is,így nem is csoda.
Biztos nem tűnök szerethető embernek, ha most valaki engem olvas, biztos azt gondolja, mekkora hülye vagyok, meg amúgy is mit számít a facebook? Miért ez a mérce? Korunk megrontója.
Tehát nem sok vizet zavart az eltűnésem, ha észre is vették,senki se említette. Talán nem is baj.

Valamelyik nap megnéztem az Út a vadonba című filmet (Sean Penn rendezése). Egyszerűen lenyűgöző. Ritkán mondok ilyet, elég kritikus vagyok a filmekkel szemben, de ez... Egyszerűen nem akartam, hogy vége legyen.
Igaz történet, egy huszonéves srácról szól, aki úgy dönt, elszökik otthonról egyetem után, és elindul Alaszkába gyalog, stoppal, mikor hogy. Mintegy kivonul a társadalomból,a természet gyermeke lesz.A filmnek olyan hangulata van, ami egyből magába szippantja az embert. Szeretem, ha narrátor is van a filmben, egyébként is útikönyv és naplószerű az egész. A végét nem árulom el, ha valaki esetleg még nem látta,de az biztos,hogy kellemes két és fél órát fog eltölteni, ha megnézi ezt a filmet.

Tele van jó idézetekkel, én ezt írtam ki közben magamnak:
"Téved,ha azt hiszi,hogy az élet örömei csupán az emberi kapcsolatokból adódnak.Itt mindent Isten teremtett és ott van mindenben,amit megtapasztalhatunk.csak másképp kéne néznünk a dolgokra." 

"Egyesek úgy érzik, nem érdemlik meg a szeretetet. Csak csendesen továbbállnak a semmibe, és próbálják lezárni a múltat."


A végén persze megcáfolni látszik az a gondolat, hogy nem fontos az emberi kapcsolat, hiszen az ember mégiscsak társas lény, mindamellett, hogy a természet része.

Biztos sokan gondolkoznak azon, hogy milyen lenne mindent magunk mögött hagyni,és megszökni, csak utazgatni a világban (a filmben az utazást a szökéssel hozzák összefüggésbe). Csak hát annyi társadalmi kötöttség van, meg kell felelni,  iskolába, munkába kell járni, nem marad szabadsága az embernek, legszebb, legfiatalabb éveit pazarolja el taposómalomban, hogy aztán úgy haljon meg, hogy semmit sem élt, csak folyton a négy fal között volt. Én is félek ettől, és legszívesebben neki vágnék egy hoszú útnak.. Persze én szólnék előtte a számomra fontos embereknek, hogy ne aggódjanak,de ezt leszámítva senkinek. Mindenki gondoljon,amit csak akar.

Igazán az ember önmagát a természetben találja meg. Ott tisztul ki a feje, a csendben, nem a város vagy az emberek zajában.


És egy szuper zene ehhez a gondolatmenethez:

Eddie Vedder: Long Nights 

Facebook nélkül

Egyszer fent... egyszer lent.
Most ismét lent.
Az,hogy a barátommal még mindig csak ott tartunk,hogy mikor költözünk már össze, nem viszi előrébb az életemet, sem a kapcsolatunkat.
Egyre kevesebb emberrel beszélgetek,és hogy őszinte legyek,nem is vágyok mások társaságára.
Folyton csak a pozitív gondolatokat szajkózzák.. egyik kollégám próbál biztatni,és persze a barátom, de sikertelenül. Egyszerűen képtelen vagyok már pozitívan gondolkozni.Minden nap úgy kelek fel, hogy mi értelme egyáltalán felkelnem,nem érzem ott jól magam,ahol most vagyok,de máshol se hiszem,hogy jobb lenne.
Együtt akarok élni valakivel,akit szeretek,és aki engem is szeret. Nem hiszem,hogy ez nagy kérés másfél év után. Vagy el szeretnék menni egy hétvégére kirándulni,de ez se jön össze,kell a pénz másra.Tudom,hogy jót tenne mindkettőnknek,de ezért nem tud tenni.
Ő egy flegmatikus személyiségtípus,én pedig melankolikus.
Ilyen a személyisége, így kellene elfogadnom,de nehéz.

Tegnap este úgy döntöttem,törlöm magam a facebookról.Meguntam a felszínes képeket, azt, hogy ki hol nyaral, ki hogy jön össze ezzel-azzal, hova mennek,hol buliznak,  házasodik, szül. Hogy halad előre az élete,míg nekem egy szinten van megrekedve lassan három éve. Egyszerűen nem történik semmilyen nagy változás.
Meg aztán folyton fent lógtam, magamat kínoztam ezzel,időt veszítettem. Inkább blogot írok,mint hogy ott lógjak.
Aki akar,keres,bár az utobbi pár hónapban alig keresett valaki,ezért azt hiszem,sokan észre se fogják venni,hogy már nem vagyok fent.
A netről megismert lány,akivel azóta furcsa barátság alakult ki (egyszer még talán arról is írok) azt hitte, letiltottam és azért nem lát. Ő volt az első, aki jelezte. A második a barátom,neki se szóltam. Gondolta, hogy töröltem magam,tavaly is csináltam ilyet,igaz,két hónapig bírtam.
Emailezgetés, SMS-ek mentek, bár azóta már van viberem,és ott is tud írogatni,aki szeretne.

Mivel mindenki el van foglalva a saját jelentéktelen,de szép fényben feltüntetett életével,észre se veszik,hogy kihullanak mellőlük az emberek.

Mindegy, legalább ezzel nem lesz gondom.
Nem alakítom a profilom. Rejtett, sőt, láthatatlan ember akarok lenni.
Azt hiszem, a legjobb úton haladok.